Felkavaró, jól érzékelteti a kisregényben is leírt valóság, a kemény lét gyötrõ monotonitását a zöldségekkel, mint univerzális nyelvvel a vágyakra és az erõszakra. Mûvészi és súlyosan elvont darab, amiben még a nagymamát játszó kopasz férfi a legkevésbé groteszk elem. Különleges élmény volt, bár ennél jóval kiforrottabb elõadását is láttam már a társulatnak, és annak fényében ezt nehezebb magasztalni.

Grotszkés különleges, mégis számomra egyszer nézhetõ elõadás.

A humor csak nagyon ritkán tûnik fel a darabban. Van pár vicces beszólás, de alapvetõen inkább az furcsa díszletek( az öregasszonyt kopasz férfi alakítja és a pipája egy dísztök, száraztésztát törnek egymáson a fiúk) és groteszk színészi játék ad egy bizonyos iróniát.

FeHér ElepHánt Kulturális AjánlóPortál www.toptipp.hu
A NAGY FÜZET Horváth Csaba Forte Szkéné



Három évente újraolvassuk. Hat példányunk volt eddig, egyiket sem kaptuk vissza. (Legjobban az fáj, amelyiken egy kisfiú pocsolyát ugrik át, Szilágyi Lenke fotográfiáján). Félünk a filmváltozattól, naturális képekben ezt nem lehet. Horváth Csaba eredeti formanyelvén
viszont, letaglózóan brutális erõvel, zseniálisan sikerül. A Tavasz ébredésé-ben, a zsámbéki Evangélium-ban alig, a Godot- ban, Peer-ben sokat beszélnek, a Toldi az elsõ sortól az utolsóig, szó szerint elhangzik. Dialógban vagy narrációban, Agota Kristof szikár mondatai most egytõl-egyig, géppuskatûzként ropognak.
Játszódhat a világ bármelyik perifériáján, sajnos, ez itt a mienk, Ökrös Csaba hegedûje, a végén pedig az életbe-halálba táncoltató magyar rapszódia szörnyû múltunkhoz köti. A színpadon, sütõtökök tányéraknái között botladozik a két kisfiú. A líraibb Nagy Norbert és a visszafojtottan robbanékony Krisztik Csaba, sziámi ikerpárként egy lénnyé fonódik
össze az egymásra utaltság világvégi magányában. Külön nyelvet beszélnek színházi értelemben is, a pregnáns dikció, a kifejezõ gesztusok, a párhuzamos mozgások audiovizuális mondatait.
Mobil díszletként, kellékként az életben maradás egyetlen lehetõségét jelentõ, háztáji veteményeskert zöldségei szolgálnak. A paprika bohócorr, a póréhagyma mankóbot, a búgócsiga alakú dísztök gramofonként pörög, a káposztalevelek foszlott rongyokként válnak
koldusgúnyává. Kádas József rendõre krumplizáport zúdít a gyilkossággal gyanúsítottakra, mazochista német tisztként fél vöröshagymákat szorít a szemeire. A Nagymama, Andrássy
Máté fejére hálóba kötött burgonyák borulnak, a krumpliszsákok börtönfalából könyörgõ kezek bújnak elõ.
Agyag és sár, fém és fa után Horváth Csaba gyúrt tésztával is százféle dolgot képes megjeleníteni. A postás nyakára tésztakötél hurkolódik, az éhezõ katona ehetõ tésztaálarcot kap, - szárazon ceruzaköteg, sapka, tüskeként ágazó fejdísz lesz belõle. Dolgos kezekben macskafejet formáz, rétesvékonyra nyújtva, a félnótás Nyúlszáj, Blaskó Borbála tetemére halotti lepelként borul. Õsmasszaként uralja a põre testeket, a vágyakozó szolgálólány piciny falloszokat simogat belõle.
Félelmetes zuhanás az embertelen lét pokoli bugyraiba, rettenetes szembesülés a múlt árnyaival. A kompozíció vasfegyelme, a játszók emberfeletti odaadása, az ezer momentumból kikezdhetetlenül összeálló, gránitkemény egység Agota Kristof belsõ purgatóriumát
a látható univerzum idõbeli, negyedik dimenziójával tágítja végtelenné.
Mindenki a magáét: az Anyát bomba találja, az Apa aknára lép, a Nagymama halálát méreg könnyíti meg. Piros ruhában, õrült szeretetvágyban ég a lelkész cselédlánya, felejthetetlen jelenetében Simkó Katalin fájdalmas tragikummal állítja elénk a szépre éhezés és az öntelt intolerancia ördögi ambivalenciáját. Imádja a gyönyörû gyermekeket, megvetõen gyûlöli a halálmenet nyomorultjait. Katartikus csúcspont, amely tetõzi Krisztik Csaba, Nagy Norbert és az együttes kétórás maratoni bravúrját.
Aki nem olvasta a XX. századvég legnagyobb regényét, azt is kiüti, Agota-rajongóknak pedig örökbecsû élmény, a könyvhöz hasonlóan, akár többszörösen is.