Itt az új első világháborús film, sőt, szinte az egyetlen munka a témában, ahol félmarék, csukaszürkébe öltözött katona irtja a taljánt, feszesen, olcsón és néha furcsán ható kommandós üzemmódban.
Ha rákeresünk arra, hogy „első világháborús magyar film”, szinte semmit sem találunk. A Nagy Háború nálunk valamiért nem lett filmes alapanyag – igaz, színtiszta második világháborús darabunk sincs -, mert elvitte az őszirózsás forradalom, a fehérterror, Trianon és minden más, és különben sem a mi háborúnk volt, hanem a császáré, legyenek szívesek ezzel minket békén hagyni. Pedig rendkívül izgalmas a téma, hiszen a magyar katonák rengeteg hadszíntéren harcoltak, ezernyi csatát végigküzdöttek, de kevés filmes találta meg harcukban a maga történetét.
Az elsőfilmes Kovács István rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró azonban rátalált a saját sztorijára, és, ha „csak” tévés keretek között is, kevesebb mint 70 percben, de formát, arcot és hangot adtak neki.
A Szürke senkik egy ötfős felderítőosztag története, akiknek az olasz vonalak mögött egy kommunikációs központ munkáját kell megfigyelniük – konkrétan egy kisebb postagalamb-állomásról van szó, ami egy ponton megkérdőjelezi majd, hogy tényleg olyan komoly-e ez a misszió. Eltart egy ideig, míg az osztag, amelyet magyar őrmester vezet, de van benne osztrák és román katona is, eljut a célig, van, hogy ellenségbe ütköznek, van, hogy konfliktus tör ki köztük, de legalább jobban megismerjük őket.
Köbli (A berni követ, Félvilág), miután a romantikus vígjátékokról áttért a történelmi tematikára, napjainkra a filmszakma egyik meghatározó alakja lett, most is emlékezetes történetet írt, ami bizonyos vonatkozásaiban rendkívül hiteles, másokban viszont egyáltalán nem.
Látszik, hogy milyen aprólékos munka ment rengeteg részletbe, a karakterek háttértörténetébe, a felszerelésbe egyenruhába, frizurába, és ami csak kell. Ez már az első jelenetfotókon is remekül mutatott, ahogy az öngyilkos küldetés is ígéretesen hangzott, ám látszik, hogy rengeteg dologra egyszerűen nem volt pénz. Például csatajelenetekre, így mindig csak pár katona szalad ugyanabban az erdőben pár másik katona után, miközben a kamera igyekszik mindezt izgalmasabbá tenni, mint amilyen. Nem segít, hogy a rendező a modern kommandós filmekből és videójátékokból kölcsönözte harcászati ismereteit. Katonáink úgy rángatják puskáikat ide-oda, mintha Irakban járnának, csak arra nem jutott elég figyelem, hogy ne egymásra célozzanak folyamatosan közben.
És az ilyesmi bántó egy különben rendkívül profin kinéző háborús filmben, amit nyilván kifejezetten azoknak készítettek, akik szeretik ezt a műfajt, és ha gonosz akarnék lenni, sorolnék még pár példát. De nem vagyok gonosz, örülök, hogy itt van egy látványos és nyilvánvalóan lelkes munka egy olyan témában, aminek más filmesek évtizedeken át a közelébe sem szagoltak, ráadásul remek színészekkel - a mindig izgalmas Trill Zsolt a nagyon katonás őrmester, Kovács József pedig az újonc, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket -, és a Szürke senkik talán biztató példa lesz másoknak is, hogy belevágjanak olyasmiba, ami még ma is fehér foltnak számít.
