8/10
napraforgó 2022 okt. 20. - 12:00:51 8/10 Előzmény soszi
(205/345)
Nekem is hasonló a véleményem.
Rásel elmondta, hogy a férje gyakorlatilag bezárva tartotta a terhessége alatt. Na de nem az utána következő 22 évben. Az igaz, hogy Rásel eltűnése után Mirat is elhagyta Isztambult és a házát és mindenfelé vándorolt, talán még Amerikában is dolgozott néhány évig. Mivel igy nem volt állandó tartózkodási helye, nyilván nehezebb lett volna megtalálni, de azért talán nem lehetetlen. Igaz, arról nem szól a fáma, hogy közösségi oldalakat (facebook, stb) használ-e, de ő viszonylag fiatal és nála sokkal idősebbek is használnak ilyeneket.

Josef és Ece már felnőttek, nagykorúak , ezért nevetséges az az indokuk, hogy újra össze akarják hozni a szüleiket. Minek? rajtuk már nincs nevelnivaló, sót az ő korukban már a szülőktől külön élnek a fiatalok. Joszef Amerikában tanult és Ece is külföldre akart menni Musztafával, csak az apja váratlan előkerülése téritette el a szándékától. Az anyját vidáman otthagyta volna.
Deniz elég értelmesen próbálta megmagyarázni neki, hogy ő most már a saját életét akarja élni és nem akar a lánya rabszolgája lenni.
És igazad van, érthetetlen, hogy Deniz miért titkolja a felnőtt lánya elől, hogy az imádott apja egy másik nő miatt hagyta el őket és hagyta őket pénz nélkül. És eltűri, hogy a lánya őt hibáztassa mindenért.
Most majd a kis Ozánt fogják ide-oda ráncigálni, amit az majd meg fog sinyleni.
soszi 2022 okt. 20. - 09:37:30 Előzmény napraforgó
(204/345)
Több mint érdekes, hogy egy luxus villában nincs riasztó beszerelve.
soszi 2022 okt. 20. - 09:36:18 Előzmény napraforgó
(203/345)
Ráselnek pont 23 éve lett volna arra, hogy tudassa a nagy szerelmével, hogy a szülei szét akarják választani őket, de nem, ő szó nélkül elhagyta és hozzáment máshoz. A fia Amerikában tanult, nem igaz, hogy az állítólag rettegett nevelőapjától fényévnyi távolságban nem tudta volna megtalálni az apját. xxx
Joszef és Ece folyamatosan Deniz és Mirat szétválasztásán dolgoznak. Mellesleg Ece elég nagy már ahhoz, hogy az anyja ne titkolja el, hogy az apja egy másik nő miatt hagyta el és forgatta ki őket.
soszi 2022 okt. 20. - 09:28:57 Előzmény napraforgó
(202/345)
Épphogy Musztafa okkal féltékeny, mert látja és érzi, hogy Ece már a sunyi, elfuserált fejű, /nem hiszem el, hogy egész Törökországban nem találtak nála helyesebbet a szerepre/ Joszeffel lóg. Ece és Joszef pont - a jogos féltékenységére hivatkozva akarnak megszabadulni tőle.
8/10
napraforgó 2022 okt. 17. - 19:26:15 8/10
(201/345)
Ez a sorozat is kezd olyan lenni, mint a rétestészta.
Mi szükség van arra, hogy ez a Rásel 23 év után újra előkerüljön? mi a csudát akar? Akkoriban 18 - 20 évesek voltak, akármennyire is szerelmesek, csak két fiatal kamasz. Ez valami illúzió Rásel részéről, hogy nekik Mirattal még lehet közös jövőjük.

Fikriye és Turgut is túl sok is sok nekem, na és Figen is, pláne, hogy egyre inkább az anyjára hasonlit.
8/10
napraforgó 2022 okt. 13. - 17:14:53 8/10
(200/345)
Ece előnyére változott a történet kezdete óta. Kezdetben sznob volt, felvágós, aztán amikor elszegényedtek szégyellte a sorsát és hazudozni kezdett. Musztafa hatására megváltozott. De eléggé indulatos természetű volt, a fejlett igazságérzete indulatossággal párosul. Joszef is jó hatással van rá, bár a kettejük mániája, hogy összehozzák a szüleiket eléggé irreális ötlet.
Sajnos Musztafa meg épp rossz irányba változik. Kezdetben életvidám, céltudatos fiú volt, de mostanra megkeseredett és ok nélkül féltékenykedő, agressziv teremtéssé vált.

Alihan sem volt ennyire bunkó korábban.
Erikácska 2022 okt. 13. - 14:56:03
(199/345)
Héba hóba nézem, nyáron egy csomó rész kimaradt. Nem tudom mi lesz, de sajnálnám ha Ece és Mustafa szakítanának. Helyes, szimpatikus, az első pillantástól tetszik neki Ece, ő faragott embert belőle, szóval sajnálnám ha elválnának. Változik az ember, mondjuk nekem Ece egy fikarcnyival sem tetszik jobban mint az első pár részben.
8/10
napraforgó 2022 okt. 08. - 10:23:09 8/10
(198/345)
8/10
offtopic
napraforgó 2022 okt. 07. - 18:47:04 8/10
(197/345)
Tudja valaki, hogy a mai Törökországban kiket neveznek "agának" ? Itt Salmant és Sirzatot is agának titulálták, csak Civán mondta, hogy ő nem aga és nem is akar az lenni.

A "kirve" is egy a titokzatos szó, nyilván nem lehet leforditani. Én leginkább a keresztény keresztszülői tisztséghez hasonlitom, Ozan körülmetélésénél magyarázták úgy, hogy ő a kisfiú segitője, aki ott van mellette a "férfivá válásánál", bátoritja.
8/10
napraforgó 2022 okt. 07. - 05:22:17 8/10
(196/345)
Nagyon megrázó volt Diyar és Serdem halála, bár Sirzat betörése a házba, lopakodása el volt húzva túl hosszúra.
Kicsit meglepődtem, hogy Sirzat nős ember volt, 3 gyerekes családapa és mégis meg tudta engedni magának, hogy Diyar terhességének idejére, a húgát keresve teljes 9 hónapig távol legyen a saját családjától. Ennyire hülye nem lehet egy férfi, hogy az apja parancsa fontosabb legyen neki, mint a saját családja. A török társadalom még mindig legalább 100 évvel el van maradva az európai modeltől. Vagy még többel.

Tetszett az a jelenet amikor Salman aga megérkezett a temetkezési intézethez és dugdosta a kezét Civánnak a rituális kézcsókra, de Civán szándékosan figyelmen kivül hagyta és elment mellette az anyját üdvözölni.
Salman utána még másodszor is odanyújtotta a kezét, de Civán durván elutasitotta.

Vajon meddig fog még fennállni ez az apai mindenhatóság, meg az ostoba rituális kétcsók, amivel a másik fennsőbbségét ismerik el?
8/10
napraforgó 2022 szept. 23. - 08:45:33 8/10 Előzmény napraforgó
(195/345)
Csodálom, hogy Mirat és Deniz a sok szemétkedése ellenére még mindig beengedik az otthonukba, hogy egyáltalán még szóba állnak vele.-----> ebből a mondatból sajnos kimaradt Fikriye neve, hát persze, hogy erre az intrikus, rosszindulatú nőre gondoltam.
8/10
napraforgó 2022 szept. 23. - 05:01:28 8/10
(194/345)
Diyar természetesen otthon szült, talán azért, nehogy a nyomára jusson a bátyja. Nagyon szép az a kisbaba, akit a felvételhez használtak.
Csodálom, hogy Mirat és Deniz a sok szemétkedése ellenére még mindig beengedik az otthonukba, hogy egyáltalán még szóba állnak vele.

Alihan egy kis sirással elérte, hogy a lánya ne menjen külföldre tanulni. És emiatt úgy tűnik, hogy Musztafa is lemondott az álmáról és ő is Isztambulban maradt.
Ece sokkal komolytalanabb, mint gondoltam, hisz mig korábban épitész akart lenni, most hirtelen fotózást akar tanulni. Na persze, majd Joszef lesz a tanára és Musztafa tovább féltékenykedhet.
8/10
napraforgó 2022 szept. 20. - 19:59:34 8/10
(193/345)
Figen éppen olyan közönséges, mint az anyja. Ahogy hangoskodik, meg ahogy rámászik minden vonzó fiatalemberre. Joszef rá sem néz, de ő már az esküvőjüket tervezi.
Fikriye meg milyen aljas, megint hazudozik Denizről. Nem tudom, hogy neki ettől miért lesz jobb. Hüliya is szemétkedik. Valahogy Deniz körül annyi rosszindulatú, irigy ember, főleg nők! vannak.

De Ece is olyan mufurc, egyáltalán nem tűnik boldog menyasszonynak. Állandóan veszekszik Musztafával. De az is mindig csak féltékenykedik. Előbb Keremre, aztán Volkanra, most Joszefra. Tán be kéne zárni Ecét a hárembe és lakat alatt tartani.
8/10
napraforgó 2022 szept. 19. - 19:53:19 8/10
(192/345)
Joszef állandóan azt hangoztatja, hogy az apja elhagyta a terhes édesanyját, ezzel egyben őt, a fiát is. Nem értem Ráselt, hát nem magyarázta el a fiának világosan, hogy nem Mirat hagyta el őt, hanem ő Miratot. Igaz, nem önszántából, az apja kényszeritette rá. És Mirat nem tudott arról, hogy Rásel gyereket vár. Hát hogy lehet elhagyni valakit, akinek a létezéséről sem tud?
Csak vádaskodik, fröcsög és még csak meghallgatni sem hajlandó az apját. Olyan, mint egy hisztis kisgyerek.
Rásel nem becsületes, olyan, mintha ő is abban reménykedne, hogy visszaszerzi Miratot.

Amúgy azon is csodálkozom, hogy Rásel semmit, de semmit nem törődik a lányával, pedig neki is 2 gyereke van. A lánya is olyan 16 éves forma lehet, pont abban a kamaszkorban, amikor szüksége lenne az anyjára.
8/10
napraforgó 2022 szept. 17. - 03:57:39 8/10
(191/345)
Hát elég kiboritó volt a temetés. Nem is értem, Ibrahimot tán rögvest odatemették a néhai felesége mellé? Ekég fura volt, hogy kivették a halottat a koporsóól és anélkül temették.
Ecén látszik, hogy nincs igazán meggyőzve a házasságot, vagy az eljegyzést illetően.. Olyan savanyú pofát vág mindig, ebben Fikriyének igaza van. Hangyányit sem látszik rajta, hogy örülne az eljegyzésnek.
Gondolom, hogy majd Alihan botrányt rendez az eljegyzésen is, de minimum kellemetlenül viselkedik.
Az szerencse, hogy Diyar és Serdem most biztonságban van Musztafánál. Sirzat igazán megnyugodhat, hogy senkit sem talált otthon Mirat házában.
8/10
napraforgó 2022 szept. 08. - 19:50:27 8/10
(190/345)
Ez a mai rész túl fárasztó volt számomra. Ibrahim és Mustafa aggódását is, aztán meg a gyászát annyira eltúlozták, az már borzasztó giccses volt. Gondolom, hogy majd a temetés is hasonló lesz, már előre tartok tőle.
8/10
napraforgó 2022 szept. 08. - 17:48:48 8/10
(189/345)
Ece több izben putrinak nevezte Mirat házát. A házat viszont több millióra értékelhették, ha az értékének harmada is több, mint egymillió volt.
Vajon mennyit érhet Alihan új háza? Ha az új üzletét nem akarja eladni, akkor a házát kellett volna pénzzé tenni. de hát ő fel akart vágni vele, mutogatni a gyerekeinek és Deniznek. Simlis az a pasas, az sem igaz, amit kérdez. Nem is értem, hogy képzelte, hogy kaphat új hitelt, amig a régit nem fizette ki.

Nem tudom, hogy Hüliya visszafizette-e neki azt a pénzt, amit Sebnem az ő számlájára utalt? Telni tellett rá az Artuntól kizsarolt 80 millióból.
Pera60 2022 szept. 08. - 17:31:52 Előzmény napraforgó
(188/345)
Valóban kisebb a szája Ece kisasszonynak,láthatóan megy össze az önérzete. Csak néz,hogy mire képesek ott a szegény emberek. A féltett kis vagyonkájukat adták volna oda. Bezzeg édesapának esze ágában sincs kifizetni az adósságát. Kíváncsi vagyok,hogy mi lesz a megoldás?
8/10
napraforgó 2022 szept. 08. - 08:18:55 8/10
(187/345)
Első pillanatban arra gondoltam, hogy Ecének el kéne adnia az apjától kapott autót, de ahogy kiderült, azt bizony nem iratta a lány nevére. És az ára nem is lett volna elég, hisz Alihan adóssága sokkal nagyobb.
Akkor viszont az érthetetlen, hogy a bank miért nem foglalta le az adósság fejében az újonnan vásárolt medencés luxusházát, meg az autóit és az új üzletét.
Az nagyon tetszett, hogy Cemile néni és még Fikriye is átjött a maguk szegényes kis vagyonkájukkal, hogy kiszabaditsák Denizt. Ece most láthatta, hogy az anyját mennyien szeretik, az apjával meg senki sem törődött. Nem mondogatták, de azért kellett volna látnia, hogy ez a rengeteg pénz mind az apja tartozása volt, az anyjának semmi köze nem volt hozzá.

Most Mustafa anyja nem annyira érdekel és Ibrahim aggódása is borzasztóan el van túlozva.
8/10
napraforgó 2022 szept. 07. - 03:24:04 8/10 Előzmény Pera60
(186/345)
Én is nagyon szeretném, ha Ece nagyot koppanna, rájönne az apja gaztetteire. Döbbenet, hogy Miratot szekálja, akitől eddig csak jót kapott, aki kiállt mellette, megvédte jópárszor.

Fikriye kotnyeleskedéseit általában nem birom, de az viszont tetszik, hogy - már nem először! -megmondja a véleményét Ecének, vagyis, hogy nem érti kire ütött és a savanyú, undok lány, bizonyára elcserélték a kórházban a születésekor.....