Freddie Highmore, a későbbi Doktor Murphy élete legnagyobb választása előtt áll a Majdnem barátok (2016) című drámában, amikor egykori tehetséges séf-ígéretként rátalál a nagy szerelemre, ami elérhetetlennek tűnik.
Ismerős a Freddie Highmore név, de nem tudod, honnan, kedves olvasó? Annak idején még gyerekszínészként ő volt a mémmé vált szomorú kissrác a Én, Pán Péterben (2004) Johnny Depp oldalán, majd ő volt a címszereplő Charlie a Charlie és a csokigyárban (2005), mit tesz isten, megint Johnny Depp oldalán, majd játszott A Spiderwick krónikákban (2007), aztán bumm, felnőtt. A pályafutása azonban nem szakadt meg, ő lett a fiatal Norman Bates a Bates Motel - Psycho a kezdetektőlben (2013), aztán Dr. Shaun Murphyt játszotta a Doktor Murphyben (2017). Ebből már jól kivehető, hogy a színész pályaútját az határozza meg, hogy rendszerint címszerepeket vállal. Most másról van szó.
Most pedig ő Charlie, aki nagyon fiatalon, afféle csodagyerekként megnyert egy főzővetélkedőt, zseninek kiáltották ki – évekkel később pedig még mindig otthon lakik az édesanyjával és nevelőapjával, és egy kis artmozi pénztárában dolgozik. Charlie elvesztette motivációját, ha úgy tetszik, a mojóját. Fogalma sincs, mit kezdjen az életével, leszámítva egy dolgot, közel kerülni Amberhöz (Odeya Rush), aki egy közeli kávézóban dolgozik. Legközelebbi barátja, Ben (egy másik volt gyerekszínész, Haley Joel Osment) meggyőzi Charlie-t, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Ami szépen hangzik, csakhogy Ambernek van egy sztáratléta pasija, egy kiállhatatlan szobatársa, és amúgy is hamarosan New Yorkba akar költözni. Mindezek tetejébe megjelenik hősünk rég nem látott apja (Christopher Meloni) is, a kérdés pedig az, hogy mindez milyen szinten zökkenti ki eddigi ingerszegény életéből hősünket.
Tény és való, a Majdnem barátok (2016) nem azokat az izgalmi fokozatokat kínálja, mint mondjuk a Halálos iramban széria, de Jake Goldberger egy egyszerre elgondolkodtató és nagyon intim filmet készített arról, milyen nehéz is eldönteni, hogy mit akarunk az élettől. Eldönteni, hogy mit várunk önmagunktól – szemben azzal, hogy mások mit várnak el tőlünk -, tudni, mire vagyunk képesek és meddig vagyunk hajlandóak ezért elmenni. Mert nem mindenki született harcosnak, akarnoknak és törtetőnek, de mindig eljön az a pont, amikor valamerre lépni kell. És ilyenkor jó, ha van melletted valaki – vagy legalább nincs ellened senki…
