Téma: Melrose Place

nyelvecske 2008 márc. 18. - 00:36:15
(3004/3984)
Eleinte sok minden történt, de az utóbbi napokban szinte semmi.

Röviden összefoglalom (illetve próbálom), hogy kivel mi történt:

májkül és dzsén össze akartak házasodni, de májkül begõzölt alex miatt és dzsén elbizonytalanodott, majd nem ment el a templomba, másnap viszont elvetette magát a kórházban májküllel, majd alex elnyomult a bulira, sértõdés, dzsén válna, májkül tetõn megannal össze, de csak smár, aztán átzuhantak a plafonon, rá amanda ágyára, ott volt kájli meg rájen is

aztán rájen járt lexivel, majd szakítottak és azóta megannal nyáladzik, lexi kavar, de néha igaza van

bejött a képbe eve, aki amanda korábbi gimis társa volt és együtt kinyírták eve korábbi pasiját, de most peter felesége, a bûntársas dolgot titkolták, de kájli meghallotta, megeskették, hogy ne mondja el peternek, de pár résszel késõbb részegen elmondta

kájli részegeskedik és depis, mert úgy tudja, hogy nem lehet gyereke, amanda viszont állandóan ezért molesztálja, jelenleg épp a rehab felé tart (vagy már ott is van)

májkül közben át lett verve egy kamus befektetõ által és épp a gyerekalapítvány pénzét lopja, plusz szexbotrányba keveredett

téjlor a kis májkival volt terhes, odaígérte dzsénnek és májkülnek a gyereket, de végül megtartotta és lelépett, így szállt ki a sorozatból

ki van még.. más nem nagyon.. matt meghalt, de nem mutatták, csak szó volt róla

jennifer elment billy-vel elõbb new york-ba a szülõkhöz, majd olaszországba azt hiszem

májkül eladja a parti házat, úszik az adósságokban alapjáraton is

Ha jól számolom már csak kb. 5 rész van hátra és gondolom hétfõn nem lesz mp, hanem csak pár nappal késõbb.

Azt hiszem összefoglaltam a nagyobb eseményeket, de javítsatok ki, ha valamit kihagytam volna, vagy tévedtem..
nyelvecske 2008 márc. 18. - 00:18:54
(3003/3984)
Illetve májki mégsem annyira ártatlan ugye.. hiszen csalt és házasságtörõ is és tolvaj is még..
monik000 2008 márc. 17. - 21:38:16
(3002/3984)
Pár hete külföldön voltam és teljesen lemaradtam.Elmondaná Nekem valaki hogy mi történt a szereplõkkel teljesen új emberek vannak!Az újakat már sikerült beazonosítani de mi lett Billyvel meg Jenniferrel és Taylorral meg Samanthaval?Hogy léptek ki?
Köszi
Vicu 2008 márc. 17. - 18:50:59
(3001/3984)
A mai rész...nem volt maradanó....Amanda anyu pátyolgatta kisfiát Kyle-t,aki elõször felgyújtotta az épülendõ házukat,majd bevalotta Amandának,hogy vaktölténnyel lõ,meg,hogy alkesz a javából.Aztán eltûnt,de megkerült és persze megígért mindent,de megint elborult az agya,földhöz csapott egy piás üveget és bibis lett az ujja.Persze Amanda anyu bevitte a kórházba,elringatta stbb...és természetesen a fõorvos úr foglalkozott vele.Amanda anyut megvígasztalta,Kyle féltékeny lett,késõbb az elvonóra menet volt egy muris álma,hogy diliházba zárják és látja az asszonyt Burnssel,na jót röhögtem rajta.Öööö?!Lexi tovább ármánykodott,hogy Ryan fiút elcsábítsa,elmentek valami szigetre üzleti útra,meg Jane is,ott futottak zsákban.Lexi lekapta Ryan fiút.Az meg otthagyta.Ciki.
Amanda kirúgta a drogos zenekart a klubból és persze már megint meg akarták erõszakolni,és persze Burns pont akkor jött és megmentette.Ja elõtte Eve felmondott.
Miket megzsarolta Audrey,hogy továbbra is legyen vele,közben felvette,ahogy szexelnek,közben "bevallotta" Peternek,hogy csak kitalálta a zaklatást.Burns visszavette volna Miket,aki el kezdte játszani az eszét,hogy megbeszéli az ügyvédjével stb...Jane is meg tudta,hogy szegény Michael ártatlan,ezért kibékültek.
Öööö ennyi rémlik.
makrai.lilla 2008 márc. 17. - 18:42:36
(3000/3984)
szal most a peterrel él együtt a való életben? ez tök jó...

amugy janre visszatérve nekem akkor furcsa amikor megtudtam h syd az idösebb nála,holott ö a huga a filmben... de amugy én meg mindig iylen akartam lenni hogy idösebbnek nézzek ki.. sztem nem koravén csak iylen alkat.testfelépités stb.
10/10
bayswater 2008 márc. 17. - 18:03:20 10/10
(2999/3984)
Igen, hallottam az esetrõl. De állítólag félreértés volt, nem is Heather hívta a mentõket. A házban vele vot Ava a lánya és Jack (Börnsz) is. Tehát nem hinném, hogy valóban öngyilkos akart volna lenni, ilyet az ember nem csinál a pasija és a lánya jelenlétében. Szerintem.

Persze az is lehet, hogy Jack nem tudja neki azt az életet nyújtani mint Sambora, végül is Jack nem egy világsztár. És Heather a központban szeret lenni.

Mi volt a mai részben? 5 percet láttam, ahogy Lexi és Dzsén zsákban futnak valami tengerparton, na az vicces volt.

Látom elcsakliztátok a 3000. hsz-t, grat! :-DDD
nyelvecske 2008 márc. 17. - 17:06:07
(2998/3984)
még csak most lesz 37, ergo itt volt 26-27, szóval érted..

amanda lakásához kért segítséget egy állítólagos orvos-doktor, aztán mikor a mentõk kiértek, állítólag amanda nem is akart öngyi lenni (mármint hedõr), van egy hangfelvétel is
makrai.lilla 2008 márc. 17. - 16:48:33
(2997/3984)
amanda öngyilkos akarta lenni vagy mi?nem hallottam de ird le mert érdekel...
miért irjátok h jane koravén?hány éves ???vagyis menyi volt a soriban?
nyelvecske 2008 márc. 17. - 16:28:11
(2996/3984)
Mi volt a mai részben? Állásinterjúm volt, és nem láttam.
Elég nagyvonalakban is leírni. Köszi!
nyelvecske 2008 márc. 17. - 16:27:16
(2995/3984)
Lexi haja a legjobb és a legszebb. dzsén egy koravén kopasztott csirke..

Akik kiálltak a sorozatból, azokat pénz és/vagy veszekedés miatt írták ki?
nyelvecske 2008 márc. 17. - 16:25:25
(2994/3984)
sztem nem teljesen megérdemelten kapta, azért a sorozat itt már látványosan (is) nyüglõdött

amúgy hallottátok hedõr fake-öngyilkossági kísérletét? A múlt héten volt.
Vicu 2008 márc. 17. - 09:08:27
(2993/3984)
Hmmm...szerintem Amandának csak fel van tupírozva....régen annyira gáz volt a haja,ahoz képest most már el is megy.Szerintem Lexinek van a legtöbb haja most :D ,de nekem a Jane haja is tetszik,jobb így neki,mint olyan félhosszún,így karakteresebb.Vagy nem tom...a legkevesebb haja Peter dilidokinának van az bitttos ;)
makrai.lilla 2008 márc. 16. - 23:09:28
(2992/3984)
amugy nincs meg nagyobba ez a kép?
makrai.lilla 2008 márc. 16. - 23:09:03
(2991/3984)
nagyon jo a kép.és fura .azthittem az a rendes ház az valoban létetik...gondoljatok bele,lehet jövöre nemkell vizum és ha egyszer az életbe elmennék amerikába (mert tervbe van hamarosan)akkor megnézném ezt a helyet tuti..de ha nincs ott :)

most a hajakról kicsit :
sztetek kinek van a legtöbb ?azt néztem h amandának olyan sok van,vagy csak tünik...amugy meg jane nek emlékeztek milyen kevés volt az elején?most meg nemtudom,olyan vastag,sok lett.de lehet a más vágás miatt.mindenesetre az a hosszu sztem tökre nem állt jol neki.
a lexié meg azlrt jo mert olyan jo az esése.de a legjoban sztem tayloré volt.
judith 2008 márc. 16. - 19:34:28
(2990/3984)
Jaja, Hedörünk gázsija az egekben volt, ami a csökkenõ nézettség mellett méginkább segítette a befejezést. Mondjuk nem is biztos, hogy baj, látva az új szereplõk bénaságát, meg az elfáradást. De azért összességében jó volt:DD Hedör meg a nagy fizut cseszheti, mert ma egyáltalán nem egy túlfoglalkoztatott színésznõ, pedig gondolom Spelling azért tarthatta annyira ott, mert azt gondolta, hogy Hedörünk viszi a hátán a mûsort. Hát, tévedett.
judith 2008 márc. 16. - 19:30:12
(2989/3984)
Ez jó, tetszik, olyan kis bohém negyednek tûnik. Amúgy még régebben olvastam valahol, hogy maga az épület létezik, csak valami múzeum-féle(?), meg stúdió.
10/10
bayswater 2008 márc. 16. - 16:14:30 10/10
(2988/3984)
És:
10/10
bayswater 2008 márc. 16. - 16:13:55 10/10
(2987/3984)
Hoztam két képet az igaz Melrose-ról. Így néz ki a valóságban:
10/10
bayswater 2008 márc. 16. - 12:36:15 10/10
(2986/3984)
Még valami: Spelling azért szüntette be a sorozatot, mert Heather fizuja olyan magas volt, hogy már nem érte meg, nem hozott volna profitot a folytatás.....
10/10
bayswater 2008 márc. 16. - 12:34:44 10/10
(2985/3984)
Igen, jól gondoltam.

Íme:

A short street named "Melrose Place" exists in Los Angeles as an offshoot of Melrose Avenue in West Hollywood. Melrose Place contains shops, salons, boutiques and restaurants — but no apartment complexes.

Tehát a MP létezik West Hollywood rövid kis utcácskája, de csak boltok, éttermek találhatók itt, lakások, bérházak nincsenek.