7/10
napraforgó 2016 júl. 15. - 19:09:01 7/10
(975/2695)
A mai rész megint jó volt, Dilara igencsak meglepõdött, hogy Dzsihánt kiengedték. Ozan ártatlan képpel rákérdezett, mégis átutalta a pénzt a nagymama? Dil dühöngve hívja a barátnõjét, aki szintén meglepõdik, de csak addig, amíg a mosolygó Harunra nem néz, onnantól tudja, ki volt az a jótét lélek, aki letette az óvadékot. Faggatja is a férfit, miért tette. Az azt válaszolja, hogy ezzel megvásárolta Ozan bizalmát, tiszteletét. Ozan is felhívja, hogy megköszönje, de a férfi kéri, egyelõre ne árulja el, ki adta a pénzt.
Dzsihán és Yildrim hamar rájön, hogy nem Dilara, meg az anyja tette le a pénzt, Dzsihán fel is hívja az anyósát a bizonyosság miatt.
A kórházban közben elõkészítik a szívbeteg nõt az átültetésre, aki a fiától búcsúzkodik. A doktornõ biztatja õket, nem lesz semmi baj.
Dilara sem tudja, ki fizette ki az óvadékot, Dzsandan persze elhallgatja. A válóperét megindította és már csak az utolsó aláírás hiányzik Dzsihán leváltásához. Most azon dolgoznak, hogy azt is megszerezzék.
Dzsihán beugrik Gülszerenhez a munkahelyén, aki boldogan borul a nyakába. A fõnöknõje meigint figyelmezteti, ne hozza ide a nõs pasiját, ez rossz fényt vet az üzletre. Nuráj másnapi temetésére sem engedi el, ezért Gül felmond, távozik. A bolt tulajdonosa felhív egy másik nõt, akinél ott üldögél Harun és bejelenti, hogy sikerült a terv, Gülszeren távozott a munkahelyérõl.Harun azt mondja a nõnek, hogy pár nap múlva hívja fel Gülszerent, és ajánljon neki állást, magasabb fizetéssel.
Otthon a magára talált és ismét undok Hazal fogadja, aki megint a barátnõjéhez akar menni, holott Gül figyelmezteti, az apját kiengedték, hívja fel, köszöntse. Hazal õt vádolja, amiért kitették a villából, miatta rágott be Dilara. Az asszony megdöbben, hiszen a lánya könyörgött neki, hogy maradjon a villában, neki emiatt sok sértést kellett lenyelnie.
Dzsanszu meglátogatja az öccsét, Kerimán megint elpanaszolja neki, hohgy nyakuk fölött a kilakoltatás.
Dzsihán összehívja a központban a vezetõket, tájékoztatni akarja õket a kialakult helyzetrõl, már el is kezdi a beszédét, amikor megérkezik Dilara és Dzsandan. Dzsandan félbeszakítja Dzsihánt, bemutatja Dilarát, mint elnökhelyettest, majd közli, hogy a vezetõség egyhangú határozata alapján leváltják Dzsihán Gürpinárt az elnöki posztot és az új vezetõ kinevezéséig a vezetést Dilara asszony veszi át. Dzsihán rögtön kapcsol és úgy folytatja a beszédét, hogy épp erre akart kitérni, ugyanis lemond az elnöki posztról és átadja a vezetést a feleségének, aki nagyszerû vezetõ lesz. Még kezet is csókol az asszonynak, majd távozik.
----------
A tegnapi részben Özkán 3 hónaposnak mondta a kisfiát, akkor az a 9 hónappal együtt annyi-mint annyi, egyszóval sehogy nem telhetett el 3 év a történet kezdete óta, a maximum másfél év, ha a gyerekcsere felfedezése és Özkán hazaéekezése között volt mondjuk fél év.
10/10
vondermonarchi 2016 júl. 15. - 19:01:35 10/10
(974/2695)
Ne higgyétek, hogy életem nagy szerelme lett a Dzsihant alakító szinész ( nevét sem jegyzem meg), ezért védem, remélem nem ez jött le a hozzászólásaimból :))
De rendkívül hálás szerep jutott neki a sorozatban amit nagyon jól alakít. És nekem bejön ez a férfitípus. Valószínüleg az arrogancia és határozottság keskeny mezsgyéjén lavíroz és ami nekem még belefér egy határozott férfi képébe az nektek már mint arrogancia jön elõ.
Természetre amúgy nekem Ildrim, Yildrim ( vagy hogy hívák) jön be - imádom ! :)


Más : valaki azt írta a múlt héten, hogy az eheti részek nem lesznek annyira pörgõsek ... szerintem igencsak belecsaptak a lecsóba :)
7/10
napraforgó 2016 júl. 15. - 18:35:11 7/10
(973/2695)
Igen, egyetértek. De nem felejtem el, hogy mindez csak szerep, az elegáns tartás és fensõséges vonulás, meg a másiknál a mártírarc.
Ebru nekem nagyon ropi, rosszul vagyok a pipaszár lábaitól. ebben a cipzáras nadrágkosztümben lehetett látni, hogy gyakorlatilag nincs is combja, olyan vékony, mint a piszkafa szupermodellek. Nekem ez így nem nõies. Kicsit több nõies gömbölyûség, lágyság, ennyiben a barátnéja , a Dzsandan is jobb. Az is vékony, de azért van rajta pici hús is.
8/10
Darkrose 2016 júl. 15. - 17:10:11 8/10
(972/2695)
Én is pontosan így érzek Dilara iránt, a kezdetektõl fogva: szerintem maga a színésznõ is nagyon szép, a szerepét tekintve pedig Ebru Özkan bravúroz, finom, elegáns, nõies, tisztelettudó, a tartása lenyûgözõ; errõl a nõrõl teljes mértékben elhiszem, hogy "nemesi család" sarja, az egész viselkedésével ezt sugározza.
Jégkirálynõnek azonban egyáltalán nem nevezném, vannak azért szenvedélyes kitörései, bosszú rohamai, egyetértek azzal, hogy Cihan és Dilara rossz hatással volt egymásra, mind a ketten jégcsapokká váltak egymás mellett, pont ezért várom már, hogy Dilara hogyan tudja szorosabbra fûzni a Harunhoz kötõdõ dolgokat.
Egyébként, a Cihant játszó Petekkaya engem is irritál, én sajnos elhiszem róla, hogy szemétkedett Nurgüllel, nem azért mert ismerem, hanem azért, mert látom, hogy a testével hogyan jelez a sorozatbeli nõk felé, és ez nem tetszik. Állandóan a mutatóujjával hadonászik, a szeme majd kiguvvad, amikor valaki nemet mond neki, a kézmozdulatai is agresszívak igencsak sokszor. Én õt írtam volna ki a sorozatból...
10/10
vondermonarchi 2016 júl. 15. - 16:51:48 10/10
(971/2695)
Szia !

És tegyem hozzá, hogy maga a színésznõ és ahogy alakítja a szerepét nekem nagyon tetszik. Gyönyörû, elegáns nõnek tartom ( tudom te ropinak DD), ha újraszületnék, nem bánnék egy ilyen alakot, tartást. És bármit csinál valahogy nem tudom ezért borzasztó ellenszenvvel nézni, most is csak csóválom a fejem, hogy miket mûvel a férjével és milyen vak a nagy barátosnõjével kapcsolatban. Igaz már várom azt a pillanatot mikor kiderül mennyire rávették.

A Gülszerent alakító színésznõvel sokkal komolyabb problémáim vannak, idõnként nagyon szépnek tartom de a szerepe, hát ... nekem már túl sok a mártíromság, aztán meg ha kifakad akkor azt túl soknak tartom.
gigi1 2016 júl. 15. - 16:06:31
(970/2695)
"Ajaj, úgy tûnik komolyan belenyúltam a lelkedbe :))"

Rendesen megbántottál azzal,hogy pletykaújságok olvasásával vádoltál brrr. sohase :):)

"Ez csak egy film !"
Elég jó film, egyre jobban tetszik. Harun, Dilara a gyerkõcök + a mellékszereplõk is fantasztikusak. Gül.t sajnálom, hogy az írok Cihánt szánták neki. Jobban járt volna ha összejön a gyerekkori barátjával. Cihánt nehéz elviselni, egyszer majd csak kiírják....

"
"Jégkirálynõ mellett csoda, hogy nem lépett félre soha."
Erre az egyik kedvenc idézetemet tudom csak írni: "Ahhoz, hogy egy nõ ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja."(Vavyan Fable)." : Valamit félreértesz, Jégkirálynõnk ragyogott rendesen Dzsihan mellett. Dzsihanra értettem hogy csoda hogy nem lépett félre, mert szerintem õ nem úgy ragyogott Dilara mellett 20 éven át ahogy megérdemelte volna."

Pontosan értettelek. Dehogy ragyogott Dilara Cihán mellett, õ tette jégkirálynõvé. Na de majd most jön Harun, õ tudja, hogy kell bánni a nõkkel, hogy kell ragyogtatni õket. :)
sage 2016 júl. 15. - 10:50:46
(969/2695)
Megtört szívek 2014 38 Bölüm HunDub Sage
http://indavideo.hu/video/Megtort_szivek_2014_38_Bolum_HunDub_Sage
7/10
napraforgó 2016 júl. 15. - 08:42:18 7/10
(968/2695)
Szia Wonder! Én tökéletesen értettem, mit mondaz. És igazad van mindenben.Mert a bulvárlapok kétfélét szoktak írni: 1. összejöttek X sorozat szereplõi, a valóságban is szerelmespárt alkotnak, 2. Szerelmespárt alkotnak a sorozatban, de a valóságban ki nem állhatják egymást.
Én egyiket se szoktam elhinni. Reklámfogás, hogy többen nézzék meg, kik is azok, akik, 1. szeretik egymást, 2 ki nem állhatják egymást. Tök mindegy miért nézik, a lényeg, hogy nézzék.

Az is igaz, hogy egy olyan jégkirálynõ mellett, mint Dilara, nem könnyû hûnek maradni. Én, ha férfi lennék, egy ilyen nõhöz csak csipesszel érnék. Brrr. Valószínûleg, ha a férfi és a nõi fõszereplõ színészek között kicsit jobb a viszony, vagy akár csak semleges, már rég beleírtak volna a történetbe egy forró viszonyt. Akkor a gyerekekkel való kapcsolat is sokkal sokrétûbb lehetett volna, sokkal több lehetõségre adott volna okot a sorozatban is.
Nagyon is csodálkozom rajta, hogy épp Dilarának xxx spoiler xxx írnak bele szexuális viszonyt Harunnal, + még egy gyereket is! Nem néztem a végét, de fogalmam sincs, hogy ezzel a nõvel bárki együtt tudna élni tartósan. Ha így lesz, Harun megérdemli, mert ez a nõ nem képes szeretni, Harun rendesen szenvedni fog mellette. Dzsihán is csak azért birta ennyi ideig, mert sohasem szerette.
10/10
vondermonarchi 2016 júl. 14. - 23:53:12 10/10
(967/2695)
Ajaj, úgy tûnik komolyan belenyúltam a lelkedbe :))
Ez csak egy film !

"
"Jégkirálynõ mellett csoda, hogy nem lépett félre soha."
Erre az egyik kedvenc idézetemet tudom csak írni: "Ahhoz, hogy egy nõ ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja."(Vavyan Fable)." : Valamit félreértesz, Jégkirálynõnk ragyogott rendesen Dzsihan mellett. Dzsihanra értettem hogy csoda hogy nem lépett félre, mert szerintem õ nem úgy ragyogott Dilara mellett 20 éven át ahogy megérdemelte volna.
7/10
napraforgó 2016 júl. 14. - 18:31:11 7/10
(966/2695)
Nyilván Harun a megmentõ, õ fizette ki az óvadékot, kérdés, hogy mikor jön rá Dzsihán, hogy õ is juttatta börtönbe., és neki köszönheti a gazdasági ellenõrzést is. Dilara vajon megszerzi a cégvezetést, vagy csak ennyi volt? Nem tudom, milyen vezetõ lesz, hisz õneki is mindig máson jár az agya, azon, hogyan is tegyen keresztbe Gülszerennek. Dzsandan meg majd a befolyása alá vonja, aztán teszi, amit Harun sugall neki. Gondolom, Dzsihán nem fog örülni, ha megtudja, hogy Dil nem erõltette meg magát érte. Ozan meg szépen összemelegszik azzal az álszent krokodil Harunnal, aki állandóan kacsingat rá.
Özkán valahogy mindig késõn bánja meg a cselekedeteit, akár Gülszerenrõl, akár Nurájról van szó. Nem lesz könnyû neki a kisgyerekkel sem.
Érsekvári 2016 júl. 14. - 18:24:43
(965/2695)
Szuper a mai rész .
Barátságos a két férfi találkozása látszólag , Cihan nem is tudott Hayal 20 évvel ezelõtti haláláról és õszintének tûnik .
Ozan is megismerte Harunt ás elmondta apjának az utcai találkozásukat , ami Harun szerint a véletlen mûve volt .
Cansu nagyon érzékeny lány a családban történt sajnálatos eseményekre . Szívfacsaró jelenetek voltak a kórházban .
Ozannak szimpatikus a férfi és össze is barátkoznak hamar , valami célja van a sráccal . Viszont nem értem miért ennyire vérszomjas a bosszúra , hogy mindenébõl kiakarja forgatni Cihant .
Dilara Jildrimnek is Ozannak is szemrebbenés nélkül hazudik a pénzrõl . Ozan most azon filózik , hogyan tudja apját kihozni nem lehet bent 6 hónapig .
Gülseren a levéllel és a küldeménnyel meghatotta Cihant . Dilara tök be van indulva Gülseren miatt , minél elõbb válni akar .
Dzsandant kéri fel ügyvédének akit beavat a titkaiba . Ez a két nõ a gerinctelenség netovábbja . Remélem mindkettõ jól pofára fog esni . A szemét pasas aki meghamisította a számlákat Cihan cégénél eltûnt .
Hazalka akcióba lendült telebeszéli a kis csaj Sejda fejét , Cansut elmondta neki mindennek csak jónak nem .
Gülseren az üzletben folyton versenytárgyalást folytat telefonon . A tulajdonos többször szólt már neki a vevõkkel foglalkozzon , de oda se neki , ma sem zavartatta magát Gülseren .
Baromi jó volt amikor Dilara a nagy üzletasszony kis kosztümjébe a céghez indulna....... egyszer csak megjelenik Cihan .
Hogyan sikerült neki kijönni , ki segíthetett neki végül .
malvinkicska 2016 júl. 14. - 18:10:57
(964/2695)
a mai részt látva az tanulságos volt, hogy a szervet adják át az emberek, ha életet tudnak vele menteni, ez valahol egy szép gesztus és mûködik is. a másik akiknek ilyen barátjuk van, mint Harun és dzsandan ott már nem kell ellenség az biztos, ezek a saját levükbe fognak fõni , és zsírjukba sülni. Dilara, mindig hatalom éhes volt de én õt nem látom erre alkalmas, akinek a gondolatát mindig más irányítja, hisz mindig annak fekete lelkû Dzsandánnak, az akkora szemét nõ, párját ritkítja, igaz a minden napokban is taposó malom az élet kitud jobban betartani, a másiknak, mikor felkerül a dúcra akkor nem tud vele mit kezdeni, mert üres a fejük, nagyon sok élõ példát tudnék de ez nem errõl szól. A másik Cihant jól benyálazta a barát, az is egy fekete kávé zacc, mert milyen ember aki így hazudik össze , vissza, a segítség, egyebek, most Ozánt is behálózza , nekem akkor lenne tökös gyerek ha szembe merte volna mondani a sérelmét, mert akkor más a reagálás,így azt sem tudják honnan fúj a szél. A részbõl lehet tanulni aki vevõ rá embereket , hogy kell magyarosan szólva mankóra nyomorítani, és lehetetlenné tenni, úgy anyagilag, mint erkölcsileg.
7/10
napraforgó 2016 júl. 14. - 17:58:05 7/10
(963/2695)
A kórházban tájékoztatják a hozzátartozókat, hogy Nuráyt lekapcsolják a gépekrõl és kérdik felajánlják-e a szerveit. Nuray anyja nagyon sír, a fia Fatih próbálja rábeszélni, ezzel életeket menthetnek.
Dzsihánt az igazgatói irodában Harun várja, aki nagy barátságot mutat irányában. Hayal is szóba kerül, róla elmondja, hogy már 20 éve meghalt balesetben. Dzsihán megdöbben, sajnálja. Megérkezik Ozan is, az apja bemutatja Harunnak. Kiderítik, hogy õk már találkoztak, azon az ominózus utcai incidensnél. Harun átadja az elérhetõségeit a fiúnak, azzal, hogy jelentkezzen, dumáljanak. Elmenvén még azt ígéri magának, hogy elvesz Dzsihántól mindent, a feleségét, a gyerekeit, a vagyonát.
Dilara megint hazudik Yildrimnek, azt mondja, az anyja nem képes kifizetni az óvadékot, nincs ennyi pénze. Késõbb ugyanígy hazudik Ozannak is, azt mondja meg kell várni a tárgyalást. Ozan töri a fejét, hogyan segíthetne az apjának.
Dzsihán a cellában az apját faggatja, hogy került a pisztolya Gülszerenhez? Rahmi tagadja, hogy köze lenne hozzá. Az õr csomagot hoz Dzsihánnak, Gülszeren tiszta ruhát és böreket küldött neki. Az öregnek nem kell a "ribi" börekje.
Hazal dühöng, hogy kicsöppent a jólétbõl, úgy gondolja, hogy Dzsanszu ellopta az életét. Felveszi a kapcsolatot Sheydával és mindenfélét összehazudik neki Dzsanszuról.
Denizzel közli az orvosnõ, hogy találtak az anyjának új szívet. Nuray rokonai sírnak, miközben Deníz és az anyja meg örülnek. Dzsanszu és Gülszeren is támogatják Özkánt, aki nagyon gyászolja a fia anyját.
Harun az apja éttermében találkozik Ozannal. Elmondja, hogy a húgán, Hayalon keresztül ismerte meg Dzsihánt, aki akkor neki udvarolt. Jó barátok lettek, de aztán, mikor a húgáék szakítottak, kissé eltávolodtak egymástól.
Dilara Dzsandannal találkozik, megbízza, hogy legyen az ügyvédje. El akar válni Dzsihántól, és ráadásul a cégbirodalom vezetését is át akarja venni. Azt mondja, hogy Dzsihán nem törõdött a cégekkel, mióta megismerte "azt a nõt", ezért ment tönkre minden. A gazdasági vezetõ külföldre szökött, a vezetõség nem megbízható, de majd õ kézbeveszi az ügyeket, és nem hagyja, hogy az a nõ beüljön a vagyonba. Dzsandan lelkesen támogatja, már másnap reggelre megszerzi a vezetõk többségének aláírását, hogy Dzsihánt váltsák le a cég élérõl. Sõt, a gazdasági ellenõrzés vezetõje némi pénzt is felszabadított a zárlat alól, ezzel is segítve õt.
Dilara teljes üzletasszonyi díszben épp a cég központjába indulna, de az ajtóban az érkezõ Dzsihánnal találkozik.
gigi1 2016 júl. 14. - 17:13:02
(962/2695)
Egy szóval sem írtam, hogy Dilara jó szívbõl adta a pénzt. Miért is kéne neki mindenki sorsát a szívén viselni.? Amikor Cansu Kerimánékkal megjelent a házban, Dil. felhívta a kedves férjét, hogy mit csináljon, az meg jó szokásához híven utasította, hogy lássa csak vendégül a rokonokat. (persze õ sehol nem volt, még egy étkezésre sem ment haza, hogy õ is élvezhesse Kerimánék társaságát). Dilara volt velük végig,etette õket, pelenkát vetett a gyerkõcnek stb. A pénzt ráadásul borítékba,adta át úgy, hogy a többiek nem is látták, csak amikor hazaértek. Cansu sztem nem is tud róla, pedig ezzel jó sok pluszpontot szerezhetett volna nála. Nem teljesen mindegy, hogy milyen inditatásból adta a pénzt? Neki ahhoz a gyerekhez semmi köze. Csak azért mert gazdag, miért kéne más problémáit magára vennie...?
Dilara féltékenysége nem a férje megtartásáról szól. Róla már lemondott. De azért azt joggal várhatná el, hogy amíg nem mondják ki a válást, addig Gül kicsit háttérbe húzódhatna (pl. bíróság elõtt, amikor a furgonhoz viszik a palit sír-rí Cihánért (kamerák veszik) sorban áll a börtönkapu elõtt stb) . A házba való beköltözést már meg sem említem ;) Nyilván a válással Dil. társadalmi státusza csökken, tán ki is vetnék maguk közül a nagyságák, de azért az most is látszik, hogy pénze igazán neki van. Ha Cihán tönkre menne, nem lenne semmije. Míg Dilara, ha nem is akar, de a családjához fordulhat. Nekem egy kicsit érdekes, hogy Cihán annyira jóravaló, tisztességes ember, még sincs egy barátja vagy üzlettársa aki kisegítené...
A "társaság" különben Gül.t soha nem fogadná be, pláne nem kezelné "királynõként". Se a személyisége, se a származása (tanulatlansága, mûveletlensége) nem teszi õt alkalmassá erre.
Kíváncsi leszek mit fog szólni Cihán Ozan pisztolyos akciójához. Elvileg az ilyen "becsületbeli "ügyek Törökországba teljesen "szokványosak"( Nuraj apja is rálõtt Özkanra, Cihán is mesélte egyszer, h fiatalon, a családja védelmében fegyvert fogott valakire). Ozan az anyját védte. Nem azért akarta Gül.t lelõni, mert akkor az apja visszamegy hozzájuk. Az anyja megaláztatását akarta így megtorolni (ez Gül. villába való beköltözése után volt).

Nem tudom, hogy miért van az, hogy amikor Gül.-t különbözõ fórumozok védik,mindig az jön elõ, hogy nem kér pénzt Cihántól, ezért olyan tisztességes is õ. Elõször is ha pénzt nem is de támogatást többször elfogadott a pasitól: Protekcióval benyomta 1 mhelyre,nyaralni küldte cansuval, fizette a háza bérletidíját + a rezsiköltséeket, az õ megrendelésével tudták a börekezõt is felfuttatni, minden nap étterembe viszi, a lányok kiadásait is Cihán és Dilara fizeti stb. Csak azért mert a sztorijukból nem csinál pénzt, meg nem vetet magának luxus holmikat még nem lesz tisztességes valaki. Ha védeni kell, mindig az jön elõ, hogy õ szerény körülmények között él, ezért olyan jóravaló. Csak azért mert valaki szegény még nem lesz jó, és aki gazdag még nem lesz rossz ember. Mellesleg Gülszeren tényleg jó, szeretetre méltó ember. Talán túlságosan is. Igazi mártír, aki mindenkinek jót akar, aztán saját magával cseszik ki. Igazán fejlõdhetne egy kicsit a karaktere, jobban kiállhatna magáért, de okosabbnak is kéne lennie. Sokszor házhoz megy a "pofonért".
gigi1 2016 júl. 14. - 16:05:12
(961/2695)
Nem a magyar pletyka újságoknak hiszek, nem azokból tájékozódok. A szereplõk hivatalos twitter és instagram oldalán is folyt a háborúskodás.(elég csúnya volt, alkoholizmussal, házasságtöréssel stb. vádolták egymást) Nürgül interjút (!) is adott, amiben elmondta. hogy milyen rondán bánt vele Erkan, ez után jelentette fel a pasi.
Nyilván nem kell ezeknek hinni, de azért az több, mint érdekes, hogy azóta még egy szereplõ és a rendezõ is elhagyta a sorozatot, és mindenki Erkan viselkedését hozta fel a távozás okának. A török újságok (nem csak a pletyka) egész tavasszal tele voltak velük. Nem akarok spoilerezni,h ez miatt mi minden történt sorozatban, ha érdekel a téma keress rá a színészek nevére, az ügyrõl több tucat cikket fogsz találni.
"Sok nõ (99%) megnyalná az ujját, ha a férfi valóban ilyen lenne, sikeres, jó családapa, tisztességes, emberséges, elvek alapján élõ."
Hála az égnek, hogy én a maradék 1%ba tartozok. Szíves örömest átengedem. ;) Nekem fontos, hogy a pasi emberszámba vegyen, törõdjön az érzéseimmel, normális hangnemben és stílusban beszéljen velem, a mutatóujját meg tegye zsebre. Ja és, lehetõleg a nõjét se hozza a házamba. ;)
"Jégkirálynõ mellett csoda, hogy nem lépett félre soha."
Erre az egyik kedvenc idézetemet tudom csak írni: "Ahhoz, hogy egy nõ ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja."(Vavyan Fable). Hajrá Harun <3
7/10
napraforgó 2016 júl. 14. - 13:05:16 7/10
(960/2695)
Általában osztom a véleményedet. A sorozat hátterét nem ismerem, és lehet, hogy eredetileg Nurgul Yesilcayra (Gülszern) építették a sorozatot. De a rendezõk választották Petekkayát mellé és arról Gül nem tehet, hogy a fejükre nõtt. Persze lehet, hogy beleszólt a történetbe is, ez még valahogy elviselhetõ, de azért azt már nem tudom elfogadni, hogy ahhoz, hogy elõbbre jusson, a partnernõjét alázza. Ha a nõ ezt nem nagyon viszonozta, inkább úgy döntött, hogy kilép a sorozatból, az mindenesetre sokkal szebb, mint amit a férfi csinált vele. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a sorozat Gül után, meg tudja-e tartani a szokásos fordulatokat, izgalmakat?
Én valahogy még mindig várom a sorozatot, szeretem a fordulatait, szerintem sokkal izgalmasabb, szerethetõbb, mint sok másik.
malvinkicska 2016 júl. 14. - 09:33:32
(959/2695)
Szia olvastam a hozzá szólásod, nekem jár az Epizód magazin mivel a fiatalabb kislány unokám szereti, ezért olvasom de már túlzás amiket írnak Cihanról és gülrõl, valami valóság alapja van, mert nálunk is ha írnak a celebekrõl válás egyebek, mindig van igazság benne. A FB-on fordítottak több interjút ezzel kapcsolatban az alap a pénz volt, mivel ez a sorozat Gülre épül a rendezõ szerint, és miatta vették meg nagyon sok országban, félõ volt, hogy ha kilép akkor mi lesz arról nem írnak azóta. Azt is lehetett olvasni aki a Gül helyébe lép nem egy talentum inkább, egyéb van a háttérben, mert tudott soknak van hát szele. A másik Cihan beleszólt a jelenetekben, mikor egy olyan csók és egyebek, voltak azt mondta nem fontos bele de Gül azt mondta igen, utóbb már külön vették fel a jeleneteket, ezt nyilatkozták. Az igazat csak õk tudják, valami biztos volt, mert annyi pénzt amennyit egy bölümért kapott G nem semmiért mondott le róla, Az biztos eza színésznõ sokkal híresebb, mint Dilara, mert nagyon sok karaktert megformált, és hiteles, most is a Kösem Szultán második évadában akarják az idõsödõ Kösemet, hogy alakítsa, biztos látnak benne olyat amiért ezt akarják.
7/10
napraforgó 2016 júl. 14. - 08:33:20 7/10
(958/2695)
Egyetértek veled abban, hogy Nuray számláját fizesse a család, mert ha Özkán nem illetékes intézkedni, akkor nem illetékes fizetni sem. Ez így rendben is van.
De azzal nem értek egyet, hogy Dilara ne fizesse ki az óvadékot Dzsihánért. Az, hogy jelenleg még a férje Dzsihán, az elsõ érv. A második az, hogy a gyerekei apja. Nem tehetné meg, hogy, ha tud segíteni az apjuknak, nem teszi. Azért ez szemétség. Hogy néz majd Ozan és Dzsanszu szemébe? A harmadik meg az, hogy Dilara Dzsihán üzlettársa. Nem emlékszem, hogy hány százalékos részesedése van, 10 %, vagy több, de ez már nagyon is jelentõs összeg egy sokmilliós üzletnél. Mert lehet, hogy a likvid vagyon nem olyan nagy, de a befektetett tõke óriási. Szállodák, éttermek és még nem tudjuk mi minden. És most látom, hogy Dilarának sem olyan nagy a magánvagyona, mint gondoltam. Ha csak egymillió líra van a számláján, nagyon is kérdéses, mibõl is finanszírozta Rahmi adósságait. Elõszõr talán 100 ezer lírát/eurót kért (?) az öreg, aztán 300 ezer dollárt, aztán a fia fizette ki az adósságait, és most újra több, mint 300 ezer líra adóssága van. Dilara hagyná, hogy ez az óriási vagyon a semmibe vesszen. Á, dehogy. Most fog fellépni, és vajon ki fog neki segíteni? Hát Harun, a jóbarát. És a nõ kellõen hálás is lesz...Pláne ettõl a pasitól megkapja mindazt a figyelmet, amit a férjétõl nem.
offtopic
ildimix 2016 júl. 14. - 08:17:25
(957/2695)
Most olvastam vissza a hozzászólásokat és látom a véleményünk nem egyezik Dilarával kapcsolatban. Szerintem ez nem baj ebben a fórumban az a jó, hogy mindenki leírhatja mit gondol.
offtopic
ildimix 2016 júl. 14. - 08:08:52
(956/2695)
Igazat adok Kerimánnak benyújthatná Öszkan a családnak Nuraj számláját. Õ nem tudja kifizetni akkor kérhetne segítséget fõleg ha a másik család gazdag.

Most Dilarát is megértem lehet az óvadékra kért pénzt én is visszamondtam volna a helyében. Meglátta Gült, hogy megy a börtönbe és ezért haragra gerjedt.

Várom a mai részt.