Minden tiszteletem az összes filmtörténésznek és Bergman szakértõnek, aki erre az oldalra írt! Én is írhatnák a filmrõl oldalakat, de nem teszem. Én is bele magyarázhatnák jobbról és balról is mindent, de ezt se teszem. Azt még se értem, hogy a filmtörténelem egyik, ha nem legnagyobb alkotásánál mit keres Woody Allen és a Harcosok Klubja. Bergaman úgy volt ateista, mint a Pápa hugenotta. ( Én keresztény ember vagyok, de nem járok templomba, attól még nem vagyok ateista). Azt se értem, miért kell valakinek idézem "filmbuzinak" lenni, hogy ezt a filmet átélje. A Film az elsõ pillanatól az utolsóig önmagáért beszél. Látni és érezni kell ezt a filmet. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, ez a alkotás még 2057-ben is ugyanilyen hatásos lesz, mint régen és most. Újra és újra érdemes megnézni.

IN GOD WE TRUST presents a GAME OF LIFE ENTERTAINMET production a JOHANN WOLFGANG GOETHE film MAX VON SYDOW GUNNAR BJÖRNSTRAND "THE SEVENTH SEAL" based on drama by J. W. GOETHE & IMRE MADACH & MIHAII BULGAKOV screenplay by LIFE&DEATH director of photography REMBRANDT VAN RIJN co-producer THE DEATH special effects H-C. ANDERSEN & S. LAGERLÖF directed by INGMAR BERGMAN (J.W.G.)

(Na jó, a párhuzamok - annyira nem is - meredekek, s folytatni is lehetne a játszadozást, de Bergmant látni kell.)

Filmnek jó volt, de a katarzis elmaradt.

S még három megjegyzés:
1. Az rendben van, hogy Bergman, meg újralizmus, meg Woody Allen szerint õ az Isten (ehhh...), de nehéz átélni annak, aki nem filmbuzi, fõleg úgy, hogy már ismeri a Tragédiát meg a Faustot.
2. A dvd-n én is meghallgattam annak a Perlaki nevezetû esztétának a gondolatait, eléggé direkt volt, értem ezalatt, hogy nem mondott semmi meglepõt, volt, hogy szinte ugyanazt fogalmazta meg, amire én is gondoltam. Bergman istenkeresése (tudáskeresése) pedig eléggé elvont, ahhoz nem mûértõnek, hanem magának Ingmar Bergmannak kell lenni, hogy teéjesen megértsük a lényeget. Sajnos nekem nem sikerült, talán ezért sem ragadott meg annyira, de filmnek tényleg nem volt rossz.
3. Mondom mindezt annak ellenére, hogy nem nagyon értettem, hogy ez mért nem film, mért nem egy színházi elõadás. Aztán megnéztem most, hogy mi a helyzet, s Bergman nagyon szerette a színházat, talán ezért volt ennyire letisztult, viszont tény, hogy olyanokat láthatunk benne, amit csak filmen lehet megcsinálni.

Egyébként azért van kedvenc jelenetem is. Amikor jönnek az önostorozók, még a "Dies irae, dies illa..." elõtt: a két színhész (a férj és a feleség) elõadása, amikor dalolnak. A fazonnak a fején a két szarv, emg az a tekintet. Na, az nagyon megmaradt bennem, de nem kissé! A klasszikus jelenetek (sakkozás, a végén a haláltánc a domboldalon) pedig tudomásul vannak véve és el vannak ismerve a részemrõl! :)

S legvégül: érzékletes, ahogy az ateista Bergman a tudáskeresés kérdéseit a lovagon keresztül teszi fel, s ezzel mennyire kontrasztban áll a sötét középkor tudatlansága, ahol boszorknyokat égetnek, meg önostoroznak, meg félnek a pestistõl, mert hát, ugye, nem tudnak "semmit". (Milyen jól jött volna nekik Yersin, hehe, aki ha akkor él, talán Jézus és Mohamed után egy újabb vallást alapít.) Jó párbeszédek, hatásos színészi játékok, örök igazságok fogalmazódnak meg, de a csavar elmaradt, pedig vártam rá.

Ui.: nagy gratula annak, aki ezt a "szart" végigolvasta idáig, kissé hosszúra sikeredett ez a kultórsznob hozzászólás-faszság (power to the gonzo, yeeeee! - pedig nem is vagyok újságíró és kábszeres sem.)

Nem, koránt sem errõl van szó. A kor, IKEA mai társadalmi megjelenítés közelebbi életérzés számomra, ezzel nekem könnyebb azonosulnom.
Míg a Hetedik pecsét "elvontabb" és kultúrtörténeti hátért kívánó mélyebb összefüggések és utalások megfejtését kívánó mozi.
A kor tulajdonképpen pedig az üzenet értékének megértését könnyíti meg.
Persze az üzenet lehet direkt vagy áttételes, utalás vagy nyers naturális valóság. Ez megint csak egyén függõ melyikünknek mi "fogyasztható".
Utolsó mondanivalódra pedig egy kicsit már közhelyes mondattal tudok válaszolni.
Vannak korok és léteznek divatok, de vannak örök érvényû alkotások.

Gondolod, kevesebb életérzés van Bergman filmjében, mint a Fight clubban? Legalábbis a te életérzésedet kifejezi az utóbbi film? Látatlanban is biztos vagyok abban, hogy számomra Bergman az, aki több érzést közvetít.
1957-ben, jól írta Italo Balbo, még friss élmény volt a vh., és a világ nyakig merült a hidegháborúban. Tehát 1957-ben a lovag, aki a keresztes háborúból hazatérve járványt és pusztulást talál, aktuálisabb volt. De nem hiszem, hogy ez sokat számítana. A Tékozló Fiú, Hamlet vagy Piroska és a farkas története aktuális? Nem. Mennyi érzést képesek közvetíteni? Sokat. Elavulnak? Soha.

Mi a fontosabb azt nem tudom, de a Hetedik pecsét nem a mai életérzést kutatja általánosságban, csak az élet velejáróját/részét, történését, annak bizonyos fázisát mutatja be egyedi módon. Újat sem akar mondani, hiszen mindenki tudja, azaz senki sem :)
Egy érdekes hangulat, környezet, és jellemábrázolások, és „megoldás”. Ha ez valakit nem köt le, hát nem. Nem hiszem, ill. a port hozzászolói is példázzák, hogy nem minden film való mindenkinek, de még egy adott személy esetén is hangulatfüggõ és adott filmre is rányomja bélyegét a rendezés...Felesleges összehasonlítgatni, hiszen itt szubjektív megítélésünket fogalmazzuk meg.

nem kellett volna új filozófiát kitalálnia,csak hát itt sokan korábban áradoztak ,hogy mennyire eredeti a mondanivalója.Nos szerintem egyáltalán nem eredeti,mint már korábban írtam ,hogy ezzel a kérdéssel sok mû foglalkozott nem is akárhogyan.

A látvány a szem rágógumija, és ezt nem én mondtam:), de viccen kívül nem akarom a két filmet egymás felé vagy alá rendelni. Ez csak attól függ mire nyitott a nézõje.
Számomra a Hetedik pecsét is modern a maga nemében , hiszen nem a kor a mondani való fontos
az pedig átível a középkori " látványból" is.
A Fight club sem rossz film, nekem vele csak aza bajom, hogy kapunk egy mai modern elidegenedést a társadalmi konvencióktól (ez sem nagyon új Sartre számos alkotását tudnám citálni) ezen túl
a kérdés , hogy mi a fontosabb az átfogó filozófiai kérdések felmutatása, vagy a mai életérzés felmutatása. Be kell valljam erre én sem tudom a választ - mint sok minden másra sem -
de majd az okosok megmondják.:)

A cím az Újszövetség egyetlen profetikus könyvére, a Jelenések könyvére utal. Noha a film csak áttételesen jelzi kapcsolatát az apokaliptikus történethez, és az isteni történés helyett a mindennapi ember történetét mondja el, röviden érdemes mégis áttekinteni az eredeti biblikus történetet: János látomásában Istent látta trónusán angyalaival körülvéve. Jobb kezében egy hét pecséttel lezárt könyvet tartott, amelyet senki nem tudott kinyitni, csak a Bárány. Miután a Bárány felnyitotta a pecséteket, bepillantás nyílt a jövõbe. Gyönyörû, univerzális, kultúrtörténeti jelkép: a Nagy Könyv, a Titkok Könyve, amit csak a kiválasztott kevesek ismernek, az írástudók, de õk sem könnyen férhetnek hozzá, mert hétpecsétes a titok. A lét értelmét a Teremtõ gondosan elrejtette a szemünk elõl. Ha a titokra mégis fény derül, akkor katasztrófa következik be. Az eredeti történet szerint az elsõ négy pecsét felnyitásakor egy-egy lovas tûnik elõ (az Apokalipszis lovasai): a fehér lovon ülõ lovas a világ meghódítására indul, de a tûzvörös, a fekete és a zöldes lovon ülõ lovasok (a háború, az éhség, a halál jelképei) szörnyû pusztításokat visznek véghez a földön. Az ötödik pecsét felnyitásakor vértanúk jelennek meg, a hatodik pecsét felnyitásakor földrengés támad és természeti csapások sújtanak a földre. A hetedik pecsét felnyitásakor az angyalok megfújják a harsonákat és szörnyû katasztrófák szakadnak a világra. Minden baj és szorongattatás után jön a diadal, a megtorlás és a jutalmazás.
Bocs , hogy ennyi kultúrtörténeti adalékkal szolgáltam.
A film ötlete többszörösen is Bergman személyes élményeihez kapcsolható: egyrészt a gyermekkori istentiszteletek alkalmával megfigyelt középkori festmények bibliai motívumainak képzeletére gyakorolt hatásából született, másrészt, általánosabb értelemben pedig a modern ember léthelyzetére való reflexióból, illetve Bergman családi örökségével folytatott gyötrelmes küzdelmébõl származtatható.
Persze mondhatnánk, hogy a harcosok klubja közelebb áll
a mai fiatalsághoz. Amikor megnézed kiderül, hogy egyáltalán nem nagy dobás, de azt is egybõl megérzed, hogy lényegében mindenkinek tetszeni fog, noha mindenki kábé ugyanazt gondolja majd, amit te.
A Fight Club elég sok mindennel kápráztat el az elején, elõveszi a Trainspotting bevált módszereit, a nagyon intenzív fényképezési stílust, amit digitálisan is meg-megmanipulálnak. Zenék, wc-csészék, lepattantság, minden együtt van egy jó kezdethez.
Miért is ne, a Trainspotting elején bevált ez a "Choose life. Choose a job. Choose a career. Choose a family. Choose a big television. ..." -szöveg, be fog válni még minimum egyszer. A Trainspotting egyébként 96-ban jött ki, és a Fight Club alapjául szolgáló azonos-címû regény, a szerzõ (Chuck Palahniuk) elsõ regénye is 96-ban született. Az emberek zöme nem szívesen mondja rá erre a filmre, hogy nem jó. (Ezzel együtt az USA-ban eddig a bõ felé sikerült behoznia a ráfordított pénznek, 37 milliót a 63-ból. De vannak olyan emberek is, akik direkt imádják ezt a filmet, például a kuriózumok kedvelõi, vagy akik unják, hogy olyan egyszerûek a beszélgetések, "A Hatodik Érzék? Baromi jó film Szerintem is." Ehelyett most már lehet azzal jönni, hogy "A Hatodik Érzék az mind semmi, de nézd meg inkább a Fight Club-ot!".
Egyébként a film kétharmadánál van egy csavar, ami kicsit Hatodik Érzékes, de még inkább Legbelsõ Félelmes, és ez a csavar a film további részét teljesen viccessé teszi, mármint abban az értelemben, hogy nevetséges. De így legalább van pozitívuma is.

Szerintem egy filmnek nem feladata, hogy filozófiailag újat mondjon. Az egy teljesen más mûfaj; mondjanak újat a filozófusok. Egy filmes ilyen szempontból csak mûkedvelõ amatõr vagy kontár lehet. Esetleg tolmácsolhatja mások gondolatait. És ezzel nincs is semmi baj. Nem kell elvárni a filmtõl, ami nem a feladata. Miért kellett volna Bergmannak új ontológiai paradigmát felállítania?

De ez tényleg nincs rosszul megcsinálva,van hangulata,ez a legfõbb értéke,de filozófiailag nem mond újat csak emlékezetesen .

Az ember tragédiája nagyon jó példa. Szerintem a maga nemében sokkal jobb, mint ez a film.

Hát, ha logikusan gondolkodunk: választ keresünk -> mindent ki kell próbálni -> a végén csak az öngyilkosság marad. ÉS miért nem nyomasztó ez, miért nem tesz mindenki így? Mert egyszerûen kurva jó érzés élni! Iszonyatosan jó érzés reggel felébredni vki mellett és átölelni :-) És számomra ezt mondja a Fight Club meg Az ember tragédiája utolsó jelenete is. (Na jó, elismerem, merész párhuzam)

Egyszer mindenki leadja a szerelést. Természetes dolog, hogy félünk tõle. Ennek ellenére legtöbbünk mégsem nyomasztja magát ezzel állandóan. Ha egy filmes rápörög a témára és elhatározza, hogy vmi nagyon nyomasztót és nagyon-nagyon elgondolkodtatót forgat a témáról, még nem fog érdekes filmet csinálni.

Korábban írtam már ,hogy semmi falrengetõ újdonság nincs ma benne,sõt ,amikor készült már akkor is voltak elõzményei(Madách,Goethe stb). Egyet el kell ismerni ,hogy hangulatos,az északi zord anderseni hangulat hagyományait mesterien megcsinálta.

Jót beszélgetni sosem terhes nekem. :-)

Modern ember: sztem 1990-tõl (Természetesen nem biológiai értelemben, hanem általános szemléletmód alapján, és persze a határ nem éles, egyszerûen csak más típusú filmek készültek a 90es években, mint mondjuk a 80asban. Szóval a modern ember alatt nem a homo sapiens-t értettem, de nem is olyat, hogy : "barokk". Egyszerûen csak egy 10-20 éves mikrokorszakot, mondjuk a filmmûvészet terén)

Nem mondtam, hogy ateista vagyok. Csupán nem hiszem, hogy Isten bármire is válaszolni fog, illetve bármit is megold helyettem, vagyis felesleges kérdezgetni és várni a feleletre. Vagyis kár is ezen görcsölni

A Harcosok klubját látni kell :-) Meg van saját topikja. Egy kis érdeklõdés-felkeltõ: ha kipróbálsz mindent az életben, amit csak lehet, mi az utolsó, amit még nem próbáltál?

Végül: Én csak azt akartam kifejezni, hogy nekem, 2008-ban a film nem mondott semmi újat, sõt unalmas volt. Természetesen, én készséggel elhiszem, hogy a film igazi klasszikus, elvégre az 50-es években készült és hatással lehetett a késõbbi filmekre. De: attól, hogy Bergman király, még lehet meztelen

Sajnálom, hogy nem tetszett neked. És azt is sajnálom, hogy nem láttam a Harcosok klubját, így nem tudom a kettõt összehasonlítani, és azt sem tudom, mik a modern ember nagy kérdései. Ha nem túl terhes, leírod a Fight club kérdéseit? Kíváncsi vagyok.
Én nem tudom, valójában milyen lehetett a középkor. De még nem láttam filmet, amit hitelesebben középkorinak éreznék. Érzés szintjén számomra ez a leghitelesebb.
És borzasztóan megtetszett a belõle áradó szomorúság. Szerintem egyáltalán nem a középkori hitrõl szól. Sõt: sokkal inkább az üres égrõl, az istenkeresés hiábavalóságáról. Nem tudom, te mikortól számítod a "modern embert" - ezt a fogalmat ui. a cirka 100 000 éves leletektõl kezdve nagyon sok idõsíkra alkalmazták már. A "modern ember" kezdetét tették már hatezer, kétezer, nyolcszáz, ötszáz stb. évvel ezelõttre is. Te mikorra? Hisz Bergman csak most halt meg. Mivel vagy modernebb nála? Azt gondolod, a te ateizmusod modernebb, mint az övé? Hiszen Bergman filmjei, amennyit ismerek belõle, általában vádiratok a vallás ellen (fõleg a Fanny és Alexander, de a többi sem kíméletes, pl. az Úrvacsora. A Jelenetek... pedig a házasság intézményét láttatja értelmetlennek). Kedves Balbo, hisz pont emiatt kellett volna, hogy tetsszen neked a film.
De nekem is tetszik. Mert nem lehet kiábrándulás, harag és kétségbeesés nélkül hinni.
Azt írod, az az élet értelme, hogy tesszük a dolgunkat. Ha csak ennyi volna, inkább meghalnék. Ennyi nem elég. Nem vagyok gép. Ez önmagában iszonyatosan sivár, nem gondolod?

A 17 évest azért írtam, mert az az a kor, amikor még kialakulóban van a személyiség, olyankor szoktak az emberek minden komolynak hitt dologba belekapaszkodni és várni vmi csodát, vmi nagy megoldást az életre. Aztán felnõve ez az egész szemlélet kihal, szerencsére :-)