Téma: Melrose Place

judith 2008 jan. 07. - 12:27:01
(864/3984)
szólt=szült:)
judith 2008 jan. 07. - 12:26:23
(863/3984)
Bizony, Heather legjobb barátosnéja Denise volt, aki elszerette Heather urát, így most már nem olyan jó barátnõk:) Tényleg nagyon jóban voltak 4-en, a házuk is közvetlenül egymás mellett volt. Billy-nek két vagy három gyereke van, ha jól tudom, Megan talán 2007-ben vagy 2006-ban szólt, Laura 2000-ben és 2005-ben, Jane-nek 2 van, az egyik 2003-as, a másik meg olyan 1998-as lehet, mert ugye azért is szállt ki a soriból. Kimberly 2007 februárjában szült, rögtön kettõt is, lányokat, neki ez az elsõ férje, Alison 2000-ben házasodott elõször, valami orvos-genetikushoz ment hozzá, röpke egy év után el is váltak, majd 2007-ben újra férjhez ment, akitõl most várja (vagy talán már meg is szülte) elsõ gyerekét. Jane és Kyle 2006 elején szakítottak, Amanda meg Peter ugye mostanság kavar. Amanda elsõ férje Tommy Lee volt, talán 7 teljes évig, majd Heathernek elege lett a verésbõl, inkább átengedte a pasit Pamela Andersonnak. Utána kicsit Billy-vel kavargott, majd 1994-ben hozzáment Samborához. Heather 1997-ben szült.
10/10
bayswater 2008 jan. 07. - 10:36:14 10/10
(862/3984)
Jane és Kyle már elváltak, két gyerekük van.
Taylor egy Harry Hamlin nevû színész felesége, szintén két gyerek, két lány. Heather Richie Sambora felesége volt (Bon Jovi gitárosa), de már elváltak. Tõle egy kislánya született, Ava Elizabeth. Nemsoká terhes lesz Heather, lehet is látni majd a Melrose-ban, ahogy egyre csak vastagszik. Na persze a hasát nem mutatják.
Még egy kis pletyi: Richie a válás után (elõtt?) Denise Richards-szal kavart, Heather egyik legjobb barátnõje, a Melrose-ban is feltûnt, õ volt a kis szépségkirálynõ, akinek anyja perelni akart. Denise volt férje pedig Charlie Sheen, akivel H. a Spin Cityben játszott együtt és nagyon jó barátok is.
Még egy adalék: Denise a Melrose forgatása alatt a kis Ricsink (Patrick Muldoon) barátnéja volt.
Laura is pár évig komoly kapcsolatban élt Jake-kel, utána szerelmesedtek egybe Mattel.

Sajnálom, hogy Laurát olyan ritkán látni. Nem igazán futott be, pedig szívesen nézném egy-két tehetségtelen hülye liba helyett a hálivúdi filmekben.
10/10
Violin 2008 jan. 07. - 09:49:42 10/10
(861/3984)
Annyit tudok,hogy a valóságban is egy pár volt egy ideig Courthney és Andrew Shue,azaz Al és Billyfiú.
Jane és kyle házasok a valóságban is.
Laura és Doug Savant,azaz syd és Matt is házasok és két gyerekük van.
9/10
hozzászóló 2008 jan. 07. - 00:35:20 9/10
(860/3984)
Timkó Eszter szinkronizálta Sam-et, én imádom Eszter hangját.
9/10
hozzászóló 2008 jan. 07. - 00:33:52 9/10
(859/3984)
Szerintem Balogh Erika ott is remek, õ egy remek színésznõ, istenien szinkronizált régen, de manapság is.
makrai.lilla 2008 jan. 07. - 00:09:29
(858/3984)
arról van valakinek vmi infoja h kinek van férje,felesége,gyereke ???a szinészeink közül?párnak énistuidom,de gyerekrol nem...
Vicu 2008 jan. 06. - 20:09:06
(857/3984)
Hát régen voltam már itt.....elõször is felháborít,hogy a 40 perces sorozatunkban 2 reklám van,ráadásul eddig is kiszámíthatatlan volt a kezdési ideje az elõtte lévõ idióta játék miatt.
Aztán hát a pénteki rész szinkrona pocsék volt,fõleg a vége,mikor szegény Sydet elütötték és a tömeg jajgatott,hát abszolút nem lett hiteles.Valamelyikõtök azt írta,hogy nagyon szereti Sam szinkronját.Hát szerintem borzasztó!Az az "apa ne"-zés mikor vezetett,hát nagyon rossz volt.Meg az egész figzra MÁR nagyon uncsi,mint ahogy Megané.
Szegény Sydet bezzeg kinyírták,pedig sokat veszítettünk vele :( és megérdemelte volna a boldogságot.
Alison csak rendes volt tõle,hogy Jaket összehozta a családjával.Azért neki sok izgalamt köszönhettünk,gondoljunk csak arra a nõs pasijára,vagy ami az apjával volt,vagy a piálására.Meg õ volt az,aki Amandával nyíltan szembeszállt(a maga nyomi módján :D),mert a többiek sunyiztak csak fõleg.De a búcsúja Billytõl nagyon szép volt.Tényleg õk voltak a legjobb páros és jobb lett volna,ha Billy fiú utána megy inkább,mert az õ szerepe is kifulladt már.
Jake...legalább õ az akit megmutattak,hogy a Melrose után mi lett vele.
Amanda+Kyle.Szerintem nem illenek össze.Kyle nagyon jófejnek tûnt az elején,de máris uncsi lett õ is szerintem.Kíváncsi vagyok már mit alakítanak majd Janenel.
Michael jól megszívta,fõleg mivel sebész és tudjuk mi lett a kezével....nos ciki...
Taylor...húúú! :D Na majd a most következõ dolgok jók lesznek Michael barátunkkal együtt :DDD Szal hozta a formáját!
10/10
Violin 2008 jan. 06. - 20:06:02 10/10
(856/3984)
Egyetértek Wuss koma.A szinkoronok szerintem is nagyon jók és egy oktávval jobb sorozatot csináltak az MP-bõl is.Csakúgy,mint más sorozatoknál is így volt ez.
Wuss 2008 jan. 05. - 23:59:28
(855/3984)
"a pénzhiány és a szinkronszínészek túlterheltsége miatt" -- rátapintottál a lényegre:)
Meg már a kihalnak a régi jó szinkronhangok ...
judith 2008 jan. 05. - 23:46:19
(854/3984)
Úgy ám, ez MÉG a jó idõk szinkronja. Ma már a pénzhiány és a szinkronszínészek túlterheltsége miatt a színvonal a béka feneke alatt van. Vannak sorik, mint pl. a Melrose, Jóbarátok, Rémrendes család, amik szerintem is jobbak szinkronnal. Nézve a maiakat, most megint a Szülfellel jövök, de mivel én letöltöm, és eredetiben nézem, összehasonlíthatatlanul jobb, mint a szinkron. Balogh Erika is mintha elfelejtett volna szinkronizálni, itt még olyan jó volt, most meg siralmas, de az egész szinkron, pedig igyekeztek nagy neveket összehozni. Aztán megnézem a tv-ben is, amit már láttam eredetiben, és a falat kaparom.
Wuss 2008 jan. 05. - 23:45:43
(853/3984)
Húú, köszönöm, ez nagyon király volt!:)))

Nagyon vonzó, dögös kiscsaj, tényleg õ a legszebb.
Idõnként nagyon huncut feje van, ami még vonzóbbá teszi ... Imádom!
Még a cigaretta is jól állt a kezében.
judith 2008 jan. 05. - 23:37:54
(852/3984)
Nos, szerintem az elsõ évad elég lapos volt. Persze, törekedtek az általad említett életszerûségre, no de azért gondolj bele, ha a te vagy az én vagy többségünk életét filmre vennék, az bizony elég uncsi lenne. Mert nekünk izgi, ha bulizunk vagy utazunk, nyaralunk, elfoglalatak vagyunk, bankba megyünk, postára, idegeskedünk, de azért ha valakinek ezt kéne néznie, az nagyon unná magát:) Meg az olyan Szomszédok-szerû. Ezért is volt alacsony nézettségû eleinte, aztán ugye jött Heather, aki felébresztette az emberek kíváncsiságát, hisz akkor már befutott színésznõ volt, szerepelt a TJ Hookerben, a Dinasztiában, akkor már javában Tommy Lee felesége volt stb. Szóval a lendületet õ adta meg (meg az írók fantáziáját is õ lendíthette meg), de onnantól, hogy létrejött a Melrose-rajongótábor, akkortól Amanda egyedül édeskevés lett volna. Syd, Kim, Jo, Jake, Alison, Billy, Michael, Jane ugyanolyan meghatározó Melrose-arc volt, mint Amanda, legalábbis a közvélemény szemében.
Wuss 2008 jan. 05. - 23:35:10 Előzmény makrai.lilla
(851/3984)
Igen, de a sorozat idején, a magyar szinkron egetrengetõen király volt (meg már jóval elötte is), sajnos ez ma már kevésbé mondható el. A Melrose Place pontosan abba a kategóriába tartozik (szerintem), amirõl elmondható, hogy jobb szinkronizálva, mint eredeti nyelven. Függetlenûl attól, hogy azok a színészek, azért jó színészek, mondjuk itt sokat számít a forgatókönyv, az operatõr vagy a rendezõ munkája is. De, ha azt nézzük, azoknak a színészeknek nincs olyan karakteres hangjuk, mint amilyet ezek a magyar szinkronszínészek adtak nekik.
Lehet, hogy jó eredeti nyelven, mert ugye elvileg AZ az eredeti. De ott valahogy mindenkinek olyan egyforma hangja van. Amiért nem is hibáztatom õket, mert õk ugye megteszik a magukét, ami kötelezõ. Viszont, itt profi színmûvészek adják a hangjukat, ami egy bónusz dolog, szerintem, fõleg úgy, hogy egytõl egyig mind el van találva.
Például, én nem tudnám elkpézelni Billyt Bor Zoltán nélkül. Vagy kylet Kautzky nélkül, petert Haás Vander nélkül, michaelt Józsa nélkül és még sorolhatnám. Meg a csajok hangja is nagyon telitalálat. Bár taylor hangja idõnként nagyon nyafka, igaz, hogy illik a szerepéhez, de ...
Meg idõnként Bíró Anikó hangjától is falra mászok, fõleg a hisztis jellegû intonációjától, de még így is pazarul illik amanda pökhendi, egoista stílusához. Jobban, mint Heather igazi hangja.
Szerintem.
makrai.lilla 2008 jan. 05. - 23:26:29
(850/3984)
hát jah,itt láccik h sminnkel vagy anélkül,de syd a legszebb...szerintem is baromság ez h amanda miatt volt olyan hires a sori,nem kizárólag miatta...de mattet vagy jaket pl mért irták ki?? nem tudja vki?
10/10
Violin 2008 jan. 05. - 23:02:27 10/10 Előzmény Juccmokk
(849/3984)
Keresgéltem videókat,de sajna nem találtam meg azt amelyik a sorozat jövõjét mutatja be.kár,mert az egy nagyon jó kis videó volt.közben szemelgettem pár érdekeset,amit találtam,remélem azért azok is tetszenek majd.
10/10
Violin 2008 jan. 05. - 22:49:00 10/10
(848/3984)
Ez pedig...Wuss,neked biztos tetzsik majd:))
http://www.youtube.com/watch?v=dbH0GxBTnLY&feature=related
10/10
Violin 2008 jan. 05. - 22:39:32 10/10
(847/3984)
És íme Nemtudomka,azaz Alsion és Billy fiú románca..Sokan úgy gondolták,hogy Billyifú távozása Jeniferrel túl gyors volt(remélem ezzel nem fedtem fel titkot,ehhe) és hogy Alisont akár egy rész erejéig is vissza kellett volna hozni,hogy Billy vele távozzon örökre...de romantikus lett vóna,hi hi
Andrew Shue amúgy az utolsó 3 részben már szándékosan rosszul játszott,mert Spelling ekkor menesztette szinte az egész stábot,hogy megtartsa Locklear-t.
Nade addig is gyönyörködhetünk bennük,íme:
http://www.youtube.com/watch?v=aJKglSfBWNU&feature=related
10/10
Violin 2008 jan. 05. - 22:29:27 10/10
(846/3984)
Ime Sam,Jennifer és Billy fiú távozása..

http://www.youtube.com/watch?v=eNww4o6yJwg&feature=related
10/10
Violin 2008 jan. 05. - 22:12:36 10/10 Előzmény judith
(845/3984)
Szerintem a sorozat az elején pontosan attól tért el más sorozatoktól,hogy életszerû problémák voltak napirenden,hús vér los angelesi fiatalokkal.Viszont annyiban mégis más volt,hogy nem az elcsépelt tini gimis témákat hozta(minr pl. a 90210),hanem már egy következõ generáció életmódját mutatta be.Mint mondom ez legjobban az elsõ évadra volt igaz,amikor is általános témák,pl.megcsalás (Mancini Kimberlyvel),válás,esküvõ(Rhonda),karrier(Sandy)és még sok más merültek föl, mégis nagyon pörgõ,fiatalos lendülettel.Amúgy az elején még a humor és a spontanelitás is nagyobb szerepet kapott.Számomra ebben volt más ez a sorozat.
Aztán persze az elsõ évad után tenni kellett valamit,hogy fokozzák a nézettséget.
Locklear feltûnése valóban sokot nyomott a latban,de szerintem sem lehet egyértelmûen neki tulajdonítani a sikert.
Ha már azt vesszük Mancicni több részben szerepelt,mint Locklear és azért valljuk be ,hogy többek között pl.õ is tett a sorozat népszerûségééert.
De akkoriban számtalan újságcikk jelent meg a szereplõkrõl,iszonyatosan gyorsan népszerû sztárok lettek a színészek Amerikában.Nemcsak Locklear,hanem Laura(Sydney),Courthney(Alsion),Daphne (Jo),sõt még a pasik is,Andrew Shue és Grant Show,nameg Calabro,aki szinte az egész színészi karrierjét ennek a sorozatnak köszönhette.