9/10
napraforgó 2010 dec. 24. - 05:37:19 9/10
(1885/239045)
Emlékszel mit mondott Misil a néprõl - olyan, mint egy síró kisbaba. Misil csak elaltatni akarta ezt a síró kisbabát, mondta Tokmán, de õ törõdni akart vele, úgymond felnevelni. Misil csak félelemmel kormányzott - lásd "isteni Papnõ" - a hókusz-pókuszok a nap- és holdfogyatkozásokkal, az esõvel, stb. Tokmán azt akarta, hogy a nép ismeretekhez jusson (lásd csillagvizsgáló, a parlagon álló földek kiosztása, a kamatok leszállítása, stb.) õ nem adományokkal akart jótékonykodni és uzsorával ellehetetleníteni, hanem azt akarta, hogy a nép maga gondoskodjon magáról: mûvelje a kapott földet, azt átörökíthesse, tudjon az idõjárási és égi jelenségekrõl, kiszámíthassa elõre a vetés és aratás idõpontját, stb. Vagyis ne tõle függjön minden, mint ahogy a kisbaba függ az anyjától.
És amellett ott a nagy álom a koreai félsziget népeinek egyesítése egységes vezetés által.
Lehet, hogy ezt persze Silla vezetésével képzelte el, de ha kicsit belegondolunk, nyilván nem uralkodhat egy picike ország egy óriási területen. Az már egy másik ország, egy birodalom lett volna, nyilván új névvel, de azt látni lehetett már akkor is, hogy a sok picike országnak, sok széthúzó vezetõvel nincs esélye (lásd Gája, ahol a 6 törzs 6 királya nem tudott szövetséget létrehozni, ezért el kellett bukniuk).
offtopic
ibacs2 2010 dec. 24. - 02:10:33
(1884/239045)
Ne légy már ilyen nárcisztikus:)
8/10
Kara_kán 2010 dec. 24. - 01:44:13 8/10
(1883/239045)
OK, de miért itt?
Miért nem otthon, egy vonalkás füzetbe?
Ja, és miért pont nekem, aki biztosan jobban ismeri a Bibliát is náladnál?
offtopic
ibacs2 2010 dec. 24. - 00:33:39
(1882/239045)
Dicsekedni? Én csak leírtam egy idézetet:)
8/10
Kara_kán 2010 dec. 24. - 00:10:52 8/10
(1881/239045)
2 dolog gyötör engem is:

1. Mi lett a trónfosztott Csindzsi királlyal?

2. Én a huszonakárhányadik résztõl néztem végig, most meg nézem az elejét, és a 8. résznél tartok, közben meg javítgatom a feliratokat.
Ezt a Szadahámot, meg a szilvavirágát nem tudom hová tenni. Azt már tudom, hogy a szilvavirág naptár, de õt magát még egyetlen részben sem láttam.
8/10
Kara_kán 2010 dec. 23. - 23:47:44 8/10
(1880/239045)
Te figyelj!

Ha ennyire vágod ezeket az idézeteket, miért dicsekedsz velük?
Miért nem vagy szerény, miért nem titkolod el ebbéli ismereteid?
9/10
Letty72 2010 dec. 23. - 23:42:05 9/10
(1879/239045)
Sziasztok!

Csak most tudtam géphez jutni.

Mishil szerintem nem olyan sötét lelkû, mint amilyennek beállítják.

Shilla királysága nagyon is fontos számára, (anno Jingüng királynak (Deokman dédnagyapja) sokat segített Shilla felvirágoztatásban. Személyes részt vett a háborúkban, Munnoval együtt õk hozták létre a hwarang csapatokat, gondolom részt vett a kereskedelmi tárgyalásokon is). Saját szavai szerint: nem fûzõdik érdeke a királyság felvirágoztatásához és három királyság egyesítéséhez, mert nem lehetett királyné. Ha Jinji betartja az ígéretét és feleségül veszi, mindent megtett volna Shilláért és a három királyág egyesítéséért, valószínûleg sikeresen.

Mivel nem lehetett királyné, így viszont a kisujját sem mozdítja a királyságért.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 23. - 23:20:57 10/10
(1878/239045)
Elkezdtem olvasni a legelsõ hozzászólásokat és a 36. hsz-ban Dani.ela nagyon jól leírta, hogy márcsak Bidam miatt is érdemes nézni :)) és amikor beindul a cselekmény akkor nem lehet abbahagyni a nézését ,illetve hogy rengeteg zsebkendõ kell majd hozzá .
drabál 2010 dec. 23. - 23:18:22
(1877/239045)
Na mér, azért Dzsingisz mégiscsak tökösebb gyerek vót mint egy mai celeb,popkornyikás.Osztán azoknál is sorban állnak a nõk.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 23. - 23:11:36 10/10
(1876/239045)
Még szerencse hogy van youtube, így vagy ezt a sorozatot nézzük újra meg újra vagy a sorozat szereplõinek új filmjeit,sorozatait. Szerencse hogy a kóreai rajongók feltöltik ezeket :)
De szó se róla Bidam illetve a többi színészt nyugodtan meghívhatják Mo-ra, mert nagyon jól játszanak és gyönyörûek férfiak,nõk egyaránt :)

Nem értettem Bidam és Mishil közti párbeszédet, ha valaki elmagyarázná megköszönném, nagyon kódolva beszélt Bidam.
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 23. - 23:00:41 10/10
(1875/239045)
Azon gondolkodom, ha Misil megkapja a királyi trónt, ugyanezekért a célokért küzdött volna, a nemességet erõsítette volna a királyság rovására? Van egy nagy hibája, hogy fél a néptõl, nem mer velük közvetlenül kommunikálni, de ez nem azért van, mert a nép csak a Király ismeri el?
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 23. - 22:41:05 10/10
(1874/239045)
Milyen ötletet adott Dekhman a "vén csaj"-nak? Most nem látom át.
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 23. - 22:38:21 10/10
(1873/239045)
Hú ez a kék meg világoskék vér egy kicsit bonyolult. Ez az ágyasság szokása ebben a korban jellemzõ az egész távol-keletre, nem?
Kína, Japán, Mongólia... Valahol hallottam, hogy Dzsingisz Kánnak legalább 3oo gyereke volt. Nem is értem, hogy minden nõ ezt feltétel nélkül elfogadta?
10/10
Márton Lászlóné 2010 dec. 23. - 22:34:54 10/10
(1872/239045)
Jó, hogy leírtad, amit tudsz. Már a fórum elején megmondták a többiek, hogy õ lesz majd a legdominánsabb alak mind szerepben, és mind színészként. El sem tudtam képzelni, fõleg mikor parasztgyerekként az orrát piszkálta, és szipogott. Most már értek majdnem mindent. Mi lesz velünk, ha lejár a sorozat? Meghívjuk a színészeket Magyarországra.... :-)
10/10
Jacqui 2010 dec. 23. - 22:26:14 10/10
(1871/239045)
Úgy láttam,h Yushin az utóbbi idõben eltávolodott Deokmantól..és Bidam pedig közeledett hozzá,kíváncsi vagyok,lesz-e valami a dologból..
10/10
Jacqui 2010 dec. 23. - 22:18:02 10/10
(1870/239045)
A Bidamot alakító színész annyira aranyos,és jóképû :) Szívesen elfogadnám,csak túl idõs hozzám,csodálom,h még nincs felesége,de remélem,h mostmár azért is összejön Deokmannal.Eddig szurkoltam,h Yushin és Deokman összejöjjenek,de errõl lemondhatok,viszont úgy látom Bidam kezd kötõdni a hercegnõhöz,és sztem nem viszonzatlan..
ibacs2 2010 dec. 23. - 22:03:31
(1869/239045)
Amikor Seo Cheon-soo megtalálta a tekercseket amit Kang Deok-gu tett be a Tikoriom szentély boltívébe, annak mikor lesz jelentõsége?
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 22:00:06 9/10
(1868/239045)
És ahogy felhúzza a szemöldökét, meg félmosolyra a száját! Hah! És szépen fénylik a haja, de néha úgy kifésülném a szemébõl....
Apropo haj: Jusin nagyon furcsa az új frizurájával, meg így hajpánt nélkül nem olyan helyes.
Mellesleg Misil is egyre gyakrabban emelgeti a szemöldökét. És az arcára fagyott mosoly sem látszik mindig. Forr belülrõl. És egyre jobban kicsúszik a kezébõl az irányítás.
10/10
vondermonarchia 2010 dec. 23. - 21:58:00 10/10
(1867/239045)
Bár értem amit írsz, de mint európai fejjel gondolkodó úgy tartom hogy Tokman -Bidam házasságából kellene a legkékvérûbb utódnak kijönnie ( hisz mindkettõ apja királyi vér)
De azzal hogy valaki világoskék vérûvé válik már csak azáltal is hogy lemond, meg hamarabb meghal mint uralkodó lehetne stb, tehát inkább szabály,mint genetika dönt az akkori Koreaban a szent csont és többi csont megítélésében, ez nekem furcsa.

Bocs ,lehet nagyon bonyolult voltam.
9/10
napraforgó 2010 dec. 23. - 21:55:26 9/10
(1866/239045)
Na ez nagyon jópofa volt a kék vérrel, meg a világoskékkel!