Egy német nõ aki nem tud olvasni vagyis épp hogy csak megtanul németül olvasni angolul olvassa kedvenc mûveit. Tehát ha én magyar rendezõként feldolgozok egy orosz történetet ahol oroszul beszélnek és írnak megengedhetõ hogy magyarul olvassanak könyvet 100 orosz karakterek?

és ennek mi köze a filmhez?

aha én csak azt nem értem hogy ennek mi köze van a mûfordításhoz?

és annak mi köze ehhez a filmhez?

A bíróság, akik legitimitására Robert Taft amerikai szenátor ezt mondta: „Ha a gyõzõk törvény elõtt ítélik el a legyõzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival”. És milyen igaza volt!

A szedett-vedett bírósághoz a legendás Patton tábornoknak is volt egy-két szava, melyeket nem felejtett el ki is ejteni a száján („Õszintén ellenzem ezt a háborús bûnösdi dolgot. Sportszerûtlen és a szemita népekre jellemzõ. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.”(Patton tábornok személyes levelezésébõl, M. Blumenson: The Patton Papers (Boston: Houghton Miffin, 1972)), és ezen „beszólása” következtében aztán gyorsan autóbalesetet szenvedett, és ha hiszed, ha nem: a heidelbergi katonai kórházban rejtélyes körülmények között életét vesztette."

****SPOILER****




Hanna azért sír a templomban, mert bûntudata van a zsidó nõk miatt, akiket hagyott bennégni a templomban. (ez persze csak késõbb derül ki)

Egyébként nem valószínû hogy fogyatékos, csak kissé tanulatlan, érzelmileg instabil,zavart, és rögeszmés, amit csak fokoz a háborús múltja miatt érzett lelkiismeret furdalása,és a félelem a leleplezéstõl, a megtorlástól.

A vége nekem elég egyértelmû. A csaj öngyilkos lesz, mert érzi, hogy már nem tudna a kinti világban együtt élni a múltjával. A hétezer márkáját rá akarja hagyni az egyetlen túlélõre, abból a háromszáz akárhányból, akiket hagyott meghalni. A pasi elviszi a pénzt a zsidó nõnek, aki elég érthetõ módon nem akarja elfogadni, mert hétezer márka sem az emlékeket nem törli ki, sem a halottakat nem támasztja fel, a teás doboz viszont emlékeket ébreszt benne, ezért azt megtartja, méltóbb kárpótlásnak érzi. Viszont a pasit sem akarja bûntudatban hagyni elmenni, ezért kieszelnek egy köztes megoldást- odaadni a pénzt egy szervezetnek az analfabétákért.

Egyébként azért szerettem ezt a filmet, mert a legtöbb holokauszttal kapcsolatos filmtõl eltérõen ez arra a lelki folyamatra helyezte a hangsúlyt, hogy miként lesz a törvénytisztelõ, egyszerû állampolgárból, háborús bûnös, miközben õ abban a hitben ringatja magát, hogy csak a munkáját végzi, és ez a kötelessége.

Németországban német nõ egy angol könyvbõl tanul meg olvasni elég nagy melléfogás :)))))) amúgy elég gagyi

Jó kis popkornmozi, a korábban említett hibák nagy részével egyet értek.
Viszont én kicsit másként tekintettem a szereplõkre.
Leszögezem, nem olvastam a könyvet, és ez már így is marad.
Spoiler veszély!
Szóval Hanna véleményem szerint enyhén értelmi fogyatékos. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy szellemileg talán megüti a fiatal Michael szintjét. Valamilyen defektusa mindenképpen van, ez magyarázza nekem a vonzódását a fiúcskához, de ez magyarázhatja az érzelemkitöréseit, az értelmetlen vitákat (gyerekek sem vitatkoznak olyanon, hogy "láttad, hogy az elsõ kocsiban vagyok, mégis a hátsóba szálltál") és az írástudatlanságának értelmetlen elhallgatását is.
Egyszer mint egy anya, fürdeti a gyerekét, máskor meg kislányként sír a biciklitúrán a kórust hallgatva.
A dialógusok ezt az érzésemet erõsítik, bár még csak szinkronosan láttam, kehet, hogy ez a fordítás számlájára írható.
A fiatal Michaelnek problémája van a kommunikációval, errõl szól az egész film, ez okozza a konfliktusokat, ezért nem tudja az amúgy ebben a témában láthatóan magatehetetlen szerelmét(?) "megmenteni". Nem tudja megértetni magát Hanna-val, a családjával, a barátaival, késõbb a feleségével, és lányával sem. Bár ugye ezt a film vége próbálja feloldani, mindenféle fejlõdést nélkülözve, egy csapásra nyílik meg az évtizedekig zárkózott férfi..
A film végén találkozik a megtört Michael találkozik a zsidó nõvel, ez egy nagyon kellemetlen, ellentmondásos rész. Nem fejtem ki, így is hosszú lett. Errõl mi a véleményetek?

Kate Winslet megérdemelten kapott Oscart, meg mindent, de ennél feleslegesebb film nem volt szerintem tavaly. erotika nélkül fel se kapná rá a fejét az ember, és ahogy más is leírta elõttem: annyira szégyelli az analfabétizmusát , hogy elviszi mások helyett a balhét? Nem üvölt fel legalább egyszer a többi vádlottaknak, hogy becsapták, hogy rákennek egy csomó mindent, õk pedig kimásznak a slamasztikából? Ez hülyeség, a film pedig dráma, de mirõl? a Holocaustról? Arra ott a Schindler listája. Szeretõkrõl? Arra ott az intimitás, vagy az utolsó tangó párizsban. Az írástudatlanságról? arra ott a Stanley és Irisz. Fienes is olyan gyenge ebben a filmben, mint még soha.

Kiváló film, nagy alakítások. Winslet kisasszony talán élete szerepét játszotta, le a kalappal.

Jó film volt!
A vége szomorú volt, nem erre számítottam!!!

"A felolvasó" nem dokumentum film.
Nem a holokausztról szól, és nem az adott (ill. nem adott) politikai helyzetrõl.
Nem arról szól, hogy Hanna miért maradt írástudatlan, és mi az oka annak, hogy ez a "fogyatékossága" nem került nyilvánosságra. Az sem szolgál magyarázatra, hogyan sikerült élete végéig megtartania magának a titkát.
Ez mind körítés egy SZERELMI történethez.

Egy elbeszélõ mû részben a valóságon, részben az alkotó fantáziáján alapszik. Attól is jó egy film (regény...stb.), hogy megmozgatja a nézõ (olvasó) képzelõerejét. Hanna nagyon jó "olvasó" volt, ötletes szellemû. Természetesen nem volt ostoba.
De ez már más téma.
Igazából Hanna megfoghatatlan, ellentmondásos személyiségén alapszik az "elbeszélés".A "felolvasó" csak a mesélõ, Hanna szempontjait sejthetjük, de nem tudjuk, mégis az õ jelleme irányítja a cselekmény folyamát.

Michaelt lehet megalkuvónak nevezni. Persze.
De én kitartok a saját véleményem mellett. Jól döntött (a cigizgetõs tipródásai eredményeként).

Egy történet mindenkinek mást és mást mond. A lényeg az, hogy MONDJON valamit.

-Mélyenszántó és elgondolkodtató film!
-Több mint amit egy holokauszt-alkotástól elvárnánk!
-Kate Winslet és David Kross frenetikusan jók!

Ritka szép film. Nagyon érzékletesen mutatja be a fiatal fiú és az érett nõ kapcsolatát. Azon kívül nagyon érzékenyen volt tálalva a nõ analfabétizmusa. Igazán megható volt.

Az eddigi hozzászólások után kíváncsian vártam a filmet, de végignézve az hatalmas csalódást jelentett számomra. Nem azért, mert nincs benne happy end, vagy mert megfosztanak még egy egyszerû katarzis élményétõl is, hanem mert kevéssé érzem valósághûnek a történetet. Ismét csak készíteni akartak egy holokauszt filmet, habár tény, hogy ebben az esetben egy eléggé jó megközelítési oldalról, a német társadalom háború utáni szemszögébõl.

Ami számomra a történet valóságtartalmát megkérdõjelezi az a fiú – Michael – viselkedése, illetve annak pálfordulása. Fiatalként, elsõ szerelmesként – fiúk esetében ez egy különösen fontos állomás az életben, amit csak a legelvetemültebb jellemek tudnak elfelejteni – fülig szerelmes a tõle jóval idõsebb nõbe. Ez egy életre szóló élményt kellett jelentenie számára.

Aztán joghallgatóként, a bírósági tárgyalás folyamán, de már érett és befutott ügyvédként is egy lépést sem tesz egykori szerelme érdekében, annak megmentéséért. Némi lelkiismereti vívódás révén, de azért csak elviseli, hogy a szerelmét életfogytiglani börtönre ítéljék, noha mindenki tudja, hogy a valóságos bûnei révén ettõl sokkal enyhébb büntetés járt volna csak neki (a többiek megúszták négy évvel). Az Isten mentsen meg bennünket egy ilyen lelketlen társtól, szerelmestõl, baráttól, aki a kisujját sem mozdítja meg értünk, hogy segítsen nekünk a bajban.

Michaelnek a tárgyalás alatti és a késõbbi viselkedését is csak gazemberségnek tudom nyilvánítani!

Hiába próbálja a lelkiismeretét megnyugtatni a beküldött kazettákkal, az nem az igazi megoldás. Egy joghallgatónak, a jogi viszonyokkal tisztában lévõ, késõbb már befutott ügyvédnek igenis elemi kötelessége lett volna, hogy megszólaljon, perújfelvételt kezdeményezzen az egykori szerelme érdekében, hiszen egyedül õ tudhatta, hogy nem Hanna követte el a terhére rótt bûnöket – legalábbis nem õ volt a fõbûnös – hiszen írástudatlansága miatt õ nem írhatta meg azt a korabeli jegyzõkönyvet, amelyet legfõbb bizonyítékként használtak fel ellene. Ezzel a választott hivatását is mélyen elárulta, méltatlanná vált az ügyvédi munka ellátásához.

Pedig ez a gyáva magatartás még egyáltalán nem illeszkedik bele a ’60-as évek NSZK mentalitásába. Akkorra ugyan már tisztában voltak a nácizmus bûneivel, a holokauszt eseményeivel, de még különbséget tudtak tenni a nácizmus és a német nép háborús küzdelme között. Az akkori német társadalom még egyáltalán nem volt olyan agymosott, mint ma, hiszen akkor még minden német család gyászolta a háborúban elesett szeretteit, a terror bombázások áldozatait, még fülükben volt az orosz katonák által megerõszakolt nõk sikolya, még eleven volt az ország kirablása, a német nemzet megalázásának az emléke. Ebben a társadalmi légkörben még nem kellett túl nagy bátorsággal rendelkeznie Michaelnek, hogy szóljon egy-két jó szót a szerelme érdekében, megmentve õt az igazságtalan büntetés terhétõl. Szerintem ilyen formában ennek megtörténte kevéssé képzelhetõ el a háborút is átélt németek – különösen az NSZK-s németek - világában, hiszen õk átélték a háború alatti és utáni idõk borzalmait is, ezáltal árnyaltabban tudtak gondolkodni a történelmükrõl.

A filmben mégsem tette ezt meg, csak a börtönbe beküldött kazettákkal próbálta elfolytani a lelkiismeret furdalását, még a válaszért könyörgõ levelekre sem válaszolt. Hagyta a szerelmét 20 évig szenvedni a börtönben. Emberileg csak egy aljas gazembernek tudom nyilvánítani Michaelt akkori viselkedéséért. (Az egyik hazai újság éppen most közöl egy sorozatot az életfogytiglani börtönre ítélt Rudolf Hess – Hitler korabeli helyettese – életérõl és megemlítésre kerül, hogy a védõügyvédje mennyit harcolt a börtönbeli viszonyok, a fogvatartásának humánusabbá tétele érdekében.)

Nevetséges a film befejezése is, amikor szegény Hannah börtönben megtakarított pénzével elmegy a túlélõ zsidó nõhöz, aki a holokauszt iparból származó pénzébõl (is) fényûzõ módon él New Yorkban és felajánlja neki az összekuporgatott 7.000 márkát (ez kb. 3.500 akkori US dollárt ért). A zsidó nõ pökhendi és megalázó stílusban visszautasítja ezt a pénzt, hiszen a holokauszt ipar jóvoltából ez számára már nevetségesen kevés, még az egy heti jövedelme is jóval nagyobb lehet ettõl. (Giccses momentum, hogy a teás fémdobozt azért emlékként megtartja.)

Egyszóval csúnya történetnek tartom a filmet, de tudjuk nem csak happy endes, rózsaszínû amerikai álomfilm sztorik játszódnak az életben és azok is érdemesek a megfilmesítésre, a bemutatásra.

A színészi alakítások közül magasan a Hanna szerepét játszó Kate Winslet emelkedik ki. Nagyon hiteles és jó alakítás a fiatalkori Michael szerepét játszó David Kross is. Az egyetemi hallgató Michaelt alakító Karoline Herfurth is jót játszik, habár színészileg jobban is ki lehetett volna bontani a tépelõdéseit (nem csak a folyamatos cigizéseivel). Viszont a felnõtt Michaelt alakító Ralph Fiennes szerintem nagyon gyenge alakítást nyújt ebben a filmben. Számomra hatalmas csalódás volt, hiszen számos korábbi filmje alapján sokkal többet vártam volna tõle.

Egyszóval egy eléggé gyenge történetnek és eléggé rosszul kidolgozott amerikai holokauszt futószalag filmnek tartom az egészet. Részemrõl egyszeri megnézésnél többre nem tartom alkalmasnak.

Én is elgondolkodtam már a film alatt Hanna írástudatlanságán. A per folyamán mutatták az asztalra rakott jegyzettömböt és a tollat. Hanna nem merte megmondani az irástudatlanságát, mert szégyellte. Ez benne az igazi ezért is kapott a film Oscart.