2022 januárjában került ki Sisi első dala és homemade videóklipje a világhálóra, a „Yalla”, majd érkezett a Magyar Klipszemlén díjat is nyert „Kezeket fel”, a szójátékbajnok „MagasLow”, a melankolikusabb hangzású „Manifesto” végül az old schoolos „Rappelj jobban”. Sisi zsigereiben van az előadóművészet, szóval hamar kiderült a tavaly év végén, Akvárium Klub Lokálban tartott első fellépése során, hogy a dalírás, és a klipkészítés mellett a mikrofon és a színpad az első számú szenvedélye. Ennek fényében a 2023-as év már az állandó koncertezés jegyében zajlott nála, és a magyar underground hip-hop világ egyik legfelkapottabb előadójává vált. Mindemellett a Spotify EQUAL kampány aktuális női arcává is választották, és begyűjtött egy Fonogram nevezést is az "Év felfedezettje" kategóriában illetve az Artisjus Junior Alkotói Díját is bezsebelte. Tavasszal pedig megjelent első EP-je SISTEMATIIK címmel, és novemberben az első nagylemeze SISTAHOOD címmel, amit 1 évvel első koncertje után már a teltházzal mutatott be az Akvárium Nagyhallban.
Koncert
Sisi
Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk!
Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Helyszín:
Linkek:
- Bánkitó Fesztivál 2024 2024. július 10. - 2024. július 13.