malvinkicska 2016 júl. 27. - 18:04:08 Előzmény Érsekvári
(1075/2695)
A mai rész különösen tetszett, elkezdõdött a D-k harca, nagyon bírtam Harunt, mikor megkérdezte, Dzsandantól ismerjük egymást. A zene szép volt romantikus csak nekem ez már nem nekik való, valahogy sok volt egy kicsit ez az udvarlás, biztosan csak nekem. Cihan tudtam okos hozzá kezdett utána nézni a dolgoknak és már sok mindenre kezd rájönni, tudtam megfontolt, és elég logikusan gondolkodó, Ami a Harun mocskát illeti az irányába. Hazal az ahogy viselkedik az már igazán nagyon ronda, igazán beteg bele bolondult a nagyzásba, mindenütt azt hajtja kinek alánya, ha kérdik ha nem, ahova mentek nem tetszett a lakás, valami borzalmas, akkor miért ment. Az a nagy vásárlás vajon meddig fog menni azt a sok ruhát egyszerre, megvenni minek. Cihan és Gül elég szerényen élik meg a szerelmet, egy ölelés, és kész, ez fura egy kicsit biztos azért, mert nem volt jó a viszonyuk.
8/10
Darkrose 2016 júl. 27. - 17:55:42 8/10
(1074/2695)
Azért az elég vicces, hogy Gülszeren és Cihan között cirka 100 valahány rész alatt még egy csók sem csattant el köztük, Dilara és Harun már most lassan beelõzik a "kémia nélküli párt". Nekem szimpatikus együtt Dili anyu és Harun, mintha Jégkirálynõ lassan elkezdett volna felolvadni, ennyit szerintem az egész elsõ évadban nem láttuk mosolyogni.
Ezzel szemben Gülszeren és Cihan "kapcsolata" egy kínszenvedés, Cihan amolyan "miért kell nekem téged ölelgetnem" arckifejezéssel, Gülszeren pedig amolyan "ezt ki kell bírnom, színésznõ" arckifejezéssel néznek tompultan egymásra. Sajnálom, hogy a sorozat készítõi nem tudtak két olyan fõszereplõt kiválasztani, akik között mûködik is a kémia, nemcsak szépek és népszerûek.
Hú, láttátok Dzsandan fejét a mai rész végén? Én nem tudom Dilara min szocializálódott, de ha rám így, ilyen gyilkos tekintettel nézne valaki szerintem menten összeesnék és kõvé válnék...
7/10
napraforgó 2016 júl. 27. - 17:53:41 7/10
(1073/2695)
Harun gondterhelten állít be az apja éttermébe. Elmondja egy érdekes jósló álmát, melyben közösen vezettek Dzsihánnal egy autót és õ hiába akarta kilökni a volán mellõl a barátját. A faterja õszintén megmondja neki, hogy Hayalt csak alibinek használja a Dzsihán elleni ellenségeskedésben, valójában Dilara az ok, akibe már régen is szerelmes volt.
Dzsihán az interneten kutakodik és néhány adat és összefüggés alapján rájön, hogy Harun az ellenfele, ellensége, ezt az érkezõ Yildrimmel is megosztja. Sõt arra is rájönnek, hogy Dzsandan is benne van a buliban.
Özkánban felötlik, hogy másik munkát kéne keresnie, már szégyenli, hogy mindig Engintõl kér pénzt A szervízben egy kuncsaft azt ajánlja neki, menjen el éjszakai taxisnak. Be is protezsálja a fõnökénél.
Rami és Szuát pecázgatnak, közben az öreget keresi a fia, de rahmi nem veszi fel a telefont.
Hazal el akar menni hazulról, jól összebalhéznak Gülszerennel, aki leellenõrzi a lány állítását, hogy valóban Sejdáékhoz megy-e. Megtudja, hogy a lányok egy barátnõjük szülinapjára hivatalosak. Hazal elõbb vásárolgatni megy a barátnõjével és egy csomó cuccot vesz Dzsihán számlájára. Aztán egy presszóba is betérnek, ott is elõadja magát, õ a nagy Dzsihán Gürpinár lánya, rögtön kapnak asztalt. A barátnõ háza elõtt Hazal meglepõdik, fényûzõ villát várt, de csak egy egyszerû lakában él a barátnõ. Sejda kicsit kioktatja Hazalt, nem mindenki a nagy Gürpinár lánya, de azért még nem kell lenézni õket.
Özkán és Kerimán megint veszekszenek, Özkán indulna el taxizni, de leesik a lépcsõn és eltöri a lábát.
Gülszeren felhívja Dzsanszut, kicsit beszélgetnek a válásról, a lány mondja, nem haragszik egyikükre sem, azt szeretné, ha boldogok lennének. Dzsanszut a lovaglás után Deniz várja.
Dzsihán váratlanul meglátogatja Gülszerent, de semmi puszi... Amíg Gül vacsorát készít a fáradt Dzsihánnak, az elszundít a kanapén.
Dilara és Harun együtt vacsoráznak valami fényûzõ helyen. Egyszóval mindenkinek randija van. Harun kibérelte az egész éttermet. Hegedûszóló mellett beszélgetnek, táncolnak. Dilara megint elmosolyodik.... Aztán Harun zongorázik és énekel a nõnek. Felbukkan Dzsandan az étteremnél, de a kidobóemberek nem engedik be, kivezetik. A nõ dühös, az autójában várakozik. Amikor meglátja a távozó Harunt és Dilarát, odamegy hozzájuk. Harun jókedve elszáll. Dzsandan nem buktatja le, úgy tesz, mintha nem ismernék egymást, de belül forr a dühtõl. Kíváncsi vagyok, ezek után kiszolgálja-e még a gazdáját?
7/10
napraforgó 2016 júl. 27. - 08:08:39 7/10
(1072/2695)
Dzsanszut azért itélhette a bíróság Dilarának, mert jogilag õ Dzsihán és Dilara gyereke, Özkán nem vitte végig az apasági - gyermekelhelyezési pert. Igaz, Dzsandan adta vissza a pert, mert Özkánnak már nem volt több pénze megfizetni õt.
Dzsanszu és Gülszeren kapcsolatáról meg az a véleményem, hogy ha Hazal nem lakna Gülszerennel, Dzsanszu valószínûleg újra visszamenne az anyjához. De Hazallal nem akar közösködni, így inkább marad a villában. Kíváncsi vagyok, ha õ is nagykorúvá válik, mit fog csinálni. Mert most még az apja sem ajánlotta fel neki, hogy lakjon vele. Mibõl állna neki olyan házat venni, vagy bérelni, ahol Dzsanszunak is van egy külön szobája, plusz alkalmazni egy házvezetõnõt, aki fõzõcskézik, meg takarít?
Érdekes, hogy Dilaráról most írod, hogy sokat öregedett két évad között. Én eddig láttam olyan csontosnak, savanyúnak a képét, meg teli volt vízszintes ráncokkal a homloka, és most, hogy néha mosolyogni látom Harun bókjaira, kicsit kedvesebb, lágyabb az arca. Az alakjával nem vagyok kibékülve, pontosabban a combjaival, olyan hatalmas hézag van köztük, hogy az összezárt comjai között egy szekér elférne. Na viccen kívül, a satnya, ványadt combjai ténylegesen görbének tûnnek, pláne a testhez tapadó nadrágokban. Hiába volt ez akkor divatos, nem elõnyös neki. És nem tartom normálisnak azt sem, hogy otthon, este 10-kor is még tûsarkú cipõben tipeg. Minden normális nõ hazatérvén ledobja a kényelmetlen cipõt, pláne tûsarkút, és papucsba bújik.
---
Az biztos, hogy mind Dzsihán, mind Dilara életében lezárult egy korszak, és mivel még csak 40 körül vannak, elég jó esélyük van egy újrakezdésre.
A "gyerekek" szomorúságát megértem valamelyest, bár ha azt mondják, hogy nekik a korábbi fagyos együttlétek, meg látványosabb cirkuszok biztonságot nyújtottak, hát??? no, az elég különös állítás.
10/10
vondermonarchi 2016 júl. 27. - 00:31:09 10/10
(1071/2695)
Nem igazán értem, hogyan ítélhette a bíróság Dzsanszut Dilarának (ezt mondta Dzsihan Hazalnak), mikor nem is õ gyereke. Valaki esetleg megkérdezte Gülszerent és Özkant ?

Hazalban pozitívumként értékelem, hogy nem csinál hisztit Gülszeren és Dzsihan kapcsolatából. Ravasz természetébõl adódóan nem érzelgõsködik és csapong mint Dzsanszu, õ csak jómódot és nevet akar magának ( tiszta anyja DD).

Dzsanszu nem érdemli meg ezt a nyugodt, logikusan két lábbal a földön járó Denizt, régebben hogy rajongott vérszerinti anyjáért, most meg ...

Élvezettel nézem ahogy savanyúcukor Dilarát( mintha sokat öregedett volna a két évad között) kelepcébe csalja Dzsndan, remélem sok borsot tör még az orra alá. Képes elhinni barátosnéjának, ki nemrég még ellene fordult, hogy Dzsihan irigyli tõle a fõnöki céget, képes elhinni egy simanyelvû vipera minden szavát és nem az elmúlt 20 évnek hisz ...

Ó és a végére hagyom kedvencemet Dzsihant (azt hiszem sem a sorozatban sem az életben nem lennék az ellensége DD ). Végre elkezdte alázni Harunt ! Olyan jó nézni ahogy fagy le a mosoly Harun arcáról és megy össze az ember .
Érsekvári 2016 júl. 26. - 21:03:27
(1070/2695)
Cihanról nem változott a véleményem , elnézést is kért Cansutól ha mostanában idegesebb volt a kelleténél . Felpörögtek az események , de Cihan próbál felülkerekedni a problémákon amit meg is old általában . Tetszik a higgadtsága megfontoltsága nem ugrik fejest rögtön a mély vízbe . Átgondolja a döntéseit az üzleti életben is meg a magánéletben is .
Özkan most nagyon levitézlett a gázszámlát is Gülseren fizette ki . Persze mindig sopánkodik a férfi , de munkát még most sem keres .
Cihan eljövetelére Gülseren számított 3 fõre terített . Cihan meglepetése Hazalnak a személyije amiben Gürpinárként szerepel már.
Gülserennek kissé rosszul esik , hogy Hazal az apja - anyja nevét viseli ezentúl .
Dilaráéknál megváltozik az élet , apa hiánya szokatlan a két fiatalnak . Dilara pedig átveszi a családfõ szerepét . Ozan lelke háborog nincs kivel megossza a lelki bánatát , nem úgy mint Cansu akinek most már van Deniz .
Harun , hogy elvált a nõ gond nélkül telefonálgat neki és randit kér tõle .
Cihannal is találkozni akar és nagyon magabiztos a dolgában . Cihan kételkedve nézi a férfit a beszélgetésük során , hogy ennyi év után milyen témákkal hozakodik elõ . Amikor üzleti partnerként akarna Cihannal társulni visszautasítást kap .
Abszolút igaza van Cihannak , hogy nem társul nem is ismeri ezt a férfit valójában .
Harun nem erre a válaszra számított . Az arckifejezése nagyon errõl árulkodott .
7/10
napraforgó 2016 júl. 26. - 19:14:29 7/10
(1069/2695)
Dil átül Dzsandan helyére---persze, hogy nem Dzsandan, hanem Dzsihán helyére ül át az asztalnál.
malvinkicska 2016 júl. 26. - 18:03:14
(1068/2695)
Cihan egy megfontolt üzlet ember, tudj ami 20 éve véget ért az már nem lesz ugyan az, mert amúgy is rondán ért véget, ennek van esze rálátása amit csinál, nem úgy , mint D-nek, amit az a kígyó dzsandan szinte diktálja neki, mert abszolút nem ért semmihez, csak Gül fóbiája van remélem, most már alább hagy mivel elváltak. Hazalt a nevére vette C de annak ez semmi, mert az a villára vágyik csak a gond az Dilaranak õ nem kell a sok rosszért amit tett, C szépen közölte vele a tényeket, ami a villát illeti. Özkan egy mélyre sûlyedt ember lett, elég az embernek egyszer kétszer, olyat csinálni, és anyagi erkölcsi, csõd a vége, attól eltekintve nagyon jó színész több arcát lehet látni, a tesójának Kerimanak is, mostanában kicsit vissza fogottabbak ezt kívánja a szerepük. Az én véleményem én Cihannak szurkolok, mivel õ egy õszintébb embert alakít, mint Harun, és jó lenne minél elõbb helyre jönne a cége C-nek.
7/10
napraforgó 2016 júl. 26. - 17:53:46 7/10
(1067/2695)
Dzsihán elmeséli Yildrimnek a végrehajtókat, és azt is, hogy Dilara õt hibáztatta ezért is. Yildrim kiakadt azon is, hogy Dilara a cég jogi ügyeinek intézését átadta Dzsandannak. Aztán azon tanakodnak, hogy ki állhat a cég mögött, aki elnyerte elõlük a tendert. Mert azzal kezdõdött az összeomlás.
Gülszeren felmegy Kerimánhoz, látja, hogy csa ka hõsugárzóval fût. Rögtön rájön, mi újság, elkéri a gázszámlát, hogy majd befizeti.
Gülszeren vacsorához terít, kis hezitálás után 3 személyre. Hazal már teszi is a pikírt megjegyzéseket, amiért az apját várja. Tudja, hogy az apja már elvált, gúnyolódik, hogy Gül most biztos örül. Dzsihán meg is érkezik, leülnek vacsorázni. Dzsihán elmondja, hogy megvolt a válás, majd figyelmezteti Hazalt, hogy hiába vágyik annyira vissza a villába, az nem az övé, hanem Dilaráé, tõle függ, hogy ki lakik ott. Majd átadja a lány új személyi igazolványát, amelyben már a Gürpinár név szerepel. Dzsihán távozás elõtt még bocsánatot kér Gültõl a múltkori ordibálás miatt.
Dilaráék is vacsorázni készülnek. Ozan kekec megjegyzéseket tesz, Dil átül Dzsandan helyére. Megérkezik Rahmi is, Dilara nem nagyon örül neki. Vacsora után Dzsanszu elmegy az apját meglátogatni. Dilarát meg Harun hívogatja és fûzi ezerrel.
Este még deníz jelentkezik Dzsanszunál, csetelgetnek. Hazal meg egy képet szerkeszt, amelyen Dzsihán van a 3 gyerekével. Szépen leszerkeszti a képrõl Dzsanszut.
Özkánék még fáznak,mert még nem kapcsolták vissza a gázt, Özkán sírdogál, haszontalannak érzi magát.
Másnap Harun reggelizni hívja Dzsihánt, a találkozón a múltat emlegeti, majd bölcselkedik a jó társról, legyen az üzletfél, vagy házastárs. Dzsihán érdeklõdik, valójában miért is hívta. Harun kiböki, üzlettársnak ajánlkozik a cégeihez. Dzsihán határozottan visszautasítja, nehéz helyzetben van, de nem kívánja felszámolni a cégeit. Majd közli, hogy az õ barátságuk 20 éve véget ért és nem is szépen ért véget. Nem érti, hogy Harun miért töri magát annyira, hogy felélessze Harun szerint azért, mert azóta sem volt ilyen jó barátja, mire Dzsihán szárazon közli,mert nem is volt rá szükséged, és otthagyja.
Dzsandan pedig Dilarát dolgozza meg, Dzsihán ellen hergeli. Szerinte Dzsihán azt szeretné elérni, hogy Dil önbizalmát aláássa, hogy nélküle nem boldogul.
sage 2016 júl. 26. - 17:15:48
(1066/2695)
Megtört szívek 2014 40 Bölüm HunDub Sage
http://indavideo.hu/video/Megtort_szivek_2014_40_Bolum_HunDub_Sage
gasko 2016 júl. 26. - 11:16:01
(1065/2695)
Telenovellás fórumokon talán nem vagyok teljesen ismeretlen, s talán a veteránok közül arra is sokan emlékeznek, hogy annak idején mûködtettem egy webnovellás/foronovellás oldalt. Nyári fellángolásként az jutott eszembe, hogy ezt most folytatom. Ha valaki kedvet kapott az olvasgatáshoz, nyugodtan megteheti, ahogy kommentelhet is – normális módon természetesen.
A link:
https://webnovellablog.wordpress.com/
7/10
napraforgó 2016 júl. 26. - 10:25:58 7/10
(1064/2695)
Özkán mindig rossz anyagi körülmények között van, pedig elég szép pénzt kapott a kórháztól. Az itthagyott tartozását Gülszeren dolgozta le sok év alatt. Valahogy nem hiszem, hogy az adóhivatal ne hajtotta volna be rajta az adótartozást is, megvárták, míg Özkán hazajön. Amíg nem volt hivatalosan lejelentve Engin mûhelyében, nem is keresgélték rajta a tartozását. Amúgy arra is kíváncsi lennk, Özkán mi a fenét dolgozott Németországban 10 évig? Valahogy ott is bajba keveredett, mert Dilaráék a börtönbõl hozták ki.
A fiataloknak tényleg lett volna közük a szüleik válásához, és itt Hazalt is értem, mert azért igen furcsa, hogy annyi sok év alatt nem tudták, nem akarták elintézni, hogy a saját családja nevét viselhesse. Mert ez ugye csak most jutott eszébe Dzsihánnak, hogy kijött a börtönbõl. Elintézõdött ez a válásig? Nem? Ha igen, a gyermekelhelyezésnek szóba kellett volna jönni. Csak azért nem került szóba a bíróságon, mert Ozán már nagykorú és Dzsanszu meg nem az édeslányuk????
Sajnos a legtöbb sorozatnak megvan ez a hibája, a vége felé már egyre több a logikátlanság benne.
malvinkicska 2016 júl. 26. - 09:24:45
(1063/2695)
A tegnapi részben Cihan nagyon normálisan viselkedett, megköszönte D-nek a 20 év házasságot a gyerekeket. A sorsuk eztán biztos változni fog mivel szabadok, mind ketten. Harun nagyon udvarol Dilaranak, csak nagyon nem jól néznek ki a nõ egy sovány magas, H pedig egy meg termett törpe mellette , nagyon várom mikor majd össze jönnek mi lesz. Gülnek szerzet munkát H, azzal is célja van. Cihan elég jól látja a helyzetet bárány bõrbe bújt farkas Dzsandan, lesz itt még ereszd el a hajamat, ha kitudódik, H szerelmes D-be. A gyerekek sérelmezték a válást, valahol most igazuk volt, nem óvodások. Azt díjaztam nem volt vevõ Cansu a Hazal szemétségére, mert ott hagyta. Özkan sorsa nem javul de mitõl is, nem könnyû lábra állni, annyi minden után.
offtopic
ildimix 2016 júl. 26. - 07:28:40
(1062/2695)
Megható volt az a jelenet amikor az ügvéd átadta Öszkannak a papírokat a lakásról mondta ezentúl nyugodtan lakhatnak benne ha lesz pénze visszavásárolja Cihantól. Keriman aranyosan bánik a kicsivel.

Hazal gonoszkodik Cansuval az anyja rá is ripakodott pedig gondolta az album miatt hívja.

Dilarától nem szép, hogy eldobta Hazalt.

Kimondták Dilara és Cihan válását vajon összeköltözik Gülszerennel?

Várom a mai részt.
susan55 2016 júl. 26. - 06:38:42
(1061/2695)
Szerintem felesleges azon törni a fejünket, hogy hány évesek a "gyerekek" a sorozatban.
Özkan fia nem "öregszik", de a többi gyerek igen.
Középiskolát 2 év alatt elvégeznek, ahogy orvosi egyetemet is kb. 2 év alatt a Jóban rosszban sorozatban.
Nincs valós logikája az idõ múlásának a sorozatban.
A két lányt azért "öregítik" szerintem ilyen gyors ütemben, hogy filmre vigyék, hogy szerelmesek. 15 éves lányokkal azért ez durva lenne Törökországban, viszont a majdnem 18 Dzsanszu már lehet szerelmes.
A valós mindennapi élettel kapcsolatos bármilyen párhuzam keresése teljesen felesleges, ahogy bármilyen sorozatnál.
Kivétel talán a Kórház a város szélén, amit most ismételnek a M3-on és többször belenéztem.
7/10
napraforgó 2016 júl. 26. - 06:07:47 7/10
(1060/2695)
Oké, lehet, hogy Ozan már fõiskolára jár (nem egyetemre), vagyis a most szokásos bachelor képzést végzi, már ha bejárna az órákra, elõadásokra, vizsgákra. Az én idõmben még nem lehetett mindutalan halasztgatni, meg görgetni a vizsgákat a végtelenségig. Ha nem tetted le az összes félévi vizsgát a vizsgaidõszak végére, nem mehettél a következõ szemeszterre. És halasztani is csak egyszer lehetett.
Ami nekem furcsa, hogy ezek a dolgok, mármint a tanulás, tanulmányok soha szóba sem kerültek a Gürpinár családban, maximum Dilara irreális elvárásaiban jelentek meg néha. Igaz, hogy ebben a családban mindig csak a bajokról esett szó, mindig csak a kiugró esetek jelentek meg a sorozatban, míg Özkán családjának életében elnyavanyogtak sokszor még azon is, hogy Kerimán fölfalta az összes süteményt, vagy ki és mibõl fizeti ki a villanyszámlát. Én még azt is elfogadom, hogy náluk ezek kardinális kérdések, míg Gürpinárék villájában nem lényeges, hogy mibõl fizetik a számlákat, meg a sok alkalmazott bérét, mint ahogy a kaja is csak annyiban jelenik meg, hogy Emine asszony, legyen több zöldség... Özkánéknál meg úgy, hogy mit fogunk enni - úgy egyáltalán.
-------
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most, hogy Dilara a cégbirodalom elnöke, Harun leállítja-e a gazdasági támadásokat, esetleg föllép-e hitelezõként, segítségként, vagy hagyja veszni az egészet? Hisz Dzsihán kijelentette, az neki nem fontos, Harun meg azt igyekszik elpusztítani, ami Dzsihánnak fontos. A cég Dilarának most fontos lenne, bizonyítani akar, meg akarja mutatni, hogy jobb Dzsihánnál, de ez nem fog menni, ha Harun nem áll le.
gigi1 2016 júl. 25. - 21:04:22
(1059/2695)
Szerintem Ozan már egyetemre jár (pontosabban oda nem jár). Amikor Cansuval beszélgettek az mondta, hogy nem jár be az elõadásokra, vizsgákon sem jelent meg, évet akar halasztani. Ezeket a kifejezéseket inkább a fõsulikon szokták használni...
Korábban amikor Dilarának nem tetszett,hogy a fia egy autószalonban dolgozik,külföldi egyetemen való tanulás helyett, Cihán azzal próbálta megnyugtatni, hogy a munka mellett is jár a gyerek egyetemre, csak éppen Isztambulban maradt, de az is jó lesz.
Ozan a barátaival is többször beszélgetett az egyetemrõl.
A mai részben is több utalás volt arra, hogy rohannak az évek. A lányok a sorozat elején kezdték a gimit, most pedig már végzõsek. Az azt jelenti, hogy több, mint 3 év eltelt a kezdetek óta. Azért az csúnya világ lenne, ha Ozannak ennyi idõ alatt nem sikerült volna leérettségiznie. :)
malvinkicska 2016 júl. 25. - 20:08:56
(1058/2695)
Már írtam egy hozzá szólást de elszállt, ha jó lesz a net írok, máskor meg 5-ször küldi el, sajnos nagy pénzért ez van.
Érsekvári 2016 júl. 25. - 19:39:00 Előzmény malvinkicska
(1057/2695)
Már majdnem meghatódott Dilara a levéltõl amikor Cansu beállított felzaklatva , de nem árulkodott Hazalra .
Bahtiártól megtudta Dilara ami az iskolánál zajlott a két lány között .
Harun nagyon romantikus Dilara nincs hozzászokva az ilyen bókokhoz .
Gülseren hirtelen állásajánlata nem a véletlen mûve , ebben is Harun keze van .
A bíróságon egyszerû dolga volt a bírónak simán ment a válás . Ennyi volt a 20 év , Cihanon tényleg látszott szomorú volt az
események hatására . Azért szépen elbúcsúztak egymástól és akkor jött a bizonyos telefon , hogy a házba végrehajtók jöttek .
Hirtelen hangnemet váltanak egymást vádolják a kialakult helyzet miatt .
Cihannak és Yildrimnek már semmi beleszólása nincs . Handan intézi az ügyeket , de Cihan figyelmezteti Dilarát farkasra ne bízza a bárányt , mert megfogja bánni .
Özkanék ehhez képest napi gondokkal küzdenek .
Érsekvári 2016 júl. 25. - 19:18:23
(1056/2695)
http://musorvizio.blog.hu/2016/02/04/ok_lesznek_a_megtort_szivek_cimu_sorozat_magyar_hangjai

Mivel a tv2 fütyült rá , hogy válaszoljon nem adtam fel és végül hosszas kutatásom sikerrel végzõdött .
Megtaláltam ezt az oldalt ahol a teljes szinkron lista olvasható .
Harun hangja meglepõ mivel ez a Incze József nem egy felkapott színész , sosem jöttem volna rá . A török színészhez nem volt rossz választás a hangja .