"Számomra borzalmas filmélményt nyújtott A sebhelyesarcú."

Na, ez még egy elfogadható érvelés...



"Oké, a rendezés többnyire jó meg minden, nem errõl van szó,"

A "rendezés jó meg minden" azért helytálló megállapítás, mert tudod egy Brian De Palma nevû illetõ rendezte a filmet.

Neki jópár filmjében bizony vannak véresebb részletek, és bizony van, hogy egy kicsit megbotránkoztatja az ilyen álhumánus lelkeket, mint a tiéd pl.

Ha ezzel számolsz legközelebb, elkerülöd a filmjeit, és mindnyájan boldogok és elégedettek lehetünk, mert egyel kevesebb dologba kötöttél bele. ;)



"de ilyen ultraerõszakos és mocskos miliõ nézegetése nem nekem való, persze senkinek sem, de bízom benne, hogy a film éltetõi sem élvezkedésbõl nézték, hanem a karakter jellem(telenségének) fejlõdését szemlélték és hogy mi hová vezet."

1. Hogy mit is jelent nálad az álhumanizmus?

Hát igen, ezt már korábban ékesen bizonyítottad...

A Mechanikus narancs címû film kapcsán elborzadtál, de Jancsó undorító, hazug, mocskos, és minden humanizmust nélkülõzõ filmjei elõtt földig hajolsz...

Ez hogy van?

Meg azt is tessék már nekem elmesélni, hogy egy olyan film, amelyben kvázi hat akciójelenet van (! - leszámolás a kubai nagyfõnökkel, a drogdillerrel folytatott harcjelenet - ami ráadásul zseniálisan van fényképezve -, Omar megölése, Ray támadása Tony ellen, Tony megöli Frank-et, Tony megöli Ray-t és a végsõ nagy harc - ami az egyik legzseniálisabb akciójelenet, amit valaha láttam), s ezek közül is háromban annyi történik, hogy lelõnek vagy felakasztanak egy embert, miért durvább, mint a Keresztapa (amelynek mindhárom részét filmtörténeti opus magnumnak tartom!) - ennek egy részében is legalább kétszer ennyi akció történik, és van, hogy sokkal naturalistábban ábrázolják.

2. Még egy kis adalék humanizmusodhoz: legnagyobb sajnálatodra most már jómagam és más kutatók is megismerhettük a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy Jancsó Maniu-gárdista volt.

Olyannyira igazam van, hogy fél éven belül a nyilvánosság is megismerheti majd az ezeket az irományokat és majd nézhetnek nagyokat a "mester" imádói, ugyanis emellett más információk birtokába is juthatnak, melyek végre alapjaiban rengethetik meg a mítoszát.

Közeleg már a hamis bálvány (na nem mintha sokan imádnák) ledöntésének napja, bizony... :)



"Egyszerûen hányinger volt nézni és hallgatni ezt a degenerált állatot. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a végén végre..."

Hm, ezt akár én is mondhatom majd Jancsóra nem sokára... :)



"És annyira azért nem egy kolosszális film, hogy ezért megérte volna, röviden és tömören ki nem állhatom a filmet."

Magyarán semmit nem mondtál a filmrõl, csak hogy milyen undorító, hogy milyen visszataszító, hogy milyen hányingerkeltõ...

Ja, meg hogy Al Pachino ripacs, de arról majd késõbb...

Na most akkor, hogy valamit a filmrõl is írjak.

Brian De Palma egyik legnagyobb alkotása, a maffiafilm történetének egyik csúcsteljesítménye.

Az, hogy egy ilyen erõs alapanyaghoz Palma hozzányúlt és tízszer erõsebbet gyúrt belõle elképesztõ teljesítmény.

Kõkemény, férfias film, nem tagadom.

De õszinte és hallatlanul igaz is.

A tanulság persze ugyanaz, mint a 32-es filmben: a mocsok mocskot szül és a végén csak egy hatalmas halom mocsok marad...

De hogyan, milyen erõvel és inteligenciával meséli el Palma ezt a történetet, és milyen zseniális párbeszédeket helyezett el benne, hihetetlen!

És milyen zseniális színészekkel!

Pacino-n kívül most csak Michelle Pfeifer és F. Murray Abraham alakítását emelném ki - önmagukért beszélnek!



"Al Pacino meg remek színész, de itt számomra helyenként már a komikusságig grimaszolta és hadonászta magát."

Azt javaslom, rakd félre a Jancsó-díszgyûjteményedet és nézz meg egy epizódot egy dél-amerikai szappanoperából.

Elismerem, szörnyû élmény lesz, de gyorsan rájössz majd, hogy miért ajánlottam ezt.

Ha egy kicsit otthon lennél a latin kultúrkör világában, akkor azzal feltétlenül tisztában kellene lenned, hogy a színjátsszás, hogy a filmrõl már ne is beszéljek, meglehetõsen átélt, heves gesztusokkal történik náluk.

Nagy közhely, de bizony igaz, hogy a sokuknak a vérében elképesztõ szenvedélyesség és ezzel párosulva persze óriási butaság is van.

Pacino pontosan ezt a kakaktert hozza, méghozzá zseniálisan. Pesze, hogy gesztikulál, hogy hadonászik - ilyenek ezek az emberek, ilyen szenvedélyesek és hirtelenharagúak - és persze annak rendje és módja szerint buták is.

Errõl is szól a film pl. - elég, ha arra a jelenetre utalok, amikor a film elsõ harmadának végén a dizsiben Frank megkérdezi Omart, hogy mi a véleménye Tony Montanaról, õ meg azt feleli, hogy: "Ez egy bunkó."
"Igen" - válaszolja Frank - "de ha egy ilyen embert meg tudsz nyerni magadnak, a tûzbe megy érted, ha kell."

Na, hát ilyen ember a filmünk fõszereplõje: szenvedélyes és buta, azaz bunkó.

És pontosan azért zseniális Al Pachino alakítása, mert a jéghideg és acélkeménységû, bölcs(nek tûnõ) Michael Corleone alakításának tökéletes ellenpontjaként ugyanígy tudta hozni a bunkó és szenvedélyes Tony Montana-t is.

Ld. Puzsér Róbert vmelyik mûsorát, ahol ez a kitétel konkrétan egészen hasonlóan is elhangzott... :)

Igen, a GTA vice city több hasonlóságot is mutat a scarface-hez, pl a láncfûrészes kivégzés, vagy az, hogy miami-ban törsz fel, és mendosa-t kell elintézni, aztán a végén SPOLILER megtámadnak a házadban, és meg kell ölnöd öket, de ennyi. nem épül szervesen a filmre.

A scarface pedig, mint játék, a film végétõl indul, vagyis Tony mégis legyözhetetlen.

olyan 2/3 id jutottam el ajátékban, de ott abba hagytam, unalmas, közelsem olyan élvezetes mint a film.


Ellenben a keresztapa, ahol úgyan olyan élményben volt részem, mint a filmnél.

Nehéz dolog egy jó filmbõl, egy jó játékot csinálni, de nem lehetetlen, csak kell hozzá a jó ötlet :$

Nem lehetne offban folytatni a rugizást?