9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 13:05:25 9/10
(885/239045)
Igen, ez eddig rendben is van, de most, hogy tévedett az "isteni papnõ", hamis volt a jóslata, de Bidámé nem, most mi lesz? Mert ha Bidám igazat mondott - és azt tette, akkor a királlyal kapcsolatos jóslata is beválhat. Én erre kérdeztem rá. Még mindig ki akarja végeztetni Misil? Még mindig meg meri kockáztatni, hogy megsüsse, ahogy orosz mondta?
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 13:01:06 9/10
(884/239045)
OK. Mindenkinek joga van elõre megnézni bármit, ha nem bír magával, de nem szabad elrontani mások szórakozását, akik szeretnék szép sorban végignézni és együtt izgulni a leadott mûsorral. Ez elvégre nem valami tingli-tangli brazil szappanopera, ahol elõre lehet tudni, hogy a szerelmesek a végén egymáséi lesznek és élnek boldogan, amíg meg nem halnak.
10/10
kiskovacska 2010 dec. 08. - 12:57:08 10/10
(883/239045)
Ezzel én is tisztában vagyok. De ime az eredeti kérdés, amin elindult a mi kis párbeszédünk:
"Az elején meg pont azt mondta Mishil is, hogy azért nem nyúlhatnak hozzá mert Bidam a királyt is "magával rántotta"(ez volt a magyar fordítás).
Nagyon ügyes, mondta . Erre fel aztán mégis kivégezteti? Most már nem számít, hogy Bidam mindenki elõtt a királyra hivatkozott? Nincs ebben valami nagy ellentmondás?"

Tehát ez alapján az én elgondolásom alapján. Nem kell figyelembe venni semmi mást csak Misilt, Bidamot és a jóslatot. A mindenki más számára csak annyi van, hogy Bidam imádkozására kinyilatkoztatást kapott a kõtábla formájában, amin beígérnek egy napfogyatkozást. Erre mindenki megijed, elfogják Bidamot, vallatni kezdik. Misil, hogy csõbe húzza Bidamot felteszi a kérdést, amire furfangos választ kap és ezzel újra megdöbbenti a jelenlevõket. Ha Bidam nem jól válaszolt volna kivégzi és eltûnik a hamis próféta eltûnik vele együtt a jóslat. Mint ahogy a nyelvezete esetében felhívtátok a figyelmem, hogy a 7. században vagyunk, úgy a gondolkodásmódban is ott kell lenni, azaz egy jóslat addig igazi, amíg a jóslatot mondó feddhetetlen. Mivel ott helyben nem tudta kivégezni elkezdi meghallgatni a mondandókat, Bidamét, Jushinét, és gondolkodni kezd, majd beleesve Tokmán csapdájába kijelenti, hogy nem lesz napfogyatkozás, és õ amit a Szent Papnõ kijelent az elsõdleges, ezért Bidam feddhetetlensége rombadõlt, tehát minden, amit jósolt is semmissé lett, így már nyugodt szívvel kivégeztetheti.
Remélem érthetõ volt, amit leírtam és kigondoltam.
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 12:56:54 9/10
(882/239045)
Mivel a királyné, a sógornõje, Jusin apja és Jong-csun is be voltak avatva, sõt még a király is úgy tudta, hogy nem lesz meg a napfogyatkozás, õk forszírozták ki, hogy Misil nyilatkozzon. (Máskor a király egyáltalán nem kezdeményezte Misil, isteni papnõ kinyilatkoztatásait, mert azok mindig valami követeléssel jártak.)
Misil épp Jusin elõtt festegette azokat az írásjeleket, amelyek megjelentek a Buddha szobrán - igaz 2 szótag felcserélésével kellett a gájaiakra értelmezni a kiûzési parancsot. Pont ekkor hunyorított Misil Jusinra azzal a kis mozdulattal a menny akaratára való utalás mellett - és épp ezt látta vissza Bidámtól.
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 08. - 12:54:16 10/10
(881/239045)
Megértettem.
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 08. - 12:50:51 10/10
(880/239045)
Nagyon haragszotok? :-(( Higgyjétek el, hogy én most sokkal nyomorultabbul érzem magam a hanyagságom, a felelõtlenségem és tiszteletlenségem miatt, mint Ti. Élvezem olvasni minden betûtöket, mert látom, hogy egy nagyon képzett, okos, értelmes társasággal állok szemben, és sokat tanulok tõletek. A környezetemben nem tudom megbeszélni, mert majdnem mindenki lehurrog a sorozatfüggõségem és a téma miatt. Én is izgulok, és alig várom minden nap a folytatást, olyan jó elmerülni egy régmúlt világban, kultúrában, teljesen más emberek közé
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 12:47:42 9/10
(879/239045)
Bidám pont azokat a szavakat használta a Misillel folytatott beszélgetésben, mint amiket Misil mondott korábban Tokmán, vagy Jusin elõtt . MÉG AZT A KIS MOZDULATOT IS LEUTÁNOZTA, HOGY "KELL EGY PICI a menny akaratából. Misil pontosan értette, hogy hülyét csinálnak belõle, csak azt nem tudta eldönteni, hogy higggyen-e Volcson levelének. Az volt a legszebb, hogy minden igaz volt, Volcson levele, a Vei naptár számításai, amit Jusin adott át neki és mégse hitt nekik.
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 12:39:26 9/10
(878/239045)
Ezt a kõtáblát Tokmán csináltatta meg Dzsukbánggal. Az elejére felírták azt a szöveget, ami a régi megmaradt kõtábla-darabon szerepelt, de a folytatást Tokmán találta ki. Az egészben a királyné segítette, aki lenyomatot készített az eredeti kõrõl, ami félbetört 200 évvel korábban és a másik fele elveszett.
Misil persze tudta, hogy csalás az egész, de mivel nem sokkal elõbb õ ugyanezt a trükköt alaklmazta, hát nem leplezhette le.
10/10
kiskovacska 2010 dec. 08. - 12:18:42 10/10
(877/239045)
Én nem is erre gondoltam, hanem, hogy a menny akarata megjelent Bidamnak a kõtábla formájában és ott szó van a napfogyatkozásról. Arra nem emlékszem, hogy a magyar szinkronban hogy volt, de az eredetiben a kõtábláról készült másolatot Misil és a Király is olvassa és Bidam hangján ismertetik a nézõvel a tartalmát. Tehát én úgy vettem, hogy Bidam közvetítette a jóslatot.
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 08. - 11:54:29 10/10
(876/239045)
BOCSÁNATOT KÉREK MINDENKITÕL! Teljesen igazatok van, nem voltam tisztában a szabályokkal. Szeretem olvasni a bejegyzéseiteket, ha a továbbiakban megengeditek, és többet nem szólok hozzá.Ismételten elnézést kérek, nem állt szándékomban, és ha megengeditek a szándékom védelmét, nem teljesen lõttem le a "végét". Az azért nyílvánvaló, hogy ez a nagyszerû történelmi dráma a királynõ élete végéig vezet. Amit leírtam (annyira megdöbbentett ) az csak egy cseppnyi adalék az igazsághoz képest. Még egyszer nem fordul elõ!
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 11:33:19 9/10
(875/239045)
Kösz, ez baromi kedves volt tõled. A lordot meg a komornyik ölte meg, úgyhogy ne is nézd tovább a filmet. Hogy lehet valaki ilyen - na nem mondom meg micsoda??!!
10/10
icetea83 2010 dec. 08. - 11:31:37 10/10
(874/239045)
Jesszus, te normális vagy? Olvass légyszíves egy kis fórum szabályzatot. Miért kell leírni az utolsó rész tartalmát???? Egy csomóan tudjuk itt a fórumon, mégsem tesszük meg, mert tiszteletben tartjuk azt, hogy mások végig szeretnék izgulni a részeket.
10/10
offtopic
Kattrin 2010 dec. 08. - 11:25:10 10/10
(873/239045)
Milyen kedves tõled, hogy lelövöd a lényeget azok elõtt, akik még nem látták a filmet, és még egy nyomorult SPOILERT sem tudsz kirakni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Már ne is haragudjon senki, de az ilyen hanyag embereken annyira fel tudom húzni magam!!!

Nézek egy tök jó kis sorozatot, fórumot is olvasok, mert feltételezem minden fórumozóról, hogy tudja, hogyan kell használni a fórumot, DE NEEEEM...
Itt még azok is figyelnek arra, hogy ne áruljanak el semmi lényegeset, akik már látták végig a sorozatot, erre beír egy ilyen ***!
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 08. - 11:12:20 10/10
(872/239045)
Attól tartok hogy a halál jóslata bejön majd, nem tudtam a kíváncsiságomnak ellenállni. Bidam valóban meghal a király(vagyis a Királynõ) elõtt, (egy kicsit több mint) három nappal a végén.
mokusteszta 2010 dec. 08. - 10:57:57
(871/239045)
***SPOILER PÓTOLVA***

Bidam nem jelentett ki ilyet. Ezt az a levél állította, amit magával hozott.

M:Azt állítod...
hogy valóban Wolcheon mester írta ezt a levelet?
B:Azt én nem tudom.
Én... csupán Deokman hercegnõ és Kim Yushin
küldönce vagyok.
M:E holdhónap 15. napján a ló órájában (11-13h)
napfogyatkozás lesz.
B:Úgy tûnik a dolog.
M:Azt akarod, hogy ezt el is higgyem?
B:Nem azt kérik hogy higgye el,
hanem hogy eldöntse, melyikben akar hinni.
zoya.doky 2010 dec. 08. - 10:56:54
(870/239045)
Aki nem szeretne késõbbi részleteket látni, illetve olyasmirõl tudomást szerezni, ami csak késõbb következik a sorozatban, az ne nézze meg a következõ videót. Aki viszont ettõl függetlenül is tudja ugyanolyan érdeklõdéssel nézni a filmet és Kim Nam Gil-t kedveli, mindenképpen nézze meg, mert nagyon szép ez a dal.
http://www.youtube.com/watch?v=9-JrxnwLZyc
9/10
napraforgó 2010 dec. 08. - 10:47:55 9/10
(869/239045)
Vegyük figyelembe azt is, hogy ez a film a 7. században játszódik! Akkor biztos nem úgy beszéltek az emberek, mint ma. Engem pont ezért zavar a mai szleng használata - lehet, hogy azt jobban megértik a mai emberek, meg jobban is mulatnak rajta (Pl. szedd a lábad, meg sipirc, stb.), de ez a film kultúrális értékeket is akar közvetíteni, akkor a korhûség sem hanyagolható el!
"látjátok feleim, mik vogmuk? isa por és chomu vogmuk" - ha nem is ezt a sítilust várom el, na de a mai szlenget azért mellõzzzük, ha egy mód van rá!
10/10
kiskovacska 2010 dec. 08. - 10:43:26 10/10
(868/239045)
Szerintem nincs, mivel Bidam jóslatai bedõltek akkor, amikor Misil kijelentette, hogy nem lesz napfogyatkozás. Hiszen ez volt az elsõ kijelentése Bidamnak. Ezt megcáfolta Misil, és ezzel a további kijelentései is semmisnek lettek tekintve. Tehát a királyra vonatkozó jóslata is, hiszen a Nagy Misil más kinyilatkoztatást kapott és senki nem merte azt megkérdõjelezni.
10/10
Kattrin 2010 dec. 08. - 10:41:11 10/10
(867/239045)
Nem hinném, hogy jobb lenne, ha egy akárhányszáz évvel ezelõtti filmben úgy beszélnének egymással, mint manapság a fiatalok.
Csak jó érzés még a kákán is csomót keresni.
mokusteszta 2010 dec. 08. - 10:40:33
(866/239045)
Az elején meg pont azt mondta Mishil is, hogy azért nem nyúlhatnak hozzá mert Bidam a királyt is "magával rántotta"(ez volt a magyar fordítás).
Nagyon ügyes, mondta . Erre fel aztán mégis kivégezteti? Most már nem számít, hogy Bidam mindenki elõtt a királyra hivatkozott? Nincs ebben valami nagy ellentmondás?