Nekem sok lenne, az biztos...

Hát, igen. Mármint, ami a lincshangulatot illeti... Úgy megörültem, hogy valaki ki meri nyitni a száját....

A "happy-hangulat" látom, nemcsak nálam verte ki a biztosítékot! :-)
Igazából, nem is értem, h mire utal vele "hegyjáró", ha a diákság hétköznapjainak a bemutatására, akkor nagyon régen lehetett kamasz, mert bizony tényleg teljesen hiteltelen lenne, ha összezárt tizenéveseket, merengve, búslakodva ábrázolnának, amint épp a világ nagy kérdéseire keresik a választ (bár a szerelem alighanem a legsúlyosabb kérdés kategóriába esik... :-)), ha pedig a végére, akkor sem érzem indokoltnak. A katarzis nem feltétlen egyenlõ a "happy hangulattal". De majd õ kifejti, talán. Bár ebben a topicban, aki negatív véleményt mer megfogalmazni, az lincshangulatra számíthat! :-P

A problémákat csakis leegyszerûsítve ill. a lényeget kiemelve lehet filmen ábrázolni.
Nem értem miféle 'happy-hangulat' érzõdik a filmen, mivel már a legelején éles konfliktus alakul ki Neil és az apja között; méghozzá Neil társainak szinte füle hallatára!! A jó dramaturgiára jellemzõ, hogy a leendõ drámát nem csak sötét színekkel ábrázolja. A humortalan filmeken kellene inkább elverni a port, azokat nem is szoktam kímélni. Lyukas garast nem adnék egy olyan filmért amely mellõzi a fiatalok jópofa (és zaftos!) beköpéseit, no meg a kötelezõ ugratásokat. Ilyen kolesz szerintem nincs is a világon.

A rendezõ a film legelsõ jelenetétõl kezdve jól érzékelteti a hagyományos értékekre építõ, szigorú elveket valló és azok betartását megkövetelõ patinás iskolát, annak konzervatív igazgatójával együtt.
A diákok ábrázolása sem lehet teljes, elegendõ csupán néhányukat kiemelni egy játékfilmben. Sztem nem nehéz azonosulni a legtöbb bemutatott diákkal, egyáltalán nem képregényszerû figurák, hanem hús-vér fiatalemberek a maguk szokásos problémáival, dilemmáival. Konfliktusoktól sem mentes a kapcsolatuk, úgyhogy nem éreztem semmilyen bántó leegyszerûsítést.

Természetesen a megalapozott negatív véleményeknek mindig helye van, azokat továbbra is érdeklõdéssel olvasom, csakúgy mint Ármin átfogó elemzését lejjebb ill. a jövõbenieket. :)

Szerintem, egy filmet olyasmiért felesleges bírálni, aminek a végrehajtását nem is tûzte ki célul maga elé. A HKT nem az életet, annak teljességében ábrázolni akaró film (mellesleg több, mint röhejes, ha valaki azt képzeli, h a rendelkezésére álló másfél órában ezt a hõstett végre tudja hajtani...), egészen egyszerûen egy a lehetõ legszélesebb réteghez eljutni óhajtó és ennek megfelelõen felépített tömegfilm. Teszem hozzá, nagyon korrekt tömegfilm, mert Weir érti a dolgát.
Az elsõ komponens, ami a filmet sikeressé teszi az a lázadás formájának ügyes kiválasztása. Ekkora tömeghez nem lehet eljutni, ha a dzsimmoriszoni, mindent lángra lobbantó és önmagát óhatatlanul elégetõ, korátokat el nem ismerõ vadság középpontba állításával, azt a kispolgári erkölcséhez ragaszkodó célközönség kiveti magából. Ugyanakkor a rendet alapjaiban nem veszélyeztetõ, "biztonságos" lázadásra szomjazik a tömeg és ezt a még legvonalasabb konzertívokból is ellenérzést kiváltó poroszos iskolarendszer támadásán keresztül meg is kapja. Sajnos, a tökéletesen elégedett strébereket ezen a ponton elveszti, de az a gyanúm, h õk nincsenek sokan...
El is érkeztünk a kulcsfontosságú második összetevõhöz: a bentlakásos iskola hangulatának remek ábrázolásához. Na, itt megmutatkozik Weir zsenialitása! Ilyen megkapóan, ennyi bájjal nem sûrûn láttam még ábrázolva a kamaszkort. Mindenkiben vagy vágyat ébreszt arra, h ott legyen a srácokkal, akiket nem mellesleg nagyon ügyesen válogattak ki, sugárzik róluk a tisztaság, ártatlanság és utóbb jórészt igazolták, h valóban remek színészek (Hawke -azért a fiatalságból adódó életérzés a Mielõtt felkel a napban még sokkal jobban átérezhetõ, mert a film is jobb-, Wilson doktor...), vagy jólesõ nosztalgiát vált ki az emberbõl. Tökéletesen megágyaz az amúgy is örökzöld klisékbõl felépülõ történetnek.
A harmadik komponens, a hab a tortán: Robin Williams. Egészen rendkívüli adottsága van, h az emberbõl pozitív érzéseket váltson ki és ennek semmi köze nincs a színészi játékához. Elképesztõ a kisugárzása, pedig sok filmjében rettenetesen ripacskodó, nem érzi a határokat. Itt tökéletes, mindent elhiszünk, amit mond, elhisszük, h ilyen hatással van diákjaira.
Iskolapéldája a Holt költõk társasága annak, h egy tehetséges rendezõ, aki tisztában van a célközönség igényeivel miképp komponálja úgy meg a filmjét, h a nem különösebben újszerû történet, a fekete-fehér jellemábrázolás (ezzel kapcsolatban volt itt kisebb vita, szerintem, Weir pontosan tudja, h a nézõk katarzisa akkor tökéletes, ha a jó makulátlanul jó és a rossz igazán rossz, lásd népmesék) és a közhelyek (vagy örökérvényû, de elcsépelt igazságok?)ellenére is friss, lüktetõ és végig élvezetes legyen. Szerintem, a többségnek -a magam nevében tudok nyilatkozni: nekem is- szüksége van azilyen lélekmelengetõ, szerethetõ filmekre akkor is, ha esetenként tényleg hatásvadászok.

Köszönöm...

Elképesztõen tartalmas volt a giccs meghatározása. Viszont ez a film is, mint ahogyan a hollywoodi filmtermés szinte összessége, igenis LEEGYSZERÛSÍTVE ábrázolja a problémákat, azok megoldását, általában az életet. És a happy-hangulat, a felszínesség igenis bántóan érzõdik a filmbõl.

Forrás: Wikipédia

Az imént próbálam behatárolni a giccs fogalmát. Nos, a kiemelt mondatok miatt kikérem magamnak, hogy ezt a filmet a giccs kategóriába sorold. Viszont Molnár Ferenccel egy társaságba kerülni azért nem olyan nagy gond.

A giccs terjedésében lényegesen nagyobb szerepe van a társadalmi körülményeknek, a befogadó közegnek, mint a mûvészeti alkotások esetében. Amíg a mûvészet a kulturális fejlõdés irányába hat, és ennélfogva úttörõ szerepe sokszor csak egy szûk elitréteg ízlésvilágán keresztül nyilvánul meg, addig A GICCS, MINT ÁRU, A KULTURÁLATLANSÁG MINDENKOR JELENLEVÕ TALAJÁN ÁRULJA ÖNMAGÁT. A giccs áru akar lenni, devalválódik, ezzel szemben a mûvészet a kultúra hozadéka és értéket teremt, amelybõl a társadalom egésze profitál. (A valódi érték nem devalválódik.)

A mûvészet is lehet áru, de ha nem lenne az, attól még a mûalkotás mû lenne. A giccs, ha nem lenne áru, éppen a lényegét veszítené el.

A BEFOGADÓ nem a kultúrára fogékony, önálló, egyéniséggel bíró szubjektív egyén, hanem a „GICCSEMBER”. „A giccsember EGYÉNISÉGÉBEN szinte KÓDOLVA VAN A RAJONGÁS a giccs, a bulvár, A SEMMITMONDÁS IRÁNT. Megragad a szemlélet fokán, csak a látszattöredékek felfogására képes, a hangzatos demagóg szavakra és gondolatokra fogékony, jellemzõ rá a gondolati mélység hiánya, intellektuális lustaság, a készen kapott »érzelmek« , »értékek« kritikátlan átvétele.” (Hermann István) (Ebben és ebben a helyzetben így és így illik érezni).

A mûvészet autentikus, a giccs a tömeges fogyasztói igények kielégítésére szakosodott iparág, amely nincs meg tömegek nélkül. Amíg a mûvész önmagának is alkot, addig a giccs készítõje a giccsemberek igényeit és elvárásait elégíti ki, teljesíti be, nélkülük nem létezik.

Giccstárgyak esetében többnyire olcsó anyagokból, tömeggyártásban készülõ esztétikai, mûvészi igényt kielégíteni célzó termékek, általában egyszerû érzelmi, gondolati sablonokat közvetítenek, a konzumkultúra részei, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzás, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel.
De: használati tárgyak, bár nagy tömegben, a divatigényeknek megfelelõen tömeggyártásban készülnek, pl. lakberendezési tárgyak, bár mûvészeti igényt is kielégítenek (iparmûvészet), giccs pl. akkor, ha a funkcióján tulmutató „jópofa”, de hosszú távon unalmas közhely, (süninek álcázott wc-pucoló) vagy környezetidegen (pl. mûvi álrokokó a panellakásban).
egyszerû érzelmi, gondolati sablonok, klisék, sémák túlzott használata. Ezek eszközök érzelmi kiszolgáltatottságunk kihasználására; céljuk a konzumigények kielégítése. pl. emléktárgy-ipar, zeneipar, vásárold meg, vidd haza, a cél az üzleti siker a gyártónak, forgalmazónak. Hamisítványok, másolatok többnyire gyatra minõségben.
De: A szentimentalizmus nagy korszakának (1700-as évek vége, 1800-as évek eleje) megvolt a maga jelentõsége, pl. az érzelmek felszabadítása, felvezetés az egyéni szabadság, az individualizmus eszméihez, ami a romantika, késõbb a realizmus, naturalizmus kialakulását segítette. Ha társadalmi szerepét már betöltötte, csak a külsõségek maradnak: megható történetek, felszínes hatásvadász elemekkel, érzések és érzelmek leegyszerûsítéseivel. Legyenek ezek a történetek bármilyen jól megírva (pl. Ifj. Alexandre Dumas: Kaméliás hölgy, Herczeg Ferenc színmûveinek többsége, sõt Molnár Ferenc egyes darabjai bõségesen merítenek a giccselemekbõl) a giccs hatásmechanizmusán alapulnak. (Néha olyan jó elsírni magunkat, nosztalgiázni.)
Egyszerû, könnyen emészthetõ, felszínes gondolatok idealizált ábrázolása, az eredetiség és különösség hiánya a tartalomban (Szobrok, festészet,irodalom, költészet, film: Az életszerûségnek ellentmondó idealizált ábrázolások)
A hatalom saját ideológiájának céljaira használhatja fel, pl. korai szocreál alkotások, megalomániás építkezések, mítoszteremtés
Közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzás, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés (pl. a precíz németek, a kimért angolok, léha franciák, gulyás-csikós magyar, szegény gépírónõ-gazdag bankár szerelme)
Valós problémák „jótékony” leplezése, felülírása hazug idillekkel, társadalmi problémák életszerûtlen megoldásai. A gonosz meghasonul önmagával, énekléssel-tánccal a problémák megoldhatók, a szerelem mindent legyõz, a plátói szerelem, idillikus helyzetekben felülemelkedik a testiségen. (pl. film: A muzsika hangja)
A giccs lehet jópofáskodó, a poén olcsó, a mondanivaló közhely.
(pl. elsõ millióm zsákocska, poénos pólók, kiragasztott jelmondatok, tízparancsolatok, a borivás szabályai)

Leértékelt eszmények kiárusítása, értékdevalváció, értékkiárusítás, szuvenírbiznisz, másolatok, emléktárgyak
Átváltozások a mélyebb tartalomból a felszínesség felé:
Érzelem → érzelgõsség
Értelem → közhely
Érzékenység → kényeskedés
Szenvedés → szenvelgés
Eredetiség, szellem → poénkodás, szellemes paradoxonok erõszakolt gyártása, ripacskodás
Különösség → egzotikum, figyelemfelhívó külsõ
Emlékezés → nosztalgia
Álság, „szebbet hazudni!” pótlék, megjátszás, amennyiben a giccstermék nem, mint szellemi kaland, hanem, mint elvárásaink megtestesítõje, igazolása, vágyainkat jeleníti meg a valóság helyett.