A tévében is rekordot döntött, ezer ember pedig a moziban nézte együtt a Super Bowlt.
Egybehangzó vélemények szerint az idei NFL-döntő kevés izgalmat hozott, ennek ellenére nemcsak a sportág hazájában lett az év egyik legnézettebb sporteseménye, megdöntve a Super Bowl-ok történetének nézettségi rekordját, de Magyarországon is.
![](https://media.port.hu/images/001/696/777.webp)
Orgazmus, toalettpapír és mesterséges intelligencia.
A reklám helye!
A Philadelphia Eagles - Kansas City Chiefs összecsapását idehaza az ARENA4 közvetítette, és a Mediafuture beszámolója szerint a sporttelevízión a 18-59-es kereskedelmi célcsoportban csaknem 100 ezren, azaz több mint kétszer annyian voltak kíváncsiak rá, mint a tavalyi nagydöntőre. A 4,5 órás műsorfolyam közönségaránya 17 százalékos volt ebben a korcsoportban, így a legnézettebb műsorszám volt hétfő hajnalban. Ami a NET4+ streamingszolgáltató közvetítését illeti,
a mérkőzés megdöntötte az eddigi streamingrekordot, 2,5-szer annyian követték online az eseményeket, mint 2024 februárjában.
Voltak, akik közösen követték a döntőt a Network4 és az ETELE Cinema közös meccsnézésén, ahol közel ezren váltottak jegyet, és több moziteremben egyszerre közvetítették a mérkőzéseket.
![](https://media.port.hu/images/001/696/767.webp)
Sárkányok, Superman és Tom Cruise, no meg az elmaradhatatlan balhék.
Ez is érdekelhet
Via: Mediafuture