Engedelmetekkel, bemásolom ide a "másik", 2003-ban készült, új változathoz írott hozzászólásom néhány mondatát, amit még 2012-ben írtam - te jó ég! Ennyire megy az idő? -, talán lesz benne néhány használható gondolat.

"Soha nem értettem, hogy egy gyakorlatilag tökéletesre sikerült filmalkotást miért kell újból leforgatni.
Mit akartak vele a készítõk elérni? Azt hitték, hogy az 1969-es változatot túl lehet szárnyalni?
Egyértelmû volt, hogy nem lehet. Akkor meg minek?

Például, hogy mást ne mondjak, a "régi", klasszikus változatot beválasztották az 5 legjobb külföldi film Oscar-díjra jelölt alkotásai közé, ami azért "nem semmi", ahogy mondani szokták.
Hihetetlen, hogy az angol színészgyerekek - akiket természetesen szinkronizáltak -, milyen elképesztõ érzékenységgel, és beleéléssel játszották el a századforduló Magyarországán játszódó történet gyerekfiguráit, a csóró munkásgyerekeket, a kissé jobb módú polgárgyerekeket, a csavargókat, a külvárosi nyomorból jött srácokat, akikben minden csibészségük ellenére mégis megmaradt valami eredendõ tisztaság, becsület, emberi tartás, a játékszabályok akár halálig való betartása.

Olvassátok csak el a következõ néhány mondatot, amit a wikipédiából másoltam ide! Nem lesz tanulság nélküli.

"Néhány évvel ezelõtt, egy fogadáson találkoztam a JAPÁN CSÁSZÁRNÉVAL, aki azt mondta, gyerekkorának kedvenc olvasmánya A Pál utcai fiúk volt, és biztos benne, hogy a magyarok mind olyanok, mint õk. Én meg azt gondoltam, hogy mi itthon tévedünk, nem a Nobel-díjas nagyságok, nem a mûvészóriások a legismertebb magyarok a nagyvilágban, hanem Boka és Nemecsek [...]"
(Békés Pál)

Nem tévedés! A japán császárné mondta mindezt, a Pál utcai fiúkról!!!

Az 1969-es filmváltozat a századforduló Budapestjének hangulatos bemutatásával, a regényhez való hûséggel és alázattal, a gyerekszínészek hibátlanul, érzékenyen átélt játékával, a film hangulatát tökéletesen alátámasztó és kifejezõ kísérõzenével - a zeneszerzõ egy igazi nagyágyú, Petrovics Emil -, és a filmrendezõ, Fábri Zoltán zsenialitásával egy igazi, idõtálló, a magyar filmtörténetben méltó helyet elfoglaló remekmûvet hozott létre.
Sokszor láttam már a filmet, mindig ugyanolyan élmény volt, és maradt. Gyûjteményem becses darabja.

Kár, hogy az új változat ezek közül az erények közül gyakorlatilag egyikkel sem rendelkezik.
Gyenge, halvány utánzat, szétesõ, a hangsúlyokat máshová helyezõ történet, felejthetõ színészi játék, néhány nevetséges szereposztási melléfogással - Nemecsek apját a kis, görnyedt szabót itt egy 120 kilós, hentesnek, vagy inkább hivatásos verekedõnek kinézõ emberrel játszatják -, és a hibákat még hosszan lehetne sorolni.

Felesleges pénzkidobás volt az elkészítése, még Horváth Ádám televíziós rendezõ is - aki egyébként Molnár Ferenc unokája -, azt mondta udvariasan, és láthatóan kényelmetlenül érezve magát, hogy neki nem nagyon tetszett az új változat, nem nagyon érti az új szálak beleírását a történetbe, de hát ez van.

Én meg azt sajnálom, hogy ennyi energiával miért nem csináltak egy másik irodalmi alapanyagból egy jó tv játékot, vagy filmet. Rengeteg megfilmesítésre alkalmas történet van még a magyar irodalomban, nem kell egyszer már jól sikerült filmeket újból leforgatni, rosszul."

Végezetül - ezt már most, 2023-ban fűzöm hozzá - néhányan megkérdezték itt, hogy miért külföldi - főrészt angol - gyerekekkel játszatták a film gyerekszereplőit.
Hát azért - erről annak idején valamelyik újságban olvastam -, mert 1968-ban nem találtak megfelelő számú magyar színészgyereket - egy-kettő talán akadt volna, de 30-40 biztosan nem -, ezért kénytelenek voltak külföldről, egy londoni gyerekszínészképzőből hozatni a srácokat (Wikipédia), ami egyébként - szerintem - zseniális ötlet volt, ugyanis olyan tökéletes átéléssel, olyan érzékenységgel játszották a szerepüket, mintha tőzsgyökeres magyar fiúk lettek volna.

Utolsó gondolat:
Jó lenne már befejezni azt az ostoba gyakorlatot, hogy régi, nagy sikereket - nem csak nálunk, hanem főleg az USA-ban - újból megfilmesítenek, sokkal rosszabbul.
Odaát: Ben Hur, A hét mesterlövész, A vád tanúja, Tíz kicsi indián, Gyilkosság az Orient Expresszen, 80 nap alatt a Föld körül, stb.
Nálunk: Tüskevár (Te jó ég!!!), A Pál utcai fiúk, Hippolyt, a lakáj, Pacsirta, Meseautó, Egy bolond százat csinál, stb.
Egyik katasztrofálisabb lett, mint a másik!

Az 1968-ban készült "A Pál utcai fiúk" viszont a magyar filmgyártás egyik időtálló remekműve, amit bármikor újból meg lehet nézni, minden alkalommal ugyanakkora élményt nyújt.
Természetesen 10/10.