7/10
napraforgó 2012 okt. 27. - 04:56:39 7/10
(1222/1702)
Bruno keze milyen messzire elér! Elõbb eléri, hogy Rutilio ne valljon rá rögtön, hanem hamis nyomra terelje a figyelmet (egy nõ bérelte fel), aztán meg talál valakit a börtönben, aki megöli Rutiliót, mielõtt kihallgathatnák.

Ahogy Davidot eltetette láb elõl, úgy most Rutiliót is. Bruno nem hagy tanúkat maga után. Én Rosaura helyében félnék tõle, akár beszerezhet valami csodaszert is, amit ha bead neki, szívrohamot kap és meghal.

Vanesán kicsit csodálkozom, miért tagadja meg most a föld eladását a barátnõjétõl? Mit akar Rogelio azzal a földdel? Pláne, hogy a fele már Brunoé? Vanesa helyzete semmivel sem lesz szilárdabb attól, ha Rogelionak adná el a birtokrészét és nem Cynthiának. Sõt, valószínûleg Rog is Cintinek szánná azt a birtokrészt.
Ha Vanesa egybõl Cynthiának adja el a birtokát, õt hálássá tenné, Rog meg talán kicsit puffogna, de megbocsátaná. Azzal sem tud semmit tenni, hogy Brunóé a La Negra másik fele. Rog nem szokta meghálálni a neki tett szívességeket, sõt teljesen természetesnek veszi, hogy mindent megkap. Nála épp azzal lehet valamit elérni, ha az ember megmutatja, hogy nincs minden úgy, ahogy õ akarja.
9/10
Caramell 2012 okt. 26. - 22:49:25 9/10
(1221/1702)
Rogelio meglepõen emberi hangot üt meg Gustavoval mostanság anélkül hogy dührohamot kapna,visszafogja magát pedig tudja Hildától hogy AP és Gus szoktak beszélni,,lehet kezdi megemészteni a Gusti& Ana dolgot bár nem tudom mennyi idõ telt már el az ügy kirobbanása óta.
Viszont nem értem ,örülnie kellene hogy Cynti és Gus elakarnak menni hogy ne éljenek egy házban sokkal kevesebb lenne a feszültség Paula ,sem botlana lépten nyomon Gustiba.
Mégsem akarja a dolgot és számon kéri Vanesát a birtok miatt,pedig az örökséget is kiadta már,szóval most nem értem.
Rosaura miket be nem szól Gustavonak ,pedig szívbajos és hogy színészkedik,,könnyen megoldották Brunoval a Ruthillio dolgot már így õ sem beszél.
7/10
napraforgó 2012 okt. 26. - 17:35:20 7/10
(1220/1702)
Én azt hiszem, hogy Paula most a háta közepére kívánja mindkét férfit. Nem hiszem, hogy azon morfondírozna, hogy kit válasszon kettejük közül.
Ráadásul õ rendes nõ, nem szándékozik elszeretni más férjét, már pedig Gustavo férjként már tabu lett. Rogelion meg épp nincs mit szeretni. Talán, ha nem fekszik össze Paulával, akkor ismét közelebb került volna hozzá, de mit lehet egy férfival kezdeni, ha folyamatosan megcsalja és megalázza az egész háznép elõtt. Na most talán kicsit visszafogja magát Margarito miatt.
A lehetõ legjobb taktikát követi, biztosítja Rogeliot, hogy ha lejár a szerzõdése, eltûnik innen, mint a kámfor.
8/10
Hajni 85 2012 okt. 26. - 14:12:23 8/10
(1219/1702)
Paulának talán gyengültek Gustavo iránti érzelmei de szerintem AP-még mindig ott tart ahol régen nem tud dönteni mert mind kettõt szerette.
Megbántotta Gusti mert elvette Cynthiát ,Rognak meg hát hosszú már a lajstroma.
Inkább várná meg még lejár a szerzõdés,szabad lenne és találna egy 3.-ikat aki normális, Margarot meg attól még látogathatná nem kell ide színjáték ,egyébként is Rog mondta neki a múltkor hogy ne féljen nem öli meg Gustavot mert mások a tervei,szóval nem tudom mitõl kell Gustit már megvédeni nap -mint nap és feláldoznia magát.Ez hülyeség..
9/10
Caramell 2012 okt. 26. - 13:28:59 9/10
(1218/1702)
Na igen abban is van valami az embernek általában mindig az kell ami nem lehet az övé csak azért is/persze vannak kivételek/
Ana mostanság eréjesen fellép Vanesa ellen sõt fenyegeti,nincs már sehol a régi testvéri szeretet ,kapcsolat ,amit Paula szeretett volna még az elején, és Rog miatt utálják egymást csak mérgesedik a viszonyuk.
Bár nem értem Rog miért ér ennyit ,mind kettõt csak megalázta.
Gusti meg megint Paulát gyõzködik biztos ezt akarja e és hogy folyton rá gondol,szeretné azért kihasználni hogy AP és Rog kapcsolata nagyon labilis,,,az agyam eldobom már néha tõle,utána meg Cynti körül ugrál mintha imádná és lefekszik vele stb.ez tisztességtelen mért nem marad a szerzõdésnél akkor.
Rog valószínû azt ecsetelte csak Hildának amit õ akart a Migueles ügyet tuti nem,azt senki se tudta,õ meg David meg már Bruno,ezt biztos nem kotyogta ki.
Norcy_ 2012 okt. 26. - 12:04:06
(1217/1702)
Szerintem itt még tuti nem volt tetkója, biztos utána csináltatta. Vagy az új sorozatához az illik, bár arról sokat nem tudok. :D
7/10
napraforgó 2012 okt. 26. - 11:58:35 7/10
(1216/1702)
Az ember alapvetõen irígy lény, mindig az kell neki, ami másnak is. Így Rogelio nem mond le Pauláról, mert Gustavo is veszkõdik érte (emlékezzünk a kórházi jelenetekre), de Paula fejében is ez motoszkálhat, ha Vanesának annyira kell Rogelio, talán neki is megérné....
És Cynthia is rábukott Gustavora, aki ugye Paulának kellett volna.

Mindenesetre érdekelne az is, hogy hol és mikor barátkozott össze Rogelio ezzel a Hildával, mi dolga lehetett neki korábban egy gyámügyes nõvel??? Most meg beavatja a bizalmába - bár kétlem, hogy õszintén feltárt volna mindent. Azt biztos nem mesélte el, hogy milyen törvénytelen manõverekkel vette rá Paulát a házasságra. (Miguel megvádolása, befeketítése). Nem hallottuk a meséjét, de talán csak annnyit mondott el, hogy Gustavo a felesége exe és szeretné távol tartani Paulától.
8/10
suxel 2012 okt. 26. - 10:51:16 8/10
(1215/1702)
Pedig Paula, hogy rebesgette az elején, hogy õ csak egyszer volt szerelmes, s már nem is lesz többet. Ugye, mikor azt hitte, hogy Gustavo már nem él. Most Paula megtanulhatja, hogy van szerelem sokadik látásra is. :)
8/10
suxel 2012 okt. 26. - 10:48:45 8/10
(1214/1702)
Csak tegnap vettem észre, hogy van a színésznek tetkója, egynemismertemfelhogymiislehetaz, de tuti a bal vállán van. Puszta kíváncsiságból kérdeztem, mert én gyakran csak hallgatás szinten nézem. Mert ha odacövekelnék a többi sorozatommal együtt a képernyõ elé popcornnal és colaval a kezemben, akkor biztos soha nem lenne idõm semmire. Akkor szoktam odafigyelni ha zene is jelzi vagy érdekesebb párbeszédet hallok. Így nem tudok odaügyelni minden részletre.
9/10
Caramell 2012 okt. 26. - 10:32:17 9/10
(1213/1702)
Van abban valami amit írsz ,ha belegondolok és Paula is fura néha,sajnos szerintem ad még egy esélyt magának és Rogelionak.
Még ha Rog olyan is amilyen,de ha neki így jó...:S
9/10
Caramell 2012 okt. 26. - 10:29:03 9/10
(1212/1702)
Egy tartalom ismertetõben olvastam ahol úgy írták le Rogeliot hogy a "megkeseredett ügyvéd,birtokos" innen gondolom hogy valószínû akkor ügyvédnek tanult gondolom még az apja élt és nem kellet neki,még a birtokot irányítani.
De legalább Margarot már az iskolára készítik fel ,legalább járni fog azt már tudni..:)
Meglepõdtem hogy Rog Vanesát is meggyanusította..
9/10
Caramell 2012 okt. 26. - 10:21:27 9/10
(1211/1702)
Jó kérdés annyira nem figyelem Gustit az állandó verekedésein kívül sok minden nem maradt meg bennem ,meg hát nem az esetem :D de szerintem a sorozatban nincs neki az ingbõl sem látszik ki semmi de nem biztos..
7/10
napraforgó 2012 okt. 26. - 06:29:11 7/10 Előzmény Caramell
(1210/1702)
Így van, ezért is mondtam, hogy nem elég következetes a cselekmény vezetése.
Engem is irritált egy idõben, hogy Ana Paula állandóan Gustavo után nyávog: te öletted meg, aztán meg a te veretted meg, meg az elszököm, nem maradok itt, aztán meg késõbb a Gustavo a gyerekem apja, nem zárhatom ki az életébõl, bla-bla. A legidegesítõbb az "adjátok vissza a gyerekemet" tiráda volt. Nyilván minden nõt megvisel a gyereke elvesztése, de egy inteligens, tanult nõ nem beszélhet ilyen hülyeségeket.

Én azt hiszem, hogy Ana Paula már nem szerelmes úgy Gustavoba, mint korábban, ezért is viseli el cirkusz nélkül a férfi házasságát Cynthiával. Valahol õ már lezárta magában a Gustavoval való kapcsolatát a közös gyerekük halálával, nyilván rájött, hogy nincs már közös jövõjük. Korábban is inkább csak a gyerek volt a közös pontjuk, sõt a terhesség elõtt Gustavo sem akart már vele élni, állandóan elhessegette, másokkal flörtölt, stb.

Amit nem értek, az az, hogyan tudja Rogelio macsó viselkedését eltûrni, megbocsátani, stb.

Rogelio most még Hildát is Paulára uszítja, figyelje mikor találkozik Gustavoval, mirõl beszélgetnek, stb.
És nem is értem, hogy egy inteligens nõ hogy asszisztálhat Rogelionak ehhez, hiszen ha a férfi valóban mindent elmondott Hildának az elõzményekrõl, hogy Paula Gustavoba volt szerelmes, vele akart élni, és õ erõszakkal kényszerítette magához, szerzõdéssel csikarta ki a házasságot, stb. Akkor miért csodálkozik, hogy azóta sem tudta megszeretni és még most sem vele képzeli el az életét hosszú távon.
Nem az lenne az ésszerûbb, ha egy kívülálló, józan nõ azt tanácsolja a barátjának, hogy akkor engedd el, hadd menjen, erõszakkal úgyse tudod elérni, hogy beléd szeressen. Nem beszélve a Vanesával folytatott viszonyról, amit Hilda szintén lát, mert ugye nem vak. Szóvá is teszi, hogy ez nem lesz így jó.

Viszont Gustavo betette a bogarat Rogelio fülébe, hogy Bruno nem megbízható. És ezt Rog is érezte korábban, hiszen a Paulával kötött szerzõdést is másik ügyvéddel készíttette.

Arra nem emlékszem, hogy Rog is jogvégzett ember lenne, de idõnként egy-egy részbõl kimaradt nekem negyed, vagy félóra. De ha jogot végzett, meg valóban ügyvéd is volt a gazdálkodás elõtt, akkor miért óbégat folyton Bruno után, ha intézni kell valamit?
Neki magának is éppoly jól kellett volna tudni az örökbefogadás, meg a gyámság szabályait, Cynthia örökségének ügyét, stb. miért kell folyton Brunot hívni? Ráadásul, ha õ maga is ért hozzá valamelyest - mégha nem is praktizál aktívan, hát észre kellene vennie Bruno elterelõ manõvereit, átvágásait. Na szóval vannak itt érthetetlen dolgok.
7/10
offtopic
napraforgó 2012 okt. 26. - 06:02:21 7/10
(1209/1702)
Most látom, hogy a romantikába becsúszott egy létszám fölötti n. Sajnos van ilyen, ha picit ottmarad az ujjam, többször is beüt egy betût, néha meg kimarad itt-ott egy, mert nem elég határozottan nyomtam le a klaviatúrán....
7/10
napraforgó 2012 okt. 26. - 05:11:29 7/10
(1208/1702)
No látod, erre már nem emlékeztem, hogy miért is akarta megkorbácsolni Rogelio Margaritot. Szóval azért, mert félt a lovaktól?

Egyébként nekem már kezd egy kicsit elegem lenni Margaritoból, túlteng a kölyök.
A felnõttek épp Rutilio elfogásáról beszélgetnek, meg arról, hogy milyen igazságtalan Gustavo letartóztatása, mikor beront a kölyök, elcipeli Rogeliot, hogy olvasson neki mesét, aztán újra megszakítja a beszélgetést és elhurcolja Paulát is, mert Rog nem ért a meséléshez.
És nincs egy felnõtt sem, aki leállítaná és azt mondaná, hogy mindjárt gyerekem, de most várjál kicsit, mert fontos dolgokról beszélgetünk, várd meg, míg befejezzük.

Mellesleg nekem már nem meséltek 10 éves koromban, mert kiválóan tudtam olvasni, faltam a könyveket. Az elsõ általános után apukám vett nekem egy gyönyörû mesekönyvet, a Tündér Ilonát, volt benne vagy 30-40 népmese, gyönyörû színes képek, amiket igyekeztem lerajzolni is. No innentõl nem kellett a szülõknek mesélniük, kiszolgáltam magam. Minden alkalomra kaptam könyvet, a mesekönyvek után számtalan ifjúsági könyvet, aztán meg indiánosakat, romanntikus regényeket, pl. Jókait, Dumast, Vernét, stb.

Margarito tanításán is meglepõdtem, a gyerek még a betûket is alig ismeri, Paula meg a folyamatos múlt igeidõre tanítgatja....Még jó, hogy matekból nem korrepetálja, tán integrálni, meg deriválni tanítgatná, habár a gyerek tuti nem tud 100-nál tovább számolni.
10/10
Milibindi 2012 okt. 25. - 22:38:19 10/10 Előzmény napraforgó
(1207/1702)
Igen ez igaz! Az is egy baki, hogy ugye ez a korbáccsal fenyegetõzés azért történt ,mert a gyerek félt a lótól és nem mert rá felülni, Rog pedig "férfit akart nevelni " Margaróbol. Majd szinte rögtön Margarito imádja a lovakat meg akar tanulni lovagolni könyvet akar olvasni róluk stb.
8/10
suxel 2012 okt. 25. - 21:15:21 8/10
(1206/1702)
Ti nõi éles szemek, hozzátok fordulok! :D :D

Jose Ron bal vállán van-e a sorozatban tetkó vagy nincsen? Köszi!
10/10
Gitta 111 2012 okt. 25. - 20:52:09 10/10
(1205/1702)
Na már most én azt gondolom a párnapban látottak után,minden arra jön ki és arra hajaz hogy Paula Gustavoba szerelmes még mindíg,de én pont ezért gondolom hogy nem.Persze fontos neki aggódik érte vagy érez iránta valamit de nem azt mint régen,amúgy Paula szájából sose hangzott el mostanság konkrétan hogy õ Gustavót szereti és ha elkezd valamit mondani mindig félbeszakítják mai beszélgetést sem tudta befejezni Gustival mert Hilda félbe szakította.

Rogeliora cssak haragszik mert hát megcsalta és a szeretõje velük él,nem mondom hogy Rogelioba szerelmes ,de szerintem szereti még.
Lehet tévedek mert nem biztos de én így gondolom.
9/10
Caramell 2012 okt. 25. - 18:53:31 9/10
(1204/1702)
Mintha stratégiát váltottak volna :
mert Rog egyre többet gondol arra talán lassan lemond Pauláról mert már beletörõdött hogy az Gustavitóért van oda ,persze még érdekli de már nem lohol úgy utána mint anno,és már itt van neki Margaro vigaszként,Vanesa meg hát mindig biztosítja a szerelmérõl.
Paula talán úgy gondolja ha enged nincs annyi veszekedés és így jobban kibírja a szerzõdés végéig mert nem bírja ha Rog agresszív.
De nem értem hirtelen hova lett Paula nagy lelkesedése Gustavoért mert jó még mindig számít neki és védi ha kell ,de anno napokat ezt halgathattam hogy Gusti így Gusti úgy ahoz képest lejjebb adott a dologból.
Gustavo meg egy hirtelen ember,gondolkozás helyett cselekszik általában,Pauval való beszélgetés után már Cynthia ágyában köt ki,mintha Anat sose szerette volna ilyen hamar hogy múlhat el a szerelme ha meg nem múlt el minek biztatja Cynthiát,másik nem Montero családból származó nõt is találhatna magának,hol van pl a Boca del C-i csaj akivel anno kavart a halászoknál.

Nekem ez az egész most zavaros de majd kitisztulnak a dolgok..:(
sorozatkedvelõ 2012 okt. 25. - 18:24:45
(1203/1702)
Sokat segítettél,amit nagyon köszönök!