8/10
napraforgó 2022 aug. 13. - 04:42:40 8/10 Előzmény napraforgó
(165/345)
Elgondolkodtam azon, hogy a válást kimondták, vagy nem. Deniz és Alihan közösen kérték a válást, megegyeztek mindenben, hát miért ne mondták volna ki a válást? Deniz a tárgyaláson lemondott minden jogáról - vagyonmegosztás, gyerektartásdij, Alihan átengedte neki a gyerekek nevelését, igy a világon semmi ok nem volt rá, hogy később hozzák meg a döntést. !!!

Az meg, hogy nem kapták kézhez az itéletet, egy kicsit vicces. A tárgyalás után Alihan szinte rögtön eltünt, a világon semmit sem lehetett róla tudni. Hát hová kézbesitették volna neki az itéletet?
Deniz is nehezen lett volna megtalálható, hisz Alihan eladta a fejük fölül a házat, neki sem volt biztos lakcime. Habár később, Alihan tartozása miatt csak megtalálták.

Akárhogy is, egy itélet érvényessége nem attól függ, hogy sikerül-e azt kézbesiteni, hanem attól, amit a biróság ott, a tárgyalás végén kihirdetett. (és most tekintsünk el a fellebbezési lehetőségtől, ami általában megilleti a feleket).
Tapasztalatból tudom, hogy a közös megegyezéssel meghozott döntést a válóperi tárgyaláson a biró jogerősnek és végrehajthatónak nyilvánitja.
Nincs semmi olyan, hogy nem hoztak még döntést, meg nem kézbesitették és azért nem érvényes, úgyhogy ez hülyeség.!
8/10
napraforgó 2022 aug. 13. - 03:53:57 8/10
(164/345)
Az évadzáró epizód igazán gazdag volt.
Sebnem szembesült azzal, hogy Alihan valóban elhagyta és a nő ezért bosszút esküszik.
Alihan visszatért Isztambulba, a lánya nagyon örült neki. Alihan házat vásárolt és azt remélte, hogy a családjával fog odaköltözni.
Mondjuk én Alihanon is csodálkozom, hogy képzeli, hogy ott folytathatja, ahol cirka 7 hónapja abbahagyta? Főleg azok után, amiket Deniz a fejéhez vágott a börtönben tett látogatása után?
Ennyire naiv, ennyire ostoba nem lehet!

Hüliya megtudta, hogy gyomorrákja van, de ráadásul állapotos.
Ezen kicsit elgondolkodtam, hisz Nejattal már időtlen idők óta nem lehetett együtt. Már a válási szándék bejelentése előtt se nagyon fekhettek össze, hisz Nejat látványosan kivonult a hálószobából és a kanapén aludt. Aztán meg szállodába ment. Hüliya elmulasztotta az első válóperi tárgyalást, aztán a másfél hónappal későbbre(!) kitűzött másodikra sem ment el. Most a harmadik időpont van az orvosi vizsgálat utánra kitűzve, a vizsgálati eredményeket a válóperi tárgyalás előtti nap kapta meg. Vajon hány hetes lehet a terhessége és hogy nem vette észre?

Ece Mustafa diplomaosztójára megy, ahol meglepetés éri őket, Mustafa anyja, mint az egyetem fő támogatója adja át a fiának a diplomáját, bejelentve, hogy ő az első házasságából származó fia. Láthatóan ennek sem Mustafa, sem Ece és Ibrahim sem örül.

Fikriye és Turgut a házassági esküjük megújitására készül, de Fikriyének a legrosszabbkor ugranak be újabb emlékképek, pláne arról, hogy ő mindig Miratot szerette, Turgut meg kékre-zöldre összeverte.

Mirat az esküvői mulatság közepén megkéri Deniz kezét, aki örömmel mond igent. Ebbe rondit bele a betoppanó Alihan, aki meglepetésre közli, hogy a Denizzel való válást még nem mondták ki, mert nem kaptak róla papirt (????)

Eközben Diyar találkozik a fiatalabb bátyjával egy parkban, de az idősebbik az apjuk utasitására követi az öccsét és az epizód végén végén a magával vitt pisztoly elsül.

Elég izgalmasan zárult az első évad, de szerencsére a jövő héten folytatják a másodikkal.
8/10
napraforgó 2022 aug. 12. - 07:13:03 8/10
(163/345)
Azért Ece már túl idős ahhoz, hogy elhiggyje, hogy az apja nagyon sokat dolgozott és azért nem tudta őket felhivni. Ez az érv annyira röhejes. Hogy soha nem volt 5 perce, hogy telefonáljon???? És hogy képzeli, hogy majd minden úgy fog menni, ha az apja visszajön, mint azelőtt????
Nekem ez annyira hihetetlen.
És egy percre sem merül fel benne, hogy mit is csinált az apja jó 7 hónapig az elmúlt hónapokban?
Egy 6-8 éves gyerek nyilván azt szeretné, hogy a különvált szülei ismét összejöjjenek és minden olyan legyen, mint régen, de egy 18 éves felnőtt lány már nem kergethet ilyen illúziókat. És emiatt cirkuszol az anyjával és persze Mirattal is.
Tetszett, hogy Mirat a lányának nevezte Ecét, amikor az a pasi pénzt kinált neki egy éjszakáért és leütötte - na akkor Ece sem tiltakozott, hogy Mirat nem az apja.

Én már annyira várom, hogy Ece pofára esik, bár ammyira sajnálom, hogy Deniz a végsőkig megkiméli őt a csalódástól. Pedig nagyon is jó lenne, ha a lány végre tisztán látna és megtudná, miféle ember az apja.
8/10
napraforgó 2022 aug. 10. - 19:41:50 8/10
(162/345)
Milyen jól ráéreztem, hogy a betörés mögött Artun áll. És Hüliya is rájött erre. Artun szomorú jövőt jósol neki, magányos lesz és boldogtalan.
Hüliya megint ármánykodik, nem engedi el Nejatot. Amit Eminével tett, az gyalázatos.
Ece tovább kergeti az illúzióit. Alihan meg pofátlanul hazudik neki.
8/10
napraforgó 2022 aug. 10. - 06:03:15 8/10 Előzmény venetia
(161/345)
Annyi, hogy mostanra Deniz ráébredt, hogy Hüliya valamiért mindig féltékeny volt rá. Talán a jó házasságára, talán a jómódra, amiben élt és főleg a gyerekeire. De az látható, hogy leginkább Ecét imádta és mindent megtett volna, ha az ő lánya lehetett volna. Hisz állandóan szerette volna elédesgetni Deniztől, ahogy most is megpróbálja elszakitani az anyjától.
8/10
napraforgó 2022 aug. 10. - 05:58:10 8/10
(160/345)
Nekem kicsit furcsa ez betörés Hüliyához. Az az álarcos alak talán Artun volt, vagy még inkább az ő parancsára a samesza, aki már korábban Emin mestert is megölte. Gondolom, hogy az Artun páncélszekrényéből ellopott dolgokat kereste.

Apropó Artun. Eléggé hangsúlytalanra sikerült Mirat általi eleplezés, hogy Artun miért üldözi őt. Mirat megmondta, hogy anno régen, amikor ő oktatta a kamaszt lovaglásra, Artun akart egy makrancos lovat kivinni a lovagláshoz, miközben ő egy másik, szelidebbet javasolt. Ráadásul ostorozta a lovat, amely ehhez nyilván nem volt szokva. A ló megvadult és levetette a fiút, aki gerincsérülést szenvedett.
Artun korábban elmondta, hogy akkoriban csak 13 éves volt, de ez már olyan kor, amikor hallgatni kellet volna az oktatójára. A saját hibájából szenvedett balesetet, de mégis Miratot hibáztatta és hogy magát mentse, az apját is ráuszitotta. Aztán ez valami mániává válhatott Artun fejében és hasonló szenvedést kivánt Miratnak.
Ez egy olyan ember, aki sohasem képes belátni a saját hibáját, midig valaki más bűnbakot keres maga helyett.
venetia 2022 aug. 09. - 22:06:37 Előzmény napraforgó
(159/345)
Mindenesetre fura egy nép, az egyik családban az apa parancsára kinyírhatják a lányt ha másba mer beleszeretni, mint akit a család kiszemelt neki. A másikban meg a lány ordenáré, pimasz hangon ordítozhat az anyjával, és lehazugozhatja. Persze Deniznek már rég el kellett volna mondania az igazságot Alihanról. Hulya szemétségeinek még a tizedére se derült fény, hiszen ő akarta Denizt mindenáron tönkretenni, ő keverte a kártyákat. De lesz második évad, úgyhogy várni kell míg utoléri a sors a bűnösöket. Egyedül a szerencsétlen Ferhatot vonták ki elég durván a forgalomból, mintha soha nem is létezett volna.
8/10
napraforgó 2022 aug. 09. - 20:00:37 8/10
(158/345)
Most, hogy közeledik az 1. évad vége sűrűsödnek az események. Hüliya minden ok nélkül gonoszkodik Fikriyével is, leleplezi a nőt, hogy ő lopta el a ruhát, amivel Denizt gyanúsitották meg.
Alihan szakit Sebnemmel, aki lelepleződött az álterhességgel.

Ece az anyja és Mirat után kémkedik és roppant megbotránkozik, amikor rájön, hogy szeretik egymást. Magából kikelve orditozik a kertben, zeng tőle az utca. úgy toporzékol, mint egy óvodás Igazán kijárt volna neki egy-két anyai pofon. Hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán felelősségre vonja az anyját? Ahhoz meg már túl idős, hogy mások előtt, főleg idegenek előtt cirkuszoljon az anyjával!
Deniz nagyon rosszul teszi, hogy nem avatja be az apja viselt dolgaiba. Miért hagyja, hogy a lánya istenitse a szemét apját és illúziókba ringassa magát, hogy majd megint egy család lesznek.
8/10
napraforgó 2022 aug. 09. - 11:07:17 8/10
(157/345)
Hüliya egyre furább. Eleinte pont ő akart válni, aztán, amikor már Nejat is válni akart és még talált is magának egy másik nőt, akkor pont Hüliya gördit akadályokat a válás ellen.
Olyan, mint a kertész kutyája: neki nem kell már a konc, de nem engedi, hogy más hozzáférjen.
8/10
napraforgó 2022 aug. 08. - 10:56:19 8/10 Előzmény malnahab
(156/345)
Ece eddig is elég meredek volt. Nagyon hirtelenharagú, hamar elitél bárkit. De az is igaz, hogy ha belátja, hogy tévedett, akkor képes bocsánatot kérni.
Az anyja viszont túlságosan jóságos, megalszik a szájában a tej. Néha fárasztó a karaktere ezzel az állandó szenvedéssel.
Musztafa viszont nagyon haragtartó, ő nem nagyon tud túllépni a sérelmein.
A Fikriyét alakitó szinésznő valóban tehetséges, de nekem túl harsány, legalábbis a szinkronja. Belőle kevesebb is elég lenne, elvégre nem ő a főszereplő.
malnahab 2022 aug. 08. - 09:52:06
(155/345)
Fikriye nagyot alakit. Több sorozatban is láttam. Népszerü szinésznő, és ebben a lánykörben ő a legidösebb születésü. Mustafa szintén több videoban láthato, és mostanra igencsak elhizott és nagyon szakállas, ápolatlannak tünik. A sorozatban amikor csalodott, bosszus nagyon kijön rajta a török, ellenszenves mivoltja.Eröszakra hajlamos nézése, ami ellenszenvessé teszi nálam.
malnahab 2022 aug. 08. - 09:40:33
(154/345)
Sajnos Mirat első perctöl nekem nem igazán szimpi, / török filmekben mindig van egy igazmondóóóóóóóó/ igy utána olvastam. Csak ebben a filmben szerepel ami 16-ban készült. Ő egy gitáros-énekes. Több videoba is belenéztem, zenés beszélgetésekben a török tv adásaiból,Hát nem nyügözött le. KUTSI néven. Népszerünek látszik,de én véleményem csak egy átlagos müvésznek nevezett egyén. Ilyen több tucat a világban.
malnahab 2022 aug. 08. - 09:31:41 Előzmény napraforgó
(153/345)
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ nem gondoltad,hogy evvel véget ér, a barátnő áskálódása. Kilép majd az életéböl. A sorozat végéig eltart,nem lehet tőle megszabadulni. Ece lesz az uj Huliya ezután.Sok-sok csalodást fog okozni ez a lány. Teljesen kiszámithatatlan a reakcioja, föleg szerelem terén. A régi párokkal most jön majd még a bonyodalom.
8/10
napraforgó 2022 aug. 05. - 11:15:13 8/10
(152/345)
Hüliya egyre aljasabb. Örülök, hogy Deniz végre rájött és szakitott vele. Fura, hogy soha nem vette észre, hogy az a nő csak áskálódik ellene, nem igazi barát.

Azt nem tartom helyesnek, hogy Deniz eltitkolja a felnőtt, nagykorú lánya elől, hogy hogyan és miért is hagyta el őket az apjuk. Nem kéne hagynia, hogy a lánya őt hibáztassa és a szemét apját istenitse.
De remélem, hogy előbb-utóbb kiderül a teljes igazság és Ece végre jó útra tér.
8/10
napraforgó 2022 aug. 02. - 04:23:05 8/10 Előzmény venetia
(151/345)
Igazad van Hüliyával kapcsolatban. De most már nagyrészt napvilágra is kerültek azok a dolgok, amikkel Hüliya zsarolta Diyart, igy hát azoknak most már nincs nagy jelentősége.

Nekem sem tetszik, ahogy Aliya szemétkedik Ecével, holott ő elnéző volt iránta Volkán kérésére. De ugyanez volt a régi iskolájában Mügével is. Valahogy nem értem, miért vannak ilyen rosszindulatú emberek, akik gyakorlatilag minden ok nélkül szemétkednek másokkal.
Jó, értem én, itt mindkét lány azért volt ilyen pokróc, mert a kinézett pasijukat ők nem érdekelték.
Az iskolaigazgató helyében Aliyát én azzal büntetném, hogy őt sem engedném érettségizni, amiért Ecét megszivatta. Na, kiváncsi vagyok, mi lesz most.
venetia 2022 aug. 01. - 21:52:25 Előzmény napraforgó
(150/345)
Mindig elolvasom amit írsz, és legtöbbször egy véleményen vagyunk. Nem láttam még a sorozatot, és nagyon is érdekel. A magam részéről azonban most már kicsit idegesítőnek tartom, hogy egyetlen ármánykodásra se derül fény, Hulya aljassága már minden képzeletet felülmúl. Diyar például miért nem beszél a lehallgatott telefonbeszélgetésről? Most már nem tudná az apjával zsarolni, mert már nem kell hozzá hogy rátaláljanak. Átvágta és meglopta Denizt, Alihant, Sebnemet, akit folyamatosan manipulál is. Most Artunnal szemben is nyerésre áll. Az a legidegesítőbb, hogy ha szorul egy kicsit körülötte a hurok, akkor a következő részben egyszerűen teljesen más témával folytatják. Ahogy az előzetest olvastam, az utolsó részig ő keveri a kártyákat és nem bukik le. Bár ha jól értelmeztem, lesz második évad, talán majd a folytatásban csak utoléri a végzet előbb- utóbb. A másik ilyen Ajla, ő is mindig megússza hogy szemétkedik Ecével.
10/10
yvett35 2022 júl. 30. - 09:41:01 10/10 Előzmény napraforgó
(149/345)
tudom mi fog történni mert régi sorozat és vannak karakterek ami a szívemhez nőtek és még azonosultam is velük....ezeknek a sorozatoknak a titka az lehet rossz vagy jó mindig akkor lesz vége egy epizódnak mikor fel merül egy kérdés és már akkor is meg nézed kíváncsiságból mert tudni akarod mi is lesz lehet unalmas vagy izgalmas de izgatottan várod mi is fog következni......
8/10
napraforgó 2022 júl. 30. - 09:22:09 8/10 Előzmény yvett35
(148/345)
Bárki irhat ide.
Én senkit nem zárok ki, nem is tehetném!
Ha nem teszi, az ő dolga.
Én azért irok, mert érdekel a sorozat.
Akinek valami véleménye van, bátran irjon ide, én ugyan nem sajátitom ki a fórumot.
De mit tegyek, ha csak nekem van megosztani való véleményem, másnak meg nincs????
Hidd el, nekem is kissé ciki, hogy csak saját magammal beszélgetek. Örömmel látnék másokat is, de nekem úgy tűnik, hogy akiket érdekelt ez a sorozat, már megnézték feliratosan máshol, és igy ez már kevésbé érdeklik őket.
És én értékelem, hogy legalább nem irják meg előre, hogy mi fog történni.
10/10
yvett35 2022 júl. 30. - 08:45:02 10/10 Előzmény napraforgó
(147/345)
oks de van olyan ország ahol most vetítik és előrébb vannak a dolgok de ahogy észre vettem mint ha a te oldalad lenne más nem nagyon írhat ide
8/10
napraforgó 2022 júl. 29. - 19:48:58 8/10
(146/345)
A mai nagyon izgalmas volt. Salman aga és a fiai beállitottak Miratékhoz, aki nem titkolta az ellenszenvét. Diyar megrémült és rosszul is lett.
Hüliya ügyesen kémkedett Artun után és érdekes dolgokat tudott meg róla. Sikerült megúsznia lebukás nélkül.

Nem értem, hogy Ozant miért nem tanitják meg, hogy ne álljon szóba idegenekkel és pláne ne meséljen nekik a családi viszonyaikról. Okos gyerek, de gyakorlatilag mindent elmondott magukról.