William Shatner 90 évesen lehet űrturista

A hírek szerint a Jeff Bezos milliárdos Amazon-alapító által szervezett civil űrmissziónak lehet a tagja, ami októberben indul.

Amennyiben az űrutazás összejön, és a Star Trek veterán sztárja valóban ott lesz a Blue Origin New Shepard nevű rakéta utasai között, ő lesz a világtörténelem legidősebb embere, aki a világűrben járt. Shatner egyébként már tavaly kifejezte abbéli vágyát, hogy szívesen tenne űrutazást: egy olyan photoshopolt képet osztott meg magáról a Twitteren a NASA-nak címezve, amelyen szkafanderben látható.

Akkor a színész még az Elon Musk-féle SpaceX Crew Dragon Demo–2 kereskedelmi űrhajó tesztrepülésére próbált bekerülni azzal, hogy viccesen azt írta a kép fölé:

„ha esetleg szükség lenne rám, a ruha passzol!”


Majd a sztár az idei Comic-Conon elhintette: „van rá esély, hogy egy rövid időre én is felmegyek (az űrbe – a szerk.) és lejövök”. Szóval nem mondhatjuk, hogy Kirk kapitány nem kampányolt keményen azért, hogy teljesüljön az álma, és a tévéképernyők után a valóságban is megjárja az űrt. Habár a mostani bejelentést a sztár maga még nem erősítette meg, a TMZ már azt is tudni véli, hogy a színész űrutazása negyedóráig fog tartani, és egy dokumentumfilm is készül róla.

Jeff Bezos egyébként teljesen civilként, az Amazon alapítójaként került be az űrkutatás világába, és ő maga már idén júliusban megjárta a világűrt egy rövidke időre. Habár missziója csak néhány percig tartott, dollármilliárdokba került. Bezos és üzlettársa, Richard Branson hosszú távú terve viszont, hogy beindítják az űrturizmust, amitől hatalmas hasznot remélnek. A rivális civil űrmisszióról, ami Elon Musk magánűripari cége, a SpaceX segítségével valósult meg és startolt el sikeresen szeptember 15-én, itt írtunk korábban.


(via Independent)