Az első amerikai film, amiben lehúznak egy WC-t természetesen Alfred Hitchcock nagy klasszikusa, aki nemcsak rendezőnek, de marketingesnek is zseniális volt.
Egy rövid napi tévéajánlóban aligha lehet méltóképpen értekezni Alfred Hitchcock 1960-as remekművéről, így inkább pár érdekesség megosztására szorítkozunk a filmmel kapcsolatban.
Az egész úgy kezdődött, hogy az angol rendezőnek elege volt a nagy költségvetésű, mégis teljesen üres hollywoodi szuperprodukciókból, és kíváncsi volt rá, mit lehetne kezdeni egy olcsó, szerény körülmények között készült munkával. 9000 dollárért névtelenül meg is vette egy ponyvaregény megfilmesítésének jogait, majd felvásárolta a könyv boltokban fellelhető példányait, hogy ne derülhessen ki a nagy végső fordulat.
Majd elsősorban tévés szakemberekkel, ismeretlen színészekkel és olcsó díszletek közt leforgatta a filmet, aminek aztán szokása szerint óriási és eredeti hírverést csapott.
A mozik előcsarnokában például a rendező életnagyságú figurája fogadta a nézőket, figyelmeztetve őket, hogy egyetlen későn érkezőt sem engednek be az előadásra, a rádióreklámokban roppant titokzatos volt, a szereplőket pedig megeskette, hogy semmit sem árulhatnak el a történetről.
Első horror és utolsó fekete-fehér filmje, a Psycho, ami alig 800 ezer dollárból készült, óriási siker lett, 40 milliót hozott, Hitchcock pedig, aki lemondott a fizetéséről a nettó bevétel 60 százalékáért cserébe, mai pénzen több mint 150 millió dollárt keresett. És persze ott van a sikkasztó titkárnő esete a furcsán mosolygó moteltulajdonossal, a tökéletesen megszerkesztett történettel, a hihetetlenül kigondolt látványvilággal – a zuhanyfejből például legyártottak egy majdnem kétméteres példányt, hogy hatásosan felvehessék a kiömlő vizet a filmtörténet egyik legismertebb és leghatásosabb gyilkossági jelenetében.
Merthogy az olcsóság nem egyenlő az igénytelenséggel – a gyártó stúdió nem is bízott Hitchcock „kísérletében”, ezért nem is adtak volna több pénzt.
A híres Bates Motel például egy 1925-ös Edward Hopper festmény másolata, ami ma is létezik, a rendező pedig annyira elégedett volt a valóban tökéletes filmzenével, hogy megduplázta a zeneszerző, Bernard Herrmann honoráriumát, Anthony Perkinst pedig örök életére Norman Bates karakterével azonosították. És igen, ez az első olyan amerikai film, amiben látjuk, ahogy lehúznak egy WC-t, és igen, mind a rendező, mind a forgatókönyvíró, Joseph Stefano furcsa kapcsolatban állt zsarnokoskodó édesanyjával!
