Tony Jaa egyetlen filmmel legendává vált, hogy aztán rejtélyes körülmények között tönkretegye saját karrierjét, de az Ong Bakot nem vehetik el tőle és a világ Muay Thai rajongóitól.
Amikor 2003-ben megjelent az Ong-bak - A thai boksz harcosa, egy csapásra ez lett az évtized legjobb és legnépszerűbb harcművész filmje, a főszereplő Tony Jaat pedig kapásból Bruce Lee, Jackie Chan és/vagy Jet Li utódjának kiáltották ki. És nem minden ok nélkül! Jaa, aki Japanom Yeerum néven látta meg a napvilágot Thaiföld egyik legszegényebb tartományában, isten adta tehetség, aki kaszkadőrök és testdublőrök nélkül dolgozik, soha nem használ drótokat vagy más segédeszközt és valami elképesztő mind a fizikuma, mind a tudása. És ami még fontosabb, rendkívül karizmatikus és hihetetlen odaadással csinál mindent, amiből adott esetben baja is szokott esni, de erről majd később.
Jaa filmes munkáját kaszkadőrként kezdte, és olyan jó volt ebben, hogy Prachya Pinkaew rendező kifejezetten rá írta az Ong Bak főszerepét, Ting, az egyszerű vidéki srác karakterét, aki elindul a fővárosba, hogy visszaszerezze faluja mélyen tisztelt Buddha-szobrát, amit egy piti bűnöző lopott el, hogy ezzel a kinccsel járjon a bangkoki maffia kegyetlen vezére kedvében. Ting aztán belecsöppen az illegális Muay Thai mérkőzések világába, ahol meccseket nyer és ellenségeket szerez. Ilyen egyszerű a történet, amely felvonultatja a thai nemzeti büszkeség minden elemét, a vidéki élet idealizálását, az ősi ellenségnek számító burmaiak démonizálását – Ting legfőbb ellenfele a ringben naná, hogy burmai -, és persze az egyszerre irigyelt és lenézett farangok, vagyis nyugatiak kifigurázását, de a japánok is megkapják a magukét. És mindez nem számít, csak az, ahogy Tony Jaa harcolt, és az túlzás nélkül csodálatos, ahogy a Muay Thai – pontosabban annak elődje a Muay Boran – minden eleganciáját és brutalitását felhasználja.
Nem csoda, hogy ezek után kapkodtak hősünkért. Steven Seagal saját maga szerette volna forgalmazni a filmet Amerikában, azzal az apró változtatással, hogy beletesznek pár részt, amiben ő is szerepel a főhős mestereként – persze elküldték a balherébe, és lett rendes forgalmazó. Neki is estek az Ong Bak 2-nek, és elkezdődtek a bajok. Egyrészt a Tonyt leszerződtető Sahamongkol stúdió szabott lehetetlen feltételeket – a hírek szerint Jaa olyan szerződést írt alá, amiben pár ezer dollárral szúrták ki a szemét -, másrészt maga az újdonsült sztár volt olyan szinten perfekcionista, hogy mindenkit kiborított, magát is beleértve. A forgatás közepén eltűnt, hogy elvonuljon egy buddhista kolostorba, amikor visszatért, akkor meg a stúdió emberei gyömöszölték be egy autóba, hogy elbeszélgessenek vele, majd napokat töltött egy rendőrőrsön, védelmet kérve.
Az eredmény egy rakás maximum középszerű, de inkább gyenge vagy zavaros film lett, és bár Jaát ma is imádják, sőt, amióta lejárt az őt a Sahamongkolhoz láncoló szerződése, szívesen dolgozik olyan nemzetközi produkciókban, mint legutóbb a xXx: Újra akcióban, de az eredeti Ong Bakhoz foghatót nem csinált az elmúlt 15 évben, ami egy színész – és harcművész – életében nagy idő. Azért, persze, még reménykedhetünk.
