Bár nem minden filmje lesz vidám ezen a hétvégén, azért a világ talán legjobb pasija csak hoz egy kis derűt nekünk, ha már nem flangálhatunk sehova.
Őrült, dilis, szerelem. (2011)
A negyvenes Cal (Steve Carell) ideális élete összeomlik, amikor a felesége, Emily (Julianne Moore) váratlanul bejelenti, hogy van valakije, és válni akar. Hirtelenjében nagyon egyedül találja magát, de a legrosszabb, hogy elfelejtette, hogy kell randizni, amire lehet, hogy eleve nem is alkalmas, ebben a lelkiállapotban pedig pláne nem az. A környékbeli bárban próbálkozik, ahol találkozik a nőfaló Jacobbal (Ryan Gosling), aki átérezve a helyzet súlyosságát, elhatározza, hogy férfit farag belőle, miközben ő maga végre összefut egy lánnyal (Emma Stone), akinek nem esik le pár mondata után a bugyija, és méltó társa lehet. Gosling és Stone párosa annyira sistergően jó volt, hogy még két filmre – a Gengszterosztag és az Kaliforniai álom – is összehozták őket.
Szárnyas fejvadász 2049 (2017)
Az nem volt kérdés, hogy a francia-kanadai Denis Villeneuve jó filmet fog csinálni. Eddig sosem hibázott, sőt, nagyszerű, egészen különleges filmeket készített, ráadásul sosem ismételte önmagát. A kérdés inkább az volt, hogy a Szárnyas fejvadász 2049 képes lesz-e ugyanazt a varázslatot előidézni és megteremteni, amit a Szárnyas fejvadász 1982-ben, korát messze megelőzve tett. Hogy lesznek-e olyan pillanatai, képei és mondatai, mint elődjének. Hogy miként lesz releváns, mit tud hozzátenni ahhoz, ami eddig volt. Villeneuve különös, álomszerű ritmusra komponálta meg a történetet, közben rengeteg időt hagyva a főhős, K (ő Gosling, ki más?) megismerésére, akit üres, lepusztult lakásában egy hologram lány vár haza minden este, és ez egy gyönyörű szál - de ha kell, kőkemény akció is van.
Az első ember (2018)
A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a Holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és társaitól a történelem egyik legveszélyesebb küldetése. Merthogy nem a holdra szállás maga volt veszélyes, hanem az odáig vezető út, a megannyi kísérlet, próbarepülés, emberéleteket követelő meghibásodás és baleset, ám ezek mind kellettek ahhoz a pár perces sétához, amely miatt az emberiség elhitte, hogy semmi sem lehetetlen, és fényes jövő vár ránk. A jövő éppen nem olyan fényes, de a film lélegzetelállító képeit nézve azért egy kicsit elhisszük az ellenkezőjét.
