Az általa rendezett 2008-as Gran Torinóval akart a legendás Clint Eastwood elbúcsúzni a színészettől, ezért is az a nagy finálé, amiről olyan sokan szeretnek vitatkozni. Clint azóta szerencsére meggondolta magát.
Rengetegszer leírtuk már és még rengetegszer leírjuk, hogy Clint Eastwood egy legenda, egy zseni, egy jelenség. És nem csak színészként, de rendezőként is, és lehet, hogy az utóbbi szerepkörben nincs meg benne egy Spielberg vagy egy Scorsese eszköztára, de minden filmjén annyira átüt az egyénisége, hogy nincs is szüksége cizellálni, rétegelni és árnyékolni a dolgokat. Az már nem is ő lenne. A 2008-as Gran Torino azért is különleges darab az életműben, mert itt egyszerre rendező és főszereplő is – és sokáig úgy volt, hogy ez lesz az utolsó filmes alakítása.
Ha nem cowboyt vagy kőkemény zsarut játszik, akkor Eastwood koreai veteránt szeret alakítani – ezt tette a Halálhágóban (1986) és az Államérdekben (1997) is, és az most is – bár tényleg a konfliktus idején volt katona, nem jutott el a csatatérre, állítólag úszóoktató volt egy kaliforniai katonai bázison. Vagyis ő Walt Kowalski, a koreai veterán és nyugdíjas autószerelő, aki felesége halála után egyedül él. A családjától elidegenedett, a régi szomszédok pedig kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Hmongok, akikről alig tud valamit – a Vietnamban élő népcsoport az amerikaiak elkötelezett fegyvertársai voltak a háború alatt, ezért is kellett elmenekülniük. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú (Bee Vang) el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét.
Úgy volt, hogy a Gran Torino lesz Eastwood hattyúdala, hogy soha többet nem színészkedik, és a történet is ehhez idomult, azért szűkszavú és – legalábbis Clinthez képest - mégis annyira érzelemgazdag. Mert akit nem érint meg Mr. Kowalski megváltástörténete, annak kőből van a szíve, és bár a történet lassan, megfontoltan építkezik, és sohasem erőszakol rá semmit hősére. Aki megélt mindent, és most el is engedhet sok mindent, mert itt szó van az öregedésről, a világ megváltozásáról, a generációs különbségekről, a családi problémákról és a fajgyűlöletről, és mégsem egy tanmesét nézünk. Nem erőltetik ránk a tanulságot, csak elmondanak egy mesét egy dühös öregemberről, aki talán nem is tudja, kire haragszik. És ezért olyan természetes és szerethető Eastwood filmje – minden filmje. A filmbeli Walt kutyája, Daisy egyébként a való életben is Clint Eastwood szeretett családi retrievere, a ma már 90 éves Eastwood pedig négy évig tudott nyugton maradni a film után, mire megint színészkedni kezdett.
