A garnélarákra emlékeztető, csak jóval nagyobb, macskaeledel függő földönkívüliek története az ezredforduló utáni évek egyik legjobb sci-fije, ráadásul szinte aprópénzből, sztárok nélkül készült.
Hogyan született meg az ezredforduló utáni egyik legjobb sci-fi? A tehetséget az ifjú Neill Blomkamp korábbi szárnypróbálgatásaiban, főleg videójáték tervezésben meglátó Peter Jackson állítólag annyira megbízott hősünkben, hogy a kezébe nyomott kerek 30 millió dollárt, hogy azt csináljon vele, amit csak akar, már amennyiben ebből játékfilm készül. Ő pedig fogta Alive in Joburg (2005) című korábbi kisfilmjét, kikerekítette annak történetét, megsokszorozta látványvilágát, amin egyáltalán nem látszik meg a viszonylag szerény költségvetés, majd fogta az összes gyerekkori dél-afrikai emlékét, és ráöntötte a készülő filmre. Ami annyira zseniális lett, hogy teljesen ismeretlenül is, különösebb marketing nélkül is kapásból három Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb eredeti forgatókönyvére, amit Blomkamp közösen jegyzett élettársával Terri Tatchellel.
És meglepő módon a District 9 (2009) megtörtént eseten alapszik, igaz, annak szereplői nem gigászi garnélarák formájú idegenek voltak, hanem a 60-es évek közepén a Johannesburg külvárosában található 6-os körzet vegyes etnikumú szegény lakói, akiket a kormány erőszakkal telepített ki, hogy a helyükre egy elegáns kertvárost húzzanak fel csakis fehéreknek. Idegen lényekkel mindez persze sokkal jobban működik, pláne, hogy az apartheid már rég a múlté. És ezek az idegenek 28 éve érkeztek Dél-Afrikába, és egy apró malőr miatt képtelenek távozni: elromlott az űrhajójuk. Az idegenrendészet ideiglenes szállásokon helyezte el őket, de ez ma már olyan, mint a lepratelep, így át akarják telepíteni a tiltott zónában élő lényeket, - akiknek egyébiránt a macskaeledel a kedvenc földi ételük -, egy másik, városon kívüli területre. Ekkor találja magát az egyszerű kis hivatalnok, Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley) – a legfurcsább hősnév, valaha – az események közepén, sőt, egy véletlennek köszönhetően az idegenek biotechnológiája beépül a testébe, és ennek köszönhetően nem csak átállni kénytelen a másik oldalra, de a furcsa fúzió miatt laborpatkány lenne belőle, ha kézre kerül.
A District 9 története pedig elképesztő, és minden van benne, ami csak izgalmas, a fajok közötti harc és lehetséges barátság, a kisember magára találása, a gonosz hivatal machinációi, zsoldosok, kannibálok és idegenviadalok, űrhajó, spéci fegyverek, mutáció és amit csak akartok, és ehhez rengeteg humor és egy szintén elképesztő látványvilág társul. Amit nem lehet eléggé dicsérni, ráadásul nem a Marvel vagy más szuperstúdió szakemberei hozták össze több tízmillióból, hanem maga Blomkamp és barátai csinálták meg. Ráadásul tették mindezt sztárok, sőt, profi színészek nélkül, ahogy a főhőst alakító, azóta azért meglehetősen ismertté vált Sharlto Copley is azért kapta meg a főszerepet – ő nem kérte, rábeszélte a rendező -, mert volt egy számítógépes cége, és Blomkamp, akivel évfolyamtársak voltak az egyetemen, onnan kapott kölcsön pár gépet, amiken kitanulhatta a szakmát, és ezért nagyon halás volt. Meg persze látta a tehetséget, ahogy Peter Jackson is meglátta benne. És persze, ahogy minden közönségkedvenc film esetében, itt is évek óta megy a találgatás, hogy lesz-e District 10 vagy sem. Hát reméljük, lesz!
