Téma: Melrose Place

baba150 2008 febr. 11. - 15:50:56
(2444/3984)
Sam, miután lefeküdtek Billy-vel, felment Jennifer-hez és elmondta neki, hogy milyen jó volt, meg hogy ezentúl Billy majd nem sóvárog más után (enyhe célzás). Billy-nek azonban továbbra is Jen körül járnak a gondolatai, találkoznak is, és Jen megpróbálja meggyõzni, hogy próbálják meg együtt. Jen még ezelõtt elmetn Jeff-hez és rávette, hogy beszéljen Sam-mel, mert biztosan vissza megy hozzá. Jeff elment az irodába Sam-hez, elmondta mennyire szereti, de nem sok sikerrel. Elapanaszolta Jen-nek a bárban, hogy Sam visszautasította, és éppen lenn az étteremben vacsoráztak, amikor megjelent Billy és Sam. Persze mindketten meglepõdtek, és nagyon féltékenyek lettek. A mosdóban Sam és Jen összevesztek, Sam el kezdte lökdösni Jen-t. Jen mondta neki, hogy választania kell, emrt nem lehet minden pasi az övé. Sam meg odavágta Jen-nek, hogy õ csak a maradékot kapja, amire Jen felpofozta. Tehát a terv bevált, mert Sam irtó féltékeny lett. A rész végén Billy és Jen kibékültek.
Taylor miután megtudta, hogy terhes, elkezdtek belõle elõtörni az anyai ösztönök, és kis portörlõvel takarított Michael-nél. Jaa, de még elõtte együtt vacsoráztak Kyle-lal az étterem konyhájában (mint a régi szép idõkben) és a legdrágább pezsgõt hozatta Kyle és Jen-nek feltûnt, hogy Taylor nem kér belõle. Elment Michael-höz (mert elõzõ este látta Michael-t orvosi táskával bemenni Taylor lakásába), hogy megtudja az van-e amire gondol. Michael elmondja neki, hogy igen, és hogy több apajelölt is van. Természetesen ezt az információt Jen közli Kyle-lal is. Este amikor megint együtt vacsoráznak (Kyle és Taylor - akinek nagyon imponál, hogy Kyle ennyire kedves vele), hogy meg legyen az apasági teszthez a vérminta, Taylor csókolózás közben "véletlenül" megharapja Kyle-t, akinek el kezd vérezni a szája (megvan a vérminta). Másnap Kyle elmegy Michael-höz, elmondja neki, hogy tud Taylor-ról és pénzt ajánl neki, ha még Taylor elõtt megtudja a vizsgálat eredményét. Természetesen Michael ebbe belemegy és másnap közli Kyle-lal, hogy nem õ az apa, de Kyle-t az már nem érdekli, hogy ki az. Kiderül, hogy Michael az apa, de õ azt mondja Taylornak, hogy se nem Kyle, se nem õ, hanem Nick (Taylor: "Az ördög magva van bennem").
Coop-ot felhívják Philadelphiából, és meghívják õt és Megant a második elbeszélgetésre. Ott kétértelmû megjegyzéseket tesz a fószer megint Megannak. Coop azt ajánlja Peternek - aki kétségbe van esve, mert ha Coop elmegy, egyedül kell szembenéznie Michael-lel és a perrel -, hogy vegye vissza Michael-t. Persze errõl Peter hallani sem akar. Lexi felajánlja, hogy majd õ ráveszi Coop-ot, hogy maradjon, de nem sikerül neki.
Amanda meglátja az ablakából, amint Kyle megcsókolja Taylort (ez még a harapdálós este elõtt történt), és nagyon féltékeny lesz. Másnap amikor Kyle bemegy hozzá az irodába, hogy elmondja neki, nemsokára kideríti mi az igazság, de Amandát nem érdekli. Lelép Roryval, akivel együtt tölti az éjszakát, utána meg a fürdõszobában sír.
Azt hiszem ennyi történt ma, ha kihagytam vmit, akkor légyszi pótoljátok :-)
baba150 2008 febr. 11. - 15:31:06
(2443/3984)
Húúú, az már tök régen volt! Összeházasodtak Billyvel, aztán féltékeny volt Alisonra (aki közben összeházasodott az apjával, de meghalt), el kezdett mindenkivel szemétkedni, idegbeteg lett, öngyilkos akart lenni, amikor Billy el akart hagyni, végül a medence szélén sétált részegen, megcsúszott és belefulladt a vízbe.
Vicu 2008 febr. 11. - 15:28:52
(2442/3984)
Én igényelnék egy tartalmat a mai részrõl :P
anne123 2008 febr. 11. - 15:16:12
(2441/3984)
Sziasztok!
Én még csak most regiztem, de lenne máris egy kérdésem: mi történt Kristinnel? Köszi elõre is!
baba150 2008 febr. 11. - 15:13:18
(2440/3984)
Jól láttam, hogy Lexi már nem is olyan vörös?
baba150 2008 febr. 11. - 15:09:23
(2439/3984)
Jen és Sam illetve Billy és Jeff :-)
baba150 2008 febr. 11. - 15:04:35
(2438/3984)
Ha jól emléksezm, akkor nem fekszik le vele, Coop megakadályozza, majd ott hagyják Philadelphiát. Holnap lesz az évad utolsó része, lesznek még események!!!!
baba150 2008 febr. 11. - 14:59:42
(2437/3984)
Nekem szimpatikus volt Taylor, amikor még az elején beszélt a gyerekérõl Michael-nek.
baba150 2008 febr. 11. - 14:58:22
(2436/3984)
Ma úgy látom sokan láttátok, úgyhogy nem írok tartalmat, illetve csak ha kéri vki! De egyébként 1 hétvége :-) alatt nõtt ennyi Taylor hasa, mert pénteken még abszolút nem látszott neki, ma meg.... Csoda, hogy Kyle-nak nem tûnt fel! Michael-t azért bírtam, amikor meglátta a teszt eredményét. Jaa, meg Peter, amikor azt mondta Michael-nek, hogy olyan mint egy dagant.
10/10
bayswater 2008 febr. 11. - 14:57:39 10/10
(2435/3984)
Kik?
baba150 2008 febr. 11. - 14:55:59
(2434/3984)
Majd az lesz a jó, amikor összeverekednek :-)
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:53:10 10/10
(2433/3984)
Nemsokára jön a 2500.hsz...
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:51:55 10/10
(2432/3984)
Holnap részemrõl ok.pénteken én sem leszek..
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:51:17 10/10
(2431/3984)
Hát jobb lett volna,ha rendesen bepancsol neki.akkor már csatlakozhattak volna a sorhoz:Jo Kimberlyt,Jane Kimberlyt..stb.de így gyenge volt,valóban...
10/10
bayswater 2008 febr. 11. - 14:51:16 10/10
(2430/3984)
Holnap meg pénteken biztos hogy nem tudom nézni, szóval akkor majd valaki remélem ír tartalmat, és Télor hasnövekedésének állapotáról is beszámol...
10/10
bayswater 2008 febr. 11. - 14:50:09 10/10
(2429/3984)
De a leggyatrább Sam. Amkor Dzsen felpofozta a wc-ben, mégcsak egy grimaszt se vágott. Gyenge volt.

Ja, Mato majd megmondja a frankót! Hiába no, mi tudományosan közelítjük meg a MP-t.
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:46:13 10/10
(2428/3984)
Hú Billy...Dzsenben megbízni...Borzalmas rossz ez a Jen-Billy páros..bárcsak visszajönne Nemtudomka,most még õt is visszasírom
Vicu 2008 febr. 11. - 14:45:24
(2427/3984)
Wow micsoda orvosi kérdésekrõl szól a vita :D
Én úgy tudom,hogy meg lehet még magzatkorban is állaípítani,hogy ki az apa,de meg szokták várni,hogy megszülessen,emrt így nagyon veszélyes.Dehát ezeknek nem számít semmi :P
Egész héten nem fogok Melrose-t látni.. lemaradok teljesen Taylor terhességérõl?!
Dehát sajnos minden nap van elõadásom/gyakorlatom a Melrose idõpint alatt.Na sebaj,majd olvasom a kommentárjaitokat!
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:43:27 10/10
(2426/3984)
Megann megint bealakít...
10/10
Violin 2008 febr. 11. - 14:42:24 10/10
(2425/3984)
Majd Mato megmondja...hihi