A sorozatok manapság nemcsak egyre jobbak, de egyre drágábbak is, hiszen a mozifilmes esztétikát és a nagy sztárokat meg kell fizetni. Íme a 12 legköltségesebb forgatás!
The Pacific – A hős alakulat: a partraszállás
A Tom Hanks és Steven Spielberg producerkedése alatt született 2010-es minisorozatban nem a nagy nevek miatt kellett égetni a pénzt, hanem a történelmi hűség került sokba. A jelmeztervező nem kevesebb mint 3 ezer korhű egyenruhát gyártatott le, ezenkívül beszereztek 50 ezer (vak)töltényt, 1800 fegyvert, 20 csomag dinamitot, továbbá 40 ágyúgolyót és gránátot. A katonákat alakító színészek ruhája alá rejtett művér pedig rádiójelre pukkant: ezeket 93 technikus kezelte, így egyetlen találat ezer dollárba került.
És akkor az utómunkálatokról – amelyek 30 hónapon át 85 CGI-os munkatárs közreműködésével zajlottak – még nem is beszéltünk. Egy sima golyóbecsapódás kidolgozása 700 dollárba került, de a bonyolultabb felvételek utómunkái akár 40 ezer dollárt is kóstálhattak. Nem csoda, hogy 217 millió dolláros büdzséjével a The Pacific lett minden idők legdrágább minisorozata. Ebből csak a peleliui partraszállás ábrázolására (amibe 300 színészt vontak be) 5 milliót költöttek, így kétségtelenül ez az egyik legdrágább jelenet a tévétörténelemben.
Lost – Eltűntek: a repülőszerencsétlenség
A légikatasztrófa után egy lakatlan szigetre kerülő maroknyi ember 2004 és 2010 között hat évadon át tartó rejtélyes meséje vitán felül rendkívül látványos volt – ami bizony nem kevés pénzbe került. J.J. Abrams szériájának csak a nyitó epizódja 10 és 14 millió dollár közötti összeget emésztett fel, amivel elnyerte a minden idők legdrágább pilotja címet. A büdzséből a legtöbb pénz pedig értelemszerűen a nagyszabású repülőgép-szerencsétlenségre ment el, amihez először is
amit a Mojave-sivatag környékéről szállítottak a helyszínre, és rendezték el a tragikus katasztrófának megfelelő módon. Az ABC csatorna befektetése azonban szerencsére jövedelmezőnek bizonyult, hiszen a Lost lett a 2000-es évek egyik legsikeresebb sorozata.
Trónok harca: Deres ostroma
Az HBO ugyan sosem közölte hivatalosan a népszerű fantasyszéria költségvetését, de nem kell szakértőnek lenni hozzá, hogy lássuk: nagy költségvetésű produkcióról van szó. Egyes sajtóértesülések szerint az utolsó, nyolcadik évad 90 millió dollárból készült, ami azt jelenti, hogy – mivel hat részből állt – átlagosan epizódonként 15 milliót fordítottak rá. A legdrágább rész pedig az évad harmadik, A hosszú éjszaka című epizódja volt, amiben a deresi csatát jelenítették meg. Mivel a jelenetben a még életben lévő hősöket megformáló sztárok mindegyike felvonult, elsősorban az ő fizetésükre ment el sok pénz, de jócskán hozzátett a költségvetéshez a rengeteg, különleges páncélba öltöztetett statiszta jelenléte, a monumentális díszlet és a CGI is. A Losttól eltérően azonban itt
nem mondhatjuk, hogy a dolog minden pénzt megért,
hiszen a nézők közül utóbb nagyon sokan panaszkodtak rá, hogy a felvétel olyan sötétre sikerült, hogy alig láttak valamit belőle.
Boardwalk Empire – Gengszterkorzó: nyitó epizód
Mivel a sorozat teljes csillogó világát a pilotban kellett megalapozni, ez lett a széria legdrágább része: nem kevesebb mint 18 millió dollárba került. Önmagában az, hogy a brooklyni Greenpoint negyedben megépítették a címbeli pazar, több mint 90 méter hosszú korzót, 5 millióba fájt, hiszen a faanyagot mesterségesen kellett öregíteni hozzá, és minden egyes centimétere, beleértve a hozzárakott épülethomlokzatokat, autentikusan elevenítette fel a húszas éveket. Az épített díszlet mellett pedig (aminél nagyobb kültéri díszlet állítólag 100 éve nem állt New Yorkban, és amelynek az építése több hónapig tartott) egy green boxot is felhúztak a korzóhoz, hogy mögé vetítsék háttérnek az óceánt. Ebben az esetben egyébként tipikusan a „pilot-effektus” jelenségről volt szó, mivel miután a látványos első résszel behúzták a nézőket, a többi epizódot már jóval szerényebb költségvetésből, nagyjából 5-5 millió dollárból készítették el az alkotók.
A korona: a királynő esküvője
Habár nincsenek benne nagy csaták és sárkányok, A korona című történelmi sorozat a legdrágább tévés produkciók közé tartozik, hiszen hetven évnyi királyi történelem nem épp olcsó mulatság. A 10 epizódból álló első évadot például nem kevesebb mint 130 millió dollárból sikerült kihozni, és a legköltségesebb jelenet minden bizonnyal II. Erzsébet esküvője volt, amihez 37 ezer dollárból készítették el az eredeti esküvői ruha hű mását. Ehhez jött még a többi kosztüm, hiszen az Erzsébetet alakító Claire Foy beszámolója szerint minden ruhát külön megterveztek, és kézzel varrtak. Ezenkívül az nyomta még meg a büdzsét, hogy a forgatás végig Londonban zajlott – ami pont azért olyan ritka, mert nagyon sokba kerül.
Nyolcadik érzék / Karácsonyi különkiadás: a víz alatti jelenet
A Wachowski testvérek sorozatáról mindig is tudni lehetett, hogy nem olcsó mulatság, hiszen nyolc különböző karaktert követett a világ minden tájáról, és a Netflix gondot fordított rá, hogy tényleg elküldje a stábokat Mexikóba, Hollandiába, Londonba, Kenyába, Berlinbe, Mumbaiba, Nápolyba, Párizsba vagy épp Izlandra, hogy mindent a helyszínen forgassanak. Ez a világ körüli út részenként 9 millió dollárt kóstált; de még a drága epizódok közül is kimagaslott a második évadhoz forgatott karácsonyi különkiadás, amelynek különösen a víz alatt forgatott jelenete került sokba.
A költségek azért lettek olyan magasak, mert először is az egész stáb Máltába utazott miatta,
egy víz alatti felvétel ráadásul mindig sokkal bonyolultabb, mint egy szárazföldi.
Több (nagyjából háromszor annyi) stábtag és különleges technológia szükségeltetik hozzá, ezenkívül meg kell oldani az emberek közötti kommunikációt és a világítást is, ami szintén elég speciális a víz alatt. Szóval a pénzemberek közül biztos sokan fellélegeztek, amikor a Nyolcadik érzéket két évad után elkaszálták.
The Walking Dead: a Rock in the Road című epizód acélsodronyos zombiaprítása
Minden rajongó imádja, ha az általa rajongott hősök szétrúgják az ellenfeleik s*ggét – csak ha a szóban forgó ellenfelek élőhalottak, akkor a szokásosnál kicsit drágább a mulatság. Részenkénti átlagos 2,75 milliós büdzséjével ugyan a The Walking Dead a listán szereplő többi sorozathoz képest nem számít túl költségesnek (ráadásul egyre olcsóbb volt, hiszen az elején, az első évad idején még epizódonként 3 milliót költöttek a szériára), de azért itt is voltak drágább jelenetek: például a hetedik évad kilencedik részében az, amikor Rick és Michonne összeköt két autót egy acélsodronnyal, majd egyszerre elindulnak a járművekkel, és az útjukba kerülő több száz zombit félbevágják a huzallal.
Mivel a jelenet végén – miután már a hősök kiszálltak a kocsikból – a két autó felrobban, az is megdobta a költségeket, de elsősorban a rengeteg statiszta került itt sokba. Egy ilyen hosszadalmas felvételnél ráadásul a zombikat alakítók fizetésén kívül az élelmezésükre is kell fordítani, és drága volt az utómunka is, mivel a statisztáknak végig csendben kellett maradniuk, és minden hörgést és morgást utólag adtak hozzá a szakemberek. Az AMC ezenkívül a teljes sorozat forgatása alatt kárpótlást fizetett a helyszínen (a georgiai Senoiában) élő minden családnak a kényelmetlenségekért, ami havi 400 dollárt jelentett 1351 család számára, és ez havi több mint 540 ezer dollárral emelte meg a költségeket.
Jóbarátok: Hálaadás Brad Pitt-tel
A népszerű sitcom hőskorában, azaz 1994-es indulásakor olyan szűkösek voltak az alkotók anyagi lehetőségei, hogy megpróbáltak minél kevesebb helyszínen forgatni, és sztárvendégekről természetesen még csak nem is álmodhattak. Az évek során azonban a Jóbarátok akkora siker lett, hogy a sugárzások évi egymilliárd dollárt hoztak a gyártó Warner Bros.-nak, a főszereplők fizetései pedig a kezdeti epizódonkénti 22 ezer dollárról a harmadik évadra 75 ezerre nőttek részenként, majd a nyolcadik évadra elérték a 750 ezer dollárt (ami nagyjából 25 ezer dolláros percdíjat jelent). Ekkor már a produkció megengedhette magának a sztárvendégek gázsiját is, és a nyolcadik évadban Brad Pitt volt a legnagyobb név, szóval A pletyka című hálaadásos rész forgatásakor a hat főszereplő 4 és félmilliós bérigényéhez még hozzájött az ő fizetése is (és akkor az egyéb kiadásokról még nem is beszéltünk), így minden bizonnyal ez volt a legdrágább epizódjuk.
A rejtély: nyitó epizód
Akárcsak annak idején a Lost – Eltűntek esetében, J.J. Abrams showrunner ezúttal is mély első benyomást akart tenni a nézőkre az első részben, szóval nem kímélte a költségvetést. 2008-ban ugyan már javában beköszöntött a tévézés aranykora, de egy-egy sorozat még így is a mozifilmek kistestvérének számított, ennek megfelelő költségvetéssel. Egy pilot esetében nagyjából 5 millió dollár volt a szokásos büdzsé, szóval A rejtély 10 milliós nyitása elég nagyvonalú volt.
A hatásos nyitány után viszont jócskán lefaragták a költségeket, és később már csak részenként 4 milliót fordítottak a műsorra.
Bakelit: nyitó epizód
Martin Scorsese és Mick Jagger együttműködése újabb remek példa arra, amikor az alkotók a pilot epizóddal akarják levenni a közönséget a lábáról. Itt is bedobtak mindent, a korhű díszletektől kezdve a hetvenes éveket idéző, autentikus kosztümökön át az impozáns sztárgárdáig – és ez az extravagancia 30 millió dollárba fájt (ami egyébként a teljes sorozat 100 milliós költségvetésének csaknem a harmada volt). Mivel egy zenei témájú sorozatról van szó, ebben a speciális esetben a szokásos költségek mellé jött egy csomó költséges zenei jogdíj is, és ezen a téren nem igazán lehetett kompromisszumokat kötni. Igazi tragédia (még a társalkotó Scorsese szerint is), hogy a Bakelit nem nyerte el sem a nézők, sem a kritikusok tetszését, így egyetlen évad után elsüllyesztették.
Jack Ryan: lövöldözés a metróalagútban az Insallah című epizódban
Ez az akciósorozat egy igazi kirakatprojekt az Amazon számára: minden egyes másodperce azt demonstrálja, milyen mélyek a streamingszolgáltató zsebei. Egyetlen részre átlagosan 8 millió dollárt költenek, aminek a java jó eséllyel az akciójelenetekre megy el. Emiatt nehéz is egyetlen példát találni az eszetlen költekezésre, de talán még a költséges akciószekvenciák közül is kitűnik az első évad nyolcadik, Insallah című epizódjának az a jelenete, amikor a címszereplő először egy metróalagútban keveredik lövöldözésbe, majd onnan azonnal egy zsúfolt stadionba jut. A sorozatban elmosódik a határ a realitás és a CGI között, a speciális effekteken kívül pedig az a több tucat statiszta is sokba kerülhetett, akiket a stadionos részekben láthatunk.
Agymenők: esküvő Mark Hamill-lel
A Jóbarátokhoz hasonlóan az Agymenők költségvetése is egyenes arányban emelkedett a nézettségével. A 2007-es induláskor a mérsékelt ismertséggel rendelkező Johnny Galecki és Jim Parsons még „csak” 45 ezer dolláros gázsit tudott kialkudni epizódonként, ami azonban a végére már részenkénti egymillió dollárra nőtt. A 11. évad zárlatának nagy dobása az volt, hogy Sheldon és szerelme, Amy összeházasodnak, és mivel a sitcomot addigra a nézők a „kockasággal” azonosították, mindenképpen kellett egy ehhez passzoló sztárvendég. Chuck Lorre ötletgazda választása tökéletes érzékkel a Star Wars sztárjára, Mark Hamillre esett, aki mellett olyan nevek jelentek még meg, mint Kathy Bates, Jerry O'Connell, Laurie Metcalf vagy Wil Wheaton – így nem is csoda, hogy ez az egyszerű sitcom részenként 9 millió dollárból jött csak ki.
(via Looper)