offtopic
twillight 2010 dec. 17. - 00:36:02
(69/89)
Hányszor kell még ismételnem: teljesen mindegy ki mennyit hisz el melyik szent könyvbõl - amint elhisz belõle BÁRMIT, abban a pillanatban el köteles hinni AZ EGÉSZET.
Mert ez a játékszabály. Mert két vallás kölcsönösen kizárja egymást. Átjárási lehetõség nincs, nem alapozhatunk ugyanis olyasmire, ami nincs ott.

A kereszténység pedig csakis vallás. mi más lenne? Tán télapó?

Azt meg kikérem minden ateista, hindu, muszlim, wicca stb. nevében hogy õk keresztények lennének. Ez égbekiáltó szemnszedett hazugság.

A "welcome" a "well come" azaz "jól érkeztél" jelentéssel bír, semmiféle istenhez köze nincs.
Az "isten hozott" NEM keresztény, hanem teista kifejezés, lévén nem nevez meg egyetlen istent sem név szerint. Ezen kívül én pl. kurvára nem használom ezt a kifejezést egyáltalán.
"k* isten" - l. fent

A keresztény kultúra NEM a nemhívõké (sem az egyéb vallásba tartozzó nemkeresztényeké, akiket tipikus keresztény módon voltál oly szíves nemhívõknek nyilvánítani). Nekik saját kultúrájuk van kérem szépen. Mert teljesen más elvek alapján élnek, éltek, és fognak élni.

A muzulmán turista ha kereszténynek könyvel el, akkor egy nagy marha (különösen ha muszlim vagyok). Próbálj ilyet eljátszani bárhol ahol a legkisebb mértékben számít, és rohadtul megszívod.
offtopic
Thousand Lakes 2010 dec. 16. - 22:34:50 Előzmény Anditos
(68/89)
Nem egészen a saját véleményem (sõt, filozofálgatva a saját véleményt is lehetne vitatni), azért is írtam többesszám elsõ személyben. Ez egy jelentõs csoport véleménye. De több is mint szimpla vélemény.
Nem csak én gondolom így. Ismétlem: rengetegen. És az kõkemény tény, hogy egyetlen angyal sem lett eddig gombostûfejen hitelesen detektálva. Csupán képlékeny, sejtelmes, homályba veszõ angyal-képzetek vannak. Fantazmagóriák, semmi több. Fontos ezt megállapítani, és mellette szól egy igen nyomós érv. Nagyon sok hasonló fogalmat, képzetet lehet konstruálni. És ha pl. elkezdek ilyeneket gyártani rakásra, és mondjuk te az n-ediket kétségbe mered vonni, akkor rávágom: de hát az nem is tény, amit te mondasz, hanem bizonyosan úgy van, ahogy én mondom.

Ha, mint állítod, nem dicsekednek, akik igazán látnak, akkor neked honnan van róla tudomásod? Legfeljebb csak a magad látásáról nyilatkozhatsz.
Arra nem gondoltál még, hogy a szülõknek lehet igaza? Vagy te is indigó gyerek voltál?

"Viszont megértjük és elfogadjuk, hogy aki még nem látott angyalt és nem beszélt eggyel sem, az nem hisz a létezésükben."

Tehát beszélnek is az angyalok. Eddig ezt az emberekrõl, és például a papagájról tudtam. Nem semmi, hogy mik ki nem derülnek. Akkor feltehetõen szájuk is van meg tüdejük. Ezek szerint az angyalok olyan testtel rendelkezõ élõlények, akik-amik feltûnõen jól rejtõzködnek. Egy biológus vagy zoológus sem tudta még megfigyelni õket. Csak nem mélytengeriek?
http://agondolkodoember.blogspot.com/2009/11/melytengerek-fajgazdagsaga-joval.html
offtopic
Thousand Lakes 2010 dec. 16. - 21:57:59 Előzmény twillight
(67/89)
Pedig láthatod, hogy van, és nincsen egyedül. Nem bocsátkoznék számszerû becslésekbe, de elég sokan lehetnek azok, akik nyitottabban állnak hozzá, elhisznek ezt-azt a Bibliából, közben azonban másban is hisznek.

Másrészt a magyar ateisták vagy szkeptikusok is bizonyos értelemben véve keresztények. A kereszténység nem redukálható csupán a vallásra. Például egy elkeresztényesedett nyelvvel vagyunk: megáldva. (Az áld szó tényleges eredete most mellékes, a kereszténnyé vált jelentés számít.) Vagy szerinted csak hithû keresztények fordíthatják például a Welcome!-ot az isten hozott! formulával? Csak hívõ keresztények kurva istenezhetnek? (Nagyjából 119 000 találat a Google keresõjében.)
A keresztény történelem és kultúra - a kellemes és kellemetlen hozadékaival együtt - a nem hívõké is. Például egy muzulmán turistának te mondhatod, hogy nem vagy keresztény, és nem hiszel istenben, minden valószínûség szerint mégis kereszténynek fog elkönyvelni. Hozzá képest eléggé keresztény vagy.
offtopic
twillight 2010 dec. 16. - 12:43:23
(66/89)
De igenis minden vallás és világnézet versenyez egymással, akár versenyeznek egymássala hívõk, akár nem.

Az meg továbbra sem érdekel senkit ki mennyire gyakorolja / veszi komolyana vallását. Ami számít, hogy 100%-ban a vallás hitelveiért felelõs. Éppúgy, ahogy Hitler az összes náci baromságért, úgy felelõs az összes keresztény a Bibliában lévõ összes baromságért, és azért amit a kereszténység nevében valaha hivatalból (és részben amit az egyedi hívõk) elkövettek.
Így pl. ha vki keresztény, akkor - egyéni vallásgyakorlásától függetlenül - hiszi hogy helyes halálra kövezni az engedetlen gyeremeket, mást büntetni a vétkes bûnéért, emberáldozatot bemutatni istennek tetszõ dolog, és hogy a mennybe jusson, gyûlölnie kell egész családját.
Továbbá felelõsséget kell vállalnia boszorkányégetésekért, a keresztesháborúkért, a tudósok elleni atrocitásokért stb.

Errõl szól a játék.
Anditos 2010 dec. 16. - 09:55:11
(65/89)
A 3. rész megnézése után is azt mondom, az elsõ viszi a pálmát nálam. A sötét hangulat ott lengi át legjobban a filmet, a többiben már akciójelenetekkel próbálták izgalmasabbá tenni, nálam nem jött be annyira.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 21:37:27
(64/89)
De az még érdekelne, hogy ki fenyegetõzött? Üldözési mániád van. :-)
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 21:35:47
(63/89)
Reménytelen vagy. :-)
Anditos 2010 dec. 15. - 21:35:12
(62/89)
***SPOILER PÓTOLVA***
A filmben Uziel angyal halottasházi szemléjén (ez de durván hangzik :-) a doki azt mondja, hogy Uziel hermafrodita volt. Pedig az angyalok nem hermafroditák, hanem androgün - nemtelen - lények.

Ráadásul a 2. részben Daniel teherbe ejt egy nõt "hagyományos úton", noha az 1. részben a doki azt is mondta, hogy a "hermafrodita" angyal egyik nemi szerve sem volt mûködõképes. Akkor?
offtopic
twillight 2010 dec. 15. - 21:33:48
(61/89)
Nem voltam durva, és kikérem magamnak a fenyegetõzést (mondjuk nem meglepõ egy kereszténytõl).

Továbbá ismétlem: amíg nincs véleményed, ne mondd hogy van!
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 21:28:29
(60/89)
A probléma az, hogy te más ember véleményét véleményezed (ez totálisan értelmetlen) ráadásul otromba stílusban. Tehát amit írtál, az rád is vonatkozik: "ha egy játékba benevezel, tartsd tiszteletben a szabályokat". Figyelmedbe ajánlom tehát a Port szabályzatát.

Részemrõl befejeztem a vitát.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 21:23:10
(59/89)
Igen, én is úgy éreztem, hogy nem válaszoltam meg a kérdéseidet, de hidd el, csak minimum 150 mondatban tudtam volna megtenni ahhoz, hogy teljes képet kapj az érveimrõl. :-)

(Nem tudom, jól értem e a "jó szándékú" Bibliával kapcsolatos célzást a kételyeidrõl, de ha igen, akkor talán egy véleményen vagyunk bizonyos dolgokról. Kár, hogy itt tényleg nem lehet errõl elcsevegni. :-)
twillight 2010 dec. 15. - 20:56:55 Előzmény Anditos
(58/89)
Megkérdeztük - nem látnak.

Az Ezo-tvben csalók ülnek. (bocs, üzletemberek)

Van aki azt hallucinálja hogy tud repülni, de marhára szétloccsan a feje ha megpróbálja. Szimpla hallucinációk nem számítanak létezõnek az illetõ hibásan mûködõ tudatán kívül.

A probléma nem az hogy hiszel benne, hanem hogy másra is rá akarod erõszakolni a hited, valamint valóságnak állítasz be valamit ami nem az (valóságosnak az számít amit bizonyítani tudsz).
Egyébként akkor szerinted aki még nem látott tapírt (tapír - ami elérhetõ!), az nem is hisz benne? Beláthatod, hogy álláspontod tarthatatlan.

Ja, és mint mondtam: ha egy játékba benevezel, tartsd tiszteletben a szabályokat. Vagy közöld, hogy amit játszol, az az "én nyertem", és hogy nem társalogsz, hanem monologizálsz.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 19:21:30
(57/89)
Ezekre a kérdésekre a választ hetekkel ezelõtt egy másik topikban hosszan kitárgyaltam másokkal, hadd ne írjam le még egyszer. És azért sem szeretném, mert úgyis csak leostobáznának itt mindenért, amit leírok, ez nem hiányzik, és nem is érzem úgy, hogy érdemes lenne belemennem egy ilyen vitába.

De hogy mégis válaszoljak a kérdésedre, a lényeg annyi, hogy mindig is éreztem, hogy van valami több annál, mint amit látunk magunk körül, ehhez "különös" gyerekkori emlékek is kötõdtek. Olvastam a Bibliát, mert azt hittem, abban megtalálom a választ, de nem így lett. A bosszúálló és büntetõ Istent nem tudtam elfogadni. Viszont a Darwin elmélet sem tett rám túl mély benyomást, éreztem, hogy ennél többrõl van szó. Aztán eltelt jó néhány év, ami alatt sokat olvastam, tanultam, tapasztaltam, láttam és hallottam. Szép lassan egy új világkép kezdett kialakulni. És rájöttem, hogy a Bibliát jó szándékkal írták ugyan, de ilyen-olyan okokból kifolyólag nem teljes és nem pontos. Az Urantia könyv egy új látásmódot adott, egyfajta egyvelegét a Bibliának és a Darwin-elméletnek. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy tulképpen mind a kettõ igaz. És hogy az emberiség teremtése nem egy misztikus, hirtelen ötlet volt Isten részérõl, hanem teljesen logikus lépés volt a világegyetem folyamatában. És az, hogy mi nem látunk túl a 3D-n és nem érzékeljük a többi lényt (de sokan vannak, akik igen) attól õk még léteznek.
Számomra az volt a legérdekesebb felismerés, hogy ez az egész Isten, teremtés, stb közel sem olyan misztikus, mint ahogy mi gondoltuk évezredeken át, hanem egy teljesen elfogadható igazgatási rendszer része.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 18:57:57
(56/89)
Úristen, akkor én valahol a semmi közepén lebegek, mert én egyelõre egyiknek sem tartom magam 100%-osan, te pediglen megmondtad a tutit, hogy nincs harmadik oldal! :-)Akkor most le kell hogy lõjenek.... :-)))))
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 18:49:52
(55/89)
Az, hogy te még nem láttál egy angyalt sem, az egy dolog. Attól még léteznek, és sokan látják is õket, kérdezz meg pl egy kisgyereket. De sok felnõtt is látja õket, kommunikál velük, és nem, ezek a felnõttek nem a diliházban vannak vagy az ezo tv stábját erõsítik. Aki igazán LÁT, az nem dicsekszik vele. A kisgyerek is hamar leszokik arról, hogy beszéljen róluk, ha a szülõktõl folyton azt hallja, hogy csak képzeletbeli barátokkal cseveg vagy túl nagy a fantáziája.
Nem érezzük szükségét annak, hogy másoknak bizonygassunk valamit, ami evidens. Viszont megértjük és elfogadjuk, hogy aki még nem látott angyalt és nem beszélt eggyel sem, az nem hisz a létezésükben.
twillight 2010 dec. 15. - 18:45:17
(54/89)
Nincs jelen esetben harmadik oldal. A harmadik oldal ugyanis benne foglaltatik abban, hogy "nem keresztény". Nincs olyan, hogy "részben keresztény", de van olyan hogy keresztény, muszlim, hindu, zoroasztriánus, ateista stb.
Ugyanis ez az egész arról szóló vita, vajon létezik-e bármilyen isten, és ha igen, melyik. Amennyiben vkinek megengedett hogy egyik pillanatban keresztény legyen, a következõben hindu, a harmadikban meg buddhista, akkor az illetõvel nem lehet szót váltani, legfeljebb lelõni, ugyanis minden esetben mikor megcáfolnák, egyszerûen arrébbviszi a célpontot, ami olyan disznóság, ami semmilyen versenyben nem megengedett.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 18:41:38
(53/89)
Légy szíves jelezd twiligth kedvéért, hogy ez a saját véleményed, mert szólni fog érte. :-) Mert ugye ezek sem tények, amikrõl írsz, csak te gondolod így.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 18:39:50
(52/89)
De miért kellene egyik vagy a másik oldalon állni? Van aki még kétkedik, és van, aki egyik oldalon sem áll, mert van egy harmadik oldal is. Nem ennyire "fekete avagy fehér" a világ.
offtopic
Anditos 2010 dec. 15. - 18:36:32
(51/89)
Ha saját véleményem van, akkor jelezzem?! Ezen jót mulattam. :-DDD
twillight 2010 dec. 15. - 08:57:25
(50/89)
Olyan nincs, hogy részben keresztény. Vagy az, és akkor megkapja a pofájába az egész trágyát, vagy nem az, és akkor ne vállaljon közösséget vele.