9/10
suxel 2013 máj. 26. - 01:43:17 9/10
(289/1549)
Nincs probléma ilyenekbõl, azért van a fórum, hogy informálódjunk, beszélgessünk, segítsünk. Ezzel te is plusz infót szereztél. :)
10/10
Milibindi 2013 máj. 26. - 01:27:07 10/10
(288/1549)
Aham értem ! Azt hittem õ írta ezt a sorit is.Ezért van feltüntetve a neve , nem azért ,mert Õ írta. Elnézést a téves infóért :)
9/10
suxel 2013 máj. 26. - 01:02:34 9/10
(287/1549)
Itt helyesbítenék! Maga a telenovella egy félremake: ez azt jelenti, hogy dolgoztak egy elõzmény telenovellából, majd beleoltottak egy eredeti történetet. A korábbi novella ennek alapjául szolgált a 30-as 40-es részekig, s ott vett egy teljesen új irányt a történet, ott újítottak bele, eredeti ötlet alapján, s nem más forgatókönyvet vettek alapul. A telenovella elsõ negyede épül a De Pura Sangre címû telenovellára. Ez egy 1985-ös mexikói sorozat, 55 részes volt, s ezt írta Maria Zarattini. Ezt a történetet adaptálták Martha Carillo és Cristina Garcia írõnõék, s majd a novella 3/4-ét az õ eredetijük tette ki. Összefoglalva: Maria Zarattininek ehhez a novellához mindössze annyi köze volt, hogy az õ történetét adaptálták az elején a másik két hölgy. Zarattini jellemzõje, hogy nem dolgozik 100 rész fölött maximum ennyi epizódot hajlandó megírni, s a La fuerza del destino óta nem volt új mûve, most alkotott egyet rá 2 évre, ami június 3-án indul Mexikóban Mentir para vivir (Hazudj, hogy élhess) címmel.
A szív parancsa címû sorozatnak Carlos Moreno a producere, aki már egy ideje Martha Carilloval és Cristina Garciával dolgozik együtt (El nombre del amor - A szerelem nevében, Cuando me enamoro - Idõtlen szerelem), ami az érdekes, hogy ezeket a telenovellákat is a Story csoport hozta el nekünk. És megvannak az elõkészületei a negyedik közös alkotásuknak is, mely minden bizonnyal az Imperio del Crystal (Kristálybirodalom) remakeje lesz 2013 év vége felé.
10/10
Milibindi 2013 máj. 26. - 00:05:17 10/10
(286/1549)
Igen, köszönhetõen Maria Zarattini írónõnek:) Õ az az író aki , nem hajlandó hosszabbítani a sorozatot legyen az bármilyen sikeres is! Az õ történeteit éppen ezért kifejezetten kedvelem pl Végzet hatalma vagy Kettõs játszma ezek szintén rövid pörgõs történetek.
10/10
Milibindi 2013 máj. 25. - 23:59:01 10/10
(285/1549)
Biztos érdekes lehet egy ilyen forgatás :) Spanyolul sajnos nem tudok , csak egy-két szót meg sacc/kb-ra a kiejtéseket. Lehet én tudok valamit rosszul a kiejtésekrõl, ezt a saját "amatõr" tudásom alapján írta, hogy Hiralda a kiejtés, akkor talán más is befolyásolja a kiejtést ,hogy mikor g vagy h, sajnos ezt nem tudom :(:(
10/10
Milibindi 2013 máj. 25. - 23:53:31 10/10
(284/1549)
Én délelõtt néztem, ott benne volt, mások is írták, hogy hallották, azért is kérdeztem itt a fórumon, mert nem akartam hinni a fülemnek , hátha csak én értettem félre valami :D:D Napraforgó , aki délután nézte, azt mondja nem volt benne ilyen, lehet a délutáni adásba már nem került bele !
10/10
Milibindi 2013 máj. 25. - 23:49:05 10/10
(283/1549)
Kedves Zsuzsanna!
Õszintén szólva szándékosságra nem gondoltam. Számomra az is fura volt így a szituációban Rafael le sem döbbent és nem javította ki Danielt.Azt már jobban el tudom képzelni, hogy mondjuk egy dundibb bikát vemhes tehénnek gondol egy állathoz nem értõ ember. Gyerekkoromban kan kutyám volt aki elég duci volt többször megkérdezték, hogy vemhes-e :D Ilyen van tényleg. Sõt egyik rokonom kapott egy kiscicát kandúrnak, csak akkor jöttek rá, hogy Jancsika nõstény mikor elõhozta a kölykeit:D ilyenek elõfordulnak, nekem ez fura, én az újszülött cicáról biztosra megmondom milyen nemû. Lehet naiv gondolat, de nehezen tudom elképzelni,hogy egy mûvelt tanult ember mint Daniel , ne tudná, hogy bika egy hím nemû állat.
Rólam , azt tudni kell, hogy biológus szeretnék lenni,ezen belül is a zoológia érdekel pont. Valószínûleg emiatt nekem érzékenyebb a fülem az ilyesmire,mint az átlagnak:)
Igaz, biológiai dolgokban szoktak tévedések lenni sorozatokban "eredendõen" is , pl. Bûnös vágyakban Damiannak a fõhõsnek az a bizonyíték arra , hogy Gael a féltestvére, hogy mindketten AB vércsoportúak. Ezen is ledöbbentem, bár ez talán az átlagos embernek fel sem tûnik ,nem tudja. A vércsoportot nem az egyik szülõtõl örökölõdik, hanem mindkettõtõl kodominanciával ( A és B domináns nem tudják "kiütni" egy mást ezért van AB vércsoport ,míg 0 recesszív , elõbbi kettõ elnyomja tehát A0 megjelenési formáját ugyanúgy A vércsoportú, mint AA csak õ 0 -t s örökíthet a gyerekének)
Tehát, ha Gael anyukája 0 vércsoportú lett volna kizárt, hogy a fiú AB vércsoportú legyen, így ez nem bizonyít semmit. Na jó befejezem itt a bioszozást :D:D Rajtam kívül mást nem biztos,érdekel, de engem "sokkol", ha ilyet hallok. Persze ettõl még nagyon szeretem ezeket a sorozatokat, és szívesen nézem.
Viki
Pesti Zsuzsanna 2013 máj. 25. - 22:46:42
(282/1549)
Kedves fórumozók!
Akik még nem látták a filmet, azoknak garantálhatom, hogy a telenovellákhoz képest egy igazán nívós sorozatot szinkronizálunk. Az eddigi tapasztalatom az volt, hogy az írók vért izzadva azon munkálkodtak, hogy el tudjanak húzni egy sorozatot, úgy, hogy az kitartson 160 részig. Az Amor Bravio szerencsére nem ilyen. Minden részben történik valami új, mindig felüti a fejét a bonyodalom. A szinkronizálás miatt kitüntetõ helyzetben van a stáb, hiszen mi elõrébb tartunk. :) És minden héten nagy izgalommal állunk neki a munkának, hogy most éppen mivel szembesülnek a szereplõk. Természetesen nem lövök le semmilyen poént, de nem a megszokott kliséket használták az írók, az biztos. :)
Jó szórakozást kívánok a továbbiakban is Mindenkinek!
Tisztelettel:
Pesti Zsuzsanna
Pesti Zsuzsanna 2013 máj. 25. - 18:20:04
(281/1549)
Az adásban ez hangzott el:
Daniel 1. kö (sóhajt)
2. Lehet…
Rafael 3. Hol van most Camila? Azt mondták, az ellésnél segít.
Daniel 4. Az istállóban.
Rafael 5. kk Akkor odamegyek.
6. Ja.. az értékbecslésrõl / máris megtudtam egy s mást.

A vicces rész a paratuberkulózisnál volt, akkor azt szerencsére mindenki értette. :)
Jó szórakozást mindenkinek a sorozathoz!
Pesti Zsuzsanna
Pesti Zsuzsanna 2013 máj. 25. - 17:52:43
(280/1549)
Mindemellet szerintem nem is hagytuk az adásban ezt a viccet, csak Giráldát mondtunk, de majd utána nézek. Nem tudom, akkor hol hallotta. Talán ott volt a forgatáson? :)A Giráldát pedig G-vel ejti az eredeti. Tessék a mexikóiaknál reklamálni, ha bárki H-val szeretné hallani!!!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelettel:
Pesti Zsuzsanna
10/10
mary0114 2013 máj. 25. - 17:01:25 10/10 Előzmény napraforgó
(279/1549)
Hála az égnek tényleg nem nézzük még 50 részen keresztül, hogy õrlõdik a bosszú és Camilla szerelme között Daniel. Szerintem abba is hagytam volna a sorozat nézését. :)

Ximena, mint új belépõ gonosz tényleg nem hiányzik, de neki is meglesz a feladata. Meg õ Camillára irigy, más érdek hajtja, mint a Dio-Isa-Alonso hármast.

Ki fogják tölteni elég rendesen a sorozatot. A válás, a birtokért való harc, az egymásért küzdés, bõven lesz itt még izgalom, de nem akarom idõ elõtt elmesélni a történéseket.

Agustina viszont címeres ökör. :D Tényleg tanulhatna legalább a saját kárán, de õ ugyanolyan naiv. És azt hiszem, nem árulok el nagy spoilert, ha azt mondom, hogy ez még bizony fokozódni fog, nem is kicsit. Dionisio azt csinál vele jóformán, amit akar.
Pesti Zsuzsanna 2013 máj. 25. - 15:52:11
(278/1549)
Arról nem is beszélve, hogy elõtte is, utána is a hozzáértõk (Rodolfo, Camila) GIRALDA ellésérõl, illeteve a TEHÉN ellésérõl beszél. Köszönöm, hogy felhívta a figyelmem, ha mindent hibának, és nem viccnek dekódolnak, akkor kerülöm az efféle megnyilvánulást.
Tisztelettel:
Pesti Zsuzsanna
Pesti Zsuzsanna 2013 máj. 25. - 15:20:33 Előzmény Milibindi
(277/1549)
Kedevs Milibindi!
Nem vagyunk idióták, természetesen poén volt az "ellik a bika", hiszen Daniel számítógépszakembert alakít, ezzel jeleztük, mennyire ért a tenyészethez. Az elõzõ, és az ezt követõ részekben külön kéri, hogy tanítsák, mert semmit sem tud az állatokról. Sajnálom, hogy nem volt érthetõ a célzás. Félrefordításról szó sem volt.
Tisztelettel:
Pesti Zsuzsanna
10/10
Milibindi 2013 máj. 25. - 13:00:24 10/10
(276/1549)
Elovastam ez elõzeteseket és , ha kíváncsi vagy rá:

SPOILER SPOILER SPOIER

Nem, már a hétfõi részben megtudja Daniel az apja levelébõl,
hogy Camilának semmi köze a dolgokhoz.

SPOILER VÉGE
9/10
napraforgó 2013 máj. 25. - 05:26:23 9/10
(275/1549)
Tényleg nem az lesz, hogy Daniel Camilát hibáztatja vagy 50 részen át? közben meg a vonzalom erõsebb lenne, és menne a vívódás, hogy nem lenne szabad szeretnem, de mégis.... Pedig már felkészültem erre a "fordulatra".

Akkor vajon mivel fognak nyûglõdi jó hosszasan? Hogy Alonso nem akar válni? Vagy Camila nem akarja eladni a birtokot? Vagy mégis elveszik tõle valahogy?

Azt mondják, hogy más kárán tanul az okos, az ostoba a magáén.
Agustinát egyszer már becsapták, Ximena apja csúnyát rászedte és lelépett. Az ember azt hinné, ez óvatossá tette a nõt, de ez a tyúk olyan ostoba, rögtön elhitte Dionisionak, hogy a sugárzó szépségéért, meg a fénylõ eszéért szeretett bele.....
Szóval õ az a buta nõ, aki a saját kárán sem tanul, újra és újra elköveti ugyanazt a hibát.
9/10
napraforgó 2013 máj. 25. - 05:12:41 9/10
(274/1549)
Ximena meg már közelít ---> még nincsenek elegen a gonoszok....
10/10
mary0114 2013 máj. 24. - 21:36:21 10/10
(273/1549)
Igen, ez a sorozat sok szempontból sem a szokásos klisés. Biztosan meguntuk volna, ha sokáig nézzük a bosszúálló pasi szerepében Danielt.
Agustina ma az ügyvéddel! Persze Dionisiot csak a szépsége és az okossága fogta meg. :D Szegény pára.
Ximena meg már közelít, bár nem hiányzott.
9/10
suxel 2013 máj. 24. - 20:55:54 9/10
(272/1549)
Meg is untam volna, ha azt kell nézni egy csomó részen át, hogy Daniel Camilat okolja mindenért, olyat már sokat láthattunk más sorozatokban.
Agustina ráförmedt ma Becerra ügyvéd úrra, hogy meri azt gondolni, hogy hozzá csak azért közeledik egy férfi, hogy kihasználja, szegény pára ha azt tudná.
Na meg felbukkant Ximena is, aki nem éppen legális bizniszel a ruhákkal ott ahol van.
10/10
kazsagx 2013 máj. 24. - 19:57:27 10/10
(271/1549)
Ezek a birtok intezök a sorozatokban mind gonoszak, a piszkos ügyek szakertöi! :)
De ez a Leoncio nem egy IQ-bajnok az fix. :D A kiscsajra meg ahogy nez,hanyingerem van töle...!
10/10
mary0114 2013 máj. 24. - 19:55:01 10/10
(270/1549)
Isadora szenzációs mimikáitól én is nevettem. Lety nagyon tehetséges, ezt már tudjuk. És szemrebbenés nélkül a másvilágra küldi az atyát. Leoncio egy undorító ember. :S
Daniel még mindig nem akar hinni a szemének-fülének, hogy Camillat hibáztatja. (Még jó, hogy ezt nem 100 részen keresztül fogjuk nézni. ) Azért felfoghatta volna, hogy Camilla teljesen másképp reagált az õ állítólagos halálhírére, mint a többiek. Agustina meg csak azért nincs ebben benne, mert õ még ahhoz is buta. Félelmetes a naivitása Dionisoval szemben.