Fiktív beszámoló Erzsébet osztrák császárné életének egy évéről, akkor, amikor Sissi betölti a 40. évét, és ettől kicsit megborul.
Marie Kreutzer osztrák rendezőnő kifejezetten tabudöntögetően közelített Sissihez – osztrákként ehhez joga van –, a mai napig bálványozott történelmi alakhoz. Nem Erzsébet teljes életét választotta témául, hanem azt a szűk egy évet, amikor az asszony betöltötte a negyvenedik életévét, azaz a kor mércéje szerint már hervadó szépségnek számított, és – legalábbis a film szerint – hasonló problémákkal küzd, mint a mai negyvenes nők.
Kreutzer meg sem próbálja szimpatikusnak beállítani Erzsébetet, az ő Sissije a környezetét erősen próbára tevő módon szeszélyes – de ami a legfontosabb: boldogtalan és magányos. A Vicky Krieps (Fantomszál, Idő) által megformált Erzsébet tényleg olyan hétköznapi, mintha bármikor szembejöhetne velünk az utcán, ugyanakkor megvan benne az a méltóság és ellentmondást nem tűrő viselkedés, ami csak az uralkodók sajátja. Mindezen csavarnak azok az anakronisztikus gegek, amikor az alkotók modern tárgyakat helyeznek el a filmben, telefonkészüléket, traktort, egy műanyag vödröt, mintha csak Sissi valamiféle időutazó lenne – ahogy modern dalok is megszólalnak a filmben.
Mindez persze sokkal több pár olcsó poénnál:
azt jelképezi hogy a főhősnő kifejezetten modern nőként viselkedett egy olyan időszakban, amikor a gyengébbik nemnek megvolt a maga nagyon pontosan körülhatárolt és nagyon szűk mozgástere, ahonnan csak a legkülönlegesebbek tudtak kilépni.
Nagy kérdés persze, hogy a tabudöntögetés öncélú-e? Merthogy van itt polgárpukkasztás bőven, láthatjuk, hogy a karikás szemű császárné rendszeresen végez önkielégítést, orvosa tanácsára gyakran heroinozik, káromkodik, láncdohányos és folyamatosan éhezteti magát – erre utal a történet során is egyre szorosabbra húzott Fűző cím is. Van, akinek ez sok, van, aki ragaszkodik a Romy Schneider-féle kissé negédes, életigenlő verzióhoz, ahol egy kedves fiatal lány mindent megkap az élettől, mint a mesében. Csakhogy a történelmet másként is lehet látni, ahogy azokat az embereket is, akiket oly nehéz elválasztani attól a történelmi háttértől, amelyekkel hajlamosak vagyunk azonosítani őket.
