Az Amerikai botrány alapjául szolgáló, valóban megtörtént, szaftos ügy Abscam néven vonult be a történelembe, de a filmet nem csak azért szeretjük, hanem elsősorban a bizarr karakterek és a fantasztikus színészi játék miatt.
Van egy amerikai rendező, bizonyos David O. Russell, aki majdnem lehúzta a karrierjét a vécén Hollywoodban. Pedig csinált egy baromi jó háborús filmet Sivatagi cápák (1999) címen, de annyira sikerült összevesznie mind a producerekkel, mind a főszereplő George Clooney-val, hogy gyorsan híre ment, milyen nehéz vele dolgozni. Majd amikor végre újra forgathatott, készített egy zavaros, nehezen értelmezhető szatírát – ez volt a Multik haza! (2004) -, ami ráadásként hatalmasat bukott is, pedig egy rakás sztár játszott benne, akikkel szintén sikerült összevesznie. A következő buktáról nem ő tehetett: az Accidental Love 2008-as forgatásán egyszerűen elfogyott a pénz, amire a színészek és a stáb zöme egyszerűen hazament, és bár a filmet valahogy sikerült összerakni a vágóasztalon, csak 2015-ben mutatták be. Azután, hogy Russell újra sikeres lett. 2010-ben megrendezte ugyanis A harcos című bokszdrámát, ami több Oscar-díjat is hozott, majd leforgatta a szintén rendkívül sikeres Napos oldalt (2012), és megcsinálta leglátványosabb munkáját, az Amerikai botrányt (2013) - ami nem kevesebb, mint tíz Oscar-jelölésig jutott.
A pohos, kopaszodó, előnytelen külsejű Irving Rosenfeld egy zseni, de sajnos, a hazugság mestere, az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa. Annyira, hogy olyasmi sikerült neki, ami sok, nála komolyabbnak és fontosabbnak tűnő embernek sem: svindlerként beleírta magát az Egyesült Államok történetébe. Ő valamint bűn- és élettársa egy ideje kénytelen egy FBI-ügynöknek is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a szervezett bűnözés és a politikai korrupció felső köreibe. Ebben az izgalmas, sok új lehetőséget kínáló és nagyon veszélyes világban politikusok, bűnözők és beépített ügynökök találkoznak. És persze: nők. Ha bármelyikük hibázik, minden összeomlik, és a romok az összes résztvevőt magukkal rántják.
Mindez ráadásul tényleg megtörtént, ha nem is szóról szóra, és ha nem is mindenki a saját nevén szerepel - Irving Rosenfeld például valójában egy bizonyos Melvin Weinberg volt. Az FBI ugyanis az 1970-es évek végén, az 1980-as évek végén valóban egy szélhámos segítségével jutott olyan információk birtokába, amellyel először orgazdákat buktattak le, majd az akciót kiterjesztették korrupt politikusokra is. Az ún. Abscam botrány „hőse”, Weinberg ezzel nem csak egy komoly börtönbüntetés elengedését érte el, de ő és barátnője, Evelyn Knight akkori szinten óriási összeget kaptak az ügynökségtől, 150.000 dollárt. Vagyis minden adott az izgalomhoz és a jó sztorihoz, illetve minden adott a korhű környezet bemutatásához, illetve minden adott a fantasztikus színészi játékhoz. Merthogy, bár alig felismerhető, de Christian Bale a szélhámosunk, Amy Adams a csaja, Jennifer Lawrence a volt neje, és Bradley Cooper az őket zsarolni próbáló FBI ügynök, de feltűnik itt pár hasonlóan nagy név, mint Robert De Niro, Jack Huston, vagy Jeremy Renner.
És mind elképesztően jók! És igen, mégis vannak, akik panaszkodnak, hogy követhetetlen, kusza vagy értelmetlen a történet. A tekervényes, több áttétellel, csavarral és mellékszállal, önmagába visszatérő hurokkal megspékelt sztori egyrészt eleve a szélhámosfilmek sajátja, másrészt a rendező nem is kifejezetten a történetre gyúrt rá, amire van egy jó anekdota is. A film jelentős részét improvizálták, már ami a párbeszédeket illeti, és egy esetben Christian Bale arra figyelmeztette David O. Russellt, hogy amennyiben egy bizonyos mondat elhangzik, akkor az alapvetően változtatja meg a későbbi történéseket. Mire Russell ezt válaszolta: „Christian, engem nem a sztori érdekel, engem csakis a karakterek izgatnak!” Azzal pedig aligha lehetne vitatkozni, hogy az Amerikai botrány fantasztikus karakterekre épül!
