Téma: Bae Yong Jun

10/10
szakire 2013 márc. 05. - 12:43:07 10/10
(710/2750)
Folyt:
Miután átestem az elsõ szerelmi lázamon a Han középiskolába kerültem. Tudatosan, képmutatást színlelve éltem.
Élveztem a focit a barátaimmal, úgy mint az olvasást. Elkezdtem gyakorolni a barátom házában a Hap-ki-do-t. Ez eltér a Tae-kwon-dótól, amit apám erõszakolt rám.
Barátokkal lenni, gyakorolni, vakációra utazni stb. teltek napjaim. Idõsebb szemében voltam egy bajkeverõ. Bár egyesek szorongással nézték dolgaimat, de nekem járt ez az irány a középiskola 3. évében. Azt hittem csak úgy mentünk a jó úton, ez magától volt, de ez az idõsebb emberek tapasztalata, útmutatása szerint volt. Ebben nincs változás, ez ilyen a mai napig.
Elkezdtem az ötleteimet megvalósítani: "én döntöttem és vállaltam a felelõsséget saját magam".

Manapság már meglepõdnék magamon, mert azok az értékek, amiket mos tudok, azt bennem is az idõsebb generáció tanította meg.

Ezekrõl a tapasztalatokról beszélni akarok - nagyon - a tizenéveseknek.
Lili49 2013 márc. 05. - 12:39:29
(709/2750)
Az eprecskéje gyönyörûséges::)
Lili49 2013 márc. 05. - 12:38:47
(708/2750)
Ó Szaki de jó!!!!
Olyan keveset tudtunk róla, a családjáról meg semmit.
Úgy tetszik, hogy 7-8 évesen leszûri, meg kell erõsíteni a férfias keménységét::)
Most egy másik színész kapcsán, pont tegnap gondolkodtam, hogy milyen érdekesek, hogy ezzel a zárt személyiséggel, mikor szinte csak a könyvek társaságában érzik jól magukat, vajon miért lesznek éppen színészek?

Bocsánat,de mikor elõbukkannak a jellemébõl apróságok, akkor elõ kell vennem a tenyérelemzésemet, úgy gondolom most sem voltam a valóságtól messze:)
10/10
szakire 2013 márc. 05. - 12:07:39 10/10
(707/2750)
Folyt:

Az általános iskola után bekerültem a Jae-Bae középiskolába. A tanulmányaimmal a legnagyobb gond a középiskolában volt. Játéknak vettem, nem voltak céljaim. Sokat birkóztam a vizsga könyvekkel, ehelyett én a tetõtérben naplementekor festettem. Fent maradtam többször is egész éjjel, de ze nem oldotta meg a problémáimat. Akkoriban elismerték tehetségemet a tanárom és az egész osztály.

Amikor én 3. évfolyamos voltam a középiskolában, volt egyoldalú szerelmem elsõ alkalommal. Nem tudtam a teljes nevét, hosszú volt a haja. Olyan mint egy dalszöveg. :)))
Amikor elõször láttam kék sportruházat volt rajta. Azonos olvasóterembe jártunk a környéken. Az én önelemzõ és szemérmes személyiségemmel csak néztem õt a távolból. Bárhol voltunk a szemem állandóan csak õt követte, semmi más nem érdekelt. Mindig mondtam: "Holnap leszek." és annak ellenére, hogy semmi reakció nem történt, másnap mindig jött.
Egyszer aztán írtam egy szerelmes levelet neki, õ eltûnt. Õ nem azért járt az olvasóterembe, hogy megadja a lehetõséget, hogy találkozhasson velem. Elég problémát okozott, hogy megértsem saját érzéseimet és rájöttem:
Tanulom az életet, meg kell magamban erõsíteni a férfiasságomat.

folyt...
10/10
szakire 2013 márc. 05. - 11:57:13 10/10
(706/2750)
Folyt:

A boldog életnek a farmon hamar vége lett. Sok baj volt abban az idõben. Apámnak nem sikerült a gazdálkodás a farmon. Végül el kellett adni a házunkat Yongdu-dongon és elköltöztünk Myungil-dongba. Természetesen nekem át kellett menni a Myung-il-i általános iskolába. Ennek következtében fokozódott nálam a befelé fordulásos természet.
Apám szavára: "Ember légy erõs!" kezdtem tanulni Tae-kwan-dot és Ju-dot. Ekkor voltam 6 éves. Már elemi iskola 2. osztályos koromtól tudtam volna viselni egy magasabb fokozatot a Tae-kwan-doban. De én jobban szerettem olvasni a szobámban, mint a képzési központban gyakorolni. Bár korai életkoromban elkezdtem a sportot gyakorolni, a befelé forduló jelleg nem változott.

Kezdõ voltam a Myung-il elemi iskolában, nagyon egyedül éreztem magamat. Néhány nap múlva egy lány szólt hozzám, jó volt ez az idõ vele. Egyik nap végén három fiú az osztályomban hívott, hogy van valami közünk egymáshoz. Sejtettem, hogy az egyiküknek tetszik a lány, aki beszélget velem. Éreztem ezt a kérdést megoldani nem lesz egyszerû. Egyszer õk hárman jöttek rám, de nem voltak olyan magas szinten, mint én a Tae-kwon-doban. Ököllel jöttek rám, de én az egyik fiút nyakon rúgtam. A harag miatt csak vertem õket, habár láttam, hogy a fiú zuhan. Nem volt az eset szerencsés, mert az iskolában kihirdetésre került.
10/10
szakire 2013 márc. 05. - 11:46:42 10/10
(705/2750)
Most folytatom a következõ résszel:

4. Emlékezés a gyermekkorra és az elsõ szerelemre.

Én születtem és nõttem fel Szöulban, de gyermekkorom egy élmény volt. Amikor én 3. osztályos voltam a Pung-il elemi iskolában, apám elhagyta a céget és tanyát vásárolt. A tanyán apám sertéseket és szarvasmarhákat nevel 3 munkással. Ez Chun-An-ban volt.
Emlékszem ez elég nagy mennyiségben volt. Anyámmal és a húgommal gyakran látogattunk el hétvégeken és ott nyaraltunk. Megnéztük a borjak tenyésztését, gyakran ettünk pörköltet.

Nem szerettem a fegyvereket, de apám megtanított puskával lõni. Engem igazán a fényképezés érdekelt, úgy tûnk elég tehetséges voltam benne. Apámnak viszont volt egy terve, hogy én nagy lövész leszek. Hosszú látogatáskor volt pisztolyom és a földet kellett ásni. stb.
Úgy képzeltem egy kincs van valahol a farmon elásva, úgyhogy volt izgalmas és szórakoztató a talaj ásása. Kincset kerestem, mert abban az idõben különösen lenyûgözött "A kincse sziget" és az ilyen legalább 50 kalandos regény és mese.

folyt....
10/10
szakire 2013 márc. 05. - 11:33:49 10/10
(704/2750)
Sziasztok, szép napot!

Szia Lili!

Az Õ eprecskéjéhez mit szólsz? :))))
Lili49 2013 márc. 05. - 11:06:04 Előzmény szakire
(703/2750)
Várjuk Szaki! Mindig érdekes megtudni róluk valamit a múltból.
10/10
szakire 2013 márc. 04. - 22:28:52 10/10
(702/2750)
2013. március
10/10
szakire 2013 márc. 04. - 22:06:41 10/10
(701/2750)
Kerestem egy jó kis alvós gifet, de nem sikerült. Ellenben találtam régebbi interjúkat, amit majd megosztok itt is.

Ez az egyik legfrissebb fotó. Egy kis info: amivel mostanság foglalkozik az a kávézójában a kávé pörkölésétõl a végtermékig - behatóan, könyvírással tölti napjait, szórakozás képen pedig mélytengeri halászattal lazul.
10/10
szakire 2013 márc. 03. - 21:35:26 10/10
(700/2750)
Ez nekem is eszembe jutott. Gyerekkoromban minden nyári szünetben szinte fölköltöztem a padlásra. Régi dobozokban édesanyám fiatal kori újságjait lapozgattam és a képregény fejezeteket egybe összeragasztottam kis könyvecske formátumba. A Film Színház Muzsikából a kedvenc színészeim életrajzából szintén könyveket gyártottam. Több is készült, most ezek lapulnak szintén a padláson egy dobozban. Majd egyszer valaki fölfedezi és - talán - örömmel fogja lapozgatni.
10/10
szakire 2013 márc. 03. - 21:27:41 10/10
(699/2750)
Milida! Ez szuper lesz, nekünk már úgyis nagy rutinunk van abban, hogy megtaláljunk egy kávézót. Ennek érdekében az sem baj, hogy ha bejárjuk egész Honolulut. Az biztos, hogy még egyszer nem csináljuk azt, mint Szöulban, hogy félúton föladjuk a Gorillát. Elvégre milyen jól megtaláltuk az 51K-t is. :)))))
Milida 2013 márc. 03. - 21:24:53 Előzmény szakire
(698/2750)
Vajon mit fényképez?
Milida 2013 márc. 03. - 21:23:07 Előzmény szakire
(697/2750)
Úgy látszik a padlás az minden gyereknek vonzó valamiért. Emlékszem én is folyton fellógtam a padlásra, mert ott volt egy nagy fa láda tele régi könyvekkel. Tök izgi volt:)
Milida 2013 márc. 03. - 21:20:37 Előzmény szakire
(696/2750)
Ez a Ludas Matyi Style:))) Már csak egy libatoll hiányzik a kalapjáról:)))))))
Milida 2013 márc. 03. - 21:19:30 Előzmény szakire
(695/2750)
Szaki megyek veled!!!:))))))))))) Vendégem vagy egy kávéra!:)
10/10
szakire 2013 márc. 03. - 20:11:00 10/10
(694/2750)
Pattika csak "zavarjál" minél többször, a gondolatom úgyis többször van Nála mint elég.

Köszi a videót, annyira szép és tehetséges KHJ is, nem csoda, hogy fölfigyelt Rá. Nagyon jó szeme van a tehetségek kiválasztásában, tudjuk vannak páran.
10/10
szakire 2013 márc. 03. - 20:06:35 10/10
(693/2750)
Nem tudom le lehet-e szokni errõl, de már akkor megvolt benne, hogy valami ujjat alkosson. Errõl van tudomásunk, hogy megmaradt Nála ez a szokása. :)))
Pattika69 2013 márc. 03. - 19:52:34
(692/2750)
Szaki, hogy nehogy nagyon megszokjátok az édes-kettest:) BYJ-nal, jövök egy kicsit zavarni!!!:))))

http://www.youtube.com/watch?v=389pzw0qv8Q

mindig megdöbbenek ettõl a hihetetlen hasonlóságon közte és Kim Hyun Joong között!!
Lili49 2013 márc. 03. - 19:37:07
(691/2750)
Köszi Szaki!

Vajon még ma is szerelget?