A kiállítás második része Budapest történetének egyik legérdekesebb és legjelentősebb korszakát idézi fel. Nemcsak a város főbb útvonalai, épületei, a gazdaság fejlődésének tendenciái élnek máig hatóan, de a város szellemi közege, kultúrája és humora is. A kiállítás természetesen csak mozaikszerű képet adhat Budapest arculatáról, lakóiról, felívelő fejlődéséről. A bemutatás legfontosabb szempontja, hogy az egyes korszakokat a látható műalkotások és tárgyak együttese idézze fel, s ? a kaleidoszkóp mintájára ? kerüljön fénybe az egykor élt emberek makro- és mikrokörnyezete, a művészet formavilága és annak változásai. A három terem mindegyike egy-egy korszakot jelenít meg. Az első (7. terem) a városegyesítéstől 1896-ig, a második (8. terem) a millenniumtól 1918-ig, a harmadik (9. terem) pedig az 1918-tól 1940-ig ívelő időszakot idézi fel. A kiegyezést követő évtizedek a fővárosi népesség fantasztikus mértékű növekedését hozták. Az 1870-es évet alapul véve (280 ezer fő) 1910-re a lakosság száma több mint háromszorosára emelkedett. A városegyesítés időszakában az új fővárosi hatóság lázas sietséggel kezd a hiányzó infrastruktúra megteremtéséhez. A gyors átalakulás következményei a város külső képén is tükröződnek. E korszak jellegzetes stílusa a historizmus, amely tovább éltette a klasszikus ideálok világát. A millennium idején úgy tűnt, a legalapvetőbb beruházások zöme megvalósult ? ez azonban csak a látszat volt Az 1906-ban polgármesterré választott Bárczy István volt az első nagy formátumú politikus, aki átfogó programmal válaszolt a kor kihívásaira. Ekkor kapott lendületet a főváros mecénási tevékenysége is. Létrejött a későbbi Fővárosi Képtár alapját képező gazdag képzőművészeti gyűjtemény, amelyben már a kortárs avantgárd képzőművészet alkotásai is helyet kaptak. Az első világháború kitöréséig megépültek a városi infrastruktúra alapjai, folytatódott az utak burkolása, fürdők, kórházak, iskolák létesültek. 1918-tól ? az egymást gyors ütemben követő politikai események hatására ? a fővárosi igazgatás szervezete teljesen átalakult. A gazdasági feltételek drámai romlása a szociális tevékenységet helyezte előtérbe, ezért a főváros korábban elfogadott művészetpártoló tevékenysége csaknem lehetetlenné vált. A forradalmak utáni kiábrándult hangulatban ismét újjáéled a historizmus, de az 1920-as évek második felétől az új, modern stílusok is teret nyernek, s nemcsak a művészeti életben, de a mindennapok kultúrájában, a lakásbelsőkben is. 1926-tól kedvezőbbé válnak a gazdasági feltételek, s fokról fokra fellendül a műpártolói tevékenység is. Kiállításunk ? bár hiteles tárgyakat tár a látogatók elé ? mégis a valóság ?égi mását? kínálja, hiszen a köz- és magánterek átalakulásának ívét vázoljuk fel, s inkább a város ?szebbik? arcát, mint kevéssé látványos ?érdes részét?, a külvárosok világát idézzük fel. Ez a késő utókor fényűzése.