L.L. Junior gyerekeket dolgoztat, Stohl és Tilla helyesli

Furcsán állnak hozzá a gyerekmunkához az Ázsia Expresszben haknizó hazai hírességek.

Elindult az Ázsia Expressz ötödik évada a TV2-n, a hírességek most épp a Fülöp-szigeteken és Tajvanon próbálnak boldogulni, ki-ki angolul fuvart szerezve, vagy épp kézzel lábbal mutogatva – pont ebből adódik a műsor izgalom- és humorfaktora.

Miről is szól az Ázsia Expressz?

Sztárok versenyéről, vagy arról, ahogy a párok kiborulnak és egymásnak esnek?

Tovább

 

A harmadik hét elején egy új páros érkezett a műsorba: az énekes L.L. Junior párjával, Dárdai Blankával vágott bele a TV2-n futó nagy kalandba (Cserpes Laura és édesapja, István ugyanis feladták az Ázsia Expresszt egy családi tragédia miatt, így nem is jöhetett létre a korábbi évadokból ismert párcserés felállás, mely szerint az első két kieső páros egy-egy tagja összeáll és új párosként tér vissza a versenybe). Az énekes-rapper még szinte meg sem érkezett a képeslapokra kívánkozó, homokos tengerpartra, máris munkára fogta a helyi fiatalokat: velük cipeltette a pálmaleveleket a feladatként kapott úszó ház felépítéséhez!

Béres Anett és Sáfrány Emese párosa meg is próbálta átcsábítani a gyereksereget, de a kis csapat végül nekik nem segített. Óriási csata vette kezdetét a Joker-játékba való bejutás miatt,

de még az éíptkezésbe bevont „gyerekmunkások” sem tudták megmenteni L.L. Juniorékat...

 

Bár a világ civilizáltabbik felén nemcsak elítélik, de törvényben is tiltják a gyerekmunkát (idehaza például munkavállaló csak a 16. életévét betöltött személy lehet), Stohl Andrást és Till Attilát teljesen lenyűgözte L.L. Junior furcsa taktikája. Buci szerint:

Jópofa, hogy a gyerekeket befogta!

De Tilla is helyeselte a gyerekmunkát:

Le a kalappal, az összes gyerekkel építkezett, szerintem az jó.

(via TV2)