9/10
Letty72 2010 dec. 10. - 20:14:54 9/10
(1145/239045)
Szerintem csak mérget használt, hasonlót mint anyuci, a fõpapnõ ellen, õ is vért köhögött fel, azért ennyi emberrel egy 5-6 éves gyerek nem bírt volna el.
A legtöbb embernek csak a szája környékén volt vér, legfeljebb a mellkasán, ami lehet attól is, hogy vért köhögtek fel/vagy vért hánytak.

Nekem az volt az egészben az a leghátborzongatóbb, hogy után békésen aludt a halottak között.
zsue 2010 dec. 10. - 20:14:35
(1144/239045)
Régebben csak a japán kultúra iránt érdeklõdtem. Róluk olvastam, hogy annyira beléjük verték az alkalmazkodást az alá- fölérendeltségi viszonyokhoz, hogy "horizontálisan" nem tudtak mit kezdeni egymással - pl. egy ismeretlen rangú idegennel. Ezt éppenséggel az õket meghódító koreaiaktól is tanulhatták.
10/10
Mara60 2010 dec. 10. - 20:12:44 10/10
(1143/239045)
Azért ez a barlangos-mérgezõs jelenet megint elég becsapós ám. Hiszen még csak a végét láttuk. Az igazság pedig mindig az egészben van.
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 20:11:46 9/10
(1142/239045)
Ha igaz, a nagy király el is mondta az unokájának az álmát a három királyság egyesítésérõl (nyilván Silla uralma alatt - bár nem tudom, hogy ehhez mit szól a másik két ország?), meg arról, hogy ez a feladat rá vár. Na hát Dzsin-Pjong nemigen tett semmit ezért az álomért, talán már el is felejtette az egészet.
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 20:06:53 9/10
(1141/239045)
Nem véletlenül kérdezte Munno, hogy megsérült-e, hiszen sok véres tetemet talált. A kis ördögfióka, ahogy nevezitek, nemcsak "gyógynövényeket" használhatott, bizony le is szurkálta szegény békés parasztokat, különben mitõl lettek véresek?

Egyébként meg tényleg jól ismerte a növényeket, pl. Cson-Mjong mérgezett nyilát megnyalja, kiköpi a mérget és megmondja, hogy ez sisakvirág, egy óra alatt elterjed a szervezetben. Tudja az ellenszert is, meg azt is, hogy az hol kapható.
Szóval vagy jó patikus, vagy jó méregkeverõ a gyermek.
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 20:00:14 9/10
(1140/239045)
De a buddhista vallás szerénységre és alázatra is tanít többek közt. És ez az ország már egy évszázada buddhista. Persze nem könnyû hitet cserélni, ahogy mondták, de 3-4 generáció alatt azért ez végbemegy. Példaként ott van István királyunk, aki keresztény hitre térítette az országot, és amennyire tudom ehhez még fél évszázad sem kellett.

És a lovagi erények között nem hiszem, hogy szerepelt volna az önteltség, beképzeltség, gõg, pimaszság, az alacsonybbrendûek lenézése, stb....
9/10
Letty72 2010 dec. 10. - 19:56:08 9/10
(1139/239045)
Ki fog derülni, hogy miért gyilkolt a kis ördögfióka?
9/10
Letty72 2010 dec. 10. - 19:54:42 9/10
(1138/239045)
Bidam, a kis tömeggyilkos. (Azért gyereknek nagyon édi kiskölyök volt).

Egészen addig a pillanatig, Munno, inkább egy aggódó apa volt, és nem egy szigorú mester, aki a legkisebb hibáért is büntet.

Elõször azt hittem, hogy véletlenül mérgezte meg õket, de ahogy vigyorogva és büszkén mondta a cérnahangján: Megöltem valamennyit, ez bizony szándékos volt.

Bidamban most szárba szökkent egy mag, Deokman és a trón is az enyém lehet? A szülõi örökség csak kibukik: nemcsak Mishil tört a trónra, hanem Jinji is, hisz jól tudta, hogy az apja, nem õt hanem az unokaöcsét nevezte ki utódnak.
zsue 2010 dec. 10. - 19:42:44
(1137/239045)
Elsõ látásra azt hittem, betegek. Lehet, hogy úgy is volt, és a bájos gyermek valami irtó jó gyógynövényt adott be nekik?
10/10
Mara60 2010 dec. 10. - 19:42:13 10/10
(1136/239045)
Azért örülök, hogy nem csak én találom Munnótol, mint nagymestertõl furának, hogy mikor beállít hozzá két bajban lévõ hawarang, akkor még csak azt se kérdezi meg tõlük, mi történt velük.
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 19:31:07 9/10
(1135/239045)
Ez aranyos. Bár Munno se szokott kérdezõsködni, Tokmánt és Jusint se kérdezte anno: kik vagytok és mi járatban?

Hát azt hiszem, hogy jómodort Csilsuktól se fognak tanulni.
zsue 2010 dec. 10. - 19:27:35
(1134/239045)
"Ahogy Munno puszta kézzel szétszórta a fegyveres katonákat!"

Azért nevetséges, hogy az "elit"-nek se jó modora, se józan esze. Megkérdezhették volna, ki vagy te tiszteletre méltó rongyos öreg, hogy így végigversz bennünket. Nem, õk végigverették magukat...
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 19:15:27 9/10
(1133/239045)
"A “Hwa” karakter több értelmû jelölés, jelenthet harmóniát, virágot, tökéletességet, stb.
A “Won” jelenthet kõrt, nõt, teljes, stb
A “Rang” pedig, ifjú, férfi, úr, feljebbvaló stb."

És most Csilsuk Won szan Hwa lesz, ami nem tudom mit jelent, de elég magas rang, ahogy látom.

És az is érdekes volt, ahogy Szolvon rákérdezett Misil fiára Szon-Dsong-ra. Úgy tûnik, hogy minden fia Dzsong volt. Akkor a Bidám nevet Munnotól kapta a fiú?

És most hangzott el elõször, hogy tényleg Dzsin-Dzsi bízta a gyereket Munnora.
Azt viszont nem értem, hogy hogy válhatott Munno szent származásúvá pusztán a házassága révén? Apropó, hol a neje, a sok vándorlásban hol hagyta Szun asszonyt?
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 19:04:10 9/10
(1132/239045)
És rögtön közölte, hogy ebben nem támogatlak. Aztán kicsit enyhített - elõbb bizonyítanod kell!

Bidámnak, aki már gyerekként is szeretett gyilkolászni, éppúgy, mint most, annak nem kell bizonyítani az alkalmasságát???
9/10
napraforgó 2010 dec. 10. - 19:01:34 9/10
(1131/239045)
Huh, a mai rész is nagyon izgalmas volt!
Ahogy Munno puszta kézzel szétszórta a fegyveres katonákat!
Tokmán most már nemcsak Misil, hanem Munno terveit is tönkretette.
Bidám, ahogy néz, alulról felfelé, van benne egy jó adag alattomosság...
Vajon miért gyilkolta le kisgyermekként azt a sok embert, kb. fél falut???

Misil széke mindig magasabban van, mint akivel épp beszél - csak a hercegnõ ül vele egy szinten. Még Munno is fél fejjel alatta ül mikor tárgyalnak.

Az is most esett le nekem, hogy a Sárkányvirág alakulatnak azért virág a neve, mert a hvarangok "viráglovagok". Igaz néhány alakulatnak egész más neve van - Mennyei Szárny, Fehér Róka, de úgy emlékszem van még egy-két virágnevû alakulat.
zsue 2010 dec. 10. - 18:59:35
(1130/239045)
Munno eredeti forgatókönyve nem lett volna rossz...

Az viszont nem tetszett, hogy egy nõt csak feleségnek tud elképzelni (adta hímsovinisztája)!
10/10
kiskovacska 2010 dec. 10. - 18:41:15 10/10
(1129/239045)
Na vége van a mai résznek, ami sok mindenre választ ad és sok új kérdést vet fel.
Akik, azon tanakodtak, hogy miért nevelte Munno Bidamot, ha nem szerette, illetve, hogy rosszul nevelte, azok remélem választ kaptak kételyeikre. Munno igenis szeretettel nevelte a gyermeket az ominózus esetig, hiszen olyan õrült aggodalommal kereste Bidamot, hogy nem is foglalkozott a betegekkel, de Bidam is tudja és érzi, hogy amiatt, amit gyermekként tett taszította el magától a mester (ami persze még mindig nem megfelelõ módszer, de õ így látta jónak).
Vajon Tokmán megnyeri magának Munno támogatását? Ki fogja megnyerni a párviadalt, Bodzsong, vagy Jusin? Láttátok azt a képet Bidamnál, amikor rájött, hogy akár király is lehetne?
8/10
Kara_kán 2010 dec. 10. - 17:58:33 8/10
(1128/239045)
A magyar feliratok itt vannak:
http://www.d-addicts.com/forum/viewtopic_75146.htm
Ezekkel kapcsolatban nekem a már említett kettõs véleményem van:
1. irgalmatlan munkát végzett, aki készítette. Le a kalappal
2. sajnos nem volt meg a szaktudása, és tudtommal nem alakított ki egy csapatot (ekkora munkánál ez elengedhetetlen, hacsak valaki nem akar hónapokat, éveket eltölteni vele), így a végeredmény gagyi lett. Ez azért rossz, mert ha valaki egyszer valamit elront, azt nagyon nehéz helyrehozni.
8/10
Kara_kán 2010 dec. 10. - 17:53:19 8/10
(1127/239045)
Sziasztok!

Adok egy linket az átírásokkal kapcsolatban: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:%C3%81t%C3%ADr%C3%A1s
Ezt csak azért, hogy bár még nem forrta ki magát a dolog, de okos emberek agyalnak ezen (is).
A film egyébként letölthetõ itt is: http://thepiratebay.org/torrent/5278552/Queen_Seon_Duk_1-62_Episode_x264_720p_HAN_[62_Episode]
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 10. - 16:46:55 10/10
(1126/239045)
Köszönöm! Ez nagyon kedves volt tõled! :-) És még meg is tudom nyitni.