Stanley Kubrick vágott bele, de Steven Spielberg fejezte be, alapjául a sci-fi irodalom legfontosabb művei szolgáltak, vagyis az A.I. - Mesterséges értelem nem érdektelen film.
Az A.I. - Mesterséges értelem (2001) valóban monumentális műnek indult. A film a XX. század egyik legnagyobb rendezőegyéniségének, az 1999-ben elhunyt Stanley Kubrick-nak utolsó filmterve alapján készült. Kubrick két évtizeden át készült a film megrendezésére, de belátta, hogy nem fogja tudni megcsinálni, ezért még életében felkérte a rendezésre az egyetlen embert, aki szerinte képes ezt az álmot vászonra varázsolni: Steven Spielberget. Átadott minden anyagot, ami addig elkészült, az első forgatókönyvvázlatot, a művészi koncepció rajzait és sok minden mást, és pár évig közösen dolgoztak a film megvalósításán, és a két látszólag nagyon különböző, ám kétségtelenül nagy formátumú rendező közös munkájából a filmtörténet egyik legérdekesebb, gyönyörű és megrázó alkotása született.
Ami bemutatásakor némi csalódást okozott, talán pont azért, mert az irdatlan nagy rákészülés után és a rendkívül patinás irodalmi alapanyag ellenére alapvetően „csak” egy közönségfilm született. Merthogy az A.I. alapjául nem csak Brian Aldiss novellája, a "Supertoys Last All Summer Long" szolgált, hanem William Butler Yeats Az elrabolt gyermek című klasszikus verse, amelyből Spielberg többször is szó szerint idéz, illetve rengeteg a hasonlóság egy sci-fi alapművel, Philip K. Dick Második változat című írásával és Osamu Tezuka 1952-es mangájával, a Tetsuwan Atomuval, amit nyugaton csak Astro Boyként ismernek. Csakhogy hiába a rengeteg utalás, a film nem elsősorban az ínyenceknek, hanem a nagyközönségnek készült, hagyományos fordulatokkal, számos klisével és kevés meglepetéssel. Ami mellesleg nem feltétlenül baj.
A XXII. század közepére az emberiség életét az új típusú, saját létükről is tudó komputerek teszik tökéletessé. A komputerek robotokat működtetnek, és ezek egyike, egy android a gépek evolúciójának új lépcsőfokára ér: alkotói érzésekkel ruházzák fel. A legújabb fejlesztésű „mecha”, David, amibe (akibe?) már érzelmeket is programoztak, egy családhoz kerül, akik saját gyermeke egy betegség miatt mesterséges kómában van, de hamarosan kiderül, hogy az emberiség még nem készült fel a szeretni is képes gépekre. A film az ő érzelmeinek fejlődéséről, és a körülötte élők reakcióiról szól, arról, hogy lehet-e a komputer-ember több, mint gép. Nyilván lehet, de ehhez szegény Davidnek (a remek Haley Joel Osment) sokat kell szenvednie, de szerencsére ott van az oldalán a teljesen más funkcióra tervezett Gigolo Joe (a még zseniálisabb Jude Law, aki tényleg úgy néz ki, mint egy android), illetve egy nagyon hasznos robotmackó. És ami ezután történik, az konkrétan Pinokkió meséje valamikor a közeljövőben, nyilván valamilyen csavarral a régi mesén.
