Az első mai értelemben vett könnyűzenei fesztivál volt

Bár több napos jazz- vagy folkzenei eseményeket rendeztek már korábban is, de valójában az 1967-ben, a Szerelem nyarán megrendezett Monterey Pop fektette le minden hasonló későbbi rendezvény alapját, mintaként szolgálva minden ma ismert fesztivál számára. A fellépők útiköltsége és szállása biztosítva volt, a legszínvonalasabb hangrendszer és minőségi catering várta őket. A felhozatal pedig igencsak színes volt, hiszen olyan neveket láthattunk a színpadon a három nap során, mint

Mindössze hét hét alatt hozták tető alá

Míg a mai fesztiválokat sokszor egy éven át szervezik meg, John Phillips, a The Mamas & the Papas tagja, Lou Adler producer és Derek Taylor, a The Beatles publicistája mindössze alig két hónap rántották össze a három napos eseményt. Az inspirációt az a beszélgetés szolgáltatta, amit ők és Paul McCartney folytattak arról, hogy a pop-és a rockzene megítélése a kritikusok szemében messze elmarad a jazz vagy épp a folk műfajhoz képest. Adlerék pedig úgy érezték, itt az idő változtatni ezen, így az addig csupán az említett két stílusról nevezetes helyszínen megrendezték az első pop fesztivált.

Egy fesztiválhimnusz is íródott hozzá

John Philips két legyet ütött egy csapásra, amikor megírta a végül Scott McKenzie által előadott San Francisco (Be Sure to Wear Flowers in Your Hair) című dalt, ugyanis egyrészt promotálta a fesztivált, másrészt a hatóságokat is biztosította arról, hogy a hippik békésen szórakoznak majd. A dolog bevált, hiszen az esemény rendkívül sikeres lett, és végül valóban mindenféle komolyabb incidens vagy sérülés nélkül zajlott le. A dal szövegéhez hűen ráadásul körülbelül 100 000 virágot szállítottak a fesztiválra Hawaiiról, majd a terület bejáratánál kiosztották a vendégeknek, akik a hajukba tűzhették azokat.

The Who Amerikában is befutott

Az angol rockbanda valósággal felrázta a hippiket elképesztően energikus előadásmódjával, melynek során Pete Townshend darabokra törte a gitárját, végre magukra irányítva az amerikai közönség figyelmét is. Az őket követő The Grateful Dead koncertjére már jóval kevesebben emlékeznek, ugyanis egyrészt saját bevallásuk szerint nem is voltak a helyzet magaslatán, másrészt nem egyeztek bele, hogy a helyszínen lévő forgatócsoport rögzítse a fellépésüket. Ráadásul a The Who és Jimi Hendrix közt kellett színpadra állniuk, ami meglehetősen megnehezítette a dolgukat.

Jimi Hendrix és a tűz esete

A legendás gitáros és zenekara először lépett fel az Egyesült Államokban, ugyanis korábban csak Angliában értek el sikereket. A kaliforniai fesztiválra Paul McCartney javaslatára hívták el a szervezők, Hendrix fellépése pedig végül minden idők egyik legikonikusabbjaként vonult be a történelemkönyvekbe. A gitáros ugyanis nem csupán a közönséget tüzelte fel dalaival, de az előadása végén szó szerint felgyújtotta a hangszerét. A gitárt végül ripityára törte, majd darabjait a nézők közé szórta, amivel teljesen ámulatba ejtette a publikumot.

Sztárrá tette Janis Joplint

Köszönhetően annak a dokumentumfilmnek, amit D.A. Pennebaker készített a fesztiválról, az énekesnő igazi A-listás rocksztárrá vált, aki után kapkodni kezdtek a lemezkiadók emberei.  Pedig ikonikus fellépését kis híján meg sem örökítették. Történt ugyanis, hogy zenekara, a Big Brother and the Holding Company menedzsere valamilyen okból kifolyólag kikapcsoltatta a stáb kameráit Joplinék fellépése közben. Amikor az énekesnő megtudta, hogy koncertjükről nem készült felvétel, könnyekben tört ki. A szervezők engesztelésképp felajánlottak neki egy másik időpontot a következő napon, ekkor pedig már Pennebaker kamerái is élesítve lettek, rögzítve minden idők egyik legfantasztikusabb előadását.

Szinte mindenki ingyen játszott

Természetesen ma ez is elképzelhetetlen volna, de Montereyben majdnem mindenki eltekintett a fellépti díjtól. Egyedül Ravi Shankar kapott egy 3000 dolláros tiszteletdíjat, ugyanis ő még egy korábbi promoterrel kötött szerződést, a többiek mind grátisz vállalták el a fellépést. A rendkívül alacsony 3 és 6.5 dolláros jegyárakból befolyó összeget a szervezésre, a biztonsági személyzet kifizetésére, valamint az előadók útiköltségére és a cateringre költötték, egy nagy szeletét azonban jótékony célra fordították.

Nem minden alakult úgy, ahogy tervezték

A szervezők szerették volna, ha egy igazi all-star zenekar is fellép a fesztiválon, amelynek tagjai Paul Simon, Donovan, Smokey Robinson, Mick Jagger, Paul McCartney és Brian Wilson lettek volna. De nem csak ez nem jött össze, de végül olyan nevek sem tudtak részt venni az eseményen, mint a The Beach Boys, vagy Dionne Warwick. Donovan, a The Kinks és a The Rolling Stones tagjai pedig nem kaptak vízumot, folyamatban levő drogügyeik miatt.

Igazi drogtanya volt

A fesztivál szervezők egyik első feladata az volt, hogy meggyőzzék a kalifornia Monterey város vezetőit arról, hogy az esemény drogmentes lesz. Pedig ez a kijelentés nem is állhatott volna távolabb az igazságtól. A választék ugyanis a fűtől egészen a hallucinogénekig terjedt, sőt, a The Grateful Dead hangtechnikusaként dolgozó Owsley Stanley egy speciális LSD-t állított elő, amit Monterey Purple-nek nevezett el. Ezen kívül állítólag 14 000 tablettát osztottak ki a résztvevők, az előadók és a stáb tagjai között.

Hatalmas hatással bírt

Habár Woodstockról talán több szó esik, zenetörténelmi szempontból Monterey cseppet sem marad el 1969-es társától, sőt. Ráirányította a figyelmet a hippi szubkultúrára,

sztárstátuszba katapultált ma már valódi legendának számító előadókat és meghatározta a következő évek könnyűzenéjének hangzását és divatját egyaránt.