Az elmúlt tizenvalahány évben elfelejtettem tévézni. No, nem is a tevékenység nehézsége miatt, inkább, hogy túl sokat csináltam azt, és aztán elmentem Csömörre, ha érthető a furcsa gondolat, átviteli úton. Valahogy elkezdtem mást csinálni, csak pár ismeretterjesztő és néhány nehezen megmagyarázható, főleg sorozatgyilkosos témaválasztás maradt. Nekem ez is elég. A napokban nosztalgikus hangulatba keveredvén úgy gondoltam, sok év után újra ismerkedek, és megnézek egy filmet! A Bank! Nem néztem utána, tetszett a címe. Hirtelen nem tudom, tévedtem-e már nagyobbat?
Az idő, a tudás és még valami. Ennyit tudtam megjegyezni, mire felocsúdtam, hogy mennyire gagyin kezdődik a film, és sajnos tovább ocsúdtam, hogy mégsem film lesz.
A vetélkedőt ma kvíz sónak mondják.
Akkor már maradtam, mert felfogásom szerint, aki hülye, legyen egészen az. A bankár Stohl András. Őt ebben a műfajban most okosra maszkírozták, ami egy szemüveget jelent és frizura mentességet. A bankár jelleget a mellény hozza, amit én még feldobtam volna egy óralánccal is, mindegy, magyar bankárnak jó lesz anélkül is. Két emberpár küzd meg a 60 milliónyi forintért. A célok a tengerparti koktélozástól a motoros jogsiig nyitják az ollót.
A műveltséget nem bízzák ám a véletlenre, négy megadott válasz közül kell kiválasztani a megfelelőt, tehát itt 25 százalékban mindenki okos. A kezdő epizódban egy vidékinek öltöztetett hölgypáros (Julcsi és Anita), valamint egy traumatikus eseményről elrángatott fiú ikerpár próbál meg egymás fölé kerekedni a Doktor Bubótól a háztetőn daloló Tevjéig ívelő tudáshídon. Érdekes módon Buci mindkettőt el tudja énekelni, én adnák pénzt neki is! A megszeppent fiatalembereket végül egy gimnáziumi tananyag taszítja ki a forintfelhőből, de hát a biológiát már akkor is csak tippeltük, Nem jött be.
A hölgyek innentől kezdve a Mamma Mia forgatásán érzik magukat, egyikük betáncol egy Széfbe, és kezdődik a második forduló.
Lehet, hogy csak nekem tűnt fel, de Buci egymillió forintos zsebpénz után már drágámnak szólítja az ügyfeleit. A trezorban a legérdekesebb dolog a vigyázzban álló smasszerlány.
András még nem kiabál, egyelőre a szigorú Vágó Istvánt mímeli. Hárommillió forintnál már nem bírja tovább, és a pénzintézeti kuncsaftok bugyijának korcát feszegeti, kibírhatatlan a feszültség! Stohl úr még soha nem szórakozott ilyen jól, állítja. Kötve hiszem, de menjünk tovább. A műveltségi kvóciens továbbra sem változik, a Dallas, műveletek kétjegyű számokkal (száz alatt), és a Tippmix határolják a szellemi limest. A vége felé komplikációkat építenek be, mert Lölö nem adja olcsón a drágán megszerzett pénzt, s végül nem egész másfél millió forinttal, de legalább extázisban távozik a nőduó, bár a drágámozás már nem jár nekik ezért a kicsiért.
Rendes vagyok és megnéztem a valahanyadik részt is a fejlődés lehetőségének megadási kényszere miatt. Andris haját elől megemelték, de a mellény maradt, bohó bankár, de még mindég nem kiabál, pedig szeretem a hangját. Az első rész mérsékelten kiemelt izgalmát redukálni kényszerültek ismeretlen okok miatt, Átlagos József és bibliai értelemben vett barátnője hamar kiütik az Anyák csapatát, és még csak tudás sem kellett hozzá, elég volt a megérzésekre hivatkozni. Mivel az általános tippelésben József az okosabb, a barátnő küzd a szerencsével a széfben. Sajnos Ildi szerencsésnek szerencsétlen, Józsi meg nem okos, a pénzt meg nem adják könnyen, ugye. A siralmas műsorfolyamot személyes történetekkel próbálják meg színesebbé tenni, csak sajnos a szürke hétköznapokból merítve, ez sem sikerül.
Bucinak már lenne oka kiabálni, de a dramatikus csúcspontot fojtogatja az unalom, egyszerűen nem megy. Aztán Ildi kihúzza a tízmilliós trezort…., de József elkapkodja. A hetvenötezerért véres küzdelem folyik az agy és az idő között, végül a szerencse nyer. Sportban jó ő, az általános műveltség megint kikapott. Egészen másfél millióig kúszik az izgalom, majd kettőig!
Nem tudom, József és Ildi sokáig barátok maradnak-e, mindenesetre jelentős megpróbáltatás után, amit elsősorban a nézőre terheltek, pénz nélkül távoznak a számviteli hungarikumból.
Szeretem Stohl András hangját, jó lett volna hallani gátlástalan magasságokban, de a műsorvezető higgadtan rezignált, óvatos – olykor semmilyen - poénokkal tűzdelt modus operandija jól visszaadja A Bank fő problémáját, az unalmat. Nem tudom, hogy a közműveltség hiánya, a helytörténeti szerencsétlenség, vagy a mióta tépő balsors miatt, de nem örvendő nézni, hogy honfitársaink még az ingyen pénzből is csak félmarékkal tudnak hazavinni, ha egyáltalán. Azt hiszem, a bankolást itt abbahagyom. Arra jó volt, hogy felerősítse kíváncsiságomat jelen időnk hazai tévékultúrája iránt, de erőt kell gyűjtenem, és legközelebb jobban kell választanom. Vagy ki tudja, lehet, hogy a szerencsére bízom a soros választást, és meglátjuk, mi lesz.
