Ajánlanám neked a férfi kosárlabdázásról szóló fórumokat, esetleg meccseket. :)

Már megbocsáss! De rég kinõttem abból a korból, hogy megmondják nekem mikor mit nézzek. Ha az atyaúristennek képzeled magad, ajánlom, hogy keress egy másik topikot, vagy értekezz a gyalogkakukkal. Jól megértenétek egymást.

Kedves Micike, bravo :))))
Ez aztán nagy munka lehetett. Köszönjük, hogy így végiggondoltad velünk.
Találtam jó néhány elgondolkodtató mondatot benne, fõleg Misillel kapcsolatosan. De majd gondolom õ is szóba fog kerülni. Addig még megemésztem :)))

A kérdés csak az, hogy TE!!! miért nézed még mindig ha nem tetszik?
Amúgy meg,KÖZÖD????

Szép estét kívánok Mindenkinek!
Nagyon régen jelentkeztem, a film befejezése után még átbeszéltük a fõbb szereplõk jellemvonásait, aztán én átköltöztem a KNG-fórumra, de mostanában sajnos oda sincs idõm írogatni, viszont azért igyekszem olvasgatni mindkét fórumot...
Annyira élvezem újranézni a sorozatot, jó újra látni, honnan indultak az egyes szereplõk és mivé-hová fejlõdtek.
Látom az újabb polémiát Bidamról, ehhez szeretnék csatlakozni, illetve hozzá kapcsolódóan írnék egy kicsit Munno és Bidam, illetve Mishil és Bidam egymáshoz fûzõdõ viszonyáról, ahogy én látom.
(Meg közben látom, jönnek az újabb és újabb kommentek...)

Elõször is azt gondolom, hogy Bidam ellentmondásossága, Munno és Mishil „változása” azért alakult így, mert KNG alakítása olyan érdekessé/szerethetõvé tette Bidam figuráját, hogy – mint ahogy azt tudjuk – menet közben változtattak a forgatókönyvön és a sorozatot 12 résszel megtoldották.
De vajon mi lehetett az eredeti forgatókönyv? Bidam negatív szereplõnek indult, aki valószínûleg ugyanígy rájött volna elõbb-utóbb a származására, arra hogy joga lehetne a trónra, a hatalomra, és valószínûleg a történelmi tényekhez hasonlóan lázadást vezetett volna az elsõ nõi uralkodó ellen. Így viszont „simán” belefér, hogy kiskorában megmérgezett egy barlangnyi embert, és bár ilyen fiatalon még nem biztos, hogy egyértelmû volt számára a halál véglegessége (ami kb. tízéves korra alakul ki), Munno ekkor fordult el tõle és innentõl már csak a szigora maradt. De vajon a kicsi Bidam akkor is egy „Hehe, megöltem õket mind!” kijelentéssel fogadta volna Munnot, ha eredetileg nem negatívnak írták volna a figuráját?
Aztán mikor Munno meghal, és önmagát ostorozza, amiért nem vette észre Bidamban a jóságot, a nemességet, akkor mintegy feloldozza Bidamot a gyermekkori bûne alól...
Ha jól tudom, a 38. rész környékén döntöttek a folytatásról, ami Bidam eredeti karakterének megváltoztatásával is járt – Munno ennél valamivel korábban halt meg, de ez lehetett volna egy olyan motiváció is, ami a „gonosz” Bidamot bosszúra sarkallja, hogy még inkább a trónra törjön késõbb. Bár Bidam mindig kedves és segítõkész volt Tokmánnal, de azért volt benne egy adag számítás is, a saját pecsenyéjének sütögetése, mikor rájött, ki õ valójában, de nem árulta el – és ezt tehette azért is (mondjuk az eredeti forgatókönyv szerint), mert még nem tudhatta, kivel érhet célt (trónt): Tokmánnal vagy Mishillel.

Munno halála után jön a fordulat. Hogy õszinte legyek, addig Bidamot (mármint mikor elõször láttam a sorozatot) kicsit gyanúsnak találtam, ahogy becsapja Tokmánt azzal, hogy tanulni akar, miközben „csak” a származását kutatja, ahogy lavírozik Tokmán és Mishil között, bár többnyire egyértelmûen Tokmán javára, de mégis idõnként csal, füllent, elhallgat.
De Munno halála után kiderül, hogy ha indulatos is, azért ragaszkodik ahhoz akit szeret, akitõl függ, akit csodál (bár a saját érzelmeivel sincs tisztában), és megváltozik – annyira szomorú és komoly, mikor visszatér Munno levelével, hogy mostantól õ is hwarang lesz a Mester utódjaként, de nem mondja (mondhatja?) el senkinek, mit érez, egyedül kell feldolgoznia a veszteséget. Innentõl kezdve már nem olyan laza és könnyed Bidam viselkedése, mint korábban.
[Ráadásul azt hiszi, hogy Munno gyilkosát, a patkányt és Csuncsut a markában tartja. Bidam nagyon naív, a politikához egyáltalán nem ért, nem úgy, mint ez a kettõ. (Bár ez most nem tartozik szorosan ide, de Csuncsu mentsége lehet/ne késõbbi tetteire, hogy õ is anya nélkül nõtt fel, mint Bidam – és míg Bidamot sajnáljuk és szeretjük, addig Csuncsut „utáljuk”, pedig csak más volt a neveltetése, miközben érzelmileg õ is csak egy sérült kisfiú...)]

Bidam és Mishil kapcsolata is változik. Mikor M. még nem tudja, hogy Bidam a fia, imponál neki a vakmerõsége. Aztán Szolvon – akinek a legbizalmasabb a kapcsolata Mishillel – elkezd gyanakodni Bidam származására, kérdezi Mishilt, de õ azt mondja, hogy elhagyta õt, nem néz vissza, különben sincs idõnk. És Szolvon nem Mishil utasítására, de jóváhagyásával addig figyeli Bidamot, míg megbizonyosodik róla, hogy valóban õ M. elhagyott fia. És Mishil, ha találkozik Bidammal, mindig érdeklõdve figyeli, beszélget vele, tanácsot ad, csakúgy, mint Tokmánnak; és kölcsönösen beszólogatnak egymásnak (pl. M: Hallom, Te tanítod Csuncsut. B: Ááá, inkább én tanulok tõle, mivel nem a palotában nõttem fel, így nem ismerem a szokásokat...)
Bojong legyõzése után Mishil a fiához siet, és a körülötte lévõk döbbenetére megöleli, megdicséri. De vajon ez a gesztus kinek szólt? Csak Szolvon tudja, hogy Bidam is Mishil fia. Itt Mishil olyan, mintha muszáj lenne levezetnie valakin az érzelmeit (hiszen vannak neki, csak jól kordában tartja õket), szerintem ezért öleli Bojongot, miközben valami büszkeség-félét érezhet Bidammal kapcsolatban – valaki írta is korábban, hogy õ a „legjobban sikerült fia” –, és kicsit fel van kavarodva, de közben már a következõ lépéseken gondolkodik (ki lesz a parancsnok?).
Bidam nem ismeri az érzéseit, sõt nem sokat tud az érzelmekrõl, minden érzelmi megnyilvánulást csodálkozva fogad – és közben Mishil szembesíti azzal, hogy a párbajon olyan volt, mint egy szerelmes kamasz, amitõl Bidam zavarba jön, majd Mishil inkább a szüleinek megfelelni akaró gyermekhez hasonlítja, amivel a szívébe-lelkébe döfi a kést. Ekkor még mintha kissé lenézné a (szerinte) túl érzelgõs Bidamot.
Mikor Tokmán férjhezmenetele szóba kerül, Mishil és Szolvon beszélgetése során a lehetséges jelöltek között felmerül Bidam neve is, Szolvon szerint ezt a javukra is fordíthatnák, de Mishil ezt egyértelmûen elutasítja: „elhagytam”. Ez egy jó pont Mishilnek, a könyörtelensége mellett a következetességét, elvhûségét jelzi (legalábbis számomra).
Aztán Tokmán bejelenti, hogy egyedül fog uralkodni, Csuncsu pedig leszólja a származási rendszert – és ettõl Mishil szinte sokkba esik...
Miközben a klánja szétesõben van, õ Bidammal sétálgat, aki ekkor már egyértelmûen a Hercegnõnek akar segíteni azzal, hogy szeretné megtudni Mishil szándékát.
És a beszélgetésük fordulópont: Mishil azt mondja, hogy az aprócska álomért „elhagytam a kisfiamat” (mondhatta volna másként is) – Bidam pedig megérti, ezzel mintegy feloldozást ad neki, mint ahogy õ kapta meg korábban Munnotól.
És mikor Mishil elindítja a hatalomátvételt, a patkánnyal eltüntetteti Bidamot – nyilván tudja, hogy õ az egyedüli, aki keresztülhúzhatja a számítását, és talán van benne egy kis „anyai gondoskodás” is, mintha nem akarná, hogy baja essen.
[Mikor Bidam felkeresi a levéllel, akkor is feltámadnak Mishil anyai érzései (a félbemaradt arcsimítás), de mindig visszafogja magát, mintha saját magát is büntetni akarná azért, mert elhagyta korábban, pedig mi lett volna ha... De Mishil nem az a típus, aki a múlton kesereg (pedig milyen jót nosztalgiázott Bidammal a kiránduláson, ahogy Munno, Szolvon és saját maga fiatalkoráról mesélt), ezért nem engedi közelebb magához Bidamot.
És közben (utoljára) mégis kihasználja az eldobott fiát, mert a végrendeletében – mintha életében nem tudta volna megtenni – Szolvonra hagyja, hogy ültesse Bidamot a trónra. Mishil sokkal ellentmondásosabb, mint Bidam...]

Egy kicsit Maggihoz kapcsolódva még egy kiegészítés: mikor Bidam Tokmánt eladta a vadgyömbérért azzal, hogy így 200 ember életét menti meg egyért cserébe, vajon az emberek szenvedése, vagy a Munnotól várható büntetés elkerülése vezérelte? Szerintem itt még az utóbbi, az „életmentõs” szöveggel csak a saját lelkiismeretét akarta megnyugtatni, de aztán mikor kiderült, hogy Tokmánt nem akarják megölni Szolvonék, akkor láthatóan megkönnyebbült, és vigasztalni próbálta Jusint, akinek kétségbeesett ragaszkodása valóban érthetetlen volt számára, korábban valószínûleg ilyet nem tapasztalt, mint ahogy azt is furcsának találta, hogy Tokmán nem szökött meg, hanem inkább meg akart halni, és még jól is jött neki Bidam „üzlete”, ezért köszönte meg, amit Bidam nem is értett.
Aztán mikor a Mester jól leteremtette, hogy hogyan mérlegelheti az emberéletet, akkor rohant megmenteni Tokmánt, de még itt is inkább a büntetés elkerülése motiválhatta (és a harc izgalma).
A valódi fordulópont pedig a barlang, amit Maggi olyan jól megfogalmazott. És az utána leírtakkal is tökéletesen egyetértek.

Jushin és Bidam késõbbi viszonyáról még annyit írnék, hogy Bidam a Véderõ parancsnokaként sokszor úgy tûnt, mintha el akarná tüntetni a színrõl Jushint, de szerintem nem egyszerûen gonoszságból vagy féltékenységbõl, hanem azért, mert a gájai ellenállás miatt nem bízott benne („még önmagamban sem bízom”), és már korábban írtam, hogy az összes szálat csak mi ismertük, a látszat pedig Jushin ellen szólt. Aztán mikor a Királynõ elfogadta Bidam szerelmét, majd kinevezte kormányfõnek, Bidam végre le tudott mondani Munno könyvérõl és elvitte Jushinnak, illetve olyan okiratot készített, amiben – kormányfõként – minden hatalomról lemond, ha Tokmán meghal. Vagyis Bidam képes volt mindenrõl lemondani Tokmán szerelméért, aki csak ezután döntötte el, hogy feleségül megy hozzá. De ekkor a patkány és a maradék Mishil-klán ellentámadásba lendült...
Késõbb mindig hiányoltam, hogy mikor Bidam a Királynõ ellen fordult, legalább akkor Jushin megmondhatta volna Tokmánnak, mintegy vigasztalásul (bár ez Bidam reszortja volt), hogy Bidam neki adta Munno könyveit...

Most látom, milyen sokat írtam, és egy kissé csapongó is lettem, remélem, azért ki lehet belõle hámozni a lényeget.
További szép estét kívánok Mindenkinek!
:)

Mesélj Prüntyütyü ! A te szívedet mi dobogtatja meg leginkább ?

Nem is szabad gondolkodni az utolsó részek kidolgozottságán. Errõl már írtam egy összefoglalót a koreai internetes tudósítások alapján, körülbelül 1 hónapjuk volt a forgatókönyvre (úgyhogy közben ment a forgatás is - nagyjából a 34. résznél kezdhettek jeleneteket bevágni és a 40. résztõl felvenni úgy az epizódokat, hogy azok már az új befejezés alapján átdolgozásra kerültek), míg az elsõ 50 részt két év alatt írták.

http://forum.port.hu/viewtopic.php?post_id=2426480&highlight=2426480#2426480

Nagyon szép összefoglalás Bidámról. Bidám megítélése:
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Deokmán amikor Sillába érkezik és keresi hovatartozását, saját magának is titkolóznia kell, néha még Cheonmyeong elõtt is - mert nem tudja mivel áll szemben - de az egész királyi ház és Eulje nagyúr is összevissza titkolódzik ezzel kapcsolatban. Bidám pontosan ugyanezt csinálja, õ Deokmán elõtt titkolódzik legjobban - mert rettentõen fél hogy elveszti, ha Deokmán megtudja hogy Mishil gyermeke, fõleg ahogy kihallgatván Sowa és Munno beszélgetését - õt rettentõ elõítélettel illette Sohwa, aki Deokmán nevelõanyja.
Deokmán a szüleivel végülis egy oldalra kerül - Bidám viszont nem, máshoz (Deokmánhoz aki Mishilt akarja legyõzni) húz a szíve és az esze is. Mishilben megmondom õszintén nem tudom mit lát meg, azonkívül hogy szeretne többet megtudni róla - és szívesen hallgatja amit mesél (lásd a képen), de a szívét azonkívül hogy tudatában van hogy õ az anyja, ezenkívül más érzés nem járja át. Van benne törekvés, hogy ne az ölje meg anyját akihez húz a szíve (ez egy hatalmas konfliktus egész lényében) és ezért próbál is tenni, valószínû hogy részben ezért dobja el önként az életét Mishil.

Sokat gondolkoztam Misilrõl, mint anyáról is. Ott volt Hadzsong, a fia - nem tudjuk, mennyire szerette, vagy nem szerette. Nem nagyon foglalkozott vele.
Ott volt Bidám, akit eldobott, elhagyott. Még csak nem is érdeklõdött, mi lett vele.
És ott volt Bodzsong. Öutána bizony elment, amikor eltûnt a Munno elleni sikertelen akcióban valamikor régen, Manno járásban. Bizony õt kerestette, sõt személyesen is elment utána. Miért is? Hogy nehogy kitudódjon a titkos akciójuk, vagy másért is?
És a párbaj a hvárángok kapitányi címéért jó pár évvel késõbb?
Misil - teljesen váratlanul, tõle teljesen szokatlanul - elmegy, odamegy a vesztes Bodzsonghoz, meggyõzõdik róla, hogy nem sérült meg súlyosan, átöleli, vígasztalja, stb.
És Bidám? Neki még az utolsó perceiben is megmérgezi a lelkét azzal a szöveggel, hogy akit szeretsz, attól el kell venned mindent.
(mellesleg ezen még mindig gondolkozom, annyira nem logikus).
Nyilván ezzel próbálják magyarázni az utolsó 10 rész sztoriját, de nekem valahogy nem áll össze.

Nagyon igaz .
És vajon milyen érzelmek értékek voltak akkor fontosak ?

Lehet, hogy õk is nagyon meg lennének ijedve,
ha belecseppennének a XXI..sz-ba, lehet, hogy többen el is buknának.....

Nagyon idepasszol a plakátod! Hogy mennyit számít a nevelés, illetõleg a személyes példa - hiába Higgins professzor kiejtésbeli oktatása - ha nem lenne Pinkerton ezredes "viselkedés-terápiája"! Eliza attól lett "úrinõ", ahogy Pinkerton ezr. viselkedett vele, mert Higgins bizony bunkó volt - igaz mindenkivel - de bizony nagyon bunkó volt!

Én inkább filmnek tekintem mint történelmi filmnek. Közel 1400 év elég sokat számít. Ki tudja mennyi fennmaradt adat valóságos.

Tokmán emberileg jó társa lett volna valószinûleg,
de történelmi elhivatottsága nem tette lehetõvé,
hogy ezt meg tudja mutatni
(hamarabb, vagy Bidám számára szavahihetõbben) .

Meg persze tudjuk, hogy a történelmi tényektõl azért nem lehet maximálisan ellentmondani :((

Önmagában nem bízott eléggé, bizonytalan volt mindenkivel szemben. Ezért is lett volna jó társa a királynõ, aki tudta érzelmileg támogatni, ha szükséges volt irányt mutatni.

"majdnem minden fõszereplõnk ölt már..."
Talán ezért is fogadja el szinte mindenki így Bidamot. Nem lóg ki a sorból.

elõélet: gyilkosságok
hát igen ez nem mindannapi elõélet,
bár a filmben majdminden fõszereplõnk ölt már és nem mindenki csak háborúban

Természetesen Misil volt a legnagyobb mértékben Bidam sorsának alakulásáért.
Számomra ez volt szinte a legnagyobb bûne, holott a rossz tettei ellenére sok mindenért tisztelem.

Bidam elõélete és örökölt génjei(mondjunk inkább temperamentumot )ellenére lehetett volna boldog, de õ pont olyan valakibe szeretett bele, akivel sosem élhetett volna együtt .Talán ösztönösen is olyan társat keresett, aki elérhetetlen, de felnézhet rá.Munnot is tisztelte és felnézett rá, de az sosem viszonozta, illetve késõn.
Csak azt akarom mondani, hogy az elõélete önmagában nem feltétlen okozta a boldogtalanságát, de neki fáziskésése volt, a világ meg elfutott, elharcolt mellette.Egy konfuciánus korban talán nagyon boldog lehetett volna akár.

elõélet: gyilkosságok