SZIAAAAAA!!! :))
Olyan jó, hogy végre megint itt vagy. Nagyon tetszett, amit írtál.
Maradj még egy kicsit :)))) Kicsit többet :)))

Szia Kedves,
Köszönöm a "szépséges" üdvözletet.
Bocsánat, csak csavarogtam :))

Drága judy!
ne mondj ilyeneket,nem riasztottál el senkit.:-)))én elmentem kicsit,mert valahogy a vasárnap este ilyen nyugisabb.
Tetszett az írásod nagyon.:-))

Szép estét maggi!:-)

Tõlem neked üdvözlésül..-)))

Nincs ebben ellentmondás. Sokan vagyunk így vele.
De ez csak addig igaz, amíg meg nem ismerkedtünk. Ha igazán tartani akarnád azt a 3 lépést, akkor megmaradtál volna a nicknév takarásában. De Te hála Istennek nem így tettél, hanem eljöttél a találkozóra :))))

Szép estét mindenkinek!:-)))

micike,de jó h. feltetted e jellemzéseket a szereplõkrõl.:-)

Szia Kedves,
Még jó, hogy nagyon kicsiket lépsz :))))

Jó volt olvasni, amit írtál. Én nagyra értékelem, hogyha valaki így összeszedi a gondolatait és megosztja velünk.
Nem baj, ha hosszú, én szívesen olvasom. És minden úgy igaz, ahogy leírtad. Köszönöm neked.

http://sorozatokneked.blogspot.com/search/label/.%20Korea%20-%20Az%20elfelejtett%20h%C3%A1bor%C3%BA%20%28The%20Forgotten%20War%29
Sziasztok!
Az itt lévõ oldalról le lehet tölteni egy dokumentumfilmet a koreai háborúról.

Igen. Az elején még kissé nehézkes volt a sok útleírás, ahogy jobbra-balra-lefelé stb. fordulnak, de közben ha néztem a térképet is, akkor mindig csak jól belekeveredtem. Most már végre ezzel sincs gond, valahogy az irányok is egyeznek...:)
Megyek is olvasni.

További szép napot, koraestét Mindenkinek! :))

Ez igen! Nem kímélted magadat, mindent kiírtál magadból. Sok mindennel egyetértek, jó volt olvasni. Mintha újra láttam volna a filmet.

Engedjetek meg még egy gondolatot a szeretetrõl:
„Szeretni annyi, mint sebezhetõvé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megõrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzõséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni.
Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.” (Clive Staples Lewis)

Bidamot az érzelmei vezérelték, Tokmán "értelem és érzelem" közt õrlõdött, Chunchu pedig maga volt a hûvös, kõszívû, józan ész.

Szép napot újfent!
Sikerült kiírnom magamból "néhány" gondolatot – és megint nagyon hosszú lett. Elõre is elnézést kérek.
Úgy látom, most is van itt néhány keveset író, de hû olvasó – legalább lesz mit olvasgatnotok...:)
És nézzétek el azt is, hogy hol jelenidõben, hol múltidõben írtam/írok. (Bidamnál általában magam is belevonódom a történetbe, máshol könnyebb a távolságtartás...)

Orosz aug.2-án arról írt, hogy mennyire fontos volt a szereplõk jellemének alakulása szempontjából, hogy milyen gyökerekkel, származással rendelkeztek és ehhez milyen céljuk kapcsolódott.
Erre reagált egy kicsit vitázva edimir (lsd. elõzmény, amire kattintva aztán Orosz bevezetõ gondolatait is elolvashatjátok), ill. erre válaszolt késõbb Orosz is a 65839.hsz-ában.

Ezek a gondolatok elindítottak bennem egy másfajta megközelítést, ami szintén a gyökerekhez, vagyis a gyermekkorhoz kapcsolódnak.
Mishil, Munno gyermekkorát nem ismerjük, Jusinét viszont annál is inkább – a biztos családi hátterét, a nemesi neveltetést, jellemének alakulását jól nyomon követhettük. Bár Alchonról nem esett külön szó, de róla is tudni lehet nemesi származását, valós történelmi szerepét.
Na, róluk most nem fogok írni...:)

Hanem rögtön rá is térek másik három fõszereplõre: Tokmán, Bidam, Chunchu.
És az köti össze õket (szerintem), hogy bizonyos értelemben mindhárman ÁRVÁK voltak.
TOKMÁN: hogy apja a trónviszályt elkerülje, az ikrekrõl szóló jóslat miatt elküldte a palotából, de ez nem racionális döntés volt, sokkal inkább a Mishiltõl való félelmébõl táplálkozott (mi is láthattuk, mire képes Mishil).
Aztán követhettük, mint cseperedett fel békésen Tokmán a sivatagban, ahol Szohwától megkapta az anyai szeretetet, de apjáról csak halvány sejtelmei voltak: tudta, hogy nagy ember volt, talán Munno, hogy Sillában vannak a gyökerei. Õ volt az erõsebb kettejük közül, sokkal inkább õ védelmezte Szohwát, de közben a kereskedõkkel, vándorokkal való napi kapcsolat, a sok-sok könyv olvasása, az akkori világ történéseinek megismerése széles látókörû, éles eszû kamasszá érlelte.
[Még Chilsuk is elismeréssel gondolt vissza késõbb arra a jelenetre, mikor Tokmán azt mondta a sivatagbéli fõúrnak, hogy nem lehet jó uralkodó, akinek nincs ideje az alattvalóira. De hosszan lehetne sorolni frappáns válaszait és megoldásait az elsõ részekbõl...:)]
Aztán Tokmán 15 éves kora körül szembe jött vele a múltja – Chilsuk személyében. És elvesztette Szohvát, akit mélyen meggyászolt, mert anyjának hitte (valójában lelki szempontból az is volt), majd elhatározta, hogy megkeresi Sillában Munno-t, akit az apjának gondolt.
Így találkozott az álruhás Csonmjonggal, akivel szép lassan mély barátság, egymásra hangolódás, szoros barát(nõ)ség kötötte össze, mint a beszélgetéseikbõl láthattuk (ekkor Cs. még nem tudta, hogy Tokmán nõ, ezért csodálkozott azon, ha Tokmán „nõcis” dolgokról beszélt Jusinnal kapcsolatban („biztos tetszem neki”, ??? „ja, én fiú vagyok, persze”...:))
Aztán Tokmán egyszer csak szembesült azzal, hogy õ is királyi sarj, az Uralkodó ELDOBOTT ikergyermeke. És bár Csonmjongot nagyon megszerette, de életében nem tudta nõvérének szólítani, csak tragikus halála után, és talán ez indította arra, hogy megszerezze Silla trónját, ha már Silla mindent elvett tõle. A Királynõt lassan elfogadta Szohwa helyett anyjaként, de sohasem kötõdött úgy hozzá, az apját (döntését) viszont soha sem fogadta el, bár „megértette”, de mindig Felségnek szólította, csak annak halála körül hívta egyetlen egyszer apámnak.
Mikor Szohwa elõkerült – na, az az öröm anya és lánya újra egymásra találása volt (függetlenül a genetikától). Tokmán egy kicsit újra kislány – anya kicsi lánya – lehetett és ez ott akkor nagyon fontos volt neki a nehéz pillanatokban (pl. Jusin esküvõjekor).
De Szohwa újra meghalt – viszont akkor Tokmán már nem volt egyedül, hiszen vele voltak a támogatói, bajtársai, „szerelmei”, akik átérezték a fájdalmát, még ha tevõlegesen (pl. öleléssel) nem is mutatták/mutathatták ki, mivel akkor õ már az érinthetetlen hercegnõ volt.
És innentõl kezdve – érzelmileg – újra magányos lett, mint a másik két „árva”. És mindig meg is értette õket, minden bánatukban, talán a „sorsközösségük” miatt (is).

BIDAM: ismerjük származását, Mishil érdekbõl szülte, de mivel így sem lehetett Jinji király felesége, eldobta. Az apja Munno-ra bízta, aki nagy tettekre hivatottnak látta az újszülöttet – õ fogja egyesíteni a koreai királyságokat. Ennek szellemében nevelte, tanította. Biztos vagyok benne, hogy a maga módján szerette (amolyan férfiként, nem babusgatva), de megteremtette számára a biztonságot, a kötõdést, és elültette benne a „nagy célra hivatottságot”.
A könyveket – térképet – úgy készítette, hogy azt folyamatosan Bidamnak ígérte (nem hitegette, ez fontos, tényleg hitt benne, lsd. majd Chunchunál!), aki meg is kérdezte: „akkor én király leszek?”, mire Munno: „nem, még annál is nagyobb, olyan, akinek neve ezer évig fennmarad a történelemkönyvek lapjain”.
Aztán Bidam, mikor a mindkettejük számára oly’ értékes könyveket a tolvajok ellopták, önmaga számára teljesen magától értetõdõen megmérgezte õket a teljes családjukkal együtt. Munno kétségbeesve kereste Bidamot – szinte mint apa a fiát – de Bidam válasza: „megöltem õket mind” teljesen ledöbbentette.
Elfordult tõle, megvonta tõle minden szeretet-megnyilvánulását, és már csak vasszigorral nevelte, fenyítette, tanította. Kicsit tán félt is tõle, hogy kiütközött belõle Mishil vére. Innentõl Bidam hiába próbálta visszanyerni a bizalmát, az elfogadását – gondolom még kisfiúként egy ideig – már nem volt rá esélye.
Mikor a barlangban elõször találkozunk a lusta Bidammal, aki a parasztokkal keresteti a vadgyömbért, abban már ez is van benne: minek erõlködjön a Mester elismeréséért, dicséretéért, ha sosem kapja meg. Hiszen Munno arra „kondícionálta”, hogy semmi sem lehet jó, amit õ tesz, mert velejéig romlott, gonosz. Ezért Bidam úgy hajtotta végre a rá bízott feladatokat, hogy azért lehetõleg neki se kelljen feleslegesen erõlködnie...
És ekkor találkozott Tokmánnal és Jusinnal.
Elõször csak szánta õket – milyen szerencsétlenek és éhesek... Hús kell, rendben, mit adsz érte? Majd mikor visszamegy a fizetségért, egy jó kis harcba keveredik – megmenti Tokmán életét, bár tudja, hogy megint ki fog kapni a Mestertõl. Aztán eladja Tokmánt a vadgyömbérért cserébe Szolvonéknak (Bidam szándéka jó, hiszen 200 embert megmenthet, ráadásul megtudja, hogy Sz-ék nem akarják megölni T-t) – de Munno szidalmai hatására újra megmenti...
És mindeközben Bidamban kezdenek felkavarodni a mélyen elfojtott érzelmei (Munno mellett nem volt szüksége rájuk): Tokmán köszönetet mond neki, majd késõbb Bidam látva a menekülõ Jusin és Tokmán „bénázását”, segít nekik hajót szerezni a meneküléshez, de közben megérkezik Csonmjong és Alchon, újabb bonyodalmak – végül Cs. meghal. És Bidam látja a mély gyászt, amitõl õ is megrendül, majd Tokmán összeomlását, amibõl végülis a dac és harag hatására új küzdeni akarás lesz. Tokmán elindul Sillába, és magával hívja Bidamot is, akit vonz a kaland lehetõsége, de már ott vannak az újonnan felfedezett érzések is: valakinek szüksége van rá! Õrá, a haszontalan (Névtelen!) Bidamra. És a Mester elengedi, mert talán meglátja benne a segíteni akarást és az önzetlenséget. (Legalábbis újra reménykedik.)
És Bidam érzelmileg már Tokmánhoz kötõdik, és mindenhez, amit Tokmán képvisel (a nagy álom, késõbb maga Silla).
Bidam roppant segítõkész, de leginkább idétlenkedni szeret, még amikor a többiek komolyan agyalnak, akkor is többnyire bohóckodik. De Tokmánért még a halálos kockázatot is vállalja (napfogyatkozás).
Aztán már a palotában véletlenül meghallja Munno és Szohwa beszélgetését – de hát kicsoda õ, hogy még T-t is feleségül vehetné? És nyomozni kezd, így rájön, hogy Mishil és Jinji király (tkp. szent származású) ELDOBOTT fia.
És innentõl párhuzamosan küzd Tokmán mellett az õ céljaiért, és Mishil ellen, akinek pedig az anyai szeretetét akarja kicsikarni. Micsoda érzelmi libikóka egy ilyen sérült, de alapvetõen jó szándékú léleknek.
Az anyja nemhogy elfogadná, de még azzal is tömi a fejét, hogy az érzelmek feleslegesek (erre most nem térek ki, sokat írtunk már róla).
Még egy fontos momentum: Munno halála. Elõször is ott van Bidam dühe a könyvek miatt, amiért rátámad Munnora. Már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha a patkány nem öleti meg Munnot, de azt hiszem, jobb is így... Munno halálos sebet kap, de Bidam a könyvek helyett õt menti: és a Mester mielõtt meghal, bocsánatot kér tõle a hibáiért, elmondja neki, hogy mégis nemes a lelke, és hivatalosan tanítványává – mintegy fiává – fogadja Bidamot. Aki végre boldog lehetne az elfogadástól, de helyette ott marad a gyászával (Tokmánnal ellentétben) teljesen EGYEDÜL. Senkinek sem mondja/mondhatja el Munno - „Mesterem” vs. „Apám”, szintén a genetikától függetlenül - halálát, de a legendáját életben tartja.
És hwarangként már egy másik Bidam tér vissza a palotába. És talán még jobban kötõdik Tokmánhoz, és méginkább vágyik az anyai elismerésre. És csak Tokmán lesz az, aki nem elküldi mint haszontalan Mishil-utódot, hanem átöleli és megvigasztalja. És tökéletesen megérti az eldobottságát és magányosságát. És ezzel – akaratlanul – még jobban magához köti Bidamot.

CHUNCHU: apját még születése elõtt megölette Mishil, így Csonmjong – attól való félelmében, hogy M. õt is megöleti, titokban szülte meg és a palotától távol neveltette. Így Chunchunak – Bidamhoz hasonlóan – nélkülöznie kellett az anyai szeretetet, bár kiskorában többet találkoztak, de Ch. még nagyon kicsi volt, amikor már csak „leveleztek”. Az anyja mindig megígérte, hogy talán a következõ születésnapjára már együtt lehetnek, de ez a (nem szándékos) HITEGETÉS sokkal jobban árt egy gyermek lelkének, mintha nem foglalkoznának vele. És Chunchu az állandó reménykedés után egyszer csak már nem hitt az anyjának, és a szívét-lelkét megkeményítette – nem hiába hangoztatta mindig, hogy az érzelmek nem az uralkodóknak valók.
[Még Munno is csak azért nem támogatta Tokmán uralkodóvá válását, mert a nõi mivolta a trónért való hatalmi harcokat eredményezett volna, nem az érzelmeivel volt problémája.]
Mikor Chunchu visszatért a palotába, már egy hidegen számító, mindig racionálisan gondolkodó politikus volt fiatal kora ellenére.
Olyan, aki nem tudja megbocsájtani az õt ért vélt vagy valós sérelmeket. Még Tenambót is megölette, de inkább erõ-, hatalomfitogtatás volt benne, mint az anyja gyilkosa iránti bosszú. Vagy mikor a piacon érdeklõdött a gabonaválság idején a patkánytól Bidam felõl, végül annyit mondott neki, hogy jó lenne megnyerni maguknak, de „ha nem megy, akkor öld meg”. (Mire a patkány elvigyorodott: Örömmel...)
De Chunchu ekkor még csak a saját pecsenyéjét sütögette, azt hitte túljárhat Mishil eszén. Azt hitte, még a nagy Mishilt is legyõzheti „ezüst nyelvével”, aztán mikor M. a trónra tört, akkor végül elfogadta Tokmán segítségét, és az eszével már õt segítette, de a háttérben mindig ott volt az is, hogy ezzel majdan saját trónra kerülésének útját egyengeti.
Túl sok érzelmi megnyilvánulást nem is láttunk tõle. De miután Mishil a fülébe súgta, hogy õ ölette meg a fél családját, akkor a félõs kisfiú bújt elõ belõle, s mikor Tokmánnal beszélt: „így kell elfogadnod minden hibámmal együtt”, akkor is a sértõdött, megbántott, ELHAGYOTT kisfiú beszélt belõle, aki tkp. magát (és szomorú gyerekkorát) siratja.
Ezek a mélyen eltemetett érzelmei nem hagyták nyugodni, amikor Tokmán és Bidam szerelme elõtérbe került. Chunchu szerint az érzelmek csak bajt okoznak, elhomályosítják a gondolkodást, ezért csírájában el kell fojtani õket. Hiszen látta, hogy Tokmán – közvetett bûnössége ellenére – mindenképpen meg akarja menteni Bidamot.
Ezért sebtében, még mielõtt Tokmán átadhatta volna a gyûrût, elment Bidamhoz, hogy beszéljen vele.
És most Oroszt idézem: „azt hitte, mivel Bidam távozásra van ítélve, még rátesz egy lapáttal, hogy az, soha ne is jöjjön vissza. Chunchu azért nem volt annyira bolond, hogy Shilla legnagyobb harcosát egy lázadásba taszítsa.”
És igaza van Orosznak – tényleg fordítva sült el a dolog. A mindig racionális, érzelemmentes Chunchu azt hitte, már annyira kiismerte Bidamot, aki így már cseppet sem félelmetes számára (dehogynem, csak ezt még magának sem akarta bevallani), hogy ezzel megingatja és végleg eltávolítja Tokmántól.
Helyette viszont a Bidam lelkében – Tokmán bizalmának és szerelmének hatására – nyugvó vulkánt ébresztette fel...:(

Huhh. Egyelõre ennyi.
Még egyszer elnézést kérek, hogy ilyen rengeteget írtam.
De most megyek – ennyi rizsa után muszáj lesz valódi, kézzel fogható rizst csinálnom a sült csirke mellé.
További szép napot és jó olvasgatást Mindenkinek!
:))

Kedves Mindenki! Szép napot kívánok!

Szia Judy!
De jó, hogy hosszabban írtál! Ilyenkor úgyis kevés az olvasnivaló. Néha benézek, hogy mi újság a parton. Most én is nagyon egyedül vagyok, de sok mindent kitûztem magam elé tennivalót, csak elgondolni is más, és nekilátni is...
Ha komolyan veszem a dalszöveget, igaz, és szép. De, ha nem veszem komolyan, jobban járok! Mert akkor miért van a beszéd? Az a rengeteg szó, ezerféle színárnyalattal? Hogy használjuk! Én is ilyen vagyok, hogy miután kimondtam a azavakat, azon rágódom, hogy jól mondtam-e, nem kellett volna másképpen? Írásban valamivel könnyebb, mert lehet törölni, változatni. Azért mégis merni kell beszélni, mert a beszédnek varázsa van. Ez is olyan, mint a munka, csak elkezdeni nehéz. Légy szíves, írjál máskor is hosszan, mert mindenki kiváncsi Rád is, másra is, mindegyikünkre. Ez egy ilyen fórum. Sokszínû. Mi tesszük azzá.

Micike, azt hiszem elveszett ember vagy :))))
Ha már eljutottál Széltetõig, akkor már nincs visszaút. Innentõl már rohan Veled a kaland és a szebbnél is szépségesebb gondolatok. Remélem Téged is úgy elvarázsol, ahogy minket. Nekem ez az egyik legkedvesebb könyvem. Ha sikerült elcsábítanunk, akkor nagyon örülök neki.
Ez volt az elsõ fórum-élményem is. Igaz az nem virtuális volt. De a családommal és késõbb néhány kollégámmal rendszeresen agyaltunk rajta ugyanúgy, mint most Sillával tesszük.
Izgalmas utazást!!

És köszönjük, hogy visszakerested ezeket az izgalmas hsz-kat :))))

Szép napot minden kedves Sillalakónak!
Ma amolyan szalmaözvegy vagyok - se gyerekek, se férj, semmi különösebb dolgom, egy kicsit fõzõcskézem, és gondoltam megírom végre azt a néhány gondolatot, ami még bennem van és talán még nem veséztük ki teljesen...

Erre mit látok? Csupa kisbetûs edimir bedobja ezt a nosztalgiára hajlamosító kommentet TOP-tól, aminek hatására aztán jól visszaolvasgattam és egy csomó idõm elment mindenféle "hasztalanságokkal"...:)
Ami persze nem igaz, mert ha valaki veszi a fáradságot és egy kicsit visszalapoz úgy 54-55.000-nyi hsz-t, az bizony nem egy rossz élmény - csak meglehetõsen idõigényes.
Visszakerestem az akkor TOP-nak írt válaszomat, de mivel az is nagyon hosszú, így nem másolom be, de akit érdekel, az "elõzményre" kattintva elolvashatja (15904.hsz.), és máris benne van a sûrûjében.
Aztán még találtam jó pár érdekes újraolvasni való kommentet, de most csak a hosszabbakat emelem ki:
* az eredeti TOP komment a nagymesterségrõl: febr.01.23.07/15746.hsz.
* edimir TOP-t hatására írta meg a véleményét Bojongról (amivel teljesen egyetértek): febr.02.17:46/15923.hsz.
* Maggi Jusinról írt verses védõbeszéde: febr.03.18.58/16160.hsz.
* az Orosz által megfogalmazott "Bidam imája": febr.03.21:46/16170.hsz.
* TOP Mishilt is érintõ, de valójában Tokmán "nagymesterségérõl" írt kommentje: febr.03.21:52/16172.hsz.

És folytathatnám még a sort... Jó volt visszaolvasgatni a többi kommentet is, csak nagyon idõigényes, ha az ember lányában még le nem írt, de megfogalmazott gondolatok dörömbölnek.
(Pláne ha még a Gyûrûk Urát is olvassa párhuzamosan, ahol éppen most a Széltetõrõl nézik Frodó és Aragorn, hogy jönnek a Fekete Lovasok...)
Úgyhogy megyek is.

Mindenkinek további szép napot és jó olvasgatást kívánok!
:)))

Sziasztok, szép napot Mindenkinek :)))
Ez csak egy kis bekukkantás, de késõbb majd jövök :)))

sziasztok

látom rengeteg olvasnivaló van-és csupa jó, nem átugrható...

na majd éjjel.
legyen szép a vasárnapotok IS!

Ez tényleg nagyon jó.