Téma: A sors útjai

kikelet54 2017 júl. 24. - 21:45:45
(73/113)
Jajj, ez a sok ostoba, szerelmes nõ!!!

Adott, ugye két pasai:
Az egyik a középkorú Luis, akinek van egy felesége /nem szereti, a pénzét annál inkább/, egy szeretõje, és egy viszonzatlan szerelem, egyik sem akar lemondani róla, pedig, ha tudnák, hogy mindenkit csak kihasznál.
A másik a fiatal Carlos, aki nagyon szerelmes Fernandába, a volt menyasszonyát, Isabelat nem bírja lerázni, Fer barátnõje, Camila is tapad rá, attól sem tud megszabadulni.
Hát ember legyen a talpán, aki ezt a sok buta nõt helyre teszi.

Amelia nagyot csalódott a munkával kapcsolatban, azt képzelte, hogy majd rögtön az igazgatói titkárságon fog dolgozni? Semmi iskolával? A bolondja, hirtelen rájött, hogy az eddigi életénél többet akar. Sajnos, hiába világosodott meg, ugyan olyan arrogáns a lányával, szerintem, ha tehetné, ott is hagyná õket.

Felipe biztos megint kavarni fog valamit, hogy Fer apja közelébe került, persze biztos úgy, hogy õ is hasznot húzzon belõle.

Luist egyáltalán nem sajnálom, megérdemelte amit kapott, kíváncsi vagyok a felesége elõtt mikor bukik már le.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 22. - 13:05:26 6/10
(72/113)
Azért örülök, hogy nemcsak ugyanazt nézzük, hanem ugyanazt is látjuk.

Úgy emlékszem Luis Alejandro A kertész lányában a Metropolitano bankot is akarta, szerintem az itteni Luis is igy van, igy lesz vele.
10/10
Jeanette5 2017 júl. 22. - 12:45:11 10/10
(71/113)
Átfutottam a heti történéseket. Amelia mellett a másik két leghülyébb szereplõ Camila és Isabela.

Carlos hiába mondta el nem egyszer Isabelának,hogy részérõl vége a kapcsolatuknak,õ ezt nem fogja fel. Csak úgy közölte vele,hogy várja vacsorára,de a pasi egy szóval nem mondta,hogy megy,sõt Isa nem is hagyta szóhoz jutni. Majd miután nem ment el,bement a kórházba.Komolyan azt hitte,hogy Carlos pont a munkahelyén fogja vele csinálni. Szegény azt sem tudta,hogy küldje el a fenébe,úgy hogy el is jusson az agyáig :D Még szerencse,hogy nem jött be senki,mert akkor a kis doki magyarázkodhatott volna a bekattant exe miatt. Mondjuk Isabela eleve dinkának lett megírva,így rajta nem is annyira csodálkozok. A színésznõ játéka viszont egyre jobb.Egyre jobban alakítja az idegbeteg hisztérikát. A tegnapi részben még vártam volna egy kirohanást,pl. leborítja az asztalt,vagy hasonló.

Camila a másik nem normális. Nem is járnak Carlossal,de még csak egy puszi vagy egy ölelés sem volt köztük,de õ már az esküvõjüket tervezi. Majd a tegnapi részben azzal jön,hogy megcsalja. Hogy csalhatná meg,amikor nem is járnak?! A kiscsaj teljesen beképzelte magának,hogy õk egy pár. Mindezt csak azért,mert Felipe beadta neki,hogy tetszik Carlosnak. De nem veszi észre,ami teljesen nyílvánvaló,hogy a srác semmi érdeklõdést nem mutat iránta. Fernandával szemben is elég furcsa a viselkedése: A négyes randi után Fer bevallotta neki,hogy neki is bajön Carlos,majd Cami egy rövid hiszti után továbbra is azzal nyüstöli,hogy segítsen neki Carlossal. És amikor Fernanda tegnap ismét mondta,hogy õt is érdekli Carlos,Cami közölte vele,hogy az sem érdekli ha vele kell megharcolnia a pasiért. Egyszer azt mondja,hogy Fer a legjobb barátnõje,utána meg azt mondja,hogy tõle is el fogja venni Carlost. Szóval nem lehet kiigazodni a csajszin.

Amelia már szóra sem érdemes. Haannyira rossz volt neki,akkor miért nem vált el korábban,ahelyett,hogy bõgött a sanyarú sorsa miatt. Lupe mondta neki valamelyik részben,hogy õ is siám elvégezhetett volna egy esti iskolát. Amúgy csak érettségije van. Az egyetemet elkezdte,csak nem fejezte be,mert közben terhes lett. Egyébként ha nem tudnám,meg nem mondanám,hogy ez a színésznõ Ana Cristina az Acapulco szépébõl.

És itt van Luis is,aki ugye csak a pénzéért vette el Marissát.Most viszont már jól menõ ügyvéd.Nem függ anyagilag a feleségétõl. De akkor minek van még mindig vele ha nem is szereti. Vagy a bank is kellene neki?!

Carlos és Fer továbbra is édesek,aranyosak. Jó sokan állnak az útjukban: Amelia,Isabela,Luis,az állítólagos legjobb barátok Camila és Felipe. Marissa sem repes a kapcsolatukért,kérdés,hogy ellenük is lesz-e. Igaz Pedro beleegyezett,hogy járjanak,nem elleni a kapcsolatukat, de azért neki is vannak kétségei. Akikre még talán számíthatnak, az az idõs és a fiatal szolgáló,akik Carloséknál dolgoznak. Illetve lehet,hogy még az öreg is támogatni fogja õket,ha megtudja,hogy Fer az unokája,mert Carlost kedveli.

Továbbá érdekes volt,hogy a tegnapi részben Fernanda megkérdezte az apját,hogy milyen Carlos háza,amikor már járt ott........

A tipikus \"Nathlie Lartilleuxos-elemek\" leginkább Fernandáékkal kapcsolatban fedezhetõek fel. Az,hogy valaki szegény,miért jelenti egybõl azt,hogy szakadt rongyokban kell járnia?!
napraforgó 2017 júl. 22. - 04:39:26
(70/113)
A sorozatot nem nézem, de idõnként beleolvasok hsz-ekbe. Suxel és Malvin hozászólásai eléggé tudósítanak a történésekrõl. Áldom az eszem, hogy nem kezdtem bele, én idegbajt kaptam volna ettõl a sztoritól.....
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 22. - 01:02:48 6/10
(69/113)
Mind elmebajosok by Luis Montero. - Nem lõtt mellé az már egyszer biztos. Az Altamirano - Sotomayor családra célzott vele, kivéve Fernando urat, hát én kibõvíteném.

1, Ott van maga Luis Montero, és az a borzalmasan felfújt tárgyalás. Szinte halálos bosszút esküszik Luisa Fernanda ellen, mert megnyert egy tárgyalást vele szemben. Mégha valami fontos ellenfél lenne, mindössze egy autóval elsodort tinilányról van szó. Azt mondja, kiforgatták teljesen a kártérítéssel. Természetesen biztosan milliókat kérnek el Luisa Fernanda lelki sérüléséért. Igazán megtollasodhatott már Marissa mellett, nem hiszem el, hogy ennek a gazember Luisnak az évek folyamán nem ért a keze a seját zsebe felé. --> másodjára végigolvasva elmebaj. :D :D :D

2, Camila Sotomayor: szinte idegösszeroppanást kap attól, hogy Carlossal, akivel állítása szerint már majdnem jegyben jártak, holott még egy csók sem volt, megcsalta egy nõvel, az exével, vagy bárki mással. Csak azért mert jól néz ki, õ lett élete szerelme, és bizony ha Luisa Fernandáról lenne szó, a legjobb barátnõjérõl, hát elvakítaná a Carlos iránti vágy. Nem is 13-15, ez már 10-12 éves szint. --> 18 éves mondhatni kész nõnél, ez már elmebaj. :D :D :D

3, Isabela De La Vega: alig vártam, hogy rendezzen egy nagy hisztis jelenetet, seperje le a megterített asztalt, vergõdjön, mint egy partra vetett hal. Erre mit kapunk? :D Felhívja Carlost: merre vagy? Carlos közölte ugyan, hogy nem fog menni, de ezt valamiért blokkolta Isabela agya. Semmi baj, ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy indul el Mohamadhez, és bizony a hegy elég gyors, mert mire Carlos a rendelõjébe ér, addigra már az Isabela nevezetû magashegység már ott van gyertyástól, tálcástól, kajástól mindenestõl. Carlos bármit mond a hegyi pióca csak csókolgatja, és nem jutnak el az agyáig Carlos szavai. Na akkor ha nem eszünk jöhet a meglepetés. Carlos még bele is megy azzal, hogy becsukja a szemét, erre Isabela megjelenik egy új szerelésben, lenge selyemköntösben és babydollban, és a kórházi ágyon akarja csinálni. Carlos azt sem tudja, hogy küldje el onnan ezt a tapadós macát. Azért elég ciki lett volna, ha bejön Carlos idõsebb felettese. --> egyértelmû elmebaj, mégpedig a legsúlyosabb. :D :D :D
malvinkicska 2017 júl. 20. - 20:56:03
(68/113)
Megfigyeltem ma csak érettségije van ennek a boszorkány Amelianak azzal vergõdik, nagyon utálatos szerepe van. Carlos igen nem ment el a vacsorára, de a másik nõcihez sem, a kis Fer meg aggódott, hogy eljegyzés lesz. A Marian is csak a vagyonra hajt, jóval van párosítva mert az a színész mindig velejéig romlottat alakít, nagyon sok a negatív karakter.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 20. - 17:02:18 6/10
(67/113)
A rész közben feljegyeztem két kérdõjeles dolgot magamnak.

Akkor most Ameliának milyen végzettsége van? Tegnap Lupe javasolta neki, hogy elvégezhetne õ is egy olyan esti tanfolyamot, mint õ, hogy pl titkárnõ lehessen belõle. Amelia fennhéjázva az egyetemi végzettségeivel jött, ugyanmár, hogy gondolja, hogy elmenne egy olyan esti tanfolyamra. Most pedig az derül ki, hogy elkezdte az egyetemet, de nem tudta befejezni, így csak gimnáziumi végzettsége van. Erre kell annyira felvágni?! Amúgy jobban beleillik a történetbe ez, mintsem hogy miféle egyetemi képesítései vannak.

A másik: Camila. Õ nekem kissé elmebajos fruskának tûnik. Eljegyzést vizionál Carlosszal, holott én csókra sem emlékezem közöttük. 18 éves cserfes lányka, holott szerintem ez a fajta viselkedés inkább 13-15 évesekre jellemzõ.

Na mind1. Voltak az epizódnak jó elemei is.

- Luisa Fernanda és Carlos jelenetei.
- Carlos kiállt magáért és nem volt hajlandó elmenni a vacsorára az anyjával és a mostohaapjával. Így nem csak Camila, de még Isabela is hoppon maradt. Ebbõl Isabela még képes lesz jelenetet rendezni.
- A vacsora: Blanca elsózza az ételt, majd Luist, akire köhögésroham jött az elsõ ételtõl, jól leönti megbotlást színlelve.
- De ami a legjobban tetszett: Rosaura anya vs. Amelia. Kellett már ez a ráolvasás Amelia fejére, bár szerintem ez is hasztalan volt annak a nõnek. Milyen érvei voltak Amelianak? Lusta voltam, gyáva voltam és még....nincs tovább. Bár olykor zavaros volt a beszélgetés: néha nem tudtam Rosaura mi mellett is korteskedik, most váljon el Amelia vagy ne. Ugyanakkor a végére kikerekedett: ha ennyi áldozatot hozott eddig, akkor várhatna a válással addig, amíg Luisa Fernanda leérettségizik.
malvinkicska 2017 júl. 19. - 17:49:27
(66/113)
Személy szerint én örülök az ilyen hozzá szólásnak, mert lényegében a fórumok errõl szólnak, nem mint máshol oktatják az embert, ha nem valaki kedve szerint ír.

A kertész lánya nem sokat láttam belõle, de arra sem emlékszem õszinte leszek.
A történet nem lenne rossz csak itt is nagyon sok rossz akarója van a két fiatalnak, azt hittem egy habos babos valami lesz, mert a sok bíróságot rendõrséget unom már.
Attól eltekintve végig nézem mivel a fõszereplõ párost kedvelem, most Amélia is elmegy dolgozni hátha békét hagy a családnak.
Marian is egy szemét testvér, mindenütt ez a fránya vagyon, pedig a valóságban sem viszünk semmit a sírba.
Az jó lesz amikor ráérsz, és ilyen jó kis dolgokat írsz le.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 19. - 17:15:19 6/10
(65/113)
A sorozat NL-i vonásai Amelia karakterében tükrözõdnek a legjobban, amennyire borzalmasra van megírva, olyan fájdalmasan mondvacsinált a problémája. Van egy gazdag buta fruska, akit felcsinál egy feltörekvõ hatalomra vágyó gazfickó, Luis, majd mikor megtudja, hogy felkoppintotta, akkor magára hagyja. A gazdag öregúr, Fernando bácsi, akinek Amelia a lánya, kitagadja miután kiderül, hogy a kertésztõl esett teherbe. Na jó, nem Pedro, õ csak magára vállalta, mert mindvégig szerelmes volt a ház urának kisebbik leányába. Magával viszi, elköltöznek, összeházasodnak, megszületik a gyerek, szerényen éldegélnek együtt kettecskén, majdan hármacskán. Pedro mindenben próbál mindenben Amelia kedvére járni, de bármit csinál õ csak Luist hajtogatja, õ az egyetlen szerelme.
Alapvetõen azt nem értem, hogy lehet 18 éven keresztül szeretni egy olyan embert, aki még a közös gyereküket sem vállalta fel. Hogyan lehet 18 éven keresztül együtt élni úgy, hogy egymáshoz sem érnek, mivel Pedro feszt a földön alszik. De ezeken már túlléptem, így van és kész, arról nem is beszélve, hogy miért bánik olyan rondán Luisa Fernandával, a nagy szerelmétõl született gyerekével. Vagyis oké, megesett vele, és õt hibáztatja a sorsa alakulásáért. 18 év alatt amúgy egyszer sem kereste Luist, pláne miután nagy vagyonos ember vált belõle, nem hiszem, hogy olyan nehéz lett volna megtalálnia, még akár újságcikkben is találkozhatott volna vele. Na, de ami miatt írtam ezt az összefoglalást most következik. Kiderült, hogy Ameliának miféle egyetemi végzettségei vannak, és leragadt a lepénysütésnél. Ki kényszerítette erre? Pedro? Hát õ biztosan nem gátolta volna meg a törekvéseit. Fernanda: oké, született egy gyerek, mindössze ketten nevelték, ha még óvodás koráig is otthon maradt volna vele, utána kereshetett volna magának való irodai munkát, ha még nem is a végzettségének megfelelõt, de nem olyat, amit alantasan lenéz. Iskolás korában, ahogy egyre jobban cseperedett, ott lettek volna az apácák, pláne, hogy Rosaura nõvér Pedro testvére, így lett volna kinek vigyázni rá. Amelia mit csinált? Dühöng, toporzékol, jajjveszékel, hogy lepényt kell sütnie. Tett õ valamit, hogy ne ezt kelljen csinálnia? Semmit. Lupe most a munkahelyén szól a fõnökének, nem-e tudnának valami munkát szerezni Ameliának, aki úgy dönt még aznap délután meginterjúvoltatja. Ameliaval mi történik? Kivirul, puszit kér a lányától, nem löki el magától. Hát ennyi volt a baja, ennyi kell egy kis boldogsághoz?! Ezt már õ is legalább 1 évtizeddel ezelõtt megtehette volna.

A másik gondolatom Marissát illeti és a plasztikai sebészetét. Annak a nõnek alig vannak ráncai, sõt szerintem nem is nagyon láthatóak, de õ egyenesen a plasztikai sebészhez rohan, hogy alakítsanak az arcán és a testén. Alapvetõen szerintem ott kútba esik az egész, hogy a megformáló színésznõ, Eugenia Cauduro fiatalabb, mint Rene Strickler és ez látszik is, elég rájuk nézni. Mégha az arcbeavatkozást kihagyta volna, mármint a botoxot, és csak maradt volna a zsírleszívásnál, az még oké is lenne. Bár ez a LHDJ-ban is így volt, Kenia Gascon fiatalabb volt, mint Fernando Ciangherotti, holott a történet szerint Luis/Luis Alejandro egy idõsebb nõt vett feleségül.

Blanca karaktere tetszik, jól visszaszólogat Mariananak, de ma egy ponton õ is buta volt. Elhitte, hogy Amelia és Pedro a texasi, San Antonioba mentek és ott élnek. Óh, te jó ég, hát annak a csóri kertésznek meg a kitagadott Ameliának mibõl lett volna pénze elhagyni Mexikót és az USA-ba utazni?

****************************************************************

Mindezektõl függetlenül kedvelem a rózsi mûfaját, és egész szerethetõ a sorozat, csak mostanra nekem nagyon kilógott már 1-2 helyen a lóláb, és ki kellett írnom magamból.
kikelet54 2017 júl. 19. - 09:55:08
(64/113)
Mi lesz ezzel a szerelemmel?! Még egyenlõre nagy a boldogság, nagyon aranyosak együtt, öröm õket nézni, nagyon jól csinálják. De az a sok rosszakaró, az anyák, a volt menyasszony /aki nem érti meg, hogy vége/, a barát, a barátnõ / Camilat még nem tudom hova tenni, hogy barát vagy ellenség lesz/, és biztos lesz még jó pár ellenség, akik keresztbe tesznek nekik.
Csak Fernanda apjára számíthatnak, de ez lehet, hogy kevés lesz. Hát nem lesz sima útjuk az biztos.

A kertész lányára már abszolút nem emlékszem, fogalmam sincs mi fog történni, milyen nehézségekkel kell a fiataloknak megbírkózni.
malvinkicska 2017 júl. 18. - 14:24:44
(63/113)
Aranyosak a fõszereplõk de annyi kígyóval vannak körbe véve, az már sok különösen Fer anyja Amélia az egy elmebeteg ronda valaki benne sajnos, mert anya nem csinál így a lányával ezt nézni rossz. Az aki ezt így írta az sem egészen százas, hamár átrendezték akkor javíthattak volna rajta, mert itt minden nõnek a más pasija kell.
kikelet54 2017 júl. 17. - 22:27:17
(62/113)
Ez az este nagyon szerencsétlenül sikeredett a fiataloknak. Kár, mert nagyon jól áll nekik, amikor boldogok, nevetnek, bohóckodnak.
Azonban ez a két anya???
Amelia egy dög. Azt veti a lánya szemére, amit õ fiatal korában rosszul tett. Pedig Fernanda ártatlan, mint a ma született bárány. Meg sem hallgatja, csak mondja a maga hülyeségeit, annyira azért nem bánatos, hogy szitkokat szórjon Fer fejére. Ezt a nõt csak utálni lehet.

Marissa meg nem lát a szerelemtõl /pedig, ha tudná.../, mivel õ a menyének tekinti azt a hiszti dilit, Carlos csak õt szeretheti. Pedig eddig még egész normális volt.

Túl sok a negatív szereplõ, de Amelia nagyon elõl jár a többitõl.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 17. - 22:04:36 6/10
(61/113)
Valaki igazán adhatna már Amelianak egy pofont.
Annyira tudtam, hogy Pedro nem fogja megerõszakolni. Bár szerintem egy 20 éve kiéhezett ember pláne részegen, önkontrollját elveszítve nem igazán tud megálljt parancsolni, kivéve, ha be nem ájul. A vén kertész, José vagy mi a neve, õ jól látja Ameliával kapcsolatban a dolgokat, meg is döbbent, hogy még Pedro továbbra is bocsánatot akar kérni ettõl a nõtõl.

Olvastam az elõzetest és láttam írták, hogy veszélyes helyzetbe keveredik Carlos és LF az úton. Mikor megérkeztek a segítõ szándékú emberek, sikerült realizálnom egybõl, hogy ezek bizony rablók lesznek. Hát biztosan nem gyalog mentek tovább, elég messze járhattak még.
10/10
Jeanette_05 2017 júl. 17. - 21:14:28 10/10
(60/113)
A mai részben ugye nemcsak én éreztem úgy, hogy megcibálnám Ameliát?

És újabb nagy kérdés: Carlos és Fer hogy kerültek végül haza? Mondjuk mivel a kis dokinál ott volt a telefonja,nagy valószínûséggel hívtak egy taxit.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 16. - 20:44:40 6/10
(59/113)
Én már arra is gondoltam a kajak majd gumicsónakos jelenettel kapcsolatban, hogy NL simán kivagdosott jeleneteket a sorozatból, hogy hamarabb elérjenek a sorozat egy másik etapjához. 2014-ben A macskánál így csinált, az elsõ etapnál elõvette az ollót, és a már elõre leforgatott jelenetekbõl hagyott ki.

Amire írtad a választ, az leesett már nekem is miután végpörgettem azt a részt még egyszer.
kikelet54 2017 júl. 16. - 20:19:50
(58/113)
Köszi Suxel, köszi.
10/10
Jeanette5 2017 júl. 16. - 16:39:05 10/10 Előzmény s1u2x3e4l
(57/113)
"LF mit válaszolt Migdalia anyának arra, hogy mit választ, a leérettségizést idõben, vagy továbbra is találkozgat Carlossal és akkor csúszik egy évet? Mert utána volt megint rengeteg közös jelenet, és én szerintem LF mindkettõt akarja. Durva választási opció volt, de egy apácák által fenntartott iskolában, akár lehetséges is egy ilyen szigorú büntetés."

Mivel nem akarta,hogy felfüggesszék, képtelen volt megígérni,hogy nem találkozik vele többet. De mint látjuk,titokban továbbra is találkozgatnak.
6/10
s1u2x3e4l 2017 júl. 16. - 11:58:48 6/10
(56/113)
Mondtam már, hogy imádom a képeidet, ha igen, akkor mondom még egyszer!!!
kikelet54 2017 júl. 15. - 19:50:14 Előzmény Jeanette5
(55/113)
"... Fer miért nem meri megmondani az apjának,hogy van pasija."

Amikor elkapták, hogy lóg az óráról, választania kellett, hogy pasizik, vagy érettségizik. Mondjuk a választ nem mutatták, de utána bocsánatot kért, amiért hazudott, de nem tud lemondani Carlosról, és ezért kell titokban találkozniuk, nem mondhatják el senkinek.

Én így értelmeztem, de ki tudja, majd kiderül.
kikelet54 2017 júl. 15. - 19:37:05
(54/113)
Eddig csak össze-vissza tudtam nézni, végre eljutottam a 12. részig.
Elõször is, akiben nem csalódtam, Dányi Krisztián, imádom a hangját, szerintem sokat dob Horacio Pancheri alakításán, habár amiket eddig láttam tõle, szerintem itt a legjobb.
Paulina Goto, nos õ nagyon jól hozza a karaktert, a Szerelem ajándékban is szerettem. Eddig együtt nagyon aranyosak, jobbak, mint amit gondoltam. Kíváncsi leszek, a késõbbiekben hogyan védik ki az ellenlábasok támadásait, mert vannak szép számmal.

Ameliat én is utálom, ha annyira rossz neki, miért nem lépett már le, ahelyett, hogy nehezíti Fernanda és Pedro életét. Le a kalappal Pedro elõtt, hogy 19 évig tûrte mindezt.

Úgy látom rosszindulat, ármánykodás lesz bõven, Felipe és Isabela is kavarnak rendesen, remélem nem járnak sikerrel.