olahmiki1959 2013 febr. 07. - 07:30:56
(2020/2320)
Nem tudom, hányan láttátok a mai adást, eléggé tanulságos volt, már nem elõször.

Honnan került elõ hirtelen ez a "látó" hölgy, Kovács Ildikó?
Elképesztõen nehéz volt utána keresni a neten, az életrajza nagyon szûkszavú, néhány ájuldozó mondaton kívül, - hogy milyen különleges képességei vannak, meg hogy a sötétben is lát, - szinte semmit sem lehet róla megtudni.
Hajdú azt mondta, hogy a CIA is megvizsgálta a hölgyet, ehhez képest a neten csak annyi olvasható, hogy 1991-ben, - tehát több, mint 20 éve, - egy washingtoni kutatócsoport megvizsgálta, és megállapította, hogy az egyik agyféltekéje aktívabb, mint az átlag.
Hát, ez nem valami sok információ...

Hajdú persze semmit nem kérdezett meg arról, hogy egyáltalán, hogyan figyelt fel rá a CIA, hogyan került ki Amerikába, ott hogyan fogadták, tolmáccsal, vagy anélkül beszéltek vele, hová vitték, milyen vizsgálatokat végeztek vele, segített-e például valamilyen formában az ottani hatóságoknak, szabad-e beszélnie arról, hogy ott mi történt vagy sem, semmit az égvilágon.

Nekem viszont a mutatványa - bekötött szemmel a Hajdú által egy papírlapra írt szó visszamondása, - nem volt meggyõzõ.
Ugyanis évtizedekkel ezelõtt én a magyar televízióban láttam ezt a trükköt, méghozzá Rodolfó mutatta be, és el is mondta, hogy mi a mutatvány lényege. (A magyarázatra már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy tökéletesen elmondta, hogy mit mutattak neki, és azt is, hogy leragaszthatják a szemét akárhogy, és beköthetik a fejét is, akkor is lát mindent. És tényleg látott).
Ráadásul a mai világban, amíg nincs minden kétséget kizáróan megcsinálva a mutatvány, addig engedtessék meg nekem, hogy kételkedjem, és ne higgyem el, amit mutatnak nekem.

1. Mi van, ha elõre megbeszélték Hajdúval a szót?
Az, hogy Hajdú õszinte döbbenettel az arcán azt mondta, hogy "- Atyaúristen!" az lehetett egy nagyon jól megjátszott dolog is.
2. Mi van, ha a hölgy fülében volt egy apró fülhallgató, amire valaki rámondta a megoldást?
A mai technikai fejlettség mellett ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.
3. Miért kell 15 darab törölközõt a hölgy fejére csavarni, miért nem elég egy teljesen átlátszatlan fekete kámzsa, amit ráhúznának a fejére, és a nyakán alul összehúzva megkötnének, ahogyan azt a terrorista emberrablók csinálják a foglyokkal a Közel-Keleten?
Nincs olyan ember, aki abból kilátna!
4. Miért kell a papírlapot letenni eléje egy asztalra, miért nem tartják az arca elé, felemelve?
%. Miért nem a közönség egy tagja írt fel egy szót a papírra, miért Hajdú?
Persze a közönségben is lehet beépített ember, de egy fokkal akkor is hihetõbb lenne a történet.

Természetesen az én kételyeim ellenére lehet, hogy a hölgy valóban rendelkezik ilyen képességgel, csak akkor azt mutassák be úgy, hogy minden kétséget kizáró legyen.

Détár Enikõ története elhunyt édesanyjáról megható volt, - ahogyan az már lenni szokott, - engem inkább az zavart, hogy egy perc múlva széles mosollyal lejött a lépcsõn Kovács Lázár, a kezében egy nagy tányér fánkkal, és elkezdõdött egy vidám, jópofizós dumcsizás, mintha mi sem történt volna, Détár Enikõ édesanyjának emlékét pedig jótékonyan beterítette a porcukor, - hogy ilyen morbid legyek.

(Hajdú olyan undorítóan ette a krémmel teletömött fánkot, hogy a belem jött ki - valóban igaz, hogy egy emberrõl nagyon sok mindent elárul az, hogy hogyan eszik, - hihetetlen, hogy ez az alak minden pillanatban olyan szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, ami elképesztõ.)

A harmadik vendég, a fiatal lány, aki Máltán végighallgatta, ahogyan az édesanyját megölte a nevelõapja, szimpatikus volt, a története döbbenetes, a gyilkosságnak különleges ízt adott, hogy egy régebbi valóságshowban szereplõ hölgy volt az áldozat.

És megint, és újból, és már a sokadik alkalommal éreztem, és érzem azt, hogy valami nem stimmel a történetben, hogy kételyek, kérdések merülnek fel bennem, és az elsõ döbbeneten túl, elkezdenek dolgozni bennem a sztori utóhullámai.
(Ebbõl a mondatból nem tudtam igazán jól kijönni...)

Ez a pár, és ez a lány bejárta már a világot, a két hölgy hosszú hónapok óta dolgozott Máltán mint felszolgáló, de jártak már Ausztráliában is, stb.
Tehát - minden emberi számítás szerint, - nagyon jó anyagi körülmények között éltek.

Egy gyilkosság természetesen mindenképpen borzasztó.

De hogy létezik az, hogy az édesanya temetésére a tv-n keresztül, Hajdú mûsorában kell pénzt kérni???
Akik hosszú idõn keresztül Máltán dolgoznak, elõkelõ hotelekben, - a magyar átlagfizetés többszöröséért, hiszen másképp nem lenne értelme odamenni, amellett eleve az átlag fölötti színvonalon élnek egyébként is, - azoknak nincs 2 millió forintja?
Hajdú nem érezte, hogy amikor például falun élõ, valóban nélkülözõ embereknek van szükségük anyagi segítségre, mennyire különbözik ettõl az esettõl, amelyben jómódú emberek kérnek pénzt a nézõktõl?
A lány által elõadott történet elgondolkodtató és döbbenetes volt, egészen addig a pontig, amikor elhangzott, hogy az édesanyja temetésére a tv nézõktõl kér pénzt.
Ezzel a mozzanattal sikerült agyonvágni azt a pszichológiai hatást, - legalábbis nálam, - amely addig a mûsornak ezen részét belengte.
Kár volt...
Ettõl függetlenül, az édesanyja halála miatt õszinte részvétem.

A Frizbi végén a gitáros srác által elõadott szám kifejezetten tetszett.
vénasszonyok:nyara 2013 febr. 06. - 19:40:40
(2019/2320)
Én február 30.-át javasolnám legalkalmasabb idõpontnak.
olahmiki1959 2013 febr. 06. - 19:36:19
(2018/2320)
Annyira sikeres mûsor volt a Frizbi, hogy vasárnapról át kellett tenni szerdára?...

Elsõ lépésnek jó, de szerintem ne álljunk meg félúton.
A következõ lépésként szerdáról is át kellene tenni valahová.
Mondjuk a kukába...:)))
1/10
begyowsky 2013 febr. 03. - 18:12:01 1/10
(2017/2320)
Elképesztõen silány produkció. Sajnálom a rá vesztegetett idõmet.
vénasszonyok:nyara 2013 febr. 01. - 08:56:42
(2016/2320)
Nem is vagy annyira Tompika!

becsülendõ, ha valaki vállalja a véleményét és nem akar igazodni a többség elvárásához.
Ettõl függetlenül nekem tényleg nem szimpatikus a mûsor. nem tudok olyan hirtelen váltani, hogy a halálos beteg kisgyereken való szánakozás után 2 másodperccel hasamat fogva röhögjek valamelyik idiótán.
Meg aztán, õszintén szólva nem érdekel az emberiség nyomora, sem itthon, sem Indiában. Elég nekem a sajátom, a celebek meg nem érdekelnek.
De ettõl függetlenül nagyot nõttél a szememben.
8/10
tompika74 2013 febr. 01. - 07:16:26 8/10
(2015/2320)
Én a szilveszteri Frizbirõl írtam, ahol nem volt maffiózó, se beteg gyerekek, csak móka és mulatás. Mivel videóról szoktam nézni, a beteg gyerekeket át szoktam ugrani. Ez a téma kicsit hajaz a rendszerváltás utáni kereskedelmi tévékre, ahol mint középkori cirkuszi látványosságokat mutogatták sorban a szörnyszülötteket.

A fórumon a hozzászólások 90 százaléka negatív. Sokat gondolkoztam ennek a pszichológiai hátterén. Szerintem azért divat a fikázás, mert ezzel mutatja meg az illetõ, hogy õ annyira mûvelt és kifinomult ízlésû, hogy minden mûsor nézhetetlen, minden vacak. (De azért nézi, hogy lehessen valakit lenézni, valamit kritizálni.)
Hogy ne essek ebbe a hibába, ha írok valami véleményt és azt veszem észre, hogy csak rosszat írtam, viszont a mûsor/film nézhetõ volt, akkor valami pozitívumot is igyekszem a végére odabiggyeszteni.

Szeretem a Frizbit, még akkor is, ha ezért egyesek lenéznek, leostobáznak. Legalább örömet szerezhetek nekik azzal a tudattal, hogy õk különbek, okosabbak, jobbak és szebbek :) Egészségükre! :D Itt most nem rád gondolok, Véleményemszerint, te nem személyeskedtél. Az alattad levõ kettõ viszont finoman igen :)
A Fábry stílusától falnak megyek, ezért nem nézem. Nem is írok róla kritikát :P
A DTK Show túl steril volt. Vendég - szia - hogy vagy - mit csinálsz mostanában - hova mész holnap - szia. Olyan volt, mint egy udvarias vendégeskedés. Sokaknak tetszett, nekem nem jött be. És most már nem is fog. Nem lennék meglepõdve, hogy a Kriszta által mondott "kirúgták a kollégáimat, megmondták, hogy kit hívhatok a mûsorba és kit nem" a királyi TV fideszesítése keretén belül történt.

U.I. senkivel nem fogok veszekedni és errõl nem nyitok vitát!
1/10
offtopic
társállattenyésztõ 2013 febr. 01. - 00:41:46 1/10
(2014/2320)
http://www.borsonline.hu/20130126_puzser_meg_az_iden_kicsinalom_hajdut
Ebben két dolog nem tetszik: az egyik az, hogy a kicsináláshoz folyamatosan néznie kell a mûsorát, és nyomon követni a magánéletérõl megjelent cikkeket, ami tiszta energiapocsékolás.
Másrészt az ellene való harc is energiapocsékolás, hiszen Hajdú Péter legádázabb ellensége saját maga. Akkor omlik össze a leghamarabb, ha egy ujjal sem érnek hozzá.
stanmore 2013 jan. 31. - 22:56:36
(2013/2320)
Talán érdemes utánanézni a dolgok anyagi vonatkozásainak és akkor sok minden érthetõvé válik.Így van ez pl a Fábry mûsor esetében is hogy a politikai seggnyalását most az adónkból hálálja meg neki a rezsim méghozzá a kinyújtott jobbkezével, a soha nem látott mértékben kormányzati bábbá változtatott köztvn keresztül.
vénasszonyok:nyara 2013 jan. 31. - 21:18:52
(2012/2320)
Pontosan olyan téma volt a Frizbiben, aminek köze volt tasnádihoz. Bûnözõk, õrzõ-védõ cégek, félvilági alakok.
Egyesek csodálkoztak, hogy miket meg lehetett tenni a 90-es években. Erre mutattam meg, hogy milyen válogatott társaság állt ki teljes mellszélességgel emellett a bûnözõ mellett. Ha csak a tulipánok tenyésztésérõl és a birkák termesztésérõl lett volna szó a mûsorban, akkor természetesen offtopic lett volna a bemásolt cikk.
Fõnix_császárnõ 2013 jan. 31. - 20:31:45
(2011/2320)
Egyetértek, valóban úgy néz ki hogy a port néha-néha kivételez egyes fórumokkal.
vénasszonyok:nyara 2013 jan. 31. - 13:39:07
(2010/2320)
megkérdezném a tisztelt moderátorokat, netán rokonai tasnádinak? Más esetben vajon miért volt törlésre méltó egy a magyar sajtóban megjelent újságcikk? nem mondtam véleményt, nem sértettem kisebbségeket, pusztán bemásoltam egy újságcikket, ami témájában egyezett a legutóbbi Frizbi vendégeivel.
-csengõzoli-- 2013 jan. 31. - 12:19:31
(2009/2320)
Szép kis lista, ezen anno én is kiakadtam.
Ha jól emlékszem ez akkoriban egy újságban jelent meg.
Tényleg minden aláírónak csak gratulálni tudok.
offtopic
vénasszonyok:nyara 2013 jan. 31. - 12:19:05
(2008/2320)
Egy gyöngyszem az aláírók közül:

Zalatnai Sarolta író!!!!, énekes.
Vajon, akkor Albert Camus is író, mint õ?
olahmiki1959 2013 jan. 31. - 09:55:54
(2007/2320)
"Az utolsó mondatoddal viszont nem tudom mit akartál mondani.
Hogy Gigi dalával biztosan semmi esélyünk megnyerni az Eurovíziót...
Ennyire jó vagy ennyire rossz?"

Ennyire rossz.
Egy abszolút jelentéktelen, felejthetõ, tucatszám, ráadásul ha Gigi ezt ilyen mosolytalanul, sötét nézéssel adja elõ, mint most, akkor még nagyobb a baj.
De az alapprobléma az, amit már te is, meg én is leírtunk régebben, hogyha Magyarország az Eurovíziós verseny több évtizedes történetének legzseniálisabb, legcsodálatosabb dalát adná elõ, akkor sem szavazna rá a kutya sem.
Mert ez a verseny nem a dalokról és legkevésbé sem az elõadókról szól, hanem a földrajzi, és fõleg, a történelmi összefonódásokról, közös múltról, szimpátiákról, vagy éppen a felszín alatti feszültségekrõl, évszázados utálatokról.

Ezt a szervezõkön kívül mindenki tudja, csak õk nem.
-csengõzoli-- 2013 jan. 31. - 09:36:27
(2006/2320)
Pár dologgal kiegészítenélek, ha megengeded. (meg,ha nem, akkor is :D
Száva népmeséit hallgatva - mikor is 10-en kb 600 rendõr elõl el tudtak menekülni stb.- nekem az jutott eszembe,hogy biztos,hogy népszerûsíteni kell ezt a fajta életvitelt?
Sajnos elég sokan ülnek a tévé elõtt olyanok, akik egy ilyen sikersztorit hallgatva példaképként tekintenek Száváékra.
Mint a népmesékben! Jött az összetartó család és meghódította a világot.
Csupa bátor, erõs, félelmet nem ismerõ ember volt ebben a családban, akik visszaszerezték a másoktól elrabolt pénzeket és még a rendõrök is csak remegõ térdekkel merték õket megmotozni.
Aha, persze..

"ami már egyáltalán nem vicces dolog, hanem nagyon is komoly, hogy egy maffiatevékenységbõl élõ család hogyan kaphatott engedélyt arra, hogy vagyonvédelmi tevékenységgel foglalkozhasson???"

Ó,hát ez egy nagyon naiv kérdés, a rendszerváltás idejében olyan anarchia volt ebben az országban, hogy bárki bármire kaphatott engedélyt.
Szinte az összes nagy gengszter így kezdte, hogy mást ne mondjak így szervezett hadsereget Tasnádi is.
Ezeket az embereket nemigen érdekelte van-e fegyvertartási engedélyük.
Még egyszer mondom, nem tudom Hajdúnak miért kellett ezt az ürgét meghívni és hõst csinálni belõle, szerintem borzasztó káros,mikor maffiózókat a keresztapához hasonló sztároknak állítunk be.
Az meg,hogy Száváék jelenleg a hit gyülekezetét erõsítik (elég régóta) a hitgyülirõl állít ki bizonyítványt.
Biztosan nagyokat beszélget Száva és Tamás Gáspár Miklós.
Lelki szemeim elõtt látom ahogy egy pohár bor mellett Tamás Gáspár Miklós mindenre bólogat,amit Száva mond neki :D ,nagyokat nevetgélnek Száva visszaemlékezésein, )fül levágásokon, tarkón lövéseken stb.) majd T.G.M elköszön és bemegy a Klub Rádióba, hogy kikérje magának az Orbánkormány gyalázatait, a családokat tönkretevõ csipszadót :)

A Linda filmrõl számomra egy dolog derült ki, mégpedig,hogy az egész ötlet szinten jár.
400 millióból 400 hiányzik.
Leforgattak 20ezer forintból egy jelenetet és eljöttek Hajdúhoz szponzort keresni.
Veled ellentétben én nem találom ezt lehetetlennek.
Ha a Magic boyshoz, a Szuperboyz-hoz találtak, akkor szerintem ehhez is fognak.
Nem tudom tudod-e (bár te ne tudnád...), hogy 2002-ben leforgattak pár új részt, néha a Duna Tv-n elcsípem, hát..., ha még nem láttad érdemes belenézni.
Ennyire kritikán aluli szrt még nem láttál.
A bunyót szerintem nem véletlenül veszik így fel, ugyanis nyilván az 50? éves Linda nem úgy mozog,mint a 20 éves és ha mondjuk egy totálban látnánk a bunyót, akkor kiderülne,hogy mennyire gagyi.
Kicsit olyan lenne,mint egy karatebemutató,mikor látod,hogy nem ütik meg egymást, mégis röpködnek az emberek mindenfelé.
Egyébként a 2002-es sorozatban is borzalmasan voltak felvéve a verekedések.

Havasnak én is jobbulást kívánok, remélem hamarosan felépül!
Jól mutatja az élni akarását,hogy csövekkel a derekában is bement dolgozni, látszik,hogy nem akar otthon ülni, hihetetlen egy pasas!

Az utolsó mondatoddal viszont nem tudom mit akartál mondani.
Hogy Gigi dalával biztosan semmi esélyünk megnyerni az Eurovíziót...
Ennyire jó vagy ennyire rossz?

Ezt a képet úgy szeretem... :)
olahmiki1959 2013 jan. 31. - 04:54:16
(2005/2320)
Látom, sokakat megmozgatott a mai adás...

Az egykori maffiavezér, Száva László megtérésének történetét hallgatva, majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában a meghatottságtól, aztán inkább elgondolkodtam néhány felmerülõ kérdésen.
Az elsõ, nem fontos, inkább csak a mai viszonyainkra jellemzõ mozzanat az volt, amikor az úr, - aki saját elmondása szerint egy ideje megtért, találkozott a vallással, és azóta jámbor, Istennek tetszõ életet él, - két hivatásos verekedõnek kinézõ hústoronnyal érkezett be a stúdióba, gondolom, csak nosztalgiából, a régi szép idõkre való tekintettel...:)))D
Az, hogy Sz. úr helytelenül beszél magyarul, - "kinyitottunk az ajtót, elõvettünk a fegyvereket, megfenyegettünk az illetõt", - nem nagy probléma, egy maffiavezértõl nem a nyelvtani hibái miatt szoktak tartani...:))
Viszont, ami már egyáltalán nem vicces dolog, hanem nagyon is komoly, hogy egy maffiatevékenységbõl élõ család hogyan kaphatott engedélyt arra, hogy vagyonvédelmi tevékenységgel foglalkozhasson???
Õrzés-védéssel, pénzbehajtással, vagyon és személyvédelemmel!
Magyarországon ezt lehet?
A hatóságoknak nem az lenne dolguk, hogy az ilyenekre figyeljenek?
Hogy hivatásos, nehéz bûnözõk, - akik már többször megbuktak, bíróság elé álltak, évekre el is ítélték õket, - amikor kijönnek a börtönbõl, ne folytathassák ugyanúgy a vagyonvédelmi tevékenységüket, mint annak elõtte, hanem egy életre el legyenek tiltva bármilyen pénzzel kapcsolatos szakmától, és ráadásul NE KAPHASSANAK FEGYVERT, méghozzá hivatalosan!
Sz. úr saját elmondása szerint, elõfordult, hogy abban a feszült hangulatban, az utcán, fegyvert fogott ártatlan emberekre...
Az ilyen foglalkozásoknál nincs valami minimális alapkövetelmény?
Erkölcsi bizonyítvány, büntetlen elõélet, stb?
Esetleg - csak mondom - nem kellene ezen a gyakorlaton változtatni? És jobban megnézni, hogy kinek adunk fegyvert a kezébe, meg engedélyt vagyonvédelmi tevékenységre?...
Azt már meg sem merem említeni, hogy esetleg visszamenõlegesen meg kellene nézni, hogy kik voltak azok az emberek a hivatalokban, akik annak idején az engedélyeket kiadták ennek a hírhedt családnak...
Lehet, hogy ott is kiderülne egy-két érdekes dolog...

A Linda-sorozatból mozifilmet csinálni???
Ez most komoly?
Az a néhány perces elõzetes, amit bejátszottak, olyan fos volt - ezt sajnos, kénytelen vagyok szépítés nélkül, így kifejezni, - amilyet életemben csak keveset láttam.
Egyrészt Pindroch Csaba kitûnõ színész létére itt olyan mesterkélt, és olyan ripacs volt, hogy a párját ritkítja, másrészt a verekedési jelenet ezzel a kameramozgással, a beállításokkal, a vágások miatti kapkodással, és nem utolsósorban magának a harcmûvészetnek (haha!) a megcsúfolásával, olyan gagyi volt, hogy nem a "B", hanem talán még a "ZS" kategória szintjét sem ütötte meg.
Ezt már a nyolcvanas években is kiröhögték volna. Borzasztóóó!
Állítom, hogy a régi Linda sorozatban jobbak voltak a jelenetek!
Amikor annak idején néhány évig taekwondózni jártam, pont akkoriban forgatták a sorozatot, és tudtuk, hogy Görbe Nóra valóban ügyes, jól mozog, - a történetek bájosan megmosolyogtatóak voltak ugyan, - és a verekedések is nagyon be voltak állítva, de Nóra, mint kezdõ, tényleg jól csinálta.
Ez a nevetséges rettenet azonban, - megfejelve a kültelki bunkóból magát szívós munkával nagyvárosi bunkóvá kigyúró Johnny Gold teljesen érthetetlen behozásával a történetbe, - minden várakozást alulmúlóan lett katasztrófa.

A stúdióban, a kissé feszengve ülõ, alig megszólaló Szerednyei Béla arcán idõnként átsuhant a "mit keresek én itt?" életérzés kifejezõdése, de igyekezett jó arcot vágni a dologhoz.
Hajdú, és a stáb talán jót akartak, és a Linda-filmhez hiányzó néhány százmillió forintot ilyen, népszerûsítõ formában gondolták megszerezni a szponzoroktól, de szerintem pont az ellenkezõ hatást érték el vele.
Aki ez után az elõzetes után, egy forintot is hajlandó áldozni erre a szarra, annak én a magam részérõl azonnali, komoly mentális kivizsgálást javaslok, méghozzá magasan kvalifikált szakemberek által...

Havas Henrik "tanár úr" ma már sokkal jobban nézett ki, mint az új év elsõ "Civil a pályán" adása alkalmával, - akkor megijedtünk tõle, olyan sovány és elesett volt, - és csak szurkolhatunk neki, hogy teljesen jöjjön rendbe, ezután a súlyos mûtét után.
Õszinte volt, szellemes, és intellektusban magasan Hajdú Péter fölött állt. Bár tudjuk, ez nem egy nagy teljesítmény...

Ha az ítészek majdan úgy döntenek, hogy Radics Gigi menjen ki az Eurovíziós Dalfesztiválra, méghozzá ezzel a dallal, amit itt, a mûsor végén énekelt, akkor kb. annyi lesz az esélye a gyõzelemre, illetve valamilyen értékelhetõ helyezésre, "mint Szálasinak a fõtárgyaláson", vagy "mint hintalónak az epsomi derby-n", - ahogy mondani szokták.
Nulla.
1/10
offtopic
társállattenyésztõ 2013 jan. 29. - 22:35:46 1/10
(2003/2320)
Mene, Tekel, Ufarszin.
offtopic
_goldie_ 2013 jan. 29. - 21:46:01
(2002/2320)
idézlek:
perry és _goldie_: számotokra már nincs megváltás, a jövõtök az örök tûz. Senki sem fog közbenjárni értetek.

vmit nem kalkuláltál bele..van tûzoltó ismerõsöm :))
1/10
offtopic
társállattenyésztõ 2013 jan. 29. - 21:21:39 1/10
(2001/2320)
Ezt ide írom, mert Szécsi Katalin feltûnõen hasonlít Sarka Katára.
http://www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/kik-orokoltek-a-lanyat-kitagado-szecsi-katalin-vagyonat