Szerintem nem mondunk ellent egymásnak, a forrás ugyanaz, mint a "láthatatlan játékos", a mennyország, Isten, vagy más, egyéb néven elnevezett, transzcendens origó. Amire nézve, ahonnan kiindulva, ami felé irányulva lehet pontosan tájékozódni, és a célt nem eltéveszteni. Ha valaki erre figyel, akkor persze pontosabban is meghatározhatja, milyen is a transzcendens origó természete, mit kell értenünk ez alatt; de most elég annyi, hogy egyetértünk abban, hogy ennek tekintetbe vétele, ennek "becélzása", segít abban, hogy helyes irányba álljon az életünk, azaz visszataláljunk a helyes útra, ahogy írod. Mert ez a viszonyítási pont, ahogy írod, ez a kiindulópont, amibõl minden lett, ez mozgatja az egész univerzumot. És még abban is egyetértünk, hogy ehhez hit kell, sõt még abban is, hogy ez ma sajnos nincs, vagy alig van.

Tilli, ebben neked is válaszoltam...:)

Értem, amit írsz, de megpróbálom újra leírni azt, amit írtam, hátha megérted, hol van a "kutya elásva". Tehát: én azt mondom, amikor megszületünk, egyikünk sem tudja, minek született meg. Nem kértük, csak lettünk, és fogalmunk sincs arról, miért, minek. Hogy egy verssel megvilágítsam a dilemmát, talán ismered Babitstól az Esti kérdést. http://www.youtube.com/watch?v=x1grk3KFTBs&feature=related
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?...
miért nõ a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nõ?
azt mondod, tudod a választ, az értelem a hazatalálás (Tamási Áron Ábele szerint, hogy valahol otthon legyen benne); és az, hogy párra leljen, hiszen ha van jang, akkor van jin is, a párja nélkül értelmetlen. De lásd: ebbõl az értelembõl elképesztõen sok élet kimarad. Aki csak egy napig él, aki otthontalan, menekült, hazátlan, beteg, nyomorék, fogyatékos, hermafrodita, homokos vagy egyszerûen csak magányos, azon életeknek nincs semmi értelme sem? Azok miért születnek, miért élnek?
Mi a célja, mi az értelme a munkanélküli nyomorgó életének? Ezt kérdezte József Attila: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/monddmit.htm
Madách is ezen rágódott az Ember tragédiájában: minek van az ember? Mi a célja ennek az egésznek?
Teljesen biztos, hogy bármilyen értelmet is tételezel, azzal képtelenség lefedni az emberiség egészét. Hiszen annyira elképesztõen hatalmas a szórás a lehetõségeinkben, a rendelkezésünkre álló erõforrásban, idõben, egészségben, történelmi helyzetben stb, hogy képtelenség olyan célt mondani, amire az emberiség egésze alkalmas volna.
Szerintem, ha becsületesen végiggondolod, csak azt mondhatod, hogy NEM TUDOM.
Az nem jó válasz, hogy nincs célja, hiszen ha az emberi élet valóban céltalan volna, akkor nem keresnénk célt neki. De a céltalálás elemi erejû igényünk, mindig, mindenkor teleologikus, azaz célorientált módon viselkedünk (még ha idõnként céltalannak is érezzük magunkat). A görög nyelvben pl. a "hamartia" szó azt jelentette, bûn. De ennek valódi, eredeti értelme az, hogy céltévesztés. Tehát az ember mindig célra törekszik, és ha azt eltéveszti, az a bûn. A cél kitûzése, megfogalmazása tehát alapvetõen fontos, mégis, ha belegondolunk abba, tulajdonképpen mi célunk van a világon, akkor csak azt lehet mondani, hogy nem tudjuk.
Namost ez egy elég stresszes állapot, aminek két feloldása lehetséges: vagy az, amit te írsz, tehát hogy az ember kitûz magának ilyen-olyan célokat - amikkel mindig az a helyzet, hogy abból óriási embertömegek ki fognak lógni, ebbõl következõen õk nem értékesek, eldobhatók. Másrészt az ilyen célok még azoknak az életét és gondolkozását is erõsen korlátozzák és leszûkítik, akik megkísérlik megvalósítani azt. Például, ha te egy jang vagy, a célod az, hogy megtaláld a jinedet. De amíg nem találod meg, addig nincs értelme az életednek. Vagy esetleg kiderül, hogy az a jin, akit találtál, mégsem eléggé passzol hozzád, ezért mese nincs, tovább kell keresni a passzolós jint, hogy végre értelme legyen az életednek. Ha belegondolsz, a helyzet az, hogy az emberiség nagy része sose találja meg a hozzá passzoló párját. Csak talál valaki(ke)t, aki(k) nem passzol(nak), és ennyi. Tehát, ha az életed értelmét ahhoz kötöd, hogy megtaláld a hozzád passzoló jint, akkor meglehetõs szorongásnak teszed ki magad, mert értelmetlennek látod az életed mindazon részét, amibõl hiányzik ez a jin.
És ezt nyilván bármilyen célkitûzéssel eljátszhatjuk.

De van egy másik megoldás. Az azt mondja: nem tudom, mi az életem értelme. De bízom benne, hogy van, aki tudja. Én nem tudom, ez az egész mire való, de bízom benne, hogy az élet(em) nem értelmetlen és nem céltalan. Mert van valaki, egy "láthatatlan játékos", aki tudja. Nem céltalanul és nem értelmetlenül "dobott" játékba. Szóval én nyugodtan megfigyelhetek MINDENT és eltöprenghetek MINDENEN, hogy vajon abban felfedezek-e bizonyos mintázatokat, szabályszerûségeket, amikbõl következtethetek erre a célra. Például ha felfedezem a jin-jang elvet, mint szabályszerûen megnyilvánuló mintázatot, az nagyszerû!! Ha ehhez megpróbálok igazodni, akkor ezzel máris olyan pozícióba kerülök, ahonnan esetleg jobb rálátásom nyílhat arra, hogy vajon mi lehet ennek a "láthatatlan játékosnak" a terve. Nem tudom, érted-e a különbséget. Nem azt mondom, hogy eleve ez a nagy cél és ennél nincs több, hanem azt, hogyha erre, mint szabályszerû mintázatra rájövök és ehhez igazodok, azzal kicsit beleilleszkedek a "láthatatlan játékos" gondolatmenetébe, kicsit több rálátásom nyílhat a terveire, arra, hogy abból a saját életemre vonatkozóan is megsejtsek valamit.
Ezt korábban úgy írtam le – a szabály betartása jó, sokszor akár életmentõ is lehet, legalábbis megkönnyíti az életet; de soha nem válhat az élet, vagy akár csak egy részjelenség céljává, alapvetõ értelmévé. A szabály nem az élet értelme, de a betartása könnyebbé teszi azt. (Legalábbis hosszú távon. Plusz egy szabály csak akkor segít, ha a betartását nem érezzük életcélnak, mert ha igen, akkor a szabály betartása kényszerré nõ).

Namost, ezt a fajta hozzáállást írja le Madách is az Ember tragédiája végén: a "láthatatlan játékos" nem árulja el a célját, csak azt mondja, az ember bízzon benne (és tegye meg mindazt, ami rajta áll): "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál. " Ez szerintem egy tûéles megfogalmazása annak a hozzáállásnak, amirõl írtam. Ha azt mondom, NEM TUDOM, mi az élet értelme, de mivel nem állítom, hogy nincs értelme, ezért csak azt állíthatom, hogy BÍZOM egy "láthatatlan játékosban", hogy õ tudja.
A "láthatatlan játékos" feltevése azt jelenti, hogy az élet értelmének megoldása egy olyan paradoxon, amihez ki kell lépnünk magából a rendszerbõl, hogy rátaláljunk. Nagyon sok logikai feladvány mûködik ezen a módon. De legalábbis biztosan azon az alapelven, hogy a beidegzett gondolkodási sablonjainkat fel kell adni a megoldáshoz. Van pl. egy feladat: http://markyhennon.blogter.hu/162523/japan_iq_teszt amivel én hosszú órákig kínlódtam, noha egy átlag japán munkavállalónak 15 percen belül meg kell tudni oldania. De én mindig megakadtam egy bizonyos ponton, és onnan képtelen voltam továbbjutni. Nagyon bosszantott, hogy ennyire kifog rajtam. Borzasztó sok próbálkozásba telt, mire képes lettem elszakadni a bennem levõ sablonos gondolkozástól. (Ott akadtam el, hogy a rabot másodszorra már nem voltam hajlandó átvinni a vízen, ezt a lépéslehetõséget órákon keresztül nem láttam meg, olyannyira nem tûnt értelmesnek).
Ebbõl csak az a tanulság, hogy a bennünk levõ sablonok, mintázatok igen jó hatásúak, megkönnyítik és védik is az életet, de KORLÁTOZZÁK A GONDOLKODÁST , BESZÛKÍTIK A VILÁGKÉPET. És erre néhány logikai feladvány megoldása közben mindenki gyorsan rájön. Mert minden logikai feladvány azon alapul, hogy képesek legyünk elszakadni azoktól a mintáktól, amiket addigra már megtanultunk. (Ezért sokszor pont a jó tanulók fürödnek be a logikai feladatokkal).
Még egy kicsit írok a jézusi célkitûzésrõl, a mennyországról. Ez gyakorlatilag ugyanazon az elven mûködik, mint a "láthatatlan játékos" tételezése: ahhoz, hogy az élet, mint zárt rendszer értelmét megtaláljuk, ki kell lépnünk belõle. De a mennyországról nagyon keveset beszélt, a róla szóló szövegek ellentmondásosak, ráadásul az odajutás mikéntje is zûrzavarosan van elõadva.
Jézus egyáltalán nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy a mennyországot vizionálja. Õ csak egyetlen lépésre koncentrált: arra, hogy ebben az életben miképpen fordíthatjuk magunkat abba az irányba, hogy erre a célra koncentráljunk. Ezt pedig úgy nevezte – bûnbánat. Ha emlékszel, írtam, hogy a görög nyelvben a bûn (hamartia) kifejezés azt jelentette: céltévesztés. A bûnbánat tehát azt jelenti: bánom, hogy idáig rossz célokat követtem. Mi ez a rossz cél? Bármi, ami azt állítja, hogy ennek az életnek ebben az életben van célja és értelme.
Hogy ezt jobban megértsd, ahhoz azt is meg kell érteni, hogy az emberiség történelmében egészen a 20. századig nem létezett vallástalan emberi közösség. A vallás volt az alapja minden emberi közösségnek, mert kizárólag a vallás garantálta az erkölcsöt (hiszen egyik ember milyen alapon kérhetné számon a másikat); erkölcs nélkül viszont lehetetlen bármiféle közösség, anélkül olyanok lennénk, mint egy nagy tömeg csimpánz, akiket ha összeeresztenek, pillanatok alatt legyilkolják egymást. Tehát az emberi közösség elemi létfeltétele az erkölcs, annak az alapja pedig a vallás, tehát a "láthatatlan játékos" feltételezése. Persze a vallás soha nem tette igazán erkölcsössé az embereket, csak megfékezte az indulataikat; és már az is elégségesnek bizonyult az emberiség túlélése szempontjából. A 20. sz-i nyugati kultúra viszont elért egy olyan szintre, ahol teljesen kiiktatta a "láthatatlan játékos"szerepét, és azt mondta: az erkölcs és a törvénykezés független a vallástól, az ebben az életben gyökerezik és ebben az életben van a célja is. Tehát a 20. sz-i nyugati kultúra "evilági" célokat tûzött ki maga elé: a kommunizmust, az ezeréves birodalmat, a fogyasztás kultuszát, az "érezd jól magad! " vagy az "élj gyorsan, halj meg fiatalon! " jelszavát stb. Lehet látni, milyen eredménnyel. A 20. sz. kísérlete tehát világosan bebizonyította, hogyha az élet értelmét úgy feltételezem, hogy az ebben az életben találja meg a célját, akkor céltévesztõ leszek. Ezzel te is egyetérthetsz, hacsak nem találod céltévesztésnek a kommunizmust, az ezeréves birodalom ábrándját, a konzumidióta létet stb stb. Ha a 20. sz. minden kísérlete céltévesztés, akkor joggal feltehetjük, hogy bármiféle hasonló kísérlet ugyanúgy céltévesztés volt vagy lesz, amit eddig kitaláltak vagy kitalálni fognak.
Tehát, énszerintem, az egyetlen becsületes válasz, amit élet értelmére vonatkozó kérdésre adhatunk, az ennyi: NEM TUDOM.

Hogy mi az értelme az életnek, arra mondjuk Arany János írt egy elég jó megközelítést: "Legnagyobb cél pedig, itt e földi létben, ember lenni, mindig, minden körülményben." Ennél nagyobb cél azért nem lehet, mert az ember fogalmát nem lehet meghaladni. Nincsenek übermenschek meg felsõbbrendû kiválasztottak.
A 'jó' pedig, ha túl szubjektív, használhatatlan, mert akkor esetleg elõfordulhat, hogy ahhoz, hogy én a 'jó'-t elérjem, ki kell irtanom rengeteg embert, akik akadályoznak abban, hogy elérjem a 'jó'-t.

Ez nagyon szép, de egy kívülállónak rémisztõen elvont, nincs mihez kötni.

Az erõszak lélektanához kapcsolódóan viszont ez egy jól sikerült kis videó: http://www.youtube.com/watch?v=3Ylgi73Hhgs

Ez csak akkor igaz, ha feltesszük, hogy az öröm és a boldogság ugyanaz.
Persze a párkapcsolatnak nyilván sok köze van a boldogsághoz, csak nem az endorfin miatt, és nem is feltétlenül kapcsolódik hozzá. Örülni sok mindennek lehet, és még boldognak is lehet lenni másképp. De a teljességet másképp nehezen és ritkán lehet megtapasztalni. A boldogság az, amikor az ember valami teljességnek a része. Nyilván ezért csatlakoznak az emberek szívesen csoportok is, mert valóságos tapasztalat a nyájmeleg, a közösség által elérhetõ teljességélmény, akár csak egy koncert, elõadás, istentisztelet vagy tüntetés erejéig is. De ez igen rövid ideig tart és esetleges, a párkapcsolatban tartósabban elérhetõ tapasztalat az, hogy valami teljesebb részévé váltam.
Jézus nyilván arról beszélt, hogy az ember az Istennel való kapcsolatában a teljesség részévé válik. Még akkor is, amikor õ maga ennek az ellenkezõjét ÉRZI: a veszélyt, támadást, ürességet, magányt, szomorúságot, tudatlanságot, értetlenséget, vágyakozást, terheket.

Azt kérdezted mi a boldogság. :)
Ez az.

Az endorfin szétárad ezáltal örömérzet keletkezik aminek következtében az ember boldog lesz.

akkor a morfinisták a legboldogabbak.

Az, amikor az endorfin elönti az ereid.

Nem tudom. Most gyorsan megnéztem, mit ír a wiki: http://hu.wikiquote.org/wiki/Boldogs%C3%A1g - érdekes, hogy Jézus boldogságmondásai ebbe nem fértek bele.... most már látom, mennyire igaza volt Bipnek abban, amit a wikipédia cenzorairól írt a blogján :(
Röhejes, hogy Jézust kicenzúrázták :)

Nem mondunk egymásnak ellent, nem vagyok anarchista, nem mondom, hogy a szabályok rosszak. Sõt - nyilván a legtöbb dolog, amit mi szabálytalannak látunk, mégiscsak beilleszkedik valami nagyobb rendbe, amit nem látunk át. Csak azt írtam, hogy nem a szabály a dolgok értelme. A szabály csak segít értelmezni azt. Épp ezért egy bonyolultabb dolognak már nem látunk mögé, és leragadunk ott, hogy a rendszerezettség, a szabályosság, a norma(litás) annak a dolognak az értelme. Például a párkapcsolatnak. De a szabályok, a normák csak megkönnyítik a párkapcsolat értelmezését, de önmagában nem adnak értelmet neki. Szabályok nélkül sincs több értelme a párkapcsolatnak, sõt. A szabályok nagyon is jók és hasznosak. Csak önmagában nem értelmezik, mert az értelme nem a szabály betöltése, vagy a normához való igazodás. És még azt is írtam, hogy valójában nem is tudjuk, pontosan mi az értelme. Mert ugyan mondhatjuk, hogy a boldogság - de ha ez a cél, akkor fel kell bontani, ha már nem érzem magam boldognak. Vagy mondhatjuk, hogy az utódlás - de ez meg túlságosan alacsony, "evolúciós" cél.
Ha abból indulok ki, amit Jézus mondott, akkor azt mondhatom: a párkapcsolatnak ugyanaz a célja, mint az egész életnek, tehát a mennyország, az üdvösség. Spezzano ugyanezt írta: a mennyországba csak kettesével lehet eljutni. Ez nekem nagyon tetszik. Mármint van, aki egyedül éri el, és van, aki valaki mással együtt. Ezt persze lehet akárhogy értelmezni, meg nevetgélni rajta, de Spezzano azt is írta: mindenki szeretne a mennyországba jutni, csak senki nem akar meghalni érte. Pedig lehet, hogy ez az egyetlen olyan cél, amiért érdemes élni és meghalni.

Szóval Steve Jobs okos volt. De a kérdésre visszatérve - nos, szerintem az élet értelmére vonatkozó kérdésre szerintem az a helyes válasz, hogy nem tudom, nem tudjuk. Szerintem egyikünk sem tudja, mert nem tudhatja, hogy miért született, miért él, ennek az egésznek mi a célja.
Csakhogy, mivel az ember nagyon is teleologikus lény, azaz célorientált, ezért nem lenne képes elviselni a céltalanságot. Hát kitalál ezt-azt. De amit kitalál, az szerintem mind olyan csapda, ami eltorzítja és leszûkíti az értelmezést. Mert a valóság az, hogy tényleg NEM TUDJUK. Senki sem tudja.
Viszont azt elviselni, hogy nem tudom, miért is élek, csak akkor lehet, ha feltételezem, hogy létezik egy olyan lény, aki tudja, miért vagyok. Tehát van értelme az életemnek, de hogy pontosan mi az, azt csak egy rajtam kívül álló lény tudja, én nem. Én legfeljebb egy-egy részletnek az értelmére jöhetek rá, és általában pedig csak bízhatom abban, hogy azért van értelme az életnek, mert van, aki tudja, mi az.
Jézus ugyebár azt mondta, hogy az élet értelme a mennyország, az üdvösség. Csakhogy ez olyan cél, amit itt, ebben az életben egészen biztosan nem lehet elérni, képtelenség. (Vagyis csak részlegesen). Ha viszont az élet célja, értelme az életen kívül helyezkedik el, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus semmiféle olyan célról ne beszélt, ami a "földi" életnek biztos és valódi célt adna. Sem a hazáról, sem a családról, sem a boldogságról, sem semmi egyébrõl nem mondta, hogy az volna az élet célja és értelme.
A mennyország pedig gyakran meglehetõsen "soványka" célkitûzésnek tûnt a kereszténység történelmében is, ezért aztán mindenféle egyéb célokat tûztek ki. Például igen népszerû cél volt - és most is az - a Szentföld meghódítása. És ahogy Buillon Gottfried lovag a középkorban azt írta, hogy "lovaink térdig gázoltak a vérben", hát a vakbuzgó emberek az Istenre hivatkozva most is épp ezt csinálják. Csakhogy Jézus semmiféle földi célt nem tûzött ki, semmire nem mondta, hogy emiatt érdemes volna meghalni vagy mást megölni. Sem azt, hogy ezért érdemes élni. És ezzel egyáltalán nem lódított, mert tényleg ez a valóság: tényleg nem tudjuk, hogy az életnek mi az értelme.