9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 08:15:50 9/10
(1765/239045)
Igen, ez is egy lehetõség. Habár én erõsen kétlem, hogy Bidám rábirta volna Csuncsut, hogy több órát "sétáljon", csak úgy. Meg nem is láttuk, hogy Bidám is értesült volna a falusiak lázadásáról. Talán nem is érdekelte volna, hogy Tokmán hogyan intézkedik, pláne, hogy ezt megmutassa Csuncsunak. Meg senki sem várta, hogy a hercegnõ "saját kezûleg" intézkedik. Én is azt vártam volna, hogy int Alcsonnak, vagy Jusinnak, és azok kaszabolják le a lázadókat. Esetleg a katonai alakulat - akár az egész falut. De az elég szokatlan volt, hogy a hercegnõ kardot ragad és õ maga vágja le a vezetõket. És ezt szerintem Bidám sem tudhatta elõre. Persze a nevelõi szándék akkor is érvényesülhet, ha más öldököl a hercegnõ parancsára.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 07:56:38 9/10
(1764/239045)
Oké, a Tokmán után õ lesz a király-t javítom Tokmán után király lesz õ is (majd egyszer).
De ez a sorozat nem szól errõl a Jindokról, talán nem volt nagy jelentõsége, vagy nem tudták beilleszteni a filmsorozat dramaturgiájába. (Akkor már elég sok nõi politikus nyüzsgött volna a történetben, Talán a Misil-Tokmán párharcot akarták hangsúlyozni, ebbe egy harmadik nõ nem fért bele)
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 07:52:26 9/10
(1763/239045)
Azért érdekes, hogy a Kim vezetéknév milyen gyakori: Kim-Szjohvon, Kim-Jusin, Kim-Alcson, Kim-Csuncsu, Kim-Jongcsun, stb.
És a mai Észak-koreai vezetõk is mind Kim-ek: Kim-Irszen után Kim-Dzsongil, az utód a fia Kim-Dzongun lesz. Vajon ez ugyanaz a Kim család, vagy a Kim vezetéknév olyan gyakori Koreában, mint nálunk a Nagy, meg a Kis, Szabó, Takács, stb?
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 07:32:13 9/10
(1762/239045)
Tovább folytatva ezt a gondolatot, lehet, hogy a történelemben valójában tényleg csak ilyen feudális családi-rokoni hatalmi harcok folytak anno, de - és ezért nagyszerû a forgatókönyv, mert elénk állít egy pozitív hõst, Tokmánt, aki a nép érdekeit (is) nézi. És nyilván ezért olyan aktuális a téma, Korea egyesítése a nép érdeke - ezt sugallja a film. ott a sok kisszerû nemes, aki csak a saját zsebét nézi, minél többet harácsolni, és egyiknek sincs "álma", jövõképe, hogy mit is akar, miért is csinálja. Még Misilnek sem, pedig vele a nagy király megosztotta az álmát, azért is bízott rá olyan nagy hatalmat (wonha, seju). Csak Tokmán az, aki mindent félretesz, a személyes boldogságát is, hogy elérje a célját, és ez a cél a birodalom kiépítése a koreai államok egyesítése által.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 07:15:21 9/10
(1761/239045)
Sokat foglakoztat a családi kapcsolatok rendszere is. Vajon mennyire reálisak az érdekellentétek?
Csuncsu a jelenlegi király és az elõzõ unokája. Tokmán és CsonMjong a jelenlegi király leányai voltak, ugyanakkor Dzsindzsi a nagy-nagybátyjuk is volt. Jusin a király unokaöccse - az édesanyja a király nõvére/húga, az apja gájai fõnemes, a felesége Misil és Szedzsong unokája - vagyis ide is-oda is kötõdik. Bidám Misil és Dzsindzsi fia, de a jelenlegi király unokaöccse is.
Szóval mindenki mindenkinek a rokona, nem is távoli - mirõl is szól akkor a dolog? Csak szegény Misil van kívül a körön, õ mindig csak valakinek a valakije - ágyasa, felesége, szeretõje - de a királyi családhoz vér szerint nincs köze.
Kié lesz a hatalom? Misilé már nem lehet, ezzel nyilván õ is tisztában van.
De kit segít trónra? Mert azért azt látni lehet, hogy elismeri Tokmán képességeit, éles eszét - és még csak kiszámítani sem tudja a következõ lépését, mert Tokmán nem a palotában nõtt fel, a reakciói nem a megszokottak.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 06:56:49 9/10
(1760/239045)
Persze, értem én, hogy dramaturgiailag kellett, hogy lássa Tokmán leszámolását a lázadók vezetõivel, hogy lássa, nemcsak az udvar kavarásáiból áll az élet, meg azt is, hogy a királynak feledatai is vannak. De akkor is furcsa, hogy pont arra lõdörögtek Bidámmal. Mert, hogy nem a hercegnõ vitte magával, vagy rendelte el, hogy elkísérje az biztos. Nem is fogadott volna szót neki. Azt még inkább elhiszem, hogy a kíváncsiság hajtotta - na erre mit lép a nénikém? és azért követte a csapatot titokban. Igen, talán ez lehetett az ok.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 06:34:31 9/10
(1759/239045)
Azt hiszem Zsu írta, hogy Csuncsu és Bidám elbûvölõ mosolyt villantott egymásra. Szerintem megérezték egymásban, hogy a másik is nagy játékos, még rendesen beleszólhatnak egymás életébe. Érdekes, hogy mindkettõnek hasonló a sorsa, anya nélkül nõttek fel. Bidámnak jó ember volt a mestere, mégsem tudtajó emberré nevelni - legalábbis nem olyanná, amilyenné akarta. Hogy Csuncsunak kik voltak a tanárai, mire oktatták, nem tudjuk. De a fiúnak van egy természetes jó esze, a korához képest kíváló emberismerõ, jó politikus és így-vagy-úgy, de eléri a célját. Azt tudjuk a történelembõl, hogy Tokmán után õ lesz a király. A képességei szerintem már most megvannak hozzá, de kérdés, hogy milyen célok vezérlik majd. Õ is Silla és a nép felemelésén fog munkálkodni?
Mindenesetre nagyon jó, nagyon hatásos a forgatókönyv, és tényleg profi módon megcsinált film. Hálisten, hogy néha ilyet is látunk. Azért remélem, csak nem hagyják félbe valami új mûsorpolitika miatt?
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 05:56:18 9/10
(1758/239045)
Ez egy jó kérdés. Tényleg, miért nem világosítja fel Szohva Tokmánt Bidám származásáról?

Még mindig nem értem, hogy került Csuncsu Bidámmal abba az A betûs lázadó faluba, amikor Tokmán kivégezte a vezetõket. A falu biztos több óra járásra van Szorabóltól, a katonák meneteltek, a tisztek lovagoltak, Tokmánt gyaloghintón vitték. De Csuncsu nem tud lovagolni és gyalogolni sem szeret. Gyaloghintó meg pláne nem vitte. Hogy-hogy mégis pont akkor értek oda, mikor a nagyjelenet elkezdõdött?

És Tokmán hogy rámordult Jusinra, amikor az megpróbált közbeszólni: Hogy merészeled? Most a hercegnõ beszél, akinek a szavai olyan fennköltek, mint a versek.... Igen nyilvánosan Tokmán megköveteli az etikett betartását, mégha kettesben bizalmasabban is beszél Jusinnal.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 05:49:08 9/10
(1757/239045)
Bidám nagyon is tudja, hogy a gabona-ügyben Misil állt szemben Tokmánnal. Azt is tudja, hogy Csuncsu Misil öccsével lóg egész nap. Tehát szerintem is kétséget akart elültetni Misilben, hogy mennyire is bízhat meg a fiúban. Csuncsu rögtön vette a lapot, és igyekezett ellentmondani - Bidám csak túloz, stb, aztán gyorsan el is menekült, mielõtt ezt a témát jobban kiveséznék.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 05:44:05 9/10
(1756/239045)
Érdekesek az arckifejezések tényleg. Szolvon éppoly ellágyulva néz Misilre, amilyen áhitattal Jusin Tokmánra. Tokmán arcán néha még meglátszanak az érzelmek, pl. ha dühös, vagy ha diadalt arat. Misilén eddig semmi sem látszott, mindig egyformán mosolygott - lehet, hogy csak a szája, de az arckifejezésén nem látszott harag, öröm, kétségbeesés, stb. Most már a düh idõnként kiül az arcára, csak aztán rendezi a vonásait.
Csuncsu éppoly álnokul mosolyog, mint Misil - csak Bidám hozza ki néha a sodrából - lehet, hogy ennek a verés az oka, bizonyára eddig senki sem mert kezet emelni rá.
Bidám nagyon érdekes. Eléggé önfejû, öntörvényû, de most talán jó irányba mozdul el. Bár a zûrös oldalát, a zûrös kapcsolatait még beveti, de most Tokmán oldalán. Persze, kicsit irígy Tokmán és Jusin bizalmas kapcsolatára - õ egy kicsit kívülálló ebben a hármas szövetségbe. Tokmán nyilván sokat tanult Jusintól, az egyenes jellemébõl, a becsületességébõl, meg a lojalitásából. Ez majd talán hatni fog Bidámra is, meg a mesterére való emlékezés, hogy mit is várt tõle.
De míg Munno roppant passzív volt, úgy 20 évekre eltûnt - szerintem ezért nem gyanítja senki, hogy már nem is él - Bidám nagyon is aktív. Kérdés, hogy Tokmán mellett teszi-e le a voksát, vagy õ is fellép trónkövetelõként.
Nagyon vicces, hogy Bidám és Misil most azt játsza, hogy tudom, hogy tudod... Mármint mindkettõ tisztában van vele, hogy anya és fia, csak nem beszélnek róla.
8/10
Kara_kán 2010 dec. 23. - 02:24:49 8/10
(1755/239045)
Ma néztem meg a 7. részt.
A 45. perc körül az ifjú Kim Juszin gumitalpú surranóban (modern katonai bakancs) van. Ez azért elég durva. :-)
Etelka12 2010 dec. 22. - 23:53:39
(1754/239045)
Sziasztok!

Szerintetek Sohwa miért nem mondja meg Tokman hercegnõnek, hogy Bidam Misil fia?

Szegény hercegnõnek annyit kellett már csalódnia, meg kéne neki adni a lehetõséget, hogy eldöntse, mennyire bizik meg Bidamban.

Most eléggé bizik benne és kedveli is, de nem ismeri a tényeket.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 22. - 23:13:41 10/10
(1753/239045)
Igen :))

Én azért mondom hogy csak Tokman kedvében akar járni Bidam,mert rögtön azután mondta ezeket Bidam,hogy mutatták Tokman elszontyolodó arcát.
Úgy vettem észre hogy a rendezõ nagyon is utal az arckifejezésekkel,szemvillanásokkal arra, hogy az adott pillanatban mit gondolnak a szereplõk a másikról illetve hogy jóban vagy rosszban sántikálnak.
Yusin az egyedüli akinek mindig katonásan merev az arca (meg Soelwoné), semmit nem lehet róla leolvasni.
Tokman arckifejezése, Mishil szeme egyaránt elárulja érzéseit, Bidamnál is pontosan látható mikor nevet tiszta szívbõl,mikor rókaszerûen sunyi az arca, mikor gyilkológép.
Mindjártkarácsony 2010 dec. 22. - 22:58:13
(1752/239045)
szerintem meg bidám direkt modta ezeket csuncsuról, h Tokmán ügyéért...hogy Misil kételkedjen Csuncsuban.

mókás, h mennyire sokféleképpen látjuk :)
10/10
Mara60 2010 dec. 22. - 22:19:57 10/10 Előzmény vondermonarchia
(1751/239045)
Egyetértek, Bidam nem ismeri Csuncsu tervét. Tehát, ha akarta volna se tudta volna elárulni. Tiszta véletlen volt, hogy mégis majdnem lebuktatta. Dokmant akarta megvigasztalni azzal, hogy dicsérni kezdte Csuncsu eszét.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 22. - 22:07:59 10/10
(1750/239045)
Nem direkt árulta el Chunchut Bidam.
Csak látta hogy nem esik jól Tokmannak hogy az ifjúnak ajándékot küld Mishil , és rögtön reagálva mondta, hogy érdekli Chunchut a királyi család dolga .
Semmiképp sem Mishilnek akart üzenni, õ nem Mishil pártján áll.
Tudja mennyire kedveli Tokmán a fiút és mennyire bántja , hogy az Mishil felé húz.
Bidam egyvalamit akar csak, hogy a hercegnõ boldog legyen .
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 22. - 21:45:15 10/10
(1749/239045)
Szerintem megmarad ebbõl a sorozatból rengeteg minden bennem.
Tudom,hogy sokan akik itt fórumoznak már végignézték a sorozatot és valószínûleg olyan ütemben ( márha idejük engedi) mint én. meg egész egyszerûen olyan ez a sorozat,mint gey jó könyv, letehetetlen :)

Amely gondolatokat én le fogok írni azt nagyon sokan máshogy fogják gondolni, mivel ezen sorozat egyik sikere pont az, hogy összetett és egyszerû jellemrajzú szereplõk is vannak benne, melyeket a nagyon jó szereplõgárda tökéletesen alakít.
És ahány nézõ annyiféle vélemény is lesz a különbözõ karakterekrõl.
Sok embernek szimpatikus pl. Mishil, sok gyûlöli, sok nem tudja hova tegye amikor nem tesz keresztbe Tokmannak pedig megtehetné,esetleg tanácsot ad neki...miért teszi?
Szóval a nézõ amilyen jellemû úgy fog neki tetszeni az adott karakter jelleme is .
Bidam pl abszolute megosztó tud lenni, hiszen itt is sokan vitáztak róla, hogy eleve ilyen fékeveszett jellem vagy ha Munno emberibben neveli akkor más lenne-e . Az biztos hogy rendkívül vegyesek a nézõk értékelései az egyes szereplõkrõl és ez így van jól.

Még soha nem tettem ilyet , de mostantól felveszek minden részt ( remélem újra megismétlik majd az m2-n és a régebbieket is fel tudom venni). Ezt a sorozatot bármikor újra akarom nézni :)
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 22. - 21:15:24 10/10
(1748/239045)
Teljesen igazad van ebben, de remélem hogy január közepéig-végéig nem lesz változás és leadják mind a 62 részt. Bár nagy szerencse hogy a youtubon bárki megnézheti, igaz angol felirattal.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 22. - 21:12:49 10/10
(1747/239045)
Jól beszélsz ! nagyon jó ezzel a sörénnyel. Késõbbiekben furcsa lesz valóban , hogy máshogy viseli a haját ( és valószínûleg a bajusz és szakállka is zavart a képen Téged) de meg fogod szokni :)

Nagyon jól néz ki Bidam - Kim Nam-Gil.
Nem vagyok már fiatal pipi,de nekem nagyon tetszik és az alakítása, arcjátéka nagyon jó.
10/10
Mara60 2010 dec. 22. - 21:11:16 10/10
(1746/239045)
Nem a könyv érdekelte. Ha így lett volna, akkor nem Munnot cipeli magával, hanem a könyveket.
Az õ dühe abból eredt, hogy a mestere miért bízott meg jobban Yusinban, mint benne.