The Sound of Silence (1965)

Miután régi barátjával, Art Garfunkellel elhagyták a Tom & Jerry művésznevet, ez volt az a dal, amit meghallva a Columbia multikiadó emberei 1963-ban lemezszerződést ajánlottak a duónak. A következő év végén boltokba került „Wednesday Morning, 3 A.M.” című album azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a páros végül külön utakra indult. Az akkoriban szárnyait bontogató folk rock mozgalomban rejlő potenciált megérezve azonban a korong producere, Tom Wilson a duó tudta nélkül, stúdiózenészek segítségével elektromos gitárt, basszusgitárt és dobot rögzített az alapvetően akusztikus hangszerelésű dalhoz, amit aztán ebben a megújult verzióban a Columbia piacra is dobott kislemez formájában. A szám újragondolt változata egészen az amerikai slágerlista éléig menetelt, a nem várt sikernek köszönhetően pedig a duó újra összeállt és végül a ’60-as évek egyik legjelentősebb formációjává váltak.

Mrs. Robinson (1968)

Az Anne Bancroft és Dustin Hoffman főszereplésével készült „Diploma előtt” című 1967-es film betétdalaként slágerré vált szám eredetileg - az egykori First Lady után - „Mrs. Roosevelt” munkacímen futott, azonban a páros dalaiért rajongó Mike Nichols rendező kérésére, Bancroft karaktere miatt végül Mrs. Robinsonra változtatták. Bár a dal szövegében a legendás baseball játékos, Joe DiMaggio neve hangzik el, Simon valójában sokkal jobban kedvelte Mickey Mantle-t, azonban a rím kedvéért muszáj volt Marilyn Monroe ex-férjét megemlíteni a refrén alatt. A szám ismét a Billboard 100-as mezőny első helyéig repítette a formációt és 1969-ben az első rock dal lett, amit „Az év felvétele” kategóriában Grammy-díjjal jutalmaztak.

The Boxer (1969)

A következő kislemezre másolt dal megírásához Simon elmondása szerint a Biblia jelentette az egyik fő inspirációt, amit különböző hotelekben olvasgatott a turnék során, maga a szám pedig egyfajta válaszként szolgált az akkoriban kapott számos kritikára, ami a szakmai sajtó irányából érte a formációt. Több mint 100 órán keresztül rögzítették különböző helyszíneken, remek akusztikája miatt többek közt egy templomban is. A refrjénjében hallható „lá-lá-lázást” csupán ideiglenes szöveghelyettesítésnek szánták, azonban miután nem jutott eszébe semmi jobb, végül így maradt és a szám az egyik legsikeresebb dalukká vált.

Bridge Over Troubled Water (1970)

A gyönyörű gospel ballada megszületését Simon a dalszerzői karrierje legsokkolóbb élményének tartja, hiszen saját bevallása szerint csak úgy a semmiből hasított belé és maga is meglepődött rajta, hiszen egyáltalán nem volt rá jellemző a stílusa. Talán ezért is bízta Art Garfunkelre a dal eléneklését, bár ezt a döntését később nagyon megbánta, miután a szám karrierjük egyik legfontosabb és legnagyobb slágere lett: az óceán mindkét oldalán a toplisták élére jutott, 1971-ben négy Grammy-díjjal jutalmazták, később pedig számos világsztár - többek közt Elvis Presley, Johnny Cash vagy Aretha Franklin is - elkészítette belőle saját verzióját.

Mother and Child Reunion (1972)

A Simon & Garfunkel 1970-es felbomlása után mindkét tag szólókarrierbe kezdett, Simon pedig két évvel később piacra dobta második önálló, saját magáról elnevezett stúdióalbumát. Ennek felvezető kislemezeként jelent meg ez a reggae stílusú dal, amiben autentikus módon annak a jamaikai Jimmy Cliffnek a kísérőzenekara hallható, akinek „Vietnam” című számára válaszként íródott a szóban forgó szerzemény. Simon ezzel meglehetősen megelőzte a korát – és persze Eric Clapont -, hiszen az első fehér zenész volt, aki kipróbálta magát a műfajban és nagy sikert is aratott vele. Vicces adalék, hogy a dal címét egy kínai étterem étlapjáról választotta, egy csirkét és tojást tartalmazó étel után.

Me and Julio Down by the Schoolyard (1972)

A történetmeséléséről híres énekes egy kissé ködös sztorit oszt meg a hallgatóval ebben a dalban, amelyben ő és barátja, Julio rossz fát tettek a tűzre, és ennek a „mama pajama” néven emlegett női karakter is a szemtanúja volt. Bár a börtönt eredményező bűn jellegére nem derül fény, maga Simon azt nyilatkozta egy interjúban, hogy habár nem volt konkrét elképzelése arról, hogy mi is történt, de valamilyen szexuális jellegű dolog lehetett a háttérben. A dal 1972-es megjelenése óta megállás nélkül folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy vajon mit láthatott „mama pajama”: a két fiú meleg kalandjától kezdve, a közös maszturbáláson keresztül, a szövegben megemlített Rosie-val való édeshármason át számtalan verzió felmerült az évek során, de Paul sosem szolgált ennél bővebb magyarázattal. A dalhoz csak jóval később, 1988-ban készült videoklip, amiben végre az énekes hőse, Mickey Mantle is feltűnik egy cameo szerep erejéig.

50 Ways to Leave Your Lover (1975)

Az 1975-ben megjelent „Still Crazy After All These Years” című albumán kapott helyet az a dal, ami szólókarrierje első - és mindmáig egyetlen - listavezető kislemeze lett a tengerentúlon. A szám első sora egy reggelen pattant ki Simon fejéből, és ez adta meg a kezdő löketet a dal megírásához. Ehhez segítségül egy korabeli dobgépet használt, ezért ő maga ennek tulajdonítja a rímekben válaszolgató refrént. Öccse, Eddie szerint azonban a szöveg akkor születhetett, amikor Paul az akkor hároméves fiával, Harper James-szel játszott és rímelni tanította a kicsit. Legyen bárhogy is, a dal végül az 1976-os év egyik legnagyobb slágere lett az Egyesült Államokban és a mai napig az énekes egyik legnagyobb klasszikusának számít.

You Can Call Me Al (1986)

Paul talán egyik legismertebb dala, amely a ’80-as évek második felében egy egészen új generációval, az MTV közönségével is megismertette az énekes-dalszerző zseni nevét. A dal a Grammy-díjas „Graceland” című albumon kapott helyet és szövegét az a megtörtént, vicces eset inspirálta, amikor egykori feleségével, Peggy Harperrel egy partit rendeztek New York-i otthonukban, amin a híres francia zeneszerző és karmester, Pierre Boulez is részt vett. A klasszikus zenei géniusz - mivel félrehallotta az ő és Peggy nevét - a távozásakor így szólt Paulhoz: „Köszönöm a vendéglátást, Al. Kérem, adja át üdvözletem Bettynek.” A házaspár az incidens után még hónapokig új neveiken szólította egymást, Simon pedig évekkel később a szóban forgó dal szövegébe is becsempészte a mókás sztorit. A számhoz egy nem kevésbé humoros és ma már ikonikusnak számító videoklip is készült, amelyben Simon mellett minden idők egyik legnagyobb komikusa, Chevy Chase is szerepet kapott.

Borítókép: Paul Simon 1980-ban, Forrás: Keystone/Getty Images