Érsekvári 2016 dec. 22. - 19:43:22
(2175/2695)
Mindenki változott kifordult magából . Dilara nagyon ellenszenves , fordult a kocka Harun pedig egész normális lett .
Mahide a fotelból dirigálja az õ bábjait , minden szóról tud amit Dilara beszél a telefonján .
Cansu betegsége miatt nagy az aggodalom , Keriman mindenhol ott van neki tudni kell mindenrõl .
Az új nõ sehol , ma színét se láttuk !
malvinkicska 2016 dec. 22. - 18:06:05
(2174/2695)
A sorozat ahogy halad azt látom Cansunak nincs betegség belátása õ tagadja illetve nem akar tudomást szerezni róla, és alibinek a terhességet használja arra hivatkozik, és ugye az életébe is kerülhet, mint a mai baleset ez nem volt súlyos, de lehetett volna is.
A másik oldalt a szülõk akik nagyon aggódnak túl is valójában , mint ami van, jelenben.
Keriman egy szemét alak amiért lefotózta Cihant és Dilt, hiszen csak vigasztalta, és elküldte Harunnak.
A banya lehallgatja Dil telefonját, mi lesz belõle, az a szemét Hazal oda adta a telefont, most jól megöregítették ehhez a sok gonoszsághoz.
Asuman és õ egy nagy kaki keverõk, nem is jön normális karakter.

Deniz egy fura alak lett nagy csendesen most mit fog tenni az apjával, várom.
Özkan most elkezd Gül családja után nyomozni volt e valakinek ilyen betegsége.
Az egész betegség, áskálódás, egymás lehallgatása amit már nagyon unok, meg ezt a sok fotózást.
7/10
napraforgó 2016 dec. 22. - 17:57:20 7/10
(2173/2695)
Ászu beront Dilara üzletébe és egy értekezlet kellõs közepén kiabaálja ki, hogy Harunt gyilkosság vádjával letartóztatták. Dilnek nagyon kínos, Ászu mentális problémáira hivatkozik. Ászu eljátsza az aggódó nõvért, de Dil hisz Harunnak, Dzsihánnak száz más ellensége is van, lehetett akárki a merénylõ. Dilara aggódva bemegy a rendõrségre, ahol csak felvették Harun vallomását és elengedik. Harun hazafelé azt javasolja a feleségének, hogy szilveszterkor utazzanak el, talán Párizsba a gyerekkel együtt. Dilara nem lelkesedik. Harun összevitatkozik vele, talán nem hisz neki? Dil követeli, hogy jelentse fel a robbantásért a nagynénjét, Harun nem lelkesedik az ötletért.
Deníz visszavinné a feleségét a neurológushoz, de Dzsanszu nem akar menni, õ tapétát akar a babaszobába. Deníz autóval viszi, Burhan meg a sofõrjével követi õket. Mikor Dzsanszu kiszáll, odahajt hozzá, beszélni szeretne vele. Arra kéri, beszéljen a férjével, hallgassa meg õt is. Dzsanszu a kávézóban felejti a telefonját vissza akar menni érte, de a lába pont az úttesten felmondja a szolgálataot. Egy motoros elüti, kórházba viszik. Denízt Burhán értesíti Dzsanszu telefonjáról. Deníz és a nála lévõ Dzsihán rögtön rohannak a kórházba. Dzsanszu már menne is haza, de az orvosok észrevették a lábában a remegést. Dzsanszu aggódik, csak a babának ne essen baja. Dzsihán értesíti Dilarát is, aki szintén rögtön megy. Az orvos tájékoztatja õket, Dilara sírva borul Dzsihán kebelére. Ezt a jelenetet meglátja az éppen érkezõ kotnyeles Kerimán is. Le is fotózza õket, majd elküldi Harunnak. Aztán Özkánt is értesíti. Özkán fölkeresi Dzsihánt, aki a családban elõforduló betegségek után nyomoz. Gülszeren föllelhetõ rokonok betegségeire is kíváncsi.
Hazal éppen a személyzetet neveli a szállodájukban, beleszól egy elõadóterem kibérlésébe is.
Dzsanszu hazakerül, otthon sírdogál. Nem érti, miért kell õt kezelni, ha még nincs is diagnózis, csak gyanú. El akar menni egy másik orvoshoz is. Az orvos Dopamint adott neki, ha attól elmúlik a remegés, akkor sajnos a lány beteg.
A vacsoránál Ászu megint bújtogatja Harunt, aki rögtön rá is telefonál Dilnek, hol van és ott van-e Dzsihán is. Dil megsértõdik és dühös is lesz, Harun meg dühösen földhözvágja a telefonját. Az illegális lehalgató, a banya mindezt végighallgatja és tetszik neki. Burhán virágot küld Dzsanszunak, mire Deníz sértõdötten elrohan otthonról. Dzsanszu telefonon beszámol az anyjának errõl, és persze a banya ezt is hallgatja. Rögtön utasítást ad Csagatájnak, keresse meg neki Burhánt.
Özkán és Kerimán is aggódik Dzsnszuért õk is azon törik a fejüket lehet-e ilyen betegség a családjukban. Már bánja, hogy elküldte azt a fényképet Harunnak az ölelkezõ párról.
Harun másnapra megbánja a féltékenykedést, bocsánatot kér Dilarától.
9/10
Roxer 2016 dec. 22. - 12:33:23 9/10
(2171/2695)
Nem tudom, Dilara szerintem sokat változott,eleinte nem volt ilyen. Hanem eléggé hideg,rideg érzéketlen nõ volt. Hogy belül ilyen volt,csak nem tudta kimutatni?Hát ez is lehet. Vagy Harun kellett ahhoz,hogy az érzései felszínre törjenek,vagy ahhoz,hogy megváltozzon. Mindenesetre az õ változása ami teljesen hihetõ,mert volt rá oka is. Egy férfi aki szereti,egy férfi aki törõdik vele,szent Cihán nem ilyen volt és sosem lesz ilyen.
gigi1 2016 dec. 22. - 09:37:49
(2170/2695)
Azt viszont nem tudom hova tenni amit a válás, család széthullásával kapcsolatban írtál. Szted azt a nõt, aki nem szerelmes a férjébe, azt nem is érintheti rosszul a válás? Egyáltalán 20 éves házasságoknál beszélhetünk még szerelemrõl? Nem szenvedhet vki amiatt, mert a fél élete a kukában landolt, mert megszûnt a biztonság érzete, mert lehet, hogy sz.r a házasság, de mégiscsak ismeri a pasi minden rezdülését, minden rigolyáját, és fél attól hogy újrakezdjen mindent vki mással, akit még nem ismer, vagy nem gyászolhatja meg a korábban még talán együtt megálmodott, de már biztosan meg nem valósuló közös jövõt? Tényleg ennyire egyszerûen oda lehet tenni azt a bizonyos pontot. ..? Ráadásul ahol gyerekek vannak, rájuk is gondolni kell, hiába nagyok már. Számomra Dilara sírásai anno életszerûek voltak. ÉN elhittem, hogy az elválás, még a szerelem elmúltával is, nagyon nehéz neki.
Azt sem értem, hogy miért akkora bûn ha vki szeret partikat rendezni, ahol kapcsolatokat tudnak építenek, mely az egész családnak elõnyére válik. ? Mégis hol találkozzon potenciális új ügyfelekkel, hol ápolja a kapcsolatot a régiekkel? Fõleg így, hogy már neki is van egy saját cége. Le is húzhatná a rolót, ha nem hívná meg az ügyfélkörét partizgatni.
Azt is hatalmas bûnnek kezeled, hogy Dilara gazdag mer lenni, és tán még meg is akarja õrizni vagyonát. Mégis mit kéne tennie, osztogassa szét, õ meg menjen el három mûszakba a gyárba v. mit? Miért olyan rossz dolog, hogy attól a nõtõl féltette a pénzüket, akivel kapcsolatban a férje folyamat titkolózott? Vagy, hogy okosan belátta, hogy ha évekig tartó vagyon megosztási per elé néznek a partnereik simán otthagyják õket, az ellenfeleik meg bekebelezik a cégeiket. Nem hagyta, hogy a gyerekei jövõjével szórakozzanak. Mint ahogy C-nek is csak a szája nagy, h õt nem érdekli a pénz. De azért a cégét nem adta át a nejének, meg nem költözött be Gül. lepukkant lakásába…Azért annyira õ se süllyedne le. Most is egy luxus hajón éldegélt, nem egy lyukas ladikban…..
gigi1 2016 dec. 22. - 09:21:56
(2169/2695)
Huhh nagyon másképp emlékszünk sok mindenre. Nekem egész más jelenetek ugranak be a szereplõkrõl, ha visszaemlékszek, hogy hogyan ismertem meg õket. Azt teljes mértékben el tudom fogadni, hogy vki 1-1 karaktert nem kedvel és alapvetõen csak a rosszat látja meg benne (nálam ilyen Cihán). De azzal most sem értek egyet, hogy az íróknak nem volt eleve eltervezve a karaktereik fejlõdése (legalábbis pár embernél tuti). Lehet Dilarára sok mindent mondani, de az , hogy sz.r anya lenne, aki soha nem szerette és nem törõdött a gyerekeivel, az merõ rosszindulat. Az az anya, aki lehet, hogy mások elõtt durva és arrogáns volt, de aztán éjjel belopózott a gyereke szobájába, betakargatta és megsimogatta, aki, bár szavakkal nem volt képes bocsánatot kérni tõlük, de egy papírra leírta nekik, az sztem szereti a gyerekeit. Ezek a sorozat legelején voltak. Nem hiszem, hogy az íróknak nem volt célja azzal, hogy Dilara egész másképp viselkedett társaságban, mint amikor senki nem látta. Mostanra ledöntötte a falat maga körül és legalább a gyerekei felé ki tudja mutatni az érzéseit.Továbbra is tartom, hogy ez tudatos jellemfejlõdés.
Amit leírtál példának, az tényleg egy nagyon durva szituáció volt, Dilarának nem szabadott volna akkor ott és úgy viselkednie, rá ért volna otthon is megbeszélnie a lányával, h miben kell javítson, mit rontott el stb.(ebben is sokat fejlõdött). De azért az is igaz, hogy szülõként a gyerekeink felé elvárásokat kell támasztani. Mert ha pl. a gyerekem matekból négyest hoz haza, de én tudom, hogy ötösre tudja az anyagot, akkor nem fogom megdicsérni, hogy de jó, h nem egyest kaptál...Muszáj a gyerekeinket jobbra sarkallani. Persze csinálhatta volna úgyis, mint Gülszeren, aki egy vadidegen gyerek miatt kirúgatta magát (ez különben vicc, az a nõ úgy váltogatta a mhelyeit, mint más a bugyiját, nem Cansu volt a kirúgás fõ oka), de a saját gyereke iskolájába nem volt képes bemenni, hogy megkérdezze, hogy ugyan már milyen szakkörök/ korrepetálások tartanak este késõig, és ha a gyerek ennyi fele jár, miért is áll olyan rosszul minden tárgyból...Simán benyelte Hazal minden hazugságát. Szabályok és korlátok nélkül nevelte, de inkább nem nevelte a gyerekét. Nekem ez volt az elsõ benyomásom róla. ha egy picit is kontrollálta volna a lányát, akkor el se jutott volna oda, hogy éjjel, szakadó esõben kell a 15 éves lánykáját egy vadidegen pasi segítségével haza vinnie. (Ilyet se Ozan, se cansu nem mert volna megtenni, de sztem Alaz sem fog :))Ez kõkemény szülõi mulasztás is volt.. Most meg emiatt, is, sziv mindenki. Mert az egy dolog, h Özgür él, de ez nem Hazalon múlott, õ hidegvérrel leszúrta.
De Cihánról is Dilaráról is más jut elõször eszembe. Nekem az a jelent van meg, hogy állnak a hálószobában, Dilara halál nyugodtan szól a férjének, hogy este átjönnek vacsira a barátaik. Erre a kedves férj szimplán lesüvítette asszonya fejét kb. mindennek elmondta õt is meg a barátokat is.ezek után Dil. lemondta az egész vacsit. Cihánt egy agresszornak ismertem meg, és nagyon nem izgat, hogy a gyerekeit mennyire szereti. Aki így bánik a nõkkel (nem csak Dil, hanem késõbb Gül. és Ayse is megismerhette ezt az oldalát) az nekem soha semmilyen körülmények között nem lesz szimpatikus. És nem is nagyon értem meg, hogy nõk hogyan rajonghatnak érte. De hát az életben is van ilyen. Vannak nõk akik csak az ilyen pasikat keresik. Lásd Dilara se tudja értékelni, hogy végre nem üvöltenek 10 centirõl a képébe nap, mint nap...
Azt nem értem, hogy miért pozitívum, hogy Cihán rohant a lányához a kórházba. Az összes szülõ ezt tette, Dilara is. Késõbb, amikor Hazal szándékosan elüttette magát, akkor hozzá is berohant a nõ is. Aztán jött a hideg zuhany, amikor meglátta a férjét bizalmaskodni egy másik nõvel. Amikor ezt otthon számon merte kérni, akkor meg a kedves férj, olyan igazi úriemberként, neki csapta a feleségét a szekrénynek... És persze semmit nem mondott arról, hogy mi van közte meg a nõ között. Cihán az elejétõl kezdve folyamat titkolózott a felesége elõtt, Gül.lel kapcsolatban is. Csoda, hogy Dilara a szemének hitt ? Ha õszintébbek lettek volna és Gülszeren betartja a nõs pasival, nyilvános helyeken, nem találkozgatunk alapszabályt, dilara se lett volna olyan gonosz vele. Ha kicsit visszagondolsz, minden egyes Dilara szemétkedésnek volt 1 kiváltó oka pl. nyaklánc, kirándulás kifizetése, házbérlés, közös vacsik, melyekrõl a barátok bõszen küldték a képeket dilnek, nyilvános rendezvényen Cihán nem a nejével meg a gyerekeivel jelent meg, hanem Güllel az oldalán, úgy, hogy az egész család ott volt stb. (ezek mind az elsõ évadban voltak) , és akárhányszor rá mert kérdezni ezekre, a férjétõl soha nem kapott egyenes választ. Nyilván a reakciói túlzóak voltak. Megdobták kenyérrel és õ kõvel dobott vissza. De azért alapvetõen a megalázottságát megértem.
Egy dologban értek veled egyet, hogy ez a 3. évad nagyon nem kellett volna. legalábbis így, ahogy megvalósították... Szépen le kellett volna zárni, és akkor most nem kéne Cihán Gürpinár hõstetteit nézni....:S
malvinkicska 2016 dec. 22. - 08:21:59
(2168/2695)
Szia ebben csak negatívumok történek, a vén banya él az a baj, tovább szövi ördögi tervét Dil ellen az a szemét Hazal asszisztál is hozzá.
Aztán ami roppant zavaró, Hazal aki nem teljesen normális és Cansunak írtak ideg rendszeri betegséget, azt építik le teljesen.
Cihanból is mit akarnak, Harun vakon szereti Dilt, de az nem sokba veszi.
Asuman egy kígyó most Harunra fáj a foga de nem hiszem annál célba ér mivel az bele van esve Dilbe, mint csirke a moslékba.

Nekem ez az egész sorozat nagyon elveszítette fényét, még figyelem Deniz és Cansu sorsát, mert nem nagyon van benne karakter akit szeretnék, és aggódok érte.
gigi1 2016 dec. 22. - 07:14:11
(2167/2695)
Harun most már a sarkára állhatna. Eszméletlen nagy papucs lett. Dilara meg nem igaz, hogy nem tudja értékelni, hogy végre egy olyan férfi van mellette, aki nemcsak, hogy szerelmes belé, de teljesen õszinte vele, mindent és mindenkit feláldoz érte. Ahelyett, hogy ezt viszonozná neki, még a kákán is csomót keres. Meg sem érdemli Harunt. Tipikus kell a jó, nem , kell a rossz, két kézzel, esete. Csak fusson a hülye volt férje után, mintha az valaha is megbecsülte volna õt..Grrrrrr
Asuman jól kivetette a hálóját Harunra, kíváncsi leszek meddig bírja a pasi. Bár amilyen elvakultan szerelmes, ennek jöhetne 100 másik nõ,neki akkor is csak dil kéne.
Cihán meg igazán nyaralgathatott volna még. Nem hiányzott senkinek. Burhan olyan amilyen, de nem volt joga Deniznek elmondania, hogy mit tett az apja. Ha mindenáron el akarta mondani, meg tehette volna úgyis, hogy Burhant is oda hívja, és hármasban átbeszélik. Így viszont jól hátba támadta a pasit. Remélem most már õ is bosszút forral C ellen. Az sem tetszett, ahogy Cansut ellökte magától. Most, hogy beteg a lánya, meg nagy kegyesen megbocsátott neki. Arról valahogy lemaradtam, h C elnézést kért volna a gyerekétõl a viselkedése miatt.
Cansuval viszont sztem most túl sok dolog történik, nem nagyon tud megbirkózni az új élethelyzettel ( betegség + gyerek). Nagyon kislány õ még ehhez. (maga a színészi játéka sem tetszik most, nincs neki még ehhez kellõ élettapasztalata)
hazal viszont egyre szebb. Úgy látszik a szerelem megszépíti. :)
Érsekvári 2016 dec. 21. - 22:33:05
(2166/2695)
Most már mindenki a bosszú hatalmába került . Mahide nem nyiffant ki sajnos , de amint levegõhöz jutott még vadabb ötletei vannak . Fõképpen Dilara lett a célpontja elsõsorban õt okolja Harun eltávolodásáért . Dilara egy hülye tyúk bizalmatlan Harun se kell már neki , az a szerencsétlen hiába bizonygatja nem tett semmit . Kinézem a szituból nem sokáig lesznek együtt .
Aszumán meg pont Harunra vetette ki a hálóját egyenlõre nem sok sikerrel . Dilara naplóját mindenesetre megszerezte .
Aszu még ráadásul mindent elmond ami történik a házaspár között Dzsandannak .
Van egy olyan gondolatom Dilara és Cihan újra összefognak még jönni .
Egyenlõre egy ismeretlen nõ személye keltette fel legjobban az érdeklõdésemet . Ki õ és mit akarhat ? A látottak alapján nem túl bizalomgerjesztõ ez a unszi nõ .
9/10
Roxer 2016 dec. 21. - 18:24:20 9/10
(2165/2695)
Szegény Harun tényleg nem csinált semmit és Dil neheztel rá,plusz a zsaruk is elviszik. Asuman meg már kivetette rá a hálóját,de Harun nem vevõ a dologra.Az új nõ is nyilván egy szarkeverõ/bosszúálló azért gyûjtögeti az újság cikkeket. Dil egyébként nagyon szánalmas nem tökmindegy miért nem áll már Harun kapcsoaltban Maidével? Ha õmiatta az annál jobb. Harun meg szintén számalmas ahogy könyörög neki....
7/10
napraforgó 2016 dec. 21. - 17:53:44 7/10
(2164/2695)
Hazal Mithátról fecseg Ászunak a telefonban, tanácsokat kér, hogy hívhatná fel magára a figyelmét. Ászu közben Dilara szobájában kutakodik. Megtalálja Harun noteszét, amit Dilarának adott anno. Megörül, hogy kincset talált.
Májde hazatér a kórházból. Panaszkodik Hatidzsének, hogy Harun hátat fordított neki. Ezért is Dilarát hibáztatja, nem a saját hülyeségét. És már el is kezd új terveket szövögetni.
Dzsanszu meg a gyerekszobát méricskéli. Dzsihán az orvossal beszél telefonon, aki érdeklõdik, voltak-e tünetei a lánynak.
Dzsihán Yildrim ellenkezése ellenére nem akarja feljelenteni Harunt a robbantás miatt, Dilarára való tekintettel.
Harun és Dilara otthon veszekszik, Harun szeretné, ha Dilara boldog lenne. A nõ meg azt mondja, beteg a lánya, minek örüljön. A banyán is veszekszenek, Harun azt mondja, õmiatta szakított a nénjével. Dil fölhorgad, tehát nem azért, mert gonosz, meg gyilkos, egy gyerek mélete a lelkén szárad, hanem csak õmiatta? Na szép, ha õ nem lenne, akkor a néni is folytathatná a bûnözést, nem akadna ki rajta.
Dzsihán aggódik a családjáért, a gyerekeiért, sõt Dilaráért is, mert egy õrült, sátáni fickóhoz ment férjhez.
Feltûnik egy új szereplõ, nõ, aki egy faliújságon Dzsihán és családja, valamint Harun fotóit gyûjtögeti, illetve újságkivágásokat a két ellenfélrõl.
Mithát meghívja Hazalt egy partira, ahol épp megválasztják az éjszaka szépének, amikor Májde rátelefonál és magához parancsolja. Azt követeli, hogy hozza el neki Dilara telefonját.
Ozan puffog, amiért az apja futni hagyja Harunt, a barátja meg biztatja, akkor jelentse föl õ.
Dilara aznap este egyedül akar maradni, elküldi Harunt. Ászu megint kíváncsiskodik, negédeskedik vele, az izmait tapogatja, miközben hízeleg neki.
Másnap Hazal csellel megszerzi az anyja telefonját és pucol is el vele. Csagatáj ráköti a laptopjára, innentõl nyilván lehallgatják Dilarát.
Kerimán pénzt akar szerezni Hadzsertõl, majd Özkántól is. Kiderül, új ruhákat vett, hogy tetszen Burhánnak.
Harunért két rendõr jön, beviszik vallomást tenni. Ászu értetlenkedik, mi történt. Harun úgy megy el, hogy lelkére köti, Dilarának ne szóljon errõl. Ászu rögtön hívja Dzsandant az infóval.
Emine és Szema meghallják, kit hívott, de úgy gondolják, az õ dolguk nem tartozik rájuk. Harun elvitelét a kapunál lesben álló új nõ is végignézi. Nincs valami bizalomgerjesztõ ábrázata.
7/10
napraforgó 2016 dec. 21. - 08:20:46 7/10
(2163/2695)
Sok meglátásoddal egyetértek. Valóban, talán van bennem egy elõítélet és talán kicsit bekatulyázom az embereket, aszerint, ahogy megismertem õket. Dilarát pl. úgy ismertem meg, hogy a lánya, Dzsanszu második lett egy lovasversenyen és a nõ nem ment oda a nem egész 15 éves kislányhoz, hogy gratuláljon, meg vígasztalja, hogy nem õ lett az elsõ, hanem szemrehányásokat tett neki, hogy ha jobban igyekszik, elsõ lehetett volna. A gyerek egészen letört a kritikától és az általa az anyjának büszkén odaadott díjat Dilara a földre ejtette és aztán átlépett rajta, otthagyta a sárban. Hát én ilyen anyának ismertem meg Dilarát. Hideg, kõszívû, gonosz. Ezen olyan sokat nem tudtak finomítani a szememben, meg a mostani jajongás a gyerekeiért sem annyira számít - nekem nem.
Dzsihánt viszont úgy ismertem meg, hogy rohant a lányáért, meg aggódott, amikor értesítették, hogy baleset érte - Gülszeren vitte orvoshoz, hogy bekössék a sebét - a fõnöke ki is rúgta érte.
Gült is így ismertem meg, segített egy vadidegen kislánynak, még a saját egzisztenciája kárára is.
Ezekhez a bemutatkozásokhoz képest talán minimálisan el tudom fogadni, hogy Dilarán talán változtatott valamit a boldog szerelem, egy férfi osztatlan figyelme, de... DE, én olyan jellembeli hibákat ismertem meg abban a nõben, hogy annyira nem tud kifordulni magából, hogy megkedveljem. Gondolok itt a Gülszeren elleni számtalan szemétkedéseire - még akkor is, ha ezek esetleg egy féltékeny nõ akciói voltak is (de nem azok voltak, mert Dil csak a pozicióját féltette, xart õ nagy ívben Dzsihán szerelmére). Ehhez képest az, hogy hogyan sírdogált a férje ágynemûjének elpakolásánál valóban nem érdekel, mert õnagysága csak a poziciója elvesztésén, a Gürpinár-feleség cím és az ezzel járó fényes partik elvesztésén bánkódott, nem a szerelme elvesztésén. Na, most Harun mellett nem ugyanazt csinálja, partik, látszatkapcsolatok, stb.?És talán még élvezi is, hogy Harun féltékeny, hisz ez azt bizonyítja, hogy még mindig jó nõ.
És nem felejtem el Harun bevonulási nagyjelenetét sem, amikor megérkezett a magánrepülõjén és vagy félórán át vonult a díszbe vágott Dzsandan kíséretében. Mint Radames, a gyõzedelmes hadvezér, épp csak a fanfárok nem szóltak. És onnantól megkezdõdtek a szemétkedései Dzsihán ellen. Az alantas aknamunkái. Nem a szemtõl szembeháború, hanem a hátadba a nagykést. Ehhez képest Harun mostani nyavajgásai, féltékenykedései, pfff.... szánalmas.
Akárhogy is, én nem tudom elhinni, hogy a karakterek jellemfejlõdése saját magukból, a megélt tapasztalataikból erednek, sokkal inkább írói kitalálmányok.
Dzsihán nõi valóban hullanak, mint a legyek, ez igaz, de ez valószínûleg nem magából a történetbõl fakad, hanem abból, hogy a színész eléggé összeférhetetlen és a színésznõk nem akarnak vele dolgozni. Akkor meg ki kell találni valamit. Lehetne baleset - ez gyors halál. Lehetne halálos betegség - ezzel el lehet nyûglõdni sok-sok részt. És lehet gyilkosság is, na ez magában hordoz sok új lehetõséget a történet továbbszövésére.
Mindenesetre, így a harmadik évad elején most is az a véleményem, hogy nem kellene minden sorozatot továbbfolytatni, csak azért, mert sikeres, meg nézett. Most már nem tudnak annyira érdekesek lenni, még akkor sem, ha vadabbnál vadabb ötleteket vetnek be, ha a végén mindenki átmegy gyilkosba, vagy áldozatba, akkor sem. Tudni kéne szépen befejezni.
gigi1 2016 dec. 21. - 07:21:26 Előzmény napraforgó
(2162/2695)
Én ezt nem így látom. Szerintem igenis tényleg voltak jól felépített jellemfejlõdések a sorozatban. Dilara pl. a gyerekeit az elejétõl kezdve nagyon szerette csak nem tudta kimutatni feléjük, 20 év egy rossz házasságban, a férjétõl sem szeretettet sem pozitív visszacsatolást nem kapott stb. Aztán miután mindenkit elveszített maga körül (gyerekek, férj, álbarátok), meg persze Harun megjelenésével, szépen kezdett a "jeges szíve" feloldódni. Ez messze nem egyik részrõl a másikra történt.
Candannal is megmagyarázható, hogy a nagy férfifaló nõcske belezúgott Harunba majd Ozanba, aztán jól átcseszte mindkét pasi. Ugyanazt tették vele amit õ anno Yildrimmel vagy özkánnal. Most csak azt kapja, amit megérdemelt. Ezt is simán elõre eltervezhették az írók.
Harun sztem sokat nem változott, az elejétõl kezdve így viselkedett dilarával. Õ nem szimplán egy szerelmes férfi, hanem egy õrült rajongó is egyben. A munkájáról korábban sem nagyon lehetett hallani, hogy maffiózó lett volna kicsit túlzás...Az, hogy Cihán ellen minden eszközt felhasznált, még nem jelenti azt, hogy az üzleti életben mással is tisztességtelen lett volna. Burhan, na õ tényleg maffiavezér :)
Az özkan és kerimán vonalnál lehet valóban az amit írtál, õket nagyon meg akarták javítani. Õk hipp-hopp megváltoztak Nuraj halála után. Most meg már csak a humorfaktort hozzák, más nem is történik velük.

Sztem azt, hogy úgy látod nem voltak felépítve a karakterek fejlõdése, abból is eredhetett, hogy tényleg rengeteg jelenetet kivágnak, olyanokat is amik kimondottan szép, érzelem gazdag perceket tartalmaznak. Pl. hazal: a magyar részekbõl szinte teljesen kihagyták, hogy mennyire szenvedett õ is Gül. halálakor. vagy, hogy dilara már az elsõ évadban v. a második évad elején is mennyire megszenvedte a családja széthullását. Volt olyan, hogy annyira sírt, hogy vezetés közben félre kellett állnia, vagy amikor végleg felfogta, h Cihán elhagyta és potyogó könnyek közepette pakolta el az ágynemûjét. Nem is beszélve a gyerekivel való beszélgetésekrõl, azok mintha nem is lettek volna...(tuti, h ezek közül sokat kivágták, mivel én nézem törökül is, és vártam h magyarul is visszanézhessem, megértsem, erre hoppon maradtam :S)ezek hosszú, kevés beszédet tartalmazó jelenetek voltak, gondolom úgy voltak vele, h minek ezeket mutogatni. Persze ez nem vonatkozott a Cihán Gülszeren párosra, azoknak minden távolba révedését hosszú percekig néznünk kellett : ( Néha olyan, mintha csak egy összefoglalót látnánk. a 2,5 órás török részekbõl, sztem durván háromnegyed órát tuti kivágnak. Most is nagyon gyorsan haladunk...

+ Az ember hajlamos arra, hogy azokra a karakterekre nem figyel annyira oda, akik az elejétõl kezdve nem váltottak ki belõle szimpátiát. Nálad sztem ilyen Dilara és Harun. Nálam Cihán. Ezt ne vedd bántásnak, én is ilyen vagyok. Biztos Cnek is vannak jó tulajdonságai, csak én ezeket nem nagyon akarom észrevenni, legszívesebb át is tekerném a részeit...Nálad is észrevehetõ, hogy a tartalomismertetõdbõl sokszor kihagyod, vagy rövidebben írsz, az általad nem kedveld emberkékrõl. Ez sztem nem tudatos, inkább csak annyira nem érdekel téged, h mi történik velük, h. nem marad meg benned. Nincs ezzel semmi gond, csak így kevésbé veszed észre, ha változnak, fejlõdnek.
gigi1 2016 dec. 21. - 06:28:43
(2161/2695)
Egy nagyon jó kis rész volt a tegnapi. Harun, amit a kórházban a banyának, majd az autóban dilarának elõadott....Huhh,ezért szeretem :)
Az utolsó mondatodban van a sorozat legnagyobb igazsága. Cihán csak ne dumáljon, hogy ki, hol van veszélyben, amikor mellõle csak úgy hullanak a nõk. Még jó, hogy dillel soha nem szerették egymást, különben szegény nõnek is elõre borítékolva lenne a jövõje ;)
7/10
napraforgó 2016 dec. 20. - 20:47:05 7/10
(2160/2695)
Az utolsó mondatod csúcs!
9/10
Roxer 2016 dec. 20. - 18:08:52 9/10
(2159/2695)
Nah hát ez elég mozgalmas kis rész volt. Már majdnem megkapta Maide amit akart(azaz a a családot ami vele van) amikor Ozan robbantotta az idillt. A banya legalább bevallotta és nem hagyta,hogy Harunt hibáztassák.Kár,hogy egyelõre senki nem hisz neki,még Dil is ingadozik.. Harun szépen megmondta az öregasszonynak,ha Dil hallotta volna nem lenne egy cseppnyi kétsége sem. Azért Harun helyében Cihan képébe vágtam volna,hogy mellette hullanak a nõk, ne magyarázzon Dilnek,hogy vele veszélyben van...
7/10
napraforgó 2016 dec. 20. - 17:55:48 7/10
(2158/2695)
Májde rossz hírt kap, meghalt egy ismerõse. Nagyon egyedül érzi magát, már mindenki kihalt mellõle a régi ismerõsei közül.
Dzsanszu örül, hogy a vizsgálat jól sikerült. Aztán látványosan elfelejti, milyen ízesítésû a víz, amit isznak... Dzsihán és Deníz aggódva néz össze.
Harun a fiát etegeti, közben aggódik a nénje miatt. Dilara nem szereti a témát. Májde felhívja Harunt, hiányoznak neki. Meghívja õket vacsorára. Dilara kijelenti, õ nem megy. Harun gyõzködi. Ászumán megint hallgatózik.
Dzsihán tájékoztatja Özkánt is, hogy Dzsanszu beteg, nem várható semmi jó. Özkán azt mondja, jó hogy összecserélték anno a gyerekeiket, õ nem tudná orvosokhoz vinni a lányát, mint Dzsihán.
Az Erguván család banyalátogatóba indul. Dilara egy sálat visz neki ajándékba. A banya meg igazi kisautót vett a hirtelen mintegy 3 évesre cseperedett Alaznak. A banya elnézést kér Dilarától, hogy fájdalmában olyan csúnyákat mondott neki korábban. Dilara megértõen viselkedik.
Ozan és a barátja Harun embere után nyomozgat, arra kíváncsiak õ áll-e a fölrobbantott hajó mögött. Beazonosítják a fiatalembert, aki a sok pénzt vitte a halott gyerek családjának. Valóban Harun embere Csagatáj volt az. Ozan megy, hogy felelõsségre vonja Harunt, de nem találja otthon. Megtudja, hová mentek, beront Májde házába és ordibálni kezd Harunnal, aki semmit nem ért az egészbõl. Májde bevallja, hogy õ tette, õ áll a robbantás mögött, de Ozan nem hisz neki, azt hiszi, hogy a nénje csak magára vállalja. Ozan biztatja az anyját, menjen vele, hozza a gyereket is, hagyja itt ezt a gyilkost. De Dilara nem megy vele, viszont Ozan távozása után fogja a gyereket és otthagyja õket. A banya hirtelen rosszul lesz, Harun rögtön kórházba viszi.
Ászumán felvilágosítást kér Dzsandantól Harun nénjérõl. A nõ azt mondja, az ég óvjon attól a nõtõl. Dilara feldúltan érkezik haza, Ászumán rögtön megy kíváncsiskodni, mi történt. Dilara kiküldi õt a szobájából, nincs kedve Ászuval megtárgyalni, mi történt.
Harun a kórházban szemrehányást tesz a nénjének a féktelen bosszúvágya miatt. Hiába sír a banya, megmondja neki, hogy sem õt, sem Alazt nem láthatja többet.
Harun feldúltan jön vissza, Dilarát keresi, de nincs otthon, aztán Alazt nézi meg, szerencsére õ otthon van. Ászu közben ott sertepertél körülötte, és faggatja, mi történt. Harun nem válaszol.
Dilara elmegy Dzsihánhoz, akit addigra már jól felhúzott Ozan telefonja. Õ sem hiszi, hogy nem Harun volt a tettes. Harun Dilara után megy a hajóra és Haza akrja vinni a feleségét. Dzsihán figyelmezteti, hogy az asszony élete veszélyben van mellette. A két férfi összeszólalkozik, aztán Dilara mégis távozik Harunnal, de nem engedi a férfi hozzáérjen. Szemrehányást tesz a férfinak, nem azért ment hozzá, hogy viszálykodjon Dzsihánnal és a gyerekei meggyûlöljék. Harun megmondja, hogy szakított a nénjével. Megesküszik, hogy bár soha nem hagyta bosszulatlanul a sérelmeit, de õ soha nem gyilkolt.
7/10
napraforgó 2016 dec. 20. - 13:11:46 7/10
(2157/2695)
A net egyik orvsi lapja szernt a Parkinson-kór tünetei: fokozott izomtónus, értelmi hanyatlás, depresszió, kézremegés, demencia, izzadás, bõrhámlás, nyelési nehézség, székrekedés, fokozott nyálelválasztás, izommerevség, szorongás, inkontinencia, mozgásszegénység, tartási instabilitás, lelassult gondolkodás, halk beszéd, apró betûs írás

Vagyis a lelassult gondolkodás és az értelmi hanyatlás valós tünetek. Nyilván erre értette az orvos a feledékenységet.
Amúgy az egyik unokahúgomnak 19 éves korában lett Parkinson kórja. Az egypetéjû ikertestvérének meg még 40 éves kora elõtt. Szóval nem csak az idõsek betegsége.
Sajnos csak kezelni, kezelgetni lehet, gyógyítani nem.
offtopic
ildimix 2016 dec. 20. - 10:26:03
(2156/2695)
Én nem vagyok orvos de szerintem a parkinzonnak nem tünete a feledékenység az az alczheimer kór tünete. Majd javítsatok ki ha tévedek.

Cansut ki akarják léptetni a sorozatból vagy miért kreálták neki a betegséget? Végülis januárban adni fogják a sorozatot látta valaki?

Az rtl2-n, hogy vége lett a hülye való világnak nem fognak indítani valami jó sorozatot?

Kerimanra most haragszok mert Harun kémje lett úgyhogy örülök, hogy ebben a részben keveset szerepelt.