Téma: A tét

offtopic
drProktor 2011 nov. 10. - 21:42:22
(133/273)
„Dániel Péter a baloldal Zagyva Gyulája..”

Jó, legyen igazad. Mind a ketten meglehetõsen indulatgazdagon nyilvánulnak meg.
Ez alapjáraton elítélendõ.
Itt érdemes kicsit elgondolkodni.
Alapjáraton elítélendõ, aki nem „viselkedik”,
nem tart be bizonyos alapvetõ emberi kultúrális,izlésbeli normákat.
Hasonlítsuk össze azonban a két konkrét figurát.
Adott egy helyzet, amikor egy aljas és gátlástalan hatalom visszaveszi a demokráciát,
ezzel intellektuális és morális bûncselekményt követ el, hosszú távon az egész nemzet,
az egész nép, a kultúra, a jó ízlés ellen, DP ez ellen indulatosan és határozottan föl lép,
mely föllépés során maga is elveti a sulykot. Mindenesetre egy olyan hatalom ellen áll ki bátran,
amely igazságtalanul privát érdekek mentén agresszíven és arrogánsan kormányoz,
hogy mást ne mondjak, megrabolja a szegényeket és amit rabol odaadja a gazdagoknak,
velejéig igazságtalan és méltánytalan politikát folytat.
DP amikor különös és figyelemfölhívó módon ez ellen föllép,nem hogy rosszul teszi,
hanem példamutató bártorságról és elvi határozottságról tesz tanúságot.
Nem, hogy mentsége van, de jó oka.
A másik egyén ZGy õ viszont egy aljas és simlis hatalom árnyékából „vastagoskodik”,
provokál idegen polgári személyeket, hogy rettegést és meghunyászkodást keltsen,
mellesleg nyomorult lelkének legpocsékabb ferde hajlamait éli ki.

Mind ketten elítélendõk, alapjáraton. csak itt már régen nincs alapjárat…
Rhaegar 2011 nov. 10. - 21:18:31
(132/273)
Olyan ismerõs ez az idézet... ki írta ?

Fideszes résszel úgy ahogy egyetértek.. elég volt nekik ez a 1,5 év.. még sok is... jöjjön inkább a Jobbik nem Gyuri ?!

Jaj, dehogynem ismeri fel Gyurkovics!
Ha nem a kamerák elõtt dobta volna a kukába, akkor nem lett volna hírértéke.

Mert itt nem az a hír, hogy Károlyi sírjáról kukába dobtak egy koszorút, hanem, hogy egy Jobbikos képviselõ, a Károlyi sírjáról kukába dobott egy koszorút.
offtopic
drProktor 2011 nov. 10. - 21:16:48 Előzmény Rhaegar
(131/273)
Rossz napod van, rheager!

„amikor 4 cigány kölyök fél holtra ver egy öregasszonyt aztán elintézik annyival,
hogy "gyerekcsíny" akkor ez miért ne lehetne az ?”

Tudod, azért, mert itt nem 4 cigány kölyökrõl van szó,
hanem egy úgynevezett politikai párt ogy-képviselõjérõl,
aki engem , magyar állampolgárt járat le.
És ezt én kikérem magamnak, takarodjon haza az ogy-bõl a … anyjába!

Két megjegyzés: 1. Jellemzõ, hogy úgy beszélsz hõsödrõl(a fasisztoid képviselõrõl),
mint ha egyenrangúnak tekintenéd holmi cigánygyerekekkel.
Ez bizony freudi elszólás, itt érhetõ tetten a szélsõ jobb önértékelési zavara,
kisebbrendûségi komplexusa, hiszem nem kell mondani, sem,
hogy cigánygyereknél rosszabbnak keresve se nevezhetnéd a kollégád;
2.Mi ez a hülyeség már meg a 4 cigánygyerekrõl,
akik megvertek valami öregasszonyt és gyerekcsínynek tekintette volna ezt valaki,
ráadásul úgy jössz ezzel elõ, mint ha meszaq tette volna ezt vagy Danton, netán én?
Kikérem magamnak, a zûrös ragacsos álmaiddal verekedõs cigánygyerekekrõl ne gyere elõ.
offtopic
drProktor 2011 nov. 10. - 20:56:33 Előzmény Rhaegar
(130/273)
Volt ittegy jellemzõ idézet:

„nem a kamerák elõtt kellett volna kukába vetni a koszorúkat, hanem mondjuk éjszaka, amikor senki sem látja..”

Persze, írja egy egyszerû szimpatizáns, aki minden látványos igyekezete mellett sem érte még el nyilvánosan szereplõ elvbarátai aljas és agresszív cinizmusát. Õ csak saját gyûlöletét szeretné kifejezni, neki elég lenne, ha arról csak õ maga tudna, kellõ kielégülést nyerhetne abból is. Nem ismeri fel, hogy a kamerák elõtti kukába dobás hozzátartozik a cselekményhez, ezzel megdöbbenést akar a politikai erõ kiváltani, tehetetlen elképedést, szörnyülködésen keresztül elõállítható rettegést.
Megittasulni a hatalom birtoklásától, a másik ember megalázásától és megnyomorításától.
Ugyanerre a kaptafára mûködik a Fidesz esztergomi próbalaboratóriuma. A hatalom édes mámorán kívül(mi még ezt is, de még ezt és ezt is, megtehetjük!!) azzal a gyakorlati szemponttal is kiegészítve, hogy tesztelik a lakosság tûrõképességét, nyilván akkor fognak leállni amikor elérik MeggyesTamásnak azt az állapotát, amikor már a fölháborodott lakosok meglincselik.
10/10
dantonb 2011 nov. 10. - 20:32:18 10/10
(129/273)
napersze jó nektek elvtársaknak egymásközt .
10/10
dantonb 2011 nov. 10. - 20:29:27 10/10
(128/273)
ja és még valami az a hadi géniusz Horthy miért nem állt ellen késõbb az antantnak és miért hivatkozott arra ,hogy Károly visszatérését a trónra az Antant nem engedné meg? Esküjét a felkent királyra megszegte ezáltal.Pedig a konszolidált állapotok neki még egyszerübbé tették volna az ellenállást pláne egy legitim királyra támaszkodva egyesítve az osztrák monarchisták és magyar hadsereg erejét? Úgyhogy aki Károlyit szidalmazza (József A. val közösen)az inkább üljön be az elemi iskolába ,hátha ragad rá valami.
10/10
dantonb 2011 nov. 10. - 20:23:06 10/10
(127/273)
Már vártam ezt a butuska és abszolút hamis történelmi elemzést ,ami jellemzi a Jobbik Károlyi gyûlöletét:
"Nem feltétlenül az a felelõs Trianonért, aki aláírta, miután alaposan tönkretették a hadsereget 2 évvel azelõtt, mely emiatt minimális ellenállást fejtett ki a megszállókkal szemben. Károlyi elõkészítette a talajt a kommunistáknak"
nem hinném hogy Trianon kapcsán bejönne a komcsizás ,merthát a tények azt mutatják hogy pl a tanácskormány cspatai verték vissza a cseheket,míg aztán az Antant nyomására nekik is vissza kellett vonulniuk ugyanúgy ahogy Károlyi sem kergetett hülye légvárakat ,hogy egy háború után ellent tudnánk állni egész Európának a Vix jegyzéknek.Namármost érdekes módon ,aki aláírta és aki a román csapatok elõrenyomulását kihasználva vette át hatalmat Szegedrõl,Horthy az nem felelõs,annak szobrot kell állítani azt meg aki úgymond elvitte a balhét le kell köpdösni hazaárulózni.Pedighát nem igazán jellemzõ a hazaárulókra a szociális empátia a saját birtok kiosztása parasztoknak és a rákosival szemben való demonstratív kiállása kezdeti illizói szétfoszlása után. Tehát atörténelmi igazság helyett marad aJObbik sarokköve a komcsizás és a nosztalgia Horthy igencsak vegyes megítélésû feudális reakciós rendszere iránt.-És hát anagyfokú butaságra mindig is jellemzõ volt a sírgyalázás és köpdösés,és a hatalmon lévõk gyengeségének és cinkosságának kihasználása.
10/10
merkel 2011 nov. 10. - 20:10:07 10/10
(126/273)
Szerintem igaza volt a jobbikosnak (aki már MTK-ügyben is megnyilatkozott anno), Károlyi kb. olyan, mint Kádár, elég bizarr tett virágot vinni a szobrához. Nem feltétlenül az a felelõs Trianonért, aki aláírta, miután alaposan tönkretették a hadsereget 2 évvel azelõtt, mely emiatt minimális ellenállást fejtett ki a megszállókkal szemben. Károlyi elõkészítette a talajt a kommunistáknak és Trianonnak is, a hazaáruló hadügyminiszterrel együtt, aki még Békés elszakításáért is lobbizott a jugók javára, mielõtt elmenekült az országból. Julier Ferenc tábornok írta:
"Az olasz front összeomlása után a magyar hadosztályok mintegy harmadrésze teljes rendben érkezett a magyar határra. Ha a forradalmi kormány ezeket szét nem kergeti, hanem némi pihentetés és megfelelõ lelkesítés után, régi tábornokai vezetése alatt a határra küldi, azon az ellenség sehol sem jön át. A világháború után az ország még elegendõ nyersanyaggal rendelkezett ahhoz, hogy tekintélyes védõsereget tarthasson. Csak arra utalok, hogy a Károlyi-kormányzat több havi rombolása és területfeladása (tehát hadianyagvesztesége is) után a bolseviki uralom 1919 márciusa után, rövid idõ alatt még 6 hadosztályra és 3 dandárra tagozott 110.000 fõnyi haderõt tudott összeállítani, felszerelni, új ruhába öltöztetni és erõs tüzérséggel felfegyverezni. Voltak repülõalakulásai és 30 és feles mozsarai. Ha ezt a szervezési munkát nemzeti alapon álló kormányzat 1918 novemberében végzi el, akkor Magyarország mindhárom ellenfelével szemben elegendõ és jó haderõt tud állítani. Semmiesetre sem szorul mai szûk határai közé."
10/10
dantonb 2011 nov. 10. - 19:45:39 10/10 Előzmény Rhaegar
(125/273)
Aki Károlyi sírját gyalázza az nemcsak egyx alapvetõ tahóságot követ el ,de atörténelembõl is bukást érdemel.Károlyi egyáltalán nem felelõs Trianonért ,inkább Horthy Miklós ,akinek akülügyminisztere aláírta ,de magyárázhatsz Te ahülye jobbikosoknak ,akiknek mindenki komcsi ,aki nem náci. És mellesleg az elsõ magyar köztársági elnök.az õszirózsás forradalom terméke .vagy már az is ellenforradalom volt fasisztáéknál?
Rhaegar 2011 nov. 10. - 17:48:06
(124/273)
Gondoltam (ha már szóba hoztad az erkölcsöt), hogy õt is elítéled azért amit csinált.
Emlékszel még a pulcsis gezõkre.. nem ? Na mind1..
Rhaegar 2011 nov. 10. - 17:41:16 Előzmény drProktor
(123/273)
Az a bajom vele, hogy tuskóagyú.
Dániel Péter a baloldal Zagyva Gyulája..
9/10
offtopic
meszag 2011 nov. 10. - 17:25:01 9/10 Előzmény Rhaegar
(122/273)
mert, milyen néven van itt?
offtopic
drProktor 2011 nov. 10. - 10:58:04
(121/273)
Mi a bajod DánielPéterrel?
Még a szájukra merik venni jobbosok?!
drProktor 2011 nov. 10. - 10:55:38
(120/273)
Ungváry zseniálisan levezette,
az igazságszolgáltatás gyorsításának igénye miért orbitális baromság
(Dickens mûveibõl vett példával). A gyors bírósági döntések igénye populáris,
persze a tanulatlan, ostoba és aljas csõcselék fölkapja,
ezért az ilyenre bazírozó (jellegénél fogva tehát antidemokratikus) hatalom érdeke leginkább.
Arról nem beszélve, hogy a konkrét elemek
(az ügyvédek, bírók jogainak szûkítése)egyáltalán nem is szolgálják a folyamatok gyorsítását.
Fantasztikus,ahogy ez alkalommal MrázÁgostonSámuel próbált
minden lehetséges módon szót emelni pártunk&kormányunk “cselekvõsége” mellett.
A körülûlõk és a nézõk nagy örömére s kiváló szórakoztatására.
MrázÁgostonSámuel! Be szép is ez!
Meg amúgy különben is elkerülhetetlen, hogy föl ne ötöljenek olyan régi dolgok,
mint a külcsín s a belbecs dialektikája.
Talán nem véletlen, hogy emberünk szinte megszólalásig SzíjjártóP-t idézi,
mintha a bátyja lenne..


Ha egy társaságban föltûnik egy elmebeteg, vagy aki legalább csal úgy néz ki,
szinte tövényszerû, hogy hamar kiderül, fidesz-szimpatizáns.
Rhaegar 2011 nov. 10. - 07:44:25
(119/273)
Igen-igen.. az erkölcsi érzék az pont egy olyan dolog amit meglehet ítélni egy forumon keresztül. :)
Tudom, hogy felvétel van róla.. tagadtam én, hogy megtörtént az eset ?

http://granadinho1.nolblog.hu/archives/2011/11/03/Wittner-Daniel-ugy_A_Demokratikus_Koalicio_baklovese/

Dániel Pétert még le sem cseszted..
Bepótolod vagy nem ?! :))
9/10
offtopic
meszag 2011 nov. 10. - 07:36:09 9/10
(118/273)
neked nincs semmi erkölcsi érzéked.
Azonkívül már Danton is leírta, felvétel van róla. :P
Jobban jársz, ha csendben maradsz adott esetben
Rhaegar 2011 nov. 10. - 07:27:19
(117/273)
Ez átgondolatlan vélemény nyilvánítás volt.
Kicsit gyerekes is.. gyerekcsíny.
Ez is lehet gyerekcsíny, mert amikor 4 cigány kölyök fél holtra ver egy öregasszonyt aztán elintézik annyival, hogy "gyerekcsíny" akkor ez miért ne lehetne az ?

Visszatérve az elejére: átgondolatlan, mert nem a kamerák elõtt kellett volna kukába vetni a koszorúkat, hanem mondjuk éjszaka, amikor senki sem látja..
9/10
offtopic
meszag 2011 nov. 10. - 07:21:03 9/10
(116/273)
ez nem gyerekcsíny, nem lehet bohóckodás tárgya
Rhaegar 2011 nov. 10. - 07:17:09
(115/273)
Jolllvan, durva gyerekcsíny volt.. de ha azt nézem kinek a sírjáról van szó.. jó.. Én szemet hunyok az eset felett! ;D

Halottról jót vagy semmit, szóval Károlyi Mihály... inkább nem írok semmit.
9/10
offtopic
meszag 2011 nov. 10. - 06:58:21 9/10
(114/273)
A hozzátartozók koszorúit leszedni? Gyalázatos böszmeség