Látványosan mixelték össze Neil Gaiman könyvét a road movie-k hangulatával és a Spartacus vérfürdőjével.
Ez a nap is elérkezett végre: tévésorozat készült a Hugo-, Nebula-, Locus- és Bram Stoker-díjas Neil Gaiman regényéből, a 2001-es Amerikai istenekből. Ráadásul nem is akárhol, hanem annál a Starz csatornánál, ahol az utóbbi években olyan közönségkedvenc szériák készültek, mint a Fekete vitorlák vagy a Spartacus. Valahol hasonlít is ezekre az Amerikai istenek, hiszen egyrészt egy sikerkönyv már ismert karaktereihez ad hozzá újabb rétegeket, másrészt úgy fröcsög benne az eperszörp színű művér, mintha a szereplők nem is Amerikában, hanem egy ókori arénában lennének.
Ezt a vizuálisan és popkulturálisan is igen erős kavalkádot egy viszonylag egyszerű keretsztori köti a tipikus amerikai országutakhoz, csehókhoz és motelszobákhoz. A sorozat főszereplője egy Shadow Moon nevű, drabális fekete fegyenc (Ricky Whittle), aki a börtönből frissen szabadulva épp hazaindul. Csakhogy már nincs kihez, mert a felesége pont az előző nap halt meg. Hősünk ugyan eljut a temetésére, de a gondolatai messze járnak, a mi világunkban már csak teng-leng. Végül elfogadja egy Mr. Wednesday nevű, titokzatos öregúr állásajánlatát (Ian McShane zseniálisan hozza a a karaktert): őt kell keresztülfurikáznia a fél Egyesült Államokon, hogy beszélhessen pár régi barátjával, és megverni azokat, akik közben esetleg rájuk támadnak.
Mr. Wednesday barátai (és ellenségei) azonban nem mindennapi alakok. Van köztük aranypénzekkel érmetrükköket bemutató, nagydarab leprechaun (Pablo Schreiber), bibliai időkből származó, afrikai termékenységi bálvány (Yetide Badaki), vagy épp egy goromba kütyükirály, aki nem más, mint a régi istenek helyébe lépő új isten, a mindenkit függővé tevő Internet (Bruce Langley). És ők csak azok, akik már az eszelősen jól kinéző pilot epizódban felbukkantak, a folytatásban ugyanis tiszteletét teszi majd az új istenek közül Média (Gillian Anderson), a régiek közül pedig előkerül többek között az egyiptomi Anubisz, és egy Low Key Lyesmith nevezetű, agyafúrt figura is.
Akik szeretik Neil Gaiman munkásságát, azok általában azért rajonganak érte, mert nagyon ügyesen mossa egybe a valóságot a fantasztikummal. Nála a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy mogorva troll lakik a híd alatt, a reggelente csapzottan hazatérő macska egész éjjel ártó szellemekkel viaskodva óvja a mit sem sejtő gazdáját. Vagy épp az, hogy az ősi egyiptomi istenség, a sakálfejű Anubisz hívek híján a lehetőségek hazájába, Amerikába költözik, hogy ott temetkezési vállalatot nyisson Mr. Jacquel néven, hiszen csak a halottak bebalzsamozásához ért.
Szóval aki vevő erre a fajta mágikus realizmusra, valamint a Twin Peaks-stílusú, sok karakterrel építkező, ráérősen csordogáló, néha pedig baromi nehezen értelmezhető látomásokkal és álomjelenetekkel operáló sorozatokra, az nagyon jól fog szórakozni az elkövetkezendő hetekben.
Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik már ismerik Neil Gaiman egyedülálló, mágikus realizmusba oltott urban fantasy stílusát, és azoknak, akik csak most akarják felfedezni.
