Egy ideje úgy vagyok vele, hogy a köztévé 30 éve nem képes nézhető tévésorozatot gyártani. Sőt, előtte sem igazán tudott, mert 1990 körül is csak azért ült le az egész család a Szomszédok, a Linda vagy az Angyalbőrben elé, mert a Dallason és a Derricken kívül nem nagyon tudtunk volna mást nézni. Szóval igen, masszívan előítéletes vagyok a magyar tévésorozatokkal szemben.

Viszont a barátnőm annyit, és olyan hangosan nevetett a Munkaügyeken, hogy néha muszáj volt belenéznem nekem is, hátha majd pont ez a hazai gyártású sorozat lesz az, ami miatt sutba dobom a korábbi prekoncepcióimat. Így derült ki, hogy 

a Munkaügyek tényleg egy vicces magyar sorozat!

Persze csak azoknak, akik szeretnek nevetni a kafkai kisember és a bürokratikus államgépezet harcán, Gogol csinovnyikjain vagy a hazai államigazgatás agyzsibbasztó furcsaságain. Az utóbbiból ugyanis rengeteget megmutat a Munkaügyek - ezért is groteszk kissé, hogy épp a kézivezérelt magyar köztévén fut a magyar közigazgatás legütősebb paródiája, aminek ráadásul egy nyíltan kormánypárti filmes, Kálomista Gábor a producere.

A Munkaügyek ugyanis a képzeletbeli Fővárosi Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet dolgosnak tűnő, ám valójában láblógatós mindennapjait mutatta be, ahol érdemi munkát néhány felelősségteljes emberen kívül senki sem végez, pedig tele van a cég osztályvezetőkkel, titkárnőkkel, tanácsadókkal, igazgatókkal, minisztériumi biztosokkal.

Mucsi a helyettes osztályvezetőt, Tóth Jánost alakította fergetegesen. Ez persze csak másodsorban volt köszönhető a jól megírt poénoknak (erről majd később), itt inkább az lehet a siker kulcsa, hogy Mucsi lényegében az első Kapa-Pepe-filmek óta saját magát alakítja. Ez a mogorva, ráncos képű, folyamatosan káromkodó, és mindig hülye helyzetekbe keveredő, nyámnyila átlagember minden környezetben jól tud működni (leginkább persze úgy, hogy a többiek idegeire megy), így nem csoda, hogy mostanra már Mucsi állandó tettestársa, Scherer Péter nélkül is életképes lehet egy Mucsi-karakter. Sőt, Tóth János annyira önjáró figura, hogy egy Munkaügyek spin offot is el tud vinni a hátán.

Én már a Munkaügyek alatt is Tóth Jánoson röhögtem a legtöbbet, jó ötlet, hogy önálló sorozatot kapott!

Igaz, Jánost rögtön az első rész elején kirúgják a Munkavédelmi Felügyelettől. És nemcsak oda a kényelmes irodai állás, az anyjától (Csoma Judit) is el kell költöznie, főleg azután, hogy kiderül: az asszony összejött János régi osztálytársával. Jánosunk így kénytelen beköltözni „Balázskához” (Csémy Balázs), egy rokon gyerekhez, az ezer éve nem látott, és aki nagy terveket dédelgetve él egy százéves pesti bérház tipikus albérletében.

A két generáció közti különbség és a gyökeresen eltérő szocializáció valószínűleg a későbbiekben is sok humorforrást fog szülni. Az ötvenes Tóth János a nép egyszerű gyermeke, akit évnyi 27 évnyi közszolgaság után már elég nehéz átképezni bármi más munkára. Balázs feleannyi idős, nagy álmokkal a fővárosba érkező, menő okostelefonos juppi, aki már külföldi munkavállalás felé kacsintgat, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve itthon saját vállalkozást nyithasson. Ég és föld a két főszereplő, akik mellett a harmadik lakótárs egy kantáros nadrágos, Mario-szerű mozdonyszerelő (László G. Attila).

Jó írók kezében már eleve ez a három karakter, és az egymáshoz való ambivalens viszonyuk kiadna egy teljes sorozatot. Itt még megkapjuk mellé a nagydarab Szabó Simont is, aki a magyar filmek kötelező nagyhangú bumburnyákja (lásd: Moszkva tér, Megdönteni Hajnal Tímeát), itt viszont egy sajátos csoportterápiát alkalmazó pszichológus. Ebben is sok humorforrás lehet még a későbbiekben.

Maga a sorozat, hasonlóan a Munkaügyekhez, azért tud vicces lenni, mert olyan emberek írják a forgatókönyvét, akik tudnak jó vicceket. Sőt, el is tudnak mesélni jó vicceket, hiszen Litkai Gergely,  Kovács András Péter, és Kormos Anett maguk is veterán stand up komikusok. Tudják, hogyan beszél az utca embere, mert ők már rutinosan úgy mennek be egy orvosi rendelőbe, kocsmába vagy bankba, hogy az ott látott figurákból és elcsípet beszélgetésekből felépíthessék majd egy későbbi estjüket. Ezek a rutinból jövő, tipikus magyar kisember karakterek nemcsak a Dumaszínházban jönnek jól, hanem a forgatókönyveikben is. Így a Munkaügyek vagy a Tóth János karakterei sem papírízű mondatokban beszélnek, hanem életszagúan.

Tóth János maga a mai magyar rögvalóság,

az állástalanná vált bürokrata, a kollégái, a rokonai és az ismerősei (barátait csak azért nem írok, mert Tóth Jánosnak nincsenek barátai) mi magunk vagyunk. Pont emiatt lehet majd jó Munkaügyek spin offja is idővel. Sajnos az első rész egyelőre még nem hozza az anyasorozat térdcsapkodva röhögős stílusát, de hátha csak hagyni kell kiforrni. 

Ítélet: 6/10

A Tóth János 1. epizódját már a Médiaklikk.hun is meg lehet nézni.