A párizsi Centre Pompidou – Musée national d’art moderne remekműveire épülő kiállítás Matisse első tárlata Magyarországon. A több mint 100 művet felvonultató kiállítás végigvezet a művész életművének minden meghatározó szakaszán a fauve periódustól egészen a késői gouache papírkivágatokig.

A tárlaton a ragyogó szín-, fény- és formaharmóniákban testet öltő „könnyedség” mellett – melynek létrehozására a művész egész munkássága során törekedett – kirajzolódnak az életműnek a tér és a sík, az enteriőr és az alak, valamint a szín és a vonal kapcsolatára vonatkozó alapkérdései is. Matisse témák újragondolására, átdolgozására épülő alkotói módszere is láthatóvá válik az életműben variációkként ismétlődő, szekvenciákba rendeződő motívumokon keresztül: ilyenek a többek között a külső és a belső tér határvonalát kijelölő ablakok, a műterem tárgyai, a portrék és a női alakok. A kiállítás végigkíséri, ahogy Matisse életművében folyamatosan megújuló színakkordokként és vonalritmusokként ölt formát – Louis Aragon Matisse-nak tulajdonított kifejezésével élve – a gondolatok színe.

A kiállítás kronologikus rendben mutatja be Matisse megújulások sorozataként is leírható, közel hatvan évet felölelő életművét. A korai korszak útkeresése után – melyet olyan művek fémjeleznek, mint az 1895-ös Olvasó nő [La Liseuse] vagy a Pont Saint-Michel (1900 körül) – látványosan bontakozik ki a tiszta szín festészete, ami a művész fauve periódusának legfontosabb célja volt. A tárlaton Matisse az 1905-ös „fauve botrányt” követő időszakának egyik fő műve, a Fényűzés I [Le Luxe I] (1907) című alkotása, illetve a két évvel később festett Algíri nő [L’Algérienne] is látható. Az első világháború idején Matisse fénnyel áthatott, élénk színvilágú képeinek helyét sötétebb tónusú, geometrikus karakterű, esetenként az absztrakció határán egyensúlyozó kompozíciók vették át. Ennek a korszaknak is kiemelt motívuma az ablak, amely egyszerre köti össze és választja el az enteriőrt és a külvilágot, átjárót képezve a tér különböző rétegei között. Matisse egyik legrejtélyesebb ablakábrázolása a kiállításon is bemutatott Üvegajtó Collioure-ban [Portre-fenêtre à Collioure] (1914).

A művész 1918-ban Nizzában telepedett le, ahol harmonikus, intim formátumú képek sorát alkotta meg, modelljeit fénnyel telített enteriőrökben ábrázolta. A művész „nizzai korszakának” legkedvesebb modellje, Henriette Darricarrére látható a művész Odaliszk vörös nadrágban [Odalisque à la culotte rouge] (1921) című képén, mely Matisse odaliszkokat, a keleties ruhába öltöztetett, csábító nőalakokat ábrázoló festményeinek első darabja. A művészt kevésbé az orientalisztikus téma, sokkal inkább az alak és az enteriőr dekoratív egységének kialakítása foglalkoztatta. Az 1930-as években ismét egy kísérletező szakasz következett az életműben. Az ekkor festett, szinte geometrikus egyszerűségű formákra redukált női aktjait Matisse több fázisban alakította át. Az újrafestések és visszakaparások nyomai a kiállításon bemutatott Ülő rózsaszín akt [Nu rose assis] (1935–1936) című mű felületén is megjelennek.

Matisse 1946 és 1948 között alkotta a homogén színmezők és a hangsúlyos kontúrok kontrasztjaira épülő „vence-i enteriőröket”, melyek festészeti életművének összegzéseként is leírhatók. A művész ezt követően szinte kizárólag gouache papírkivágásokat készített, melyeket a kiállítás záró szekciójában mutatunk be. A kezdetben még csak a kompozíció kidolgozásához használt, majd hamar önállóvá váló papírkivágások technikájának kialakításával Matisse az oeuvre egyik központi problémáját, a szín és a vonal harmóniáját új összefüggésben valósíthatta meg. A kérdést Matisse késői fő művének, a vence-i Rózsafüzér-kápolna összeművészeti programjának kidolgozásakor monumentális léptékben értelmezte újra. A kápolna színes üvegablakaihoz készített második tervváltozat, a Halványkék üvegablak [Vitrail bleu pâle] (1948–1949) a kiállítás egyik kulcsdarabja.

A tárlat a festményekkel párhuzamosan mutatja be Matisse rendkívül gazdag szobrászati életművét, Henriette-portréinak, illetve a 20. századi szobrászat egyik egyetemes fő művének tekinthető Hát-sorozatnak [Nu de dos] (1909–1930) pedig külön szekciót szentel. A tárlaton a festmények és szobrok mellett Matisse egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai munkái, valamint a gouache papírkivágásokkal megtervezett és saját kézírású szövegével együtt közreadott Jazz (1947) című művészkönyve mutatnak rá az életmű mediális sokszínűségére.

A tárlat katalógusában külföldi és hazai szerzők tanulmányai mellett Matisse saját írásaiból is közlünk válogatást, melyek meghatározó része első alkalommal jelenik meg magyar fordításban.

A kiállítás kurátorai: Aurélie Verdier, a Centre Pompidou munkatársa és Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze.